Népújság, 1987. november (38. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-20 / 274. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1987. november 20., péntek Villonról - színpadon (Fotó: Koncz János) Szerdán este nagy sikerrel mutatta be Sziki Károly, az egri Gárdonyi Géza Színház tagja, Csengey Dénes A cella című monodrámáját az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskolán. A darab Francois Villon, reneszánsz francia költő küzdelmes sorsáról szól. Külön érdekesége, hogy először a Hevesi Szemlében látott napvilágot. A művet Jancsó Miklós állította színre. Koncert, tárlatnyitás, könyvbem utató Gazdag hét végi műsor a Hatvani Galériában A Hatvani Galéria hosz- szú ideje értékes művészeti, kulturális eseményeket rendez a város felszabadulásának évfordulója, november 25. alkalmából. Az idei első rendezvényre e hét péntekjén este 6 órakor kerül sor. amikor a Galéria Trió (Botos Zsuzsa, Faragó Klári, Hargitai Géza) és a helyi állami zeneiskola művésztanárai (Kispál Anikó, Mezei Rita, Nagy Sándor Endre, Papp István) adnak közös ünnepi koncertet az emeleti kiállítóteremben. Ugyanott másnap, szombat délelőtt, fél 12 órakor Kiss István Kossuth-díjas szobrászművész, a Képző- művészeti Főiskola rektora, az MSZMP KB tagja nyitja meg az Arcok és sorsok című. hatodik országos port- rébiennálét, amelyen száz festő, szobrász szerepel alkotásaival. Az ünnepségen a Hatvani Galéria Trió működik közre, s a különböző szervezetek, intézmények vezetői ekkor adják át a zsűri által odaítélt, általuk alapított díjakat, diplomákat a kitüntetett alkotó- művészeknek. November 22-én, hétfőn, este 6 órakor könyvbemutató teszi teljessé az ünnepi megemlékezést a galériában. Itt Hegedős Mária, a Magvető Könyvkiadó irodalmi vezetője Németh László emberi. írói arculatát vázolja fel, majd Kocsis Rózsa egyetemi tanár a közelmúltban megjelent, Ugyancsak Németh László munkásságával foglalkozó tanulmánykötetet,. Cs. Varga István irodalomtörté!- nész művét mutatja be a hallgatóságnak. Ezen az esten Kulcsár Imre, a Miskolci Nemzeti Színház művésze működik közre, s jelen lesz az író özvegye, Némethné Démusz Ella is. Czétényi Vilmos arcai a Rudnay-teremben Mert itt egyik dráma, vagy inkább tragédia követi a másikat. Mintha most ébredt volna tudatára az élete delén-tetején járó művész, aki 1928-ban született, hogy kikerülhetetlen téma az a magány és fájdalom, amely viharként süvít végig az élveket, testi örömöket, szexet, narkót, önbutítást, göbbedt hetvenkedést kiélni akaró korunkon. Itt nem kapnak ábrázolást, akik miatt az áldozatok szenvedtek, sírnak, a szemükkel könyörögnek egy kis vigasztalásért, megértésért, netán felmentésért a kegyetlen teher alól. Ki tudja, végzetnek kell-e neveznünk mindazt, ami velünk történik, vagy mi magunk vagyunk sajátmagunk annak a sorsnak az előkészítői, végrehajtói, ami végül is nyakunkba szakad? Kezdjük a viszonylag áttételesebb vallomáson. a Pietán. Michelangelo óta a halott Fiát térdén nyugtató Anya a nagypénteki, a szenvedő állapot kifejezője, az. általános panaszkodásnak, megindító részvétnek az alakzata. Aki nem akar sorsáról pöszögni, mert végül is szégyen is, ha az ember kiesett az Isten tenyeréből, az hivatkozik a bibliai jelenetre. és értik őt, még ma is. Aki azonban nem tud és nem is akar megállni ennél a foknál, az jóval konkrétabb, személyesebb lamen- tációba kezd. Mint Czétényi! A Kettesben szemmel láthatóan anya és kisleánya közös keservét rögzíti nekünk. Valószínű, hogy akármi módon elvesztették az apát és a férjet, s itt maradtak támasz és főképp olyan lelki Leányportré + Kettesben (balra) (Fotó: Tóth Gizella) kapcsolat nélkül, aminek az értékét