Népújság, 1987. október (38. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-05 / 234. szám
NÉPÚJSÁG, 1987. október 5., hétfő Egy h... A KÉPERNYŐ ELŐTT ÍRÓK. TÁJAK. HANGULATOK (IX/1.) Badeni impressziók A tiszta forrás — az élményözön Baden, a császári idők hangulatát idéző Becs melletti fürdőváros reggeli napfényben fürdik. Járókelők sokasága lepi el az utcákat. Háziasszonyok, hivatalba siető férfiak és nők, de főleg turisták jönnek-mennek a patinás házakkal ékes utcákon. Az üzletek elé most rakják ki a vevőcsalogató, reklámnak is szánt kelendő árukat. Ebben a forgatagban aligha jut eszébe az embernek, hogy a hajdani idők. a „császári és királyi szép napok" hangulatát kutassaA főműsorban vetített programok zöme, továbbra is közepes vagy annál gyengébb szintű. Ráadásul a kettes csatornán se kínálnak gondolatgazdag, s egyben szórakoztató műveket. Az ismétlések özönéről — akár jelzik ezeket, akár nem — már felesleges beszélni, hiszen gátlástalanul terjengenek. Szerencsére kedden zárul a Verdi-sorozat, amelynek za'rómozzanatai a szellemi kifulladás egyértelmű tüneteivel untatnak minket. A módosítatlan szerkesztés lassította az egyébként sem szédületes ritmust, s mindnyájunkat zavartak a kiszámíthatóan következő már-már sablonos ízű blokkok. Ez azért is bosszantó, mert a nézők többsége —• lévén földönjáró, talpraesett, egészséges alkat — nem esztétizálni, hibákra vadászni óhajt, hanem teljesen érthetően, indokoltan kikapcsolódásra vágyik: Sajnos, egyre sűrűbben hiába ... A Családi kör cseppet sem szívderítő átlagnívójára emlékezett az Üjra itthon a tengerész című zsib- basztó angol „játék”. Az utóbbi nem műfaji meghatározás, hanem az idegeinkkel való udvariatlan packázást minősíti. Ez a bugyuta tanmese bántó banalitásokat „dramatizált”. Készítői gondosan ügyeltek arra, hogy minél messzebb kerüljenek az ezerarcú élettől. A tipp nem szokatlan hazai gyakorlatunkban sem. íme a lényege: fabrikálj garantáltan valóságidegen figurákat, s mozgasd őket didaktikus ízű tanmesék parancsára. Ha így cselekszel — maradva példánknál — azok a felelőtlen fiatalok az utolsó pillanatban visszalépnek az elhamarkodott esküvőtől, házasságtól, s még hálásak is a szülői intelmekért. No, persze, a celluloidszalagon. A készülék mellett azonban lekicsinylik, kinevetik ezt a légből kapott, meglehetősen bárgyú „sztorit”. A tapasztalt idősebbekkel együtt... Ilyen talajon nem fakad magvas literatúra. Kuncz Aladár, a méltán népszerű A fekete kolostor szerzője, viszont megszenvedett élményeiért, s ezeket örökítette meg ma is örökzöld regényében. Megdöbbent, motivál, állásfoglalásra, vitathatatlan érzelmi reakciókra serkent valamennyiünket. Itt minden szereplő hús-ivér karakter, s elmarad a tanítóbácsis szemléletű nevelgetés. Nem csoda, hogy az adaptáció összes résztvevő~ je a tőle telhető maximumot nyújtotta, s ekként mentette képernyőre az alkotás hamisítatlan szellemét. Rég láttam ennyire szerves, egésszé sikeredett feldolgozást. íme a járható út! Toll- forgatók, s szerkesztők, dramaturgok, rendezők, tessék megpróbálni. Higgyék el: érdemes elindulni a tiszta forrás felé .. ■ Pécsi István Ám ha kissé odébb megy az üzletekkel teli óvárosi utcákról a Casino, a Kurpark, az előkelő villák negyedébe. már tetten érheti- a letűnt idők atmoszféráját. Most, a reggeli órákban különösen nagy itt a csend és a nyugalom. A Casino melletti teraszon s benn az étterem hűvösében pincérek serénykednek, már a déli nagy vendégjárás reményében. Kinn, a park padjain idős urak és hölgyek üldögélnek, ki újságot olvas, ki szomszédjával társalog, mások sétára indulnak. Gyönyörű ez a park. Friss, iide- zöld pázsit mindenütt, a gondoskodás látható jegyei lépten-nyomon szembetű- nőek. Ügyes locsolószerkezetek