Népújság, 1987. október (38. évfolyam, 231-257. szám)

1987-10-21 / 248. szám

NÉPÚJSÁG, 1987. október 21., szerdo SZOVJETUNIÓ: A 70. ÉVFORDULÓ (X/3.) Forradalomban született kormány LÉTSZÁMCSÖKKENTÉS - NEHÉZSÉGEKKEL A rugalmasság próbája... Visszaszerezni a bizalmat Kaiban A szovjet kormányt a Munkás- és Katonaküldöttek II, Összoroszországi kongresszusán választották meg, amelyet 1917, október 25—27. (november 7—9.) között rendeztek Petrográdon. A kongresszus megnyitásának időpontjában nyilvántartásba vett 649 küldött közül 390 Lenin pártjának tagja volt. Nagyságát tekintve második a baloldali szociálforradalmároknak (eszerek. nek) — a parasztság legradikálisabb polgári demok­ratikus ideológusainak — a frakciója volt. Ennek a kispolgári csoportnak (1917 novemberben párt lett) mintegy 160 mandátuma volt. A győztes felkelésre tá­maszkodva, a kongresszus kihirdette a Szovjet Köz­társaság megalakulását, s el­fogadta a békéről és a föld­ről szóló, történelmi jelen­tőségű dekrétumokat. Az új kormány megalakí­tásának feladata állt a kong­resszus figyelmének közép­pontjában. A bolsevik párt központi bizottságának ülé­sén. amelyet az október 24— 25-re virradó éjszakán, a fegyveres felkelés közben tartottak, gyakorlatilag elő­ször vizsgálták meg a szov­jet kormány nevének és ösz- szetételének kérdését. Lenin azt javasolta, bogy az új hatósági szervet „munkás­paraszt kormánynak” nevez­zék el. Ugyanakkor határoz­ták el azt, hogy a kormány tagjait népbiztosoknak fog­ják nevezni. Lenin néhány jelöltet javasolt a népbizto­sok tisztségére, s ezeket a párt központi bizottsága jó­vá is hagyta. A frakció október 26-i dél­előtti ülésén tartott beszá­molójában Lenin külön hang­súlyozta, hogy a bolsevikok hajlandók néhány tárcát ad­ni a kormányban a balol­dali eszereknek. Ugyanezen a napon néhány órával az­előtt, hogy az új kormány névjegyzékét jóváhagyásra a szovjetkongresszus elé ter­jesztették, a bolsevik párt központi bizottsága meghív­ta ülésére a baloldali-eszer frakció vezetőit, D. Kamko- vot, V. Karelint és V. Szpi- rót, és felajánlotta nekik, hogy vegyenek részt a kor­mányban. Lenin abból a feltevésből indult ki, hogy a munkás- osztály érdekei és a dolgozó és kizsákmányolt parasztság érdekei között nincs döntő különbség. A baloldali esze- rekben pedig olyan politikai irányzatot látott, amely mö­gött tömegek állnak, a pa­rasztság egy része követi. A bolsevikok azonban csak bi­zonyos alapon tartották le­hetségesnek a megegyezést. Lenin rámutatott: azzal a feltétellel vagyunk hajlandó­ak megosztani a hatalmat a szovjetek kisebbségével, ha ez a kisebbbség becsületesen kötelezi magát arra, hogy engedelmeskedik a többség­nek, és olyan programot követ, amelyet az egész 11. összoroszországi szovjet­kongresszus jóváhagyott, és amely a szocializmus felé vezető fokozatos, de határo­zott és következetes lépé­sekből áll. A baloldali eszerek veze­tői nem voltak hajlandóak belépni a kormányba. Ügy vélték, „lehetetlen beleegyez­ni a proletárdiktatúrába”, ragaszkodtak ahhoz, hogy va­lamennyi pártból álló — azokból is, amelyek nem is­merték el a II. szovjetkong­resszust — „egynemű forra­dalmi kormányt” kell alakí­tani. A bolsevik párt központi bizottsága kijelölte a kor­mány összetételét, jóváhagy­ta a kormány megalakításá­ra vonatkozó határozat Le­nin által irt tervezetét, és jóváhagyta a kormány ne­vét: Népbiztosok Tanácsa. A szovjetkongresszus má­sodik ülése előtt Lenin még egy kísérletet tett, hogy ki­eszközölje a baloldali esze­rek részvételét a kormány­ban. Ez alkalommal Marija Szpiridonavávál — a balol­dali-eszer mozgalom ideoló­gusával, vezérével és leiké­vel folytak tárgyalások, de nem