Népújság, 1987. október (38. évfolyam, 231-257. szám)

1987-10-26 / 252. szám

Rleflujjaq 1987. október 26., hétfő Harminc éve halt meg Nikosz Kazantzakisz Ü883—1957) görög regény- és drámaíró. Baloldali értelmiségi fiatalok közé állt. Első művétől az 1906-ban pub­likált Kígyó és liliom című kö­tetétől kezdve következetesen megmutatkoztak filozófiai haj­lamai. melyek egész életművén végigvonultak és a XX. száza­di polgári Európa egyik repre­zentáns művészalakjává emel­ték. Nyugtalan, kutató szellem­mel tanulmányozta az ókori fi­lozófiákat és vallásokat, külö­nösen a buddhizmust. Eszmevi­lága az ateizmus és a miszti­cizmus keveréke volt. Eszméi­ért a görögkeleti egyház kikö­zösítette, Nyugat-Európa úika- tolikus köreiben viszont lelke? támogatásra talált munkássága Az elsők között látogatott el a Szovjetunióba, haditudósítóként részt vett a spanyol polgárhá­borúban. s 1945 után vezetője lett a Szocialista Munkás Egye­sület nevű görög reformista szervezetnek. A görög polgár- háború kitörésekor (a másn-Mv világháborút követően) élete végéig tartó önkéntes száműze­tésbe vonult Franciaország" 1938-ban jelenttette meg híres eposzát, a 33 333 soros Odüsszei­át, amelynek főhőse ott folyt­tá útiát. ahol Homérosznál ab­bahagyta . . . A Nap kél: 6.18 órakor, nyugszik: (16.39 órakor. A Hold kél: 11.01 órakor, nyugszik: 18.30 jórakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon DÖMÖTÖR nevű kedves olvasóinkat! I^^ldőjárás] Várható időjárás az ország te­rületére ma estig: az országban többnyire borongós, párás, he­lyenként tartósan ködös időre számíthatunk. Napközben azon­ban időnként felszakadozik a felhőzet, és rövid időre sokfelé kisüt a nap. Kisebb eső, szitá- lás várható. Ma mérsékelt lesz a légmozgás. A Dunántúlon időn­ként megélénkül az északnyu­gati szél. A várható legmaga­sabb nappali hőmérséklet ma 11—16 fok között alakul. Nem kertelt... Daphne du Maurier angol írónő, amikor az egy­begyűlt újságírók előtt meghökkentő nyíltszavúsággal kijelentette: „Alighanem felhagyok az írással, ugyanis nincs több ötletem.” Látván az általános elképedést — eddig harmincnégy kötete látott napvilágot — an­golos eleganciával még hozzáfűzte: „Sajnálom, Uraim!" A nívós betűvetés egyfajta rangot és tekintélyt kölcsönöz. No, és az őszinteség? t (buttinger) — KÉPVISELŐI FOGADÓ­NAP. Barcsik János ország- gyűlési képviselő értesíti vá­lasztóit, hogy ma délután, Tarnaörsön, 13-tól 15 óráig fogadónapot tart a községi tanácson. Az erki községi ta­nácsi kirendeltségen pedig 15-től 16 óráig várja körzeté­nek polgárait. Ugyancsak ma, délután 14-től 16 óráig, Kecs­kén, Zsidei Istvánné ország- gyűlési képviselő tart foga­dónapot a községi tanács épületében. — „EGRI ESTE” az Expressz- ben. A KPVDSZ kulturális hónap keretében, az egri áfész szakszervezeti bizottsá­ga műsoros estet rendez ok­tóber 26-án, 18 órai kezdet­tel, az egri Expressz étte­remben. A rendezvényen közreműködnek a Gárdonyi Géza Színház művészei, a Gajdos együttes, valamint Jónás Zoltán előadóművész, s az Egri Néptáncegyüttes. — BÉRLETEN KlVÜL IS. E hónapban még négy alkalom­mal játssza az egri Gárdo­nyi Géza Színház Sütő And­rás drámáját; Egy lócsiszár virágvasárnapja címmel. A bérletes előadások október 21-én, 28-án és 29-én, 19 órakor kezdődnek. Ezekre az alkalmakra, korlátozott szám­ban, jegyek is kaphatók. Az október 30-i, pénteki előadás bérletszüneti, s az előbbiek­től eltérően, 11 órától mu­tatják majd be. — FELAJÁNLÁS az egri tan­uszoda építésére. A Csepel Autó egri gyárában is kom­munista műszakot tartottak október 24-én, szombaton. A nagy októberi szocialista