szórják a mesterséges csapadékot a zöld gyep minden pontjára, a bokrok, virágágyak között kertészek metszőollói csattognak. A vizes füvön rigó ugrál, egy vén fatörzs oldalán mókus kapaszkodik a magasba. Ez a reggeli csendesség s a környezet valósággal beleringat egyfajta hangulati- ságba. Valaha ez a park. az épületek, a sétányok, az ivócsarnok, a fürdők együttese a császári pompa, az úri gondtalanság színtere volt. Térzene szólt a sétálók szórakoztatására, s mi mást játszhattak volna a derék muzsikusok, mint Strauss- melódiákat meg indulókat, az Albrecht főherceg- és a Schwarzenberg-indulót, s természetesen a Radetzky marschot. A nyári napfényben, amely akkor is olyan volt, mint most, csillogtak a csákók. sarkantyúpengés hallatszott, meg bokacsattog- tatás innen is, onnan is, az elegáns tiszturak nyilván szép bókokat mondtak az akkori hölgyeknek, mert akkor még béke volt a monarchiában, a „ferenejózsefi aranyidők" békéié. Mindez tán mégsem elevenedne meg ily látomásszerűen, ha nem tűnnének fel — apróságok formájában — a császári kor rek- vizítumai. Az üvegárus kirakatból éppúgy a császár arcmása tekint ránk a csészékről, poharakról, sörös- kancsókról, mint a csodálatos pipakollekciót kínáló ajándék- és dohányüzletek vitrinjeiből. Az utóbbiakban az óriási méretű porcelánpipákon is Őfelsége portréja látható. A levelezőlapok tengerében is minduntalan megtaláljuk a császár arcképét, öreg- és fiatalkori portrékat egyaránt. Egyiken piros, másikon kék atillában, a harmadikon — ahogy Joseph Roth, a monarchia jeles szépíró-krónikása írta — „sziromfehér tábornoki egyenruhában, mellén keresztben a széles, vérpiros mellszalag, és az aranygyap- júrend a nyakában." Ez a kép függött bizonyára hajdanán a közhivatalokban és az iskolákban, a kaszárnyákban, de még a vendéglőkben is. És van persze fénykép a fiatal Erzsébet királynéról, a tragikus sorsú Rudolf trónörökösről, IV. Károlyról és Zita királynéról, s csak természetes: Feldmaschall Radetzkyről is. Portrék, amelyek a letűnt kor történelmét asszociálják a szemlélőben s irodalmi emlékeket-élményeket is felidéznek bennünk. A képeket nézegetve, s a Ferenc József 150. születésnapjára megjelent lemezről az agg császár fátyolos hangját hallva magam is századunk világirodalmának a monarchia-témát feldolgozó íróira, Krleiára, Hősekre, a mi Bródy Sándorunkra, de főként a német nyelvű széppróza olyan kiválóságaira gondolok, mint Robert Musil, Franz Werfel vagy Joseph Roth. A császári és királyi idők élményvilágából építkező, utóbb említett német szépírók közül Jo. seph Roth Radetzky-induló c. regényének világára, ami könnyen magyarázható: ennek atmoszférája, pusztulásra ítélt, de valahol mégis rokonszenves hősei hordozzák leginkább azt a hangulati- ságot, amelyet a nosztalgia okán divatos rekvizítumok látványa fakasztott bennem. Az állandónak hitt birodalom igézetében élő Trot- ta család tagjai: a nagyapa, a „solferinoi hős”, az apa, aki „megyefőnöki" rangban is katonás komolysággal és szigorúsággal szolgálta a császárt s a legifjabb Trotta, Carl Joseph, a császári és királyi ármádia hadnagya, valamennyien hitték — még meghasonlásaik, csalódásaik közepette is —. hogy a monarchiában „minden nagyon szép, minden nagyon jó”, következésképpen — miként az agg uralkodó — mindennel meg lehettek elégedve. Pedig a Trották nem is osztrákok voltak, a nagyapa szlovén tájakról, paraszti közegből került a császár seregébe s lett egy véletlen folytán az uralkodó kegyeltje. Fia karrierje s unokája „szerencséje" — hogy ti. a k.u.k. hadsereg tisztje lehetett — egyaránt ennek a véletlennek volt köszönhető. A „solferinoi hős” élete kockáztatásával megmentette az uralkodó életét, s az utódok e „hőstett” igézetében és fényében