sikerült megegyezniük. A szovjetkongresszus ál­tal jóváhagyott kormány tag­jai lettek: a Népbiztosok Ta­nácsának elnöke — Vlagyi­mir Uljanov (Lenin); bel­ügyi népbiztos — A. Rikov; földművelésügyi népbiztos — V. Miljutyin; munkaügyi népbiztos — A. Sljapnyikov; Ihadügy- és tengerészeti bi­zottság, amelynek tagjai — V. Ovszejenko (Antonov), N. Krilenko és P. Dibenko vol­tak; kereskedelem- és ipar- ügy — V. Nogin; közokta­tásügy — A. Lunacsarszkij; pénzügy — 1. Szkvorcov (Sztyepanov); külügy — L. Bronstein (Trockij); igaz­ságügy — G. Oprpokov (Lo­mov); élelmiszerügy — I. Tyeodorovics; posta- és táv­íróügy — N. Avilov (Gle- bov); nemzetiségügyi nép­biztosság elnöke — J. Dzsu- gasvili (Sztálin). Természetesen a hatósá­gok száma nem lehetett vál­tozatlan, a Népbiztosok Ta­nácsának személyi összetéte­le még kevésbé. A forrada­lom harcolt, fejlődött, épí­tett. A vezetők számára ez azzal a következménnyel járt, hogy egyeseket áthe­lyeztek, új intézményeket hoztak létre. A 14 népbiztos közül 1917—1922 folyamán csak ketten maradtak meg tisztségükben: Lunacsarsz­kij és Sztálin, és természe­tesen Lenin, a Népbiztosok Tanácsának elnöke. 1917 novembertől 1918 ja­nuárig a Népbiztosok Taná­csának tagja volt hét bal­oldali eszer is, aki kötele­zettséget vállalt arra, hogy a Népbiztosok Tanácsának kö­zös politikáját érvényesíti. Vasútügyi, állami gondozási, helyi önkormányzati, a köz­társaság vagyonát kezelő, ál­lami ellenőrzési népbiztossá­got és több mást szervez­tek. A Népbiztosok Tanácsa összetételének stabilizáló­dása 1918 márciusára lénye­gében befejeződött; ekkor költözött át a szovjet kor­mány Petrográdból Moszk­vába. De bármilyen változások történtek is a kormány ösz- szetételében (1918 márciusá­ban például a baloldali esze­rek kiléptek belőle, miután, Lenin sürgetésére. Németor­szággal megkötötték a breszt —litovszki békét) — a kor­mány változatlanul hivatá­sos, meggyőződéses forradal­márokból, tehetséges és mű­velt emberekből állt. A Népbiztosok Tanácsa sokrétű tevékenységét Lenin közvetlen irányításával vé­gezte. A Népbiztosok Taná­csának munkájában szabály volt a kollektív vezetés, a tömegkapcsolat, a széles kö­rű nyilvánosság. Az igazga­tás és a törvényhozás egy­beolvasztásának bolsevik irányvonala teljes mérték­ben kifejeződött a Népbiz­tosok Tanácsának munkájá­ban. Ennek az arányáról a következő számadatok ta­núskodnak: 1917 végén és 1918-ban 474, a kormány ál­tal elfogadott törvényhozá­si okmány jelent meg a Rendeletek Tárában — amelyben a szovjethatalom rendeletéit és határozatait közölték. Ezekben a hóna­pokban Lenin 118 rendele­tet és határozatot írt, 126- ot pedig lényegesen kiegé­szített, kijavított, megszer­kesztett. Az első rendeletek még nagyszerű propaganda- okmányok is voltak, ame­lyek gyakorlati munkára szó­lították fel a tömegeket. Anatolij Razgon A meglévő üzemcsarnok mellé jövőre elkészül az új, hatszáx négyzetméteres In médiás rés: ez év au­gusztusának közepétől kevesebb ember dolgozik a Ganz Kapcsolók és Készülékek Gyára Káli Gyáregységében. A lét­számcsökkentés termé­szetesen nem szerzett ki­törő örömet azoknak, akiknek meg kellett vál.