Népújság, 1987. október (38. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-24 / 251. szám
8. NÉPÚJSÁG, 1987. október 24., wombot Végvári kutatások Lassan hagyománnyá érik, hogy a múzeumi és műemléki hónap idején két- három évente a Dobó István Vármúzeum meghívására Egerben, illetve Noszvajon találkoznak a történészek, tájékoztatni egymást a végvári kutatások újabb eredményeiről. Az idén, érthetően az Eger visszavételét is magában foglaló, 300 évvel ezelőtti felszabadító hadjárat állt jaz előadások középpontjában. Ezekből válogattunk néhány részletet, hogy felvillantsuk a kor eseményeit, a politikai és katonai erőviszonyokat és az általuk is meghatározott mindennapi életet. A vedelni lánc széthullott A TemeS-közt és az alsó Duna-szakaszt leszámítva az ország belsejében már csak a körülzárt várakban voltak török csapatok 1688-tól. nem számítva a szórványos kuruc—török portyákat és a tatárok betöréseit. Utóbbiak jelentős pusztításokat okoztak ugyan, de a háború menetében érdemleges változást előidézni nem tudtak. A birodalom minden erőfeszítésével csak azt tudta elérni, hogy Belgrádot és néhány Temes-vidéki várat visszafoglaljon, s Temesvárat megtartsa. Fordult a történelem kereke: 1526—66 között a magukra hagyott magyar várak küzdöttek Szu- lejmán hadai ellen, most a törökök kerültek hasonló helyzetbe. A törökkel szembeni magyar, illetve külföldi seregek hadműveleti ideje nem sokban különbözött 1683 előtt a törökétől. Ezért keltett olyan nagy riadalmat a török végeken Zrínyi Miklós 1664-es téli hadjárata. Ez azonban meghatározó katonai eredményekkel nem járt. Annál fájdalmasabb, hogy a Dél-Dunántúl települései értelmetlenül elpusztultak. A történeti irodalom egységes megállapítása, hogy a török végek őrhada nagyságrendekkel múlta felül a magyart. Ehhez tegyük még hozzá, hogy ezek a helyőrségek sokkal kevésbé voltak megosztottak, mint a szembenálló magyar védővonal. így a törökök 1683-ig hozzászoktak ahhoz, hogy vitathatatlan erőfölényben vannak, s hogy a ikezdemé- nyezés az ő kezükben van. Ezt a beidegződést megrendítő csapások érték 1683-tól, melyeknek morális hatása nem lebecsülendő. Ennek alapos elemző felmérésére azonban még nem akadt eddig vállalkozó. A felszabadító harcok újabb irodalma a szövetségesek harcászati fölényét hangoztatja, ez igaz, de némi megszorítással. Ez az előny csak a nyílt ütközeteknél mutatkozott meg, a várvédelem terén még mindig a törökök voltak fölényben kitűnő tüzérségük révén. Ennek ellenére a szövetségesek mind több sikert értek el. Egyrészt a nyugati harcmodorral szemben a török nem tudta megtalálni az ellenszert. másrészt az is segített, hogy a török várak hátországának lakossága az oszmán birodalommal ellenséges volt. A bécsi haditanács választotta harcmód, a blokád és a ki- éheztetés eredményességét a történelem igazolta. A császári csapatok elszállásolása, élelmezése, a hadiszállítás mindenekelőtt Magyarországra hárult. Kötetek százait töltenek meg a katonai terhek elviselhetetlenségével kapcsolatos, a különféle visz- szaélésekről tudósító levelek és jegyzőkönyvek. Ha mindehhez hozzátesszük, hogy a várak környékéről kitelepítették a lakosságot, elpusztították a vetést, hogy a törökök halállal fenyegették a hódoltsági lakosokat. ha nem adóznak, élelemmel nem segítenek, ezzel szemben a szövetséges seregek parancsnoksága mindezekért szintén halállal fenyegette őket. ha megteszik, megértjük, hogy a korszak embere nem lelkesedett egyértelműen a hadisikerek láttán. Az 1680-as évek középső harmadában csaknem két- ■év tizedes békés időszak után