vakon hittek: nincs más kötelesség és cél, mint a monarchia és a császár szolgálata. Erre emlékeztette őket ófelsége „sziromfehér tábornoki egyenrunás' portréja éppúgy, mint a megyefőnöki rezidencia előtt vasárnap délelőttönként felhangzó Radetzky-induló, amelyet a helyőrség zenekara adott elő, minden alkalommal „minden egyes hangjegyet kottáról" olvasva, noha minden muzsikus álmából felriadva is bármikor eljátszotta volna a maga szólamát... A Trottákról. a császárról, a katonazenekarról s a monarchia-élmény szépirodalmi vetületéről nyilván hosszan lehetne itt tűnődni a badeni park csöndjében, ám tovább kell utazni, más tájak és városok is az újabb élmények lehetőségét kínálják . .. (folytatjuk) Lőkös István Közjáték Mindig tudtam, hogy a legérdekesebb dolgok a kamera látómezején kívül történnek. A képernyő egy olyan ablak, amely csak részt mutat meg a világból. Az élet sokszínűsége, sajátos fintorai ezen kívül esnek, így lesz egy-egy műsor vidám vagy szomorú, különben mindkét szélsőségből jócskán kijutna. Itt volt például a héten a Aft- tiök című program, amelynek mellékesen megjegyezve, ma sem értem, hogy milyen különleges nyelvtani szabályok szerint alakították ki elnevezését. Szóval, ez egy olyan ösz- szeállítás volt. amelyből tizenkettő egy tucat, okosan ás szépen beszéltek a lovassportról', amelynek éppen úgy „társadalmi és politikai bázisra” van szüksége, mint mindennek széles e hazában. Ehhez csak annyit: egy paripának inkább abrakra van szüksége, a szakszövetségnek pedig tehetséges vezetőkre. Elég megfoghatatlan az a bizonyos „jelentős összefogás”, amiért ilyenkor felemelik a szavukat a nyilatkozó illetékesek. Le is futott szépen a Mitiők. ám közben átvillant rajtam, hogy a Parabola miféle képsort hozott ..előzetesként” ebből. Az egyik szakember, aki jólfé- r.ülten részletezte a lósport nehézségeit, furcsa helyzetbe került. A jámbor paripák nem méltányolták a tv nyilvánosságát, s azt, hogy egyik legfőbb gazdájuk úgy ecseteli a sorsukat., mintha gyermekkorában asztal körül kergették volna, ha nem tud adni •szalonképes interjút. Szóval, a lovak egy szép körmondat közepén szerelmeskedni kezdtek, de amúgy istenigazából. Ez annyira megmutatta az egész helyzet mesterkéltségét, hogy valóban olyan mulatságossá vált ez a részlet: Árkus József joggal mentette meg az enyészettől. Szinte látja az ember a lelki szemeivel, hogy is zajlottak le az előzmények: a szerkesztő-riporter odaállította a jeles lovászati személyiséget a „főszereplők” elé, mondván, hogy legalább valami érdekes legyen a jelenetben. Bár bizonyára szeretett volna az interjúalany a biztonságot jelentő íróasztalnál maradni, de hát a természetesség nem szenvedhet csorbát. Csak aztán túlságosan bevált az ötlet, az élet a maga nyersességében jelent meg. Egy rendkívüli képsor született, de egyúttal meg is kellett ismételni a felvételt. Ezért is jobb az élőadás. Ott nincs ismétlés, s ha valami efféle botlás törtérik, föl kell találnia magát annak, akinek a kezében a kameia van, de annak is, aki mondja a magáét. Ilyenkor semmiféle sablon sem állja meg a helyét, nem lehet „körüljárni a problémát”, hanem egyenes választ kell adni. Persze, ez egy újfajta magatartást követel. Kialakult egy nagyon káros szokás, amelyet nyugodtan hívhatunk mellébeszélésnek. Jelentős részben ez teszi ki a különböző megnyilatkozások, riportok idejét. S mire a nézők kibogoznák, hogy mi is a lényeg, már le is telt a műsor ideje. Ez adta meg a lovasközjáték humorát, s ezért komoly figyelmeztetés egy ilyen eset a honi televíziósok számára. Mert áz élet nincs tekintettel a közhelyekre, s előbb-utóbb kibújik a szög a zsákból. Gábor László A MEGYEI MŰVELŐDÉSI KÖZPONTBAN Czinke Ferenc grafikái Czinke Ferenc grafikus ez