for­radalom közelgő 10. évfor­dulója alkalmából vállalt ön­kéntes munkanapon mintegy ötszáz fő vett részt. A gyár politikai, társadalmi és gaz­dasági vezetése felhívására, a dolgozók az éves terv határ­idő előtti teljesítését tűzték ki célul, s ezzel együtt az export pótalkatrészek elké­szítését, november 30-ig. A megkeresett bért az épülő egri tanuszoda javára aján­lották föl. — RENDHAGYÓ IRODA­LOMÓRA. Ma délelőtt, a si- roki általános iskolában. Légy jó mindhalálig címmel, Mártonffy Mária és Balogh Béla előadóművészek tarta­nak rendhagyó irodalom­órát a gyerekeknek. — KOMMUNISTA MŰSZAK. A nagy októberi szocialista forradalom közelgő 10. év­fordulója tiszteletére, a Me­zőgép egri gyárában szom­baton kommunista műszakot tartottak. A mintegy három­száz dolgozó hét végi mun­kanapjával a gyár tőkés ex­portszállítási kötelezettségé­nek teljesítését segítette elő. A munkabért a kulturális alap bővítésére használják fel. EGERBEN; felnőtt betegek ré­szére 18 órától holnap reggel 8 óráig. Napközi rendelés hétfőtől péntekig 11-től 16.30 óráig. HE­LYE: az 1-es kórház területén, a felvételes belosztály mellett. Bejárat a patakparti portán. Te­lefon: 11-000. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: este 19 órától holnap reggel 7.45 óráig. Nappali ügyelet hétfőtől péntekig 13.30 órától 15.30 óráig. HELYE: a kórház gyermekosz­tályának földszintjén. Telefon: 10-841. GYÖNGYÖSÖN: 19 órától hol­nap reggel 7 óráig, a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rendelések között napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. HATVANBAN: a város lakos­sága részére sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügye­let Hatvan város és az ellátási területhez tartozó községek la­kossága részére 17 órától holnap reggel 8 óráig. HELYE: kórház „faház”, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. HEVESEN: éjszakai sürgősségi ügyelet 19 órától holnap reggel 7 óráig az egészségházban. He­ves, Vörös Hadsereg u. 32. Te­lefon: 11-831. FÜZESABONY: központi or­vosi ügyelet működik Füzes­abony, Dormánd, Besenyőtelek, Mezőtárkány, Szihalom, Mező- szemere és Egerfarmos lakóinak Füzesabonyban, a Rákóczi út 68. szám alatti rendelőben. Este 18 órától másnap reggel 6 óráig. KÖJAL-KÉSZENLET EGER­BEN : délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-133. Detki búzavetők A jó időt kihasználva a hét végén is dolgoztak a földeken megyénkben, hogy mielőbb végezzenek az őszi munkálatok­kal. A Mátra alján, a Detki Magyar—Bolgár Termelőszövet­kezet szántóföldjein a késő délutáni órákba nyúlik a búza vetése (Fotó: Szántó György) MA ESTE A GÁRDONYI GÉZA SZÍNHÁZBAN A bolzanói Haydn szimfonikusok Egerben A HVDSZ szervezésében Táncoslábúak a parketten A Helyiipari és Városgaz­dasági Dolgozók Szakszer­vezetének Quick Táncklub­ja immár 17. esztendeje mű­ködik a fővárosi Jókai Mű­velődési Központ berkeiben. A HVDSZ megyei bizott­sága kezdeményezésére ok­tóber 30-án, pénteken Eger­ben, a Kemény Ferenc Kör­csarnokban rendeznek tánc­versenyt. Az esemény véd­nöke Herényik József me­gyei titkár, aki előzetesen arról tájékoztatta lapunkat, hogy az érdeklődők pénte­ken este 7 órától láthatják többek között a wroclawi Akt Dolmel, a bécsi Schwarz- Weiss együttest, továbbá a livornói Sporttáncklub, va­lamint a hazai Radnóti nevű kör versenytáncosait. Lát­hatja a közönség a Quick Táncklub csapatának élpá­rosát is, akik Budapest-baj- nokok, s az országos tíztánc- bajnokság második helye­zettjeit, nevük pedig Kiss Mihály és Baranya Éva. A versenyen az irányító szerepet egyébként Somkúti Annamária látja el, a tán­cosok bemutatójához