Népújság, 1987. október (38. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-24 / 251. szám
NÉPÚJSÁG, 1987. október 24., szombat NEMESEK ÉS BETELEPÜLTEK LÁTSZATHÁBORÚJA IVÁDON Az „Y" azért megmaradt Ady 1905-ben látnoki pontossággal jövendölte meg a második ezredforduló utáni Magyarország legfőbb dilemmáját: amíg az általa megálmodott Európai Egyesült Államok megalakulásakor egy genfi tudós elősorolta Európa tudományos akadémiáinak XX. századi föműveit (Naptanulmány, az Északi Sark teljes felfedezése, a fogantatás misztériumának megoldása, az emberi élet tartalmának megnégysze- rezése), addig az MTA határozottan kimutatta, hogy a nemesi előneveket nem kis. hanem nagybetűvel kell írni .. . Ez a pesszimista kis esz- m,“futtatás jutott eszembe lvád aprócska utcáit róva. ★ lvád. Ez a néhánvszáz lelket számláló falvacska elegendő fejtörést okozott antropológusoknak, néprajzosoknak egyaránt. lvád ugyanis azon ritka falvak közé tartozik, amelyeket „belterjes" jelzővel illetnek. A valaha itt élő nemes családot a hatalmat, jövőt jelentő föld birtoklása kényszeritette arra, hogy rokon rokonnal házasodjék, s hogy közös sarjuk is ily példa alapján alapítson családot. Ivádon a mai napig, közel az ezredfordulóhoz, nehezen szűnik a véleménykülönbség a volt nemesek és a „bevándoroltak" között. Az egykori nemesi sarj (a falu lakosságának fele), ma többnyire elnyűtt munkásruhában, és öntudatos proletárt idéző svájcisapkában műveli nadrágszíjparcelláját. Tudja. s ma már nem is lázadozik az ellen, hogy ősi jussából csupán a családnév végén található ipszi- lon maradt. ★ A faluba érve. a település központjában, furcsa, spontán közjátéknak lehetünk tanúi. A kiváltó ok. mi. azaz két idegen felbukkanása. — Mi jogon mersz te nyilatkozni a riportereknek? — süvölti Tajti Barnabás a mellettünk álló öreg úrnak. — Te nemes voltál, de már nem vagy az. Ami volt, elmúlt. A jelenről kell most beszélni, nem arról, ami nincs többé. Ti ivádiak ma is fenn- hordjátck az orrotokat, lenéztek bennünket, akik bevándoroltunk ide. pedig nincs okotok rá. — Barnus, Barnus! — szól rá csitítólag Ivády Sütő József. — Változtasd meg a szavadat! Téged ebben a faluban még senki sem bántott. Én magam is öcsémnek szólítottalak mindig. Nem tagadhatod, hogy megtaláltad itt a számításodat. Lásd, én nemesi leszármazott vagyok. de nyugdíjas létemre a beteg feleségemmel 4,200 forintból élünk havonta. Te kétszer ennyiből gazdálkodsz, ne szíts hát fölöslegesen tüzet... — Csak egyet mondhatok. Az én fiamat nem választották meg itt tanácstagnak, mondván, hogy nem ivádi, pedig pártiskolát is végzett... Ivády Sütő József hallgat. s szelíd kék szemében összeszalad a könny, amikor igazát bizonygatja: — Tudjuk mi, hogy más időket írunk. Soha nem is bántottuk a hozzánk betelepülteket. Ha ígv lett volna. a lányaink, fiaink nem hoztak volna a faluba idegent. Gyűlik a könny az öreg szemében, és kérdést sem várva lépked el tőlünk. Alighogy tovább indulunk, deres, jó kiállású idős ember állít meg bennünket. Ivády Ágoston szabadkozva adja ki magát: — Nem nézhetem szótlanul ezt a gyilkos beszédpárbajt. Bár tudom, nekem szólanom sem szabadna a valamikori kétévi csendőrködésem miatt. Tudom. úgy élem le az életem. hogy az emberek holtomig vádolnak emiatt. De hát mégis csak ivádi vagyok, és szeretem a szülőfalumat. Azt mondom hát, nem igaz, ez a „borgőzös gyűlölség". Nem a származásbeli különbség fáj itt Ivády Siltö József: „Barnus! Barnus! Ne szíts fölöslegesen tüzet! Tujti Barnabás: „Nemesek voltatok, de már nem vagytok azok. Ami volt, elmúlt" már rég az embereknek, hanem a pénzbeli ellentét. Irigykednek, acsarognak azok, akiknek kevesebb van, de azt sem nézik jó szemmel, ha valaki többet dolgozik, és így gyarapodik. Irigység — ez hát„ az alapja a „látszatháborúnak’’, de hát ez nem csak Ivádra jellemző. Kicsiny falu lvád, s megtartóereje évről évre gyengül. Amióta a péter- vásári közös tanácshoz tartozik, mondják, lelassult a fejlődés. Sok a magára maradt öreg. egyre kevesebb az itt letelepülni kívánó fiatal. Az egyetlen szerény kis vegyesboltban