alkalommal bensőséges hangú levéllel köszöntötte a képzőművészet egri barátait. Az írás nemcsak arra emlékeztetett, hogy Egerben mindig is osztatlan sikere támadt munkáinak, hanem arra is, hogy ö mindig is szívesen gondolt Egerre. Legutóbbi egri tárlata érzelmileg telített historizálás- nak is tűnhetett a Len key Kollégiumban, amikor is az atyafiak 'katonaemlékei, a láda. a szabvány katonafénykép, a levél, az ilyenolyan katonaszerszám jelezte azt a bizonyos falun túli világot, ahová a megszokott környezetből a rokonnak, a régi-régi falubeli embereknek ki kellett ke- rülniök. hogy véghez vigyék azokat a bal- vagy még balabbik lépéseket, amiket a háború meg egyebek kényszerítettek rájuk. Most egy egészen más atmoszféra sűrűsödik a lapokon. Mintha a • Biblia elementáris hatása kapta volna el Czinkét. Egymás mellé állítja a Coprust, Lucifert, az Izsák feláldozása feliratú látomásokat, még a Sámánnal és a Medvetánccal is megtoldva a sort. Mintha ezek a lapok — témáiktól függetlenül is, egyáltalán — összetartoznának legalábbis a rendezés logikája szerint. Sok helyütt a durván kalapált fejes szegek állnak ki a testekből, fejekből, a fémes anyagok, néha a fémes színes színek engednek mélyebb következtetéseket levonni, miért, hogyan rc- konítja ezeket az élményeket Czinke. Ha a latin szó Lucifer (fényhozó) szó szerinti fordítását egybevetem azzal, amit egyébként az átlag ember fogalmazásában Lucifer meghatároz, máris kész a feszültség, az ítélet: a grafikus a képen áttörő villámmal a kárhozat, a tagadás lényének ad megszemélyesítést. olyan elevenséget, amely a bukott angyalnak jár ki, aki kijelentette, hogy „nem szolgál". Nem is akarjuk végiggondolni, milyen további következtetéseket enged meg még magának a hatalomról a művész, amikor Vak Bélát, a megvakított sarjat teljes királyi díszében ábrázolja, országalmával, palásttal és az arcban azzal a sötétséggel, amit a szem kioltott fénye terjeszt szét a látványon. Zord tájak ezek! S, ha a fiatal Czinke egynémely lapjait idézzük, találunk ha-, sonlókat. Alig derűsebb a Flóra-ábrázolás, ahol másfajta tragikum, másfajta formák között árulkodik arról, hogy a harmóniák ellenére nyugtalanító és nyugtalan ez a művészszellem. S mintha mára a tájképeiből is elsurrantak volna a fényes pászmák, a vonzó és marasztaló könnyedsége k: mintha az elemekkel lenne újabban csatája ennek a művésznek, aki a Feszület mögé, köré az enyészetet kerekíti. Talán azért is. mert a halál halálát kívánja azzal a szüntelen cselekvéssel. teremtéssel, ami az igaz művész igazi életét hirdeti. Elvontabb témái lassúdab- ban lopakodnak körénk. erőtlenebbeknek hatnak azoknál, amiket itt felsoroltunk. Nem tagadjuk, a megdöbbentő szándék erejével találjuk magunkat szembe, amikor az élete csúcsán tanyázó Czinke gondolatsorához társulni akarunk. És most az egyszer a méretek is olyan szabásúak. amikor sem az elnagyoltság, sem a túlfogalmazás kísérletével nem kell szembenéznünk. Nagy anyag, jelentős állomás. És ezt érdemes volt Egerbe behozni. Farkas András Kő Pál:Szél hárfa (Fotó: Rigó Tibor felvétele — KS) A tudás Senki sem olyan okos, mint gondolja. (Agatha Christie) ★ A legtudósabbak köztünk csak abban az egyben különböznek a tudatlanoktól, hogy módjukban áll sokféle és bonyodalmas tévedésekkel szórakozniuk. (Anatole France) ★ A tudatlanság démoni erő. (Illés Endre) ★ Jól tudod, az edző a futóból vagy az ökölvívóból világbajnokot faraghat, de maga nem versenyez. (Azim Nesin) ★ Fogd hát e sárgult per- gamenteket. E fóliánsakat, miken penész ül, dobd tűzre mind. Ezek feledtetik saját lábunkon a járást, velünk, és megkímélnek a gondolkodástól. (Madách Imre) ★ Mások helyett mindany- nyian bölcsek vagyunk. (Anré Maurois) (Gyűjtötte: Havasházi László)