pedig Galambos János és együtte­se adja a talp alá való mu­zsikát. Beszélgetéssorozat Gyöngyösön A reform __ m a Ezzel a címmel szervezett társadalomtudományi elő­adás- és beszélgetéssoroza­tot a gyöngyösi Mátra Mű­velődési Központ. A progra­mokra háromhetente, csü­törtöki napokon, délután 5 órakor kerül sor,, a GATE Társadalomtudományi Kar Vállalatgazdasági Üzem- mérnökképző Intézetének klubhelyiségében. Az első előadást Lengyel László közgazdász, a Pénzügymi­nisztérium Pénzügykutató Intézetének munkatársa tartja 22-én, csütörtökön, A gazdasági és társadalmi re­form összefüggése címmel. A soron következő vitá­kon szó lesz többek között a reformesélyekről és a de­mokráciáról, a szociálpoli­tikai ellensúlyokról, a val­lási közösségek szerepéről, az emberi értékekről. Az előadók között neves poli­tológusok, szociológusok, közgazdászok, írók szere­pelnek. A Heves Megyei Szállítási Bizottság nemrégiben tar­tott ülésén szó esett az Eger—Mátra Vidéki Borgaz­dasági Kombinát szállítá­si tevékenységéről is. A cégnél dolgozók egy részét — mintegy 120 személyt — vállalati, másik hányadát Volán-autóbuszokkal, ille­tőleg vasúton viszik a mun­kahelyükre. A költség bi­zony nem kevés, hiszen éven­te majd 4,5 millió forintot tesz ki. Az „utaztatott” áru mennyisége is jelentős: a tavalyi esztendőben vasúton több mint 64 ezer, közúton 398 ezer tonna terméket fuvaroztak. A cikkek „te­rítését” főként bérelt jár­Ritka zenei csemegét ígér a filharmóniai bérlet soron következő koncertje! Mis­kolc és az olasz város Bol­zano zenészei többéves kapcsolatának köszönhető, hogy ezúttal megyeszék­helyünk is vendégül lát­hatja a Haydn Szimfonikus Zenekart. Igazgatójuk And­rea Mascagni, vezető diri­gensük pedig Hermann Michael. Programjukban a klasszikus, romantikus és kortárs zeneirodalom egy­aránt jelen van, de szíve­sen vállalkoznak vokálora- tóriumok kíséretére is. Ed­digi működésük alatt olyan neves karmesterek vezé­nyeltek, mint Claudio Ab- bado, Riccardo Muti, Her­mann Schercher. Számos Az elmúlt hét végén, Hat­van Város Tanácsa műve­lődési osztálya és a TIT Hatvan Városi Szervezete által működtetett mentálhi- giéniés csoport tagjai szá­mára tartottak kétnapos to­vábbképzést az ifjúsági tá­borban. I A pedagógusokból, nép­művelőkből, pszichológu­sokból, jogászokból és egészségügyi dolgozókból álló csapat egy esztendeje alakult. Azóta tematikusan foglalkoznak a lakosság problémáival. Létrehozták a telefonos lelki segélyszolgá­latot is. Hetente két alka­lommal. hétfőn és pénte­ken, a 38 11-700-as telefon­számon. öttől nyolc óráig, bárki felhívhatja az ügye­művekkel oldották meg, de a tervek között szerepel a saját tehergépkocsipark ki­alakítása. Az éves bortermelés kö­zel félmillió hektoliter. A feldolgozó üzemek és a tá­rolóterek elég szétszórtan helyezkednek el, így a fel­dolgozott bormennyiséget — nagy távolságon — többször is meg kell „mozgatni”. Kü­lönösen a szüret időszaká­ban számottevő a forgalom. A vállalat szervezetén be­lül a szállítmányozási osz­tály a kereskedelmi igazga­tó közvetlen irányítása alatt tevékenykedik. Indokolt ez, ugyanis tennivalóinak kö­külíöldi turnén vettek részt. Az egri Gárdonyi Géza szín­házbeli hangversenyen ma este 7 órakor is állandó kar­mesterük, Hermann Michael vezényli őket, aki 1977-től van a zenekar élén. Mostani koncertjükön Maria Tipo olasz zongoraművésznő is fellép. Műsorukban Rossi­ni Selyemlétra-nyitánya és Beethoven C-dúr zongora- versenye hangzik el, vala­mint származásukhoz és név­adójukhoz híven egy Pet- rassi- és egy Haydn-művet is előadnak. Bár a koncert része az Országos Filharmónia