~ niuk munkahelyüktől. A nagyúti szerződéses busz­járatot például megszün­tették : vagyis valameny- nyi dolgozó, aki eddig onnan járt be, ma már másutt helyezkedett el. Száz dolgozó egy gyár­egység életében nem ke­vés. Érthető hát, hogy bár maguk a vezetők is belátták e szükség- szerűséget, nekik is okozott nehézséget... A szigorú tény mögött azon­ban nyomós okok, ösz- szefüggések rejlenek, ftogy milyenek, ennek jártunk utána. Amikor Vértes Ákossal a gyáregység vezetőjével leültünk beszélgetni, óha­tatlanul szóba került a múlt, az eddig megtett út, hisz maga az anyavállalat, amely már az 1800-as évek­ben megalapult, e század­ban európai színvonalon állt. A felszabadulást követően is a magyar erősáramú ipar háttériparát jelentette. — A hetvenes évek gaz­dasági fellendülése széles távlatokat nyitott meg a Ganz előtt, — mondja Vértes Ákos. — A káli gyáregységet 1978-ban vásá­rolta meg a jogelődtől, bár már addig is végeztek koo­perációs tevékenységet be­dolgozói rendszerben. Az akkori helyzet kedvezett a gyáregység megalakításá­hoz: korlátozott volt a pes­ti munkaerő, érthető, hogy az ipart a meglevő munka­erő-kapacitáshoz „vitték”. A vállalat nem kevesebb, mint 100 millió forintot fordított a káli egységre, főként a a munkafeltételeket javító beruházásokra. A közepes korszerűségű technológia az itt gyártott, az idetelepí­tett termékek előállításá­hoz megfelelő volt. Főként olajoskapcsolók, motorvédő kapcsolók készültek itt. S hogy mi történt az­után? Nos, 1985 végén szin­te robbanásszerűen csők' kent a vállalat által gyár­tott termékek iránt a kül­földi kereslet. A lengyel export szinte teljes egészé­ben megszűnt. Ezzel egy időben belföldön is egyfajta „túltelítettség” jelentke­zett. — Mindez azt eredmé­nyezte, hogy 1986-ban a gyáregységben változtatni kellett a termékszerkezeten. Csökkentettük az olajoskap­csolók gyártását. s na­gyobb részt vállaltunk a korszerűbb, mágneskapcso- lók és kézi működtetésű kapcsolócsalád előállításá­ból —, magyarázza a gyár' egységvezető. — Ez azt jelenti, hogy a tavalyi év eredményes volt? — Elég. ha csak annyit mondok, hogy a 310 millió forintos termelési értékünk a vállalat termelésének több mint egyharmiadát képezte. Eljutottak termékeink Ke­letre, Nyugatra, javult a mi­nőség, stabilizáltuk a lét­számot, javult a munkafe­gyelem. Akkor mintegy há­romszáz volt a létszám, s az egy főre jutó tenmelési érték elérte az egymillió fo­rintot. — Akkor hát mi volt a baj? — Az idei vállalati ter­vezés idején az 1985 vé­gén kezdődött piaci tenden­cia tovább folytatódott: így a Ganz kényszerült 150 millió forinttal csökkentett termelési tervet kialakíta­ni. Vagyis 760 millió forint­ban határozta meg a terme­Vértes Ákos: Az önállóságot gyáregységi szinten is meg kell valósítani lési értéket. A Kál által kizárólagosan gyártott ola- joskapcsolók gyártása szin­te elenyészőre csökkent. A gazdasági szabályozók —• egyetértésben a vállalati elhatározással — nem tették .lehetővé a további bérki­áramlást. — Pontosan a 150 millió forintos .visszaesés vonta maga után a létszámcsök­kentési intézkedést? — Igen, s ezt két lépcső­ben hajtottuk végre. Ez év első negyedében vállalati szinten ötven dolgozótól kel­lett megválni, ezen belül Kálban húsztól. Ekkor még •képesek voltunk a munka- fegyelem megjavítására, hi­szen nem a jól teljesítő munkásoktól búcsúztunk. Még pozitív hatása is ér­ződött: a teljesítmény érté­ke 108 százalékra emelke­dett, s ez keresetnövekedést is eredményezett. Igen ám, csakhogy a má­sodik lépcsőben elhatározott nyolcvanszemélyes létszám- csökkentés már nehéz hely­zetet teremtett. A káli gyáregységben ezt augusztus 15-ig kellett végrehajtani. — A dolgozókat jó előre tájékoztattuk, s nemcsak a három hónappal korábbi munkásgyűlésen. Minden­kivel egyénileg is elbeszél­gettünk. Azonban e lépéssel indukáltunk egy olyan fo­lyamatot, aminek következ­tében olyanűk is elmentek, akikre még számítottunk volna, hogy tovább dolgoz­nak az egységünkben. Ezzel a nyolcvanas leépítést negyvenhatra módosítottuk. Naponta figyeltük a lét­szám alakulását, alakítot­tunk az intézkedéseken. Ezt a második lépcsőt már nem lehetett úgy végrehajtani, hogy megszilárduljon a munkafegyelem. A