szerény a választék is. Ács Józsefné, az üzlet vezetője panaszkodik is a Füszértre: nem szállít időben, és a rendeléseket sem mindig teljesíti. — Az alapvető cikkekből, pékárukból. tejtermékből elegendő van, de a hiánycikkek listája szinte hétről hétre nő. Október közepe van. Réges rég megrendeltük a sírgyertyát, de eddig eigy darabot sem kaptunk. Nyáron meg üdítő nem volt, mert az az üdülőkörzeteknek jár. Egyébként a havi átlagos forgalom így is meghaladja a 450 ezer forintot. A régi kastély felé ballagunk. Elhanyagoltságában. omladozó falaival is lebilincselően szép látvány. A valaha idehelyezett községi tanács és a helyi népfront önálló tevékenységére csak a rozsdás tábla emlékeztet. A másik szárnyat most az óvodások birtokolják. A valamikor szebb napokat megélt parkban színes falevélcsokrokat gyűjtenek a kicsik. A veA múltbeli feszültségek látszólagos csend mögé húzódnak (Fotó: Tóth Gizella) zető óvónő kedvesen kér bennünket: ne közöljük a nevét, és ne kérjünk tőle nyilatkozatot. — Jártak már itt újságírók. és teljesen kiforgatták a szavaimat. Nagyon bántott engem a dolog. és a faluban is sokan vádoltak. Pedig szerettem, és most is szeretem Ivá- dot. Huszonhat éve itt élek és dolgozom. Az emberek szorgalmasak, dolgosak. a gyerekek ápoltak, jól neveltek. Öröm velük lenni. Talán az az egyetlen bánatom, hogy az utóbbi években egyre kevesebb lehetőség van a helybeli művelődésre. Mivel a községi könyvtárat is én vezetem, tudom, hogy csökkennek az igények is. kevesebben kölcsönöznek. Igaz. Pétervására nincs messze, és viszonylag sokan járnak át eg.y-egy színvonalasabb rendezvényre. Az óvodától nem messze építették fel a pétervásári költségvetési üzem ivádi telephelyét, ahol gépek és személyautók javításával foglalkoznak. A dolgozók zöme ma más községekben végez munkát. így az irodában a néhány munkára vonatkozó kérdés után visszakanyarodunk az alaptémára. az ivádi hétköznapokra. Faragó Istvánná mindössze 27 éves. Saját korosztályának véleményét ő tolmácsolja: — Ivádon sok minden változott az utóbbi időben, de sajnos, nem a falu javára. A tanács összevonása után nem sokat gyarapodott a település. A fiatalok elmennek innen. az egyedülálló idős emberek egyetlen öröme, ha hét végeken hazalátogatnak a gyerekek, az unokák. A kereskedelmi ellátás gyenge, orvos hetente egyszer jár kétórás rendelésre. A közlekedés is elég bajos. Reggel elmegy a busz Pé- tervásárára. és csak délben van visszafelé járat. Előfordul, hogy akinek sietős a dolga, inkább hazagyalogol. A helyi iskolában csak a három alsó tagozatos osztály maradt; /).z ösz- szevont osztályban egy pedagógus tanítja a kisdiákokat. Az én két gyerekem Pétervásárára jár. Azt hiszem, hogy csak a jobb képzési feltételek mellett tudnak lépést tartani társaikkal. Az iskola pedig szép. Idén nyáron újították fel kívül-belül. Kovács Bélá- né tanítónőnek meggyőződése, hogy az itt tanuló gyerekek helyzete semmivel sem rosszabb a niás iskolákban járókénál. Sétálunk a kis utcákon. A hír futótűzként terjed a faluban: „Itt van két nő az újságtól.’’ Bámész tekintetek fürkésznek bennünket a kerítések túloldaláról. — Mire olyan kíváncsiak? — böki felénk a szót az egyik gazda. — Dr, Ne- meskéry kutatott itt eleget a rokonházasságok miatt. Magukat is ez érdekli? fin csak azt mondom, lvád már régen nem az. ami volt. Nincsenek már itt nemesek, csak kétkezi munkások. Harag sincs az emberek között. Valaha itt mindenkit Ivádynak hívtak. Ma már nem. Az Ivá- dy-família leszármazottai szétszóródtak az ország különböző részeire, s hozzánk is jöttek szép számmal más környékekről. Így van ez rendjén, de a nevünkben azért megőrizzük az ipszilont. Barta Katalin Fejünket kapkodva figyeljük a hirtelen támadt perpatvart, majd Tajti Barnabáshoz fordulok először. — Azt mondja, a múlt a múlté, a jelen gondjai a fontosak. Mi hát a baj maga szerint a faluban? Faragó Istvánná: „Ivádon sok minden változott az utóbbi időben, de nem a falu javára” Acs Józsefné: „Ez az egy bolt van a községben, a Fűszert mégsem szállít időben” A régi kastélyt most az óvodások birtokolják