bér­letsorozatának, de tekintet­tel a különleges alkalomra, jegyek még a helyszínen is válthatók. letet teljesítőket, ahol prob­lémáját orvosolják. A szol­gáltatás titkos, tehát nem utasítják el a névtelen te­lefonálókat, és bizalmasan kezelik a kapott információ­kat. A mentálhigiénés team ezen felül egyéb családsegítő munkát is végez. Többek között nevelési tanácsadás­sal látja el a szülőket. A közeljövőben pedig, terve­zik, hogy a válófélben lé­vőknek is útmutatásokat adnak. Többek között ezek­ről a tennivalókról beszél­gettek hát a hét végi felké­szítés résztvevői, dr. Bog­dán Gusztáv pszichológus vezetésével. Kidolgozták a következő esztendőre szóló munkatervüket is. zel 70 százaléka szorosan összefügg a kereskedelem­mel. Cél, hogy a költségeket — amennyire lehet — mérsé­keljék. Ennek igen fontos eszköze lehet a szállítás- igényesség csökkentése. Per­sze, gondok is akadnak. A tárolóterek egyrészt nem ott vannak, ahol , optimá­lis lenne, másrészt viszont az ossz befogadóképesség 100 ezer hektoliterrel keve­sebb, mint amennyire mi­nimálisan szükség lenne. Tény — sajnos —, hogy az ezredfordulóig jelentős bő­vítésekre nincs reális le­hetőség. TÁJAK - KOROK - MÚZEUMOK T ízéves az egyesület Mindannyian találkoztunk már kiállítóhelyek, temp­lomok, természetvédelmi te­rületek bejáratánál a stili­zált emblémával, amely jel­zi, hogy a turisták pecséttel is igazoltathatják ottjár- tukat. A Tájak — Korok — Mú­zeumok Egyesület, amely a bélyegzőhelyeket létre­hozta, valóságos mozgalmat bontakoztatott ki az ország­járók körében nemzeti és természeti értékeink széles körű megismertetését se­gítve. Az egyesület idén ünnep­li fennállásának tizedik év­fordulóját, a jubileumról megyénkben is megemlékez­nek. A kezdettől fogva részt vevő törzstagokat, illetve azokat, akik legalább ötször elérték az arany fokozatot, vagyis 400—500 létesítmény látogatását igazolták, ok­tóber 26-án emléklappal, jelvénnyel jutalmazzák Eger­ben. Az ünnepséghez kap­csolódva rendezik meg a Barangolás hazai tájakon elnevezésű vetélkedőt is. rA Merkúrtól k jelentjük Trabant L. Hy. (Bp.) 1 043 Trabant C. Hy. (Bp.) 236 Trabant L. Sp. (Bp.) 10 213 Trabant L. Sp. (D.) 8 701 Trabant C. (Bp.) 3 213 Trabant C. (D.) 2 754 Wartburg St. (Bp.) 2 513 Wartburg St. (D.) 1 344 Wartburg Sp. (Bp.) 3 611 Wartburg Sp. (D.) 2 993 Wartburg Sp. tt. (Bp.) 10 416 Wartburg Tour (Bp.) 2 051 Wartburg Tour (D.) 1 500 Skoda 105 S (Bp.) 11 522 Skoda 105 S (D.) 8 790 Skoda 120 L (Bp.) 27 096 Skoda 120 L (D.) 15 201 Lada 1200 (Bp.) 47 601 Lada 1200 (D.) 34 141 Lada 1300 S (Bp.) 19 505 Lada 1300 S (D.) 15 435 Lada 1500 (Bp.) 15 354 Lada 1500 (D.) 11 770 Lada C. (Bp.) 10 763 Lada C. (D.) 5 443 Moszkvics (Bp.) 384 Moszkvics (D.) 244 P. Fiat 126 P (Bp.) 1 553 P. Fiat 126 P (D.) 1 611 FSO (P. Fiat) 1500 6 958 Dacia L. (Bp.) 3 872 Dacia L. (D.) 5 686 Dacia C. (Bp.) 2 605 Dacia C. (D.) 2 845 Dacia TLX (Bp.) 1 928 Dacia TLX (D.) 2 542 Zastava (Bp.) 18 103 Volga L. 1 297 Volga C. 1 113 SOK ÁRU, KEVÉS TÁROLÓTÉR Szállítási munkák a borkombinátnál Mentálhigiénés szolgáltatások Hatvanban NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-349. Telefonszám: 13-644. Gyöngyös, Rózsa út 1. 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11-051. Heves, Fő út 10. 3360. Telefon: 11-843 Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér 1. — 1900 —, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELÍR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20062. — Révai Nyomda Egri Gyáregység, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr. — HU ISSN 0133—0705.

Next

/
Thumbnails
Contents