a török végvárrendszer teljességgel felkészületlen volt olyan nagyszabású ellentámadásra, mint amilyen bekövetkezett. Ebben az időben a várőrséget a nyugati zsoldosoknál alacsonyabb állóképesség és kisebb fegyelem jellemezte. Egyre több katona foglalkozott a fegyverforgatás mellett iparűzéssel, kereskedelemmel, gazdálkodással. A janicsárok családot is alapítottak. Az így megszaporodott polgári lakosság elhelyezése és élelmezése nem kis terhet róhatott a parancsnokságra. Ez a tény sem az ostrom- lottak. sem az ostromlók számára nem lehetett közömbös. A korabeli adatok arról tanúskodnak, hogy a török várak ellátása egészében jónak mondható, elestük nem magyarázható a fegyverzet hiányával. A várharcokra az volt a jellemző, hogy a törökök elsősorban a vilajetszékhelyek megtartására összpontosították erőiket. Ez egyértelműen a császári seregnek kedvezett, hiszen így szétszakadt a török védelmi lánc, az egyes várakat köny- nyű volt elszigetelni és kiéheztetni. A sikeresen alkalmazott blokád rendkívül demoralizáló hatású fegyver volt. A törökök mindvégig tehetetlenek voltak vele szemben. Ha olykor át is törte egy kisebb kuruc, vagy tatár lovashad a gyűrűt, csak kevés utánpótlást tudott hozni. Ez pedig csak napokkal, vagy egy-két héttel hosz- szabbította meg az ellenállást. A török végvárrendszer viszonylag gyors ösz- szeomlása annak ellenére következett be. hogy a szövetséges seregek a várostromok terén sokszor hibát hibára halmoztak. A tehetetlenség iskolapéldája kétségtelenül Buda 111 napos ostroma volt 1684-ben. A szövetségesek gyengeségeit azonban harcászati fölényük oly mértékben ellensúlyozta, hogy a törökök képtelenek voltak e negatívumot kihasználni. A török várak védelmi vonala 1686-ra részekre szakadt, az utánpótlási vonalak többségét elvágták. A legnehezebb helyzetben Eger volt, amelyet teljesen bekerítettek. 1687-ben a Dráva és Száva közének szinte valamennyi vára a szövetségesek kezére került. Az 1688. év elején az utolsó kuruc tüskét is sikerült kihúzniuk a Habsburg csapatoknak Magyarország testéből. Kapitulált Munkács vára, és ez azt jelentette, hogy újabb seregtestek szabadultak fel a törökök elleni harcra. A Dunántúlon már csak három elszigetelt vár tartotta magát: Székesfehérvár, Szigetvár és Kanizsa. A felszabadító háború utolsó évtizedében a török végvárak őrsége rendkívül leapadt, a várak elvesztették jelentőségüket, leszámítva Belgrádot és Temesvárt. Az 1690-es évek első felében Temesvárt és körzetét nem számítva felszámolták a még ellenálló erősségeket Magyarországon. Voltaképpen mindkét fél erőinek nagyfokú kimerülésével ért véget a felszabadító háború. Nem véletlen, hogy a hadszíntértől oly távoli Hegyalján a hadakozással járó terhek miatt olyan elkeseredetté vált a hangulat, hogy 1697-ben felkelés tört ki. A török elleni háború a vártörténetnek is sajátos fejezete, fordulópontja A XVII—XVIII. század fordulóján a várharcok egyre inkább elvesztik jelentőségüket. A következő korszakok háborúiban az erődökre csak statisztaszerep várt. Csorba Csaba Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár VÉRES CSATÁKBA, AZ EKE SZARVA MELLŐL Katonaparasztok Magyarországon N. Kiss István, a Mező- gazdasági Múzeum nyugalmazott főmunkatársa. a végvári katonaparasztság szerepéről és sorsáról beszélt előadásában. Ezzel a réteggel történészeink még keveset foglalkoztak, ezért is kértük rövid beszélgetésre a kutatót. — A katonaparaszt elnevezésből kétlaki életet élő rétegre lehet következtetni . . . — Igen, ezek az emberek parasztok és katonák voltak egyszerre. A földjüket