költsége­ket csökkentendő megszün­tettük a gyári buszjáratot: a nagyútiaknak nem bizto­sítottuk a bejárást. A káb­ákra, a kompoltiakra, a ká­polnaiakra alapoztunk. — Mennyire tudták mind­ezt körültekintően véghez' vinni? — Ismétlem, nem volt olyan dolgozó, akivel ne be­szélgettünk volna. A nyug­díj előtt állóknak meghosz- szabadítottuk a lemondási idejét, tekintettel voltunk a többgyermekesekre. S vala­mennyi volt dolgozónknak kerestünk állást! Negyven- hatuknak 200 munkahelyet kínáltunk. Figyelembe vet­tük a távolságot, s azt, hogy átlagbérük közel azo­nos szinten maradjon. Több­nyire éltek a felkínált le­hetőséggel, voltak. akik egyénileg helyezkedtek el. E kemény és szigorú intéz­kedést demokratikusan a dolgozók elé tártuk. A vál­lalati tanács, a szakszerve­zet nagy részt vállalt ebben. Aztán jött a fordulat. Bár a létszámcsökkentés Káli érintette, mégis piaclehető­ség nyílt tőkés exportra. — így most tíz dolgozó felvételére készülünk. Bár a négyszázalékos bérfej­lesztésen túl megnövekedett a keresetszint, mégis „meg­rázkódtatást” jelentett a gyáregységnek az elmúlt néhány hónap. Egyrészt emberek sorsáról kellett döntenünk, s biztosítani ne­kik a munkahelyet. Más­részt, most nekünk kell stabilizálni a gyáregységet. S bár mi őszinték voltunk, a közhangulatban a bizal­matlanság érződött. A legfőbb probléma hát, hogy olyanok is elmentek, akikre még számított volna a káli gyáregység. A bi­zonytalanság érzését az is fokozta, hogy a megyében még ilyen fokú létszámcsök­kentés eddig .nem volt. Nem, azt senki sem várhat­ja el, hogy örüljenek az emberek. S a gyáregységve- zető szavaival élve, nem ez az egyetlen üdvözítő mód­szer ... S ami még elgon­dolkodtat: a vállalat a má­sodik ütemben a létszám- csökkentést teljes egészében a káli gyáregységben hatá­rozta el. Hol hát a kivezető út? Mindenképpen abban, hogy a gyár—gyáregység viszo­nyában nagyobb önállóságot kapjon aí* utóbbi. A ru­galmasság' próbája is ez. Mai gazdasági helyzetünk­ben, az előttünk álló felada­tok megvalósításában pe­dig ez elengedhetetlen. A káli gyáregység idei ter­melése, az eddigi eredmé­nyek alapján számítva mintegy 240 millió forint értékű lesz. Az átlaglétszám 220 körüli. Vértes Ákos szavai: — Javult a hatékonyság,, a dolgozók bére emelke­dett. A fizikai dolgozóknál 6,25 százalékos bérfejlesztést valósítottunk meg. differen­ciáltan. Létrehoztuk a fél nyolcas kezdésű műszakot a kisgyerekeseknek, nagyabb figyelmet fordítunk a dol­gozókra. Szeretnénk áttörni a falat, hogy megszűnjön a bizalmatlanság. A jövő évi tervet .260 millió forintban határoztuk meg, megkezdett beruházásaink jó része 1988-ban befejeződik. Célunk, hogy rugalmasan alkal­mazkodjunk a piaci igények­hez. Keressük a léhetóségét, hogy 15—20 százalékban új termékeket gyártsunk. A „több lábon állást” akarjuk megvalósítani. Erre megvan a gépi kapacitásunk, s munkaerőben is fogadóképe­sek vagyunk: olyanokra számítunk, akik az új ter­mékek gyártására vállal- kozóak, hozzáértőek. — Melyek ezek a tervek? — Olyan termékeket kere­sünk, amelyek illenek tech­nológiánkba. és hosszabb tá­von alkalmazkodnak a pia­ci igényekhez. Jövőre komp­lex gyártás bevezetését ter­vezzük : arra törekszünk, hogy ne csak az alkatrészek, hanem teljes egészében itt készüljön egy-egy kapcsoló­család. A .kézikapcsolók gyártásából egyre nagyobb részt vállalunk. Én bízom abban, hogy az idei év ösz- szes nehézsége ellenére, si­kerül kialakítanunk gyár­egységünknél is a fogadó- készséget arra. hogy a vár­ható gazdasági változások­hoz igazodjunk. Mikes Márta Olyan lehetőségeket keresnek, amelyre adottak a technológiai feltételek (Fotó: Perl Márton)

Next

/
Thumbnails
Contents