a mai világban, válások és korai halálok miatt csak sebbel-lobbal mérik fel a mai fiatalok. A Napsütésben című alkotáson — ha lehet még szomorúbb az összhatás! — három arc tekint három irányba, ösz- szetartoznak a művészi rendelés és akarat szerint, valahol mégis fényévnyi távolság tátong közöttük. És a gyógyíthatatlan magány. A Révész, ez a szakállas öregember úgy támaszkodik botjára, mintha az emelné őt a magasba: megkínzott arcával rá is fordul az egekre, de nem a bizakodás erejével, inkább fénytelen szemmel. Az esti ima lehetne csendes panaszkodás is. de felkavaró élmény, mert emlékeztet valamire, amit a mai gyermek, talán a mai anya is. hírből, meséből, legendákból, ha ismer: nem ártana emlékezni rá. mennyi mindent összefoglalhatott, elrendezhetett egykor egy-egy sóhaj a párna fölött, ügyeinkről, vagy csak egészen egyszerűen önmagunkról. önmagunknak. Évekkel ezelőtt. ugyancsak a Rudnay-teremben láttunk pár festményt, ahol Somogyi-Soma László az átélés-megélés döbbenetes lá- tomásait-beszámolóit sorakoztatta fel. Akkor, a mély tüzű színeknek volt foganatja. Czétényi színei, előadásmódja kevésbé ünnepélyes, a téglavörös körüli tónusok enyhítenek a drámai, olykor tragikus mélységeken, de egy nyilvánvaló: intenek ezek a képek a magunkba szállásra, arra, hogy az élet felszínén lehet könnyedén lebegni. De csak addig, amíg a vihar el nem kapja, a sodrás meg nem érinti a jobbik érvünket, igazi öntudatunkat. Farkas András A hazai szakmai közvélemény eddig inkább grafikusként tartotta számon Czétényi Vilmost, aki most az emberi testről, főleg az emberi arcról ír-fest rövid, de annál tartalmasabb drámai számadásokat. Szinte csak ellentételezésként látjuk néhány aktját, majdnem azt mondanánk, a szigorú, szomorú és zárt ábrázolások feloldásaképpen. Napfényben Hazafelé Füstölgés Kugyevác Benő a füst- nélküli ivilágnapon elhatározta, hogy leszokik a ídohányzásról. Ahogy a munkahelyéről hazament, leült a fotelbe, papírt, ceruzát vett elő, és elhatározta, hogy pontokba 'szedi indokait. — Az első ,— gondolta —, természetesen az egészség. Elgondolkozott 'rajta, hogy most .negyvenöt téves, és még serdülő ifjúsága idején ,— Í13 éves ikorában —, szegény apja és tanárai minden figyelmeztetése és intése ellenére a cigarettát állandó társának választotta. De nem csupán az intéseknek állt éllent, 'a itesti fenyítés sem tudta megrettentem, szívott Kossuthot, Munkást, Fecskét, Tervet, Symphoniát, ffarmóniát, Sportot, Mátrát, újablban Sophiánét, és jeles ünnepeken, ha megengedhette magának: Marlborót, vagy hosszú Kentet. — De érmék vége! >— legyintett, mintegy elűzvén ezzel a gonosz füstfelleige- ket. amelyek imiríden káros- ságuk ellenére sok kedves percet szereztek neki. — Gondolj a plakátra! — figyelmeztette magát, amely ecseteli a dohányzás szörnyűségeit. Mindenfajta ibetegség, sőt másak mérgezése is. — A második — folytatta magában — íaz akaraterő diadala, iMár előre mosolygott azokon a megrögzött ismerősein, , barátain, akiknek, szerényen ugyan, de ‘határozottan el fogja mondani: vegyetek példát Kugyevác ,Benőtől! S elmagyarázza nekik, hogy ő nem vacakolt, nem kísérletezett. egyből lemondott. Mert nem lehet úgy, hagy majd lelőször légy kicsit csökkentem, 'aztán még inkább csökkentem, hanem egyből le kell mondani. S ha majd azt kérdezik, hagy: nem hiányzott? j— akkor ő azt mondja, hagy dehogynem. Iszonyú napok voltak azok az elején barátaim, de hát pgy Kugyevác, az Kugyevác. IS amikor kínál- gatják majd, elnézően mosolyogva mondja nekik: attól a naptól egyet sem szívtam. S a ti kedvetekért sem gyújtok rá újra. — A harmadik szempont, s bizony ez lsem lekicsinylendő '— gondolta tovább a témát Kugyevác: az anyagiak. Kiszámolta, hogy ha hetente lerakja a megtakarítást, akkor Imár nyert ügye van. ,Ha száztízzel számolok, akkor taz négyhetente már 440, akkor tíz hónapra az 4400 . .. atyaúristen, de sokat füstöltem a levegőbe — szörnyedt el Kugyevác. De félrehessentve kellemetlen gondolatait, már p jövő terveit jépitgetté: először kocsira gyűjt, laztán utazik ..., talán először mondjuk Spanyolország, aztán távolabb, mondjuk India, de lehet mondjuk Thaiföld is, esetleg Kútba. Kék henger, pálmafák, fehér hullámok a vízen és meleg... és Havanna... Mintha bódulatban lenne, lassan átszellemülve odament a bárszekrényhez és elővette a karácsonyra félretett dobozt. — Havanna... — gondolta, miközben fújta a füst- felleget, • igen, ez illik a jövőhöz. Csak más, egy jó szivar, mint égy hétköznapi Symphonia. iHa Imár lemond az lember ... Kaposi Levente PÓDIUMEST Egy szoknya és két nadrág Csakugyan kellemes estét tölthettünk el a helyőrségi klubban, Gyöngyösön. Több mint egy órán át mosolyoghattunk, nevethettünk, szórakozhattunk, derülhettünk- önfeledten, ami nem is csekélység a mai világban, ha jól belegondolok. A gondtalanul, de nem gondolatok nélkül való időtöltésnek azonban előfeltétele csak egyetlen dolog lehetett: a jó ízlés. Más szóval: az igényesség. Sikerült olyan műsort megszerkeszteni, amely úgy tudott kellemes atmoszférát teremteni, hogy elkerülte az ilyenkor szokásos kísértést: bumfordi pojácáskódással hatni a néző nevetőizmaira. Ezt az olcsó eszközt nem hozták magukkal a szereplők: Almási Éva kiváló művész, Balázsovits Lajos érdemes művész és Balázs Péter Jászai-díjas. De magukkal hozták és jó szívvel adagolták játékosságukat, humorukat, temperamentumukat, hatásos, apró kis színészi ötleteiket. Pedig nem valami egyszerű feladat úgy színpadra lépni, hogy semmi hagyományos színházi kellék nem segíti a szereplőt. Felvesz magára egy civil ruhát, a sminket is csak esetlegesen és diszkréten használja. Szinte önmaga személyének a „csupaszságában” megáll a közönség előtt, és ... megszólal, elhiteti, hogy ő most az esendő kisember, a lírai költő, a dúsgazdag világfi vagy éppen a lyukas zsebű bohém, esetleg a társadalom perifériájára szorult életművész, azaz: mindig egy és mégis százarcú — ember, olyan, mint ő, vagy te, vagy én. A közönség pedig mint egy varázslat rabja: mindent elhisz neki, és együtt dúdolja vele a kuplékat, a sanzonokat, a dramoletteket. Aztán csak tapsol, tapsol, tapsol... és nagyon hálás azért, hogy jól érezheti magát. Hogy elfeledhette az áremeléseket, az adózás kérdőjeleit, elfeledhette a köznapi és nem köznapi gondokat. Pedig milyen cefetül nehéz ízlésesen tréfálkozni a kedves közönség előtt. Erre csak az képes, aki becsüli a nézőtéren ülőket, és akinek van önérzete és igényessége. Bizonyíték erre az Egy szoknya, két nadrág című produkció, amelynek zongorakíséretét Gyarmati István szolgáltatta. Ha már itt tartunk: a helyőrségi klub termének és színpadának méretei semmi másra nem alkalmasak, csak az ilyen, családias hangulatú, meghitt légkörű előadások megrendezésére. Minek kell ehhez bömbölő hangszórókat beállítani? Beszéljék le a kisegyütteseket az elgépiesí- tett előadásmódról a klub művészeti vezetői. Sokkal kedvesebb lenne a produkció. A zongora, illetve a pianínó ... mintha biztos fülű hangolóra áhítozna. Ha ezt a szerkezetet elrejtik a függöny mögött, csak árnyéka lesz önmagának. így lesz a zenei kíséret csupán kísér- getés vagy még annyi sem. Egy jó előadáshoz minden részletnek jónak kell lennie. Ha igényesek vagyunk, márpedig a gyöngyösi közönség nemcsak hálás a jó előadásért, hanem igényes is azzal szemben: minden részletre figyelnünk kell. (gmf)