művelték, de a kunyhóban ott lógott a szegen a kard, a buzogány, a pisztoly. a lószerszám, és a földesuruk hívó szavára nyomban át- vedlettek katonává. Ebben a kétlakiságban rejlett a katonaparasziti rendszer gyengesége, de ereje is, hiszen nyilván nem voltak olyan jóLképzettek és harcedzettek. mint a regurális hadak katonái, vagy a zsoldosok. viszont gyorsaságuk, mozgékonyságuk révén a portyázó török elleni harcban megáltták a helyüket. Ráadásul a családjukat, házukat, földjüket: a hazájukat védték, és ez megsokszorozta az erejüket. — Az első jelre otthagyni a földet és véres csetepatékba bocsátkozni? Ehhez, ha nem tévedek, az elmondottakon túl szükséges volt még valamilyen, ahogy ma mondanánk anyagi ösztönzés. Milyen engedményekkel tették vonzób\bá a földesurak ezt a kockázatos életformát? — Egyszerűen arról van szó, hogy nagy, akár 90 százalékos adókedvezményt adtak, ez pedig azt jelentette, hogy a jelentős gazdasági terhek alól felszabadult katonaparasztok megindulhattak a vagyono- sodás útján. Ez még mindig jóval kevesebbe került, mint zsoldosokat fizetni, ezért a katonaparasztság intézménye a 17. század nagy uradalmaiban általánosan elterjedt. — Mekkora szerepet játszott ez a réteg a törökelle~ nes hadjáratokban? — Már a hódoltság idején is épp elég dolguk akadt: rendszeresen megütköztek a portyázó, sarcoló törökkel. a partizánlháború tőlük ellesett fortélyait, a cselvetéseket, a csapdaállításokat is felhasználva. A felszabadító hadjáratok idején a reguális csapatok kiegészítésére: felderítésre elő- és utóvéd szolgálatra használták főleg őket. de kivették részüket az ostromokból és ütközetekből is. Nekik köszönhető Pécs felmentése, részt vettek Buda 1686-os ostromában, sőt Eger visszavételében is. Tulajdonképpen a huszárok elődei voT tak. A könnyűlovasságnak ezt a formáját később szinte egész Európa átvette. még a lovakat is Magyar- országról importálták. — A török kiűzése is véget ért egyszer, s megszűnt a folyamatos hadiállapot az országban. Milyen hatást gyakorolt ez a békésebb időszak a katonaparasztság intézményére? — Amint nem volt rájuk szükség a csatamezőn. a földesurak természetesen nyomban megpróbálták újra az eke szarva mellé kényszeríteni embereiket, és megszüntetni az adókedvezményeket. Ez azonban nem ment könnyen, és nem is sikerült minden esetben. Sokan beálltak a kurucok közé. inkább vállalták a bizonytalanabb. de szabadabb életformát. Később ők alkották Rákóczi seregének nagy részét is. A 4500 tagú tisztikar 75 százaléka katona- paraszt volt, mint azt a2 ezredkimutatások és adóívek bizonyítják. A hajdúk például külön ezredben szolgáltak Károlyi parancsnoksága alatt. A katonaparaszti státussal „a vitézlő rendbe” tartozással járó kedvezmények magyarázzák azt is. hogyan sikerült Rákóczinak a szabadságharc nyolc éve alatt 45—50 ezer embert folyamatosan fegyverben tartani. A bukás után sem tudták a volt ku- rucokat jöbbágvsorba kényszeríteni: bár jogi formába nem öntötték, valójában a földesúri irattárak tanúsága szerint negyedrészük szabad paraszttá vált. jelentősen hozzájárulva a magyar pa~ rasztság vagyonbeli differenciálódásához. Koncz János Ünnepi kiállítás Eger, 1687: ezzel a címmel nyílt kiállítás a Dobó István múzeumban a Gótikus palota földszinti termeiben. A goi berendezett vitrinekben a vár visszavívásának idejét felidéző nálati eszközök, fegyverek, oklevelek, korabeli metszetek I helyet. A száraz adatokon és leírásokon túl most e relikviák ségével elérhető közelségbe kerül hozzánk ez a szőkébb 1 szempontjából nézve sorsdöntő esemény. (Fotó: Koncz
