Népújság, 1987. október (38. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-20 / 247. szám
4. »1 NÉPÚJSÁG, 1987. október 20., kedd Modern sorstragédia Erdélyi Attila kiállításáról Erdélyi Attilának a modern hazai képzőművészet élete derekán meghalt, itthon teljesen ismeretlen festőnek akar kárpótlást szolgáltatni a Budapesti Történeti Múzeum új kiállításával. Ideált akart adni műveiben a XX. század emberének. Párizs embersűrűiében a nagy olasz manierista mesterek. Michelangelo, Tintoretto, a spanyol Goya, a francia Delacroix monumentális hagyományát folytatva. Akt és figurális kompozíciók (festmények és grafikák) Rövid, szenvedésekkel és megoróbáltatásokkal teli életében álmai sohasem teljesültek. alkotásai csak most, halála után kezdik meg diadalútjukat a hazai képzőművészetben, amely ezek" ben az években vált alkalmassá szenvedélyes, a lét alapkérdéseivel foglalkozó művészete befogadására. Minden műve a szenvedés apoteózisa; az volt akkor is. amikor betegsége kálváriája még el sem kezdődött. Figuralista volt. az emberi alakkal, erőteljes aktkompozícióikkal akart és tudott kifejezni mindent, ami hajszolt életében foglalkoztatta a sorstársként hozzászegődött állandó bajokon. nyomoron felülemelkedve. 1934-ben született Budapesten. A Képzőművészeti Gimnáziumban Somogyi József tanítványa volt. 1955- ben a képzőművészeti főiskolára szobrászként felvételizett. A szobrászi látásmód minden munkájára jellemző maradt, bár később áttért a festésre. Pátzay Pál tanítványa volt, amikor a történelem forgószele 1956- ban külföldre sodorta. Hosz- szú hányattatás után Párizsban telepedett le, ahol élete végéig a megélhetés súlyos gondjaival kellett megbirkóznia, míg a halálos kór az élők sorából 1971-ben el nem ragadta. A festésre kevés ideje maradt. Művészete torzóként éppen a beteljesülés előtt szakadt meg, utolsó nagy gondolatai vázlatban maradtak ránk. Halála után hagyatékát édesanyja kapta meg, aki azt a szarvasi Tessedik Sámuel múzeumnak adományozta. Párizsban a Transposition GaLéria mutatta be utolsó tíz év alatt festett alkotásait 1972-iben, a festő halála után. A posztumusz kiállítás meghozta számára az elismerést, korunk nagy perspektívájú művészei közt az exp resszionizmus zseniális képviselői közé sorolva őt. A huszadik századi ember állandó küzdelmeit szimbolizálják kontúros megoldású művei, melyek egy új infernosorozat tagjai is lehetnének az alulnézetben ábrázolt, torzított méretű figurák drámai kavargásával. A felfelé kapaszkodó, újra visszacsúszó aktok a görög mítoszok gigászi harcainak modern megfelelői. Ábrázolásmódjuk a nagy tömegek drámai hullámzásával erősen fres- kószerü; mint francia kritikusa megjegyzi: „a középeurópai klasszikus stílushagyományok modern, izgatott szellemű, korunk bé~ lyegét viselő átírásával.” A kifejezés magával ragadó ereje teszi monumentálissá a nem nagy méretű kartonokat. A színezés is áttételes. általában a hidegkékek. sárgák uralkodnak benne. A vörös szín a tömegek forradalmi hevületére utal, ezek a kompozíciók Delacroix hatását viselik leginkább magukon. Óriás testű atlétákat ábrázolnak csüggeteg testhelyzetben tus és diófapáccal készült raizai. amelyek még a hazai hagyományhoz. elsősorban Somogyi József és Szalay Lajos felfogásához állnak közel. Még a legstatikusaibb is drámai kifejezés hordozója, előrevetítve későbbi, halála előtti nagy kompozícióinak hangulati tartalmát. Bár műveiben mindig a tragikus végű küzdelmet ábrázolta. a lét szimbólumának ezt tartotta, az élet végső problémáira gondolva mégis „hitt egy hatalomban, amely megtisztítja az embert és a dolgokat a rájuk akaszkodó hínártól és minden tisztátalanságtól.” Művészete az embertömegek extatikus szenvedésének ábrázolása, amely századunk emblémája is le* hetne. B. I. Egyéniségek Sosincs könnyű dolga a méltán népszerű Jó reggelt! folyvást váltakozó stábjának, az egymást követő műsorvezető-szerkesztőknek, hiszen alapvető kötelességük az, jelesre vizsgázzanak talpraesettségből, leleményességből, tömörségből. Ennyi kívánalomnak csak az tehet eleget, aki nemcsak kitűnően felkészült, hanem mással össze nem téveszthető, sajátos egyéniség is. Tegnap ilyen kollégákkal találkozhattunk az éter hullámhosszán. Havas Henrik ismét igazolta, hogy mestere szakmájának. választott hivatásának. A háromnegyed hétkor jelentkező közérdekű hangoltságú párbeszéd vendége volt Palotás János, a Kereskedelmi Kamara Kisvállalkozói Tagozatának társelnöke, valamint Kolarik István, a Pénzügyminisztérium főosztályvezetője. Őket faggatta arról az ellenérték- adóról, amelyet szerinte indokoltan kifogásolnak a kezdeményező kedvűek, például a gmk-zók. A néhány perc alatt csak úgy remélhetett sikert, ha kérdéseit frappánssá. célratörővé formálja, azaz sorompót állít a szellemi mellékösvények elé. Ennyivel persze nem elégedett meg, mert vitatkozott, bizonyító erejű érveket sürgetett. Partnereinek ez tetszett. így hát készséggel átvették a sodró erejű lendületet. s tisztáztak — méghozzá megnyugtatóan — minden problémát. Sajnos nem jellemző még ez a gyakorlat, pedig ennek kellene, illene általánossá válnia, mivel ezt várják tőlünk az olvasók, a hallgatók, a tévénézők, egyszóval azok, akiket tájékoztatunk, mozgósítunk, akikért munkálkodunk nap mint nap a tömegkommunikációs fórumok különböző - posztjain. Sarzsival vagy anélkül. Forró Tamás is azt adta, amit tőle vártunk, megszoktunk. Azt hiszem, nem túlzók, amikor határozottan állítom, hogy felül is múlta önmagát. Különösképp akkor. amikor megszólaltatta azt a szomszédot, aki kimentette a kútból a rettenetes szülők által gyötört gyermeket. Valamennyiünket megrázott ez a döbbenetes hangkép, s akaratlanul is arra figyelmeztetett, hogy még korántsem tettünk eleget a veszélyeztetett helyzetű kicsik, fiatalok védelméért. A két kiragadott példa is érzékelteti, hogy minden produkcióban tükröződnie kell az impressziókat befogadó. feldolgozó, értékelő karakternek, aki valameny- nyiünk nevében reklamál, háborog, s küldi az S. O. S.- jelzéseket. Minden érintettnek. Meggyőződésem, hogy nem hiába . . . Csak műfaji baki? Sokan és indokoltan há- borogtak már amiatt, hogy a 10 esztendőn aluliakat és felülieket ridegen és makacsul megfosztottuk a jellemcsiszoló, a fantáziagazdagító mesék semmi mással nem pótolható varázsától. Falra hányt borsó volt a méltatlankodás. Ezt igazolja az is, hogy a Hol volt, hol nem volt... rovatban a legutóbb is más műfajú művek kaptak helyet. A nagyszerű Márkus László és Tóth Erzsébet tolmácsolta N. No- szov A gitt és A csuszka című kétségkívül ügyesen papírra vetett írásait. A baj csak az, hogy ezek egyrészt a könnyű, a mosolygást keltő szórakozást, illetve a kissé didaktikus oktatást szolgálták, s nem a képzelőerő fejlesztését. Hovatovább végzetessé válik ez a kór. s eljuthatunk addig, hogy a holnapok nemzedékei — ennek jelei máris tapasztalhatók — szürkévé. anyagiassá, lelkileg szárazzá. érdektelenné. üressé szegényednek. Ezért nem nyugodhatunk bele ebbe az állapotba, mert az alsó- és felsőtagozatos fiúk és lányok voltaképpen szomjúhozzák a katarzist kínáló élményeket, ösztönösen igazságpártiak, s rokonszenveznek azokkal a hősökkel, akik ha megpróbáltatások árán is, de csak diadalra viszik a kisemmizettek, a meghurcoltak felkarolandó ügyét Erre a fundamentumra építeni kell. Ha nem így cselekszünk, akkor olyan kincseket tékozlunk el, amelyek után később feleslegesen sóvárognánk. Az iskolában és az életben egyaránt... Pécsi István Királyi többes — Hogy vagyunk, hogy vagyunk? — kérdezte jó öreg körzeti orvosom. Tóth doki, amikor reggel összefutottunk az utcán. — Köszönjük, köszönjük, .agyogóan — feleltem. — Csak a gyomrunk ég egy kicsit.. . — No látja, minden bajra van orvosság, csak hinni kell a doktorbácsikban! Éppen a Hivatalba igyekeztem, hogy jól megmondjam a magamét annak az előadónak, aki ötezer forint bírsággal fenyeget, ha nyolc napon belül be nem fizetem az ebadómat. Soha nem tartottam kutyát... — Hová igyekszünk any- nyira? — állított meg a portás. — Az ebadóosztályra — mondtam, és mielőtt még elkaphatott volna, fölszaladtam a lépcsőn. — Tessék mondani. ki küldte nekem ezt a felszólítást? — fordultam egy csinos asszonykához, aki a legközelebb ült az ajtóhoz. Onnét tudom. hogy asszony volt. mert jegygyűrűk voltak a kezén. Kettő. Megszámoltam . . . — Mutassa csak! Igen, mi küldtük. Sajnos, ezt be kell fizetni... — A büdös életben nem volt kutyám — mondtam vérbenforgó szemekkel. — Ha a járdán szembe jön velem egy ilyen dög, átmegyek a másik oldalra. — A fóbiák nem ránk tartoznak. ezzel az orvosokhoz kell fordulni! — Hát nem érti, (hölgyem ? Nincs kutyám! Ki küldte nekem ezt a felszólítást? Hadd nézzek a szemébe annak a.. . — Mi küldtük, és sajnáljuk, ha valóban nincs ebe. Ajánlhatunk egy megbízható ebtenyésztőt. Pedigrés ebei vannak. — Nem érdekel a kutya- pecére! Azonnal törölje az adómat! — Sajnos, nem tehetjük — sóhajtotta a hölgy —, már bevezettük a tervbe. Lássa be, nem sejthettük, hogy éppen ön utálja az ebeket... Pedig olyan aranyosak . . . Különben is. ki tudhatja már, hogy ki állapította meg a múlt héten a maga adóját?! Az üzemben éppen értekeztek. amikor megérkeztem. Az üzemvezetőnk bejelentette, hogy nem kapunk béremelést. mert rosszul dolgoztunk. — Ha rosszul dolgoztam, miért adtátok két hete a kitüntetést? — kérdeztem naivan. — Nem te dolgoztál rosz- szul. hanem az üzem. Érted? — Nem. De miért én bűnhődjek, ha a többiek lusták ? — Nem ők a lusták, csak rosszul terveztük meg az egészet. Nem azt csináltuk, amire szükség lenne, aztán elfelejtettünk szólni, hogy ne azt csináljuk, meg ilyesmi. No. de honnét tudhattuk volna, hogy nem tudják, amit mi sem tudtunk? — Ebből elég. Józsi! — csaptam az asztalra. — Mutass rá, ki tolta el a dolgot! Nevezd meg az illetőt! — De hiszen mindenki megszavazta a javaslatomat ... Mi döntöttünk úgy. hogy . . . Különben is kilépett Jucika, aki akkor a jegyzőkönyvet vezette ... Hazafelé menet újra ösz- szefutottam a sarkon a jó öreg Tóth dokival. — Sápadtak vagyunk . .. — szólt szomorkásán. — Csak nem csikar? — De igen — feleltem szenvedő arccal. — Csikarunk és tudathasadunk. Mondja, doki: hánv ember vagyunk mi? — Hogy hogy hány? Mi is egv. meg maga is egy. — No igen. de ha rosszul csinálunk valamit, ki tartja a hátát? — Hja, édes fiam, a Mi sohasem téved. Aki ludas, az csak Ok lehet. De ha minden kötél szakad, nyugdíjba ment, vagv kilépett a hivataliból. r. Ágoston László
