Népújság, 1987. október (38. évfolyam, 231-257. szám)

1987-10-02 / 232. szám

6. NÉPÚJSÁG, 1987. október 2., péntek Látogatóban a Zalka SE oklozoinel Borza a vb-re készül Az Eger SE többszörös magyar bajnoka. EB-ezüstérmes karatékája, Borza József szorgalmasan készül a közeljövő­ben Tokióban megrendezendő világbajnokságra. A kétda- nos mester — képünk jobb szélén — a hét végén a Kemény Ferenc Sportcsarnokban, az ESE-sportnapon bemutató ke­retében ismét ízelítőt mutat technikai tudásából. (Fotó: Szántó György) (Tudósítónktól): A hosszúkás épület régi ökölvívó-aréna hangulatát idézi a gyöngyösi laktanyá­ban. Igen, a hajdani lovar­dában egykoron vérbeli ökölcsatákra szólítottak a gongok. A tágas, újjávará­zsolt öltözőkkel, fürdőkkel ellátott sportcsarnok — a korabeli épület egyik szár­nya — ad újra otthont a Honvéd Zalka SE hazai mér­kőzéseinek. Természetesen az edzéseket is itt tartják, ami­kor' szintén a bokszkesztyűk tompa puffogásától vissz­hangzik a terem. A CSB őszi első idegenbeli mérkő­zésére a Balassagyarmat el­leni összecsapásra készültek éppen a zalkás bunyósok, amikor felkerestük őket. Ér­deklődésünkre a felnőttcsa­pat edzője.Puchler Lajos az átigazolásokról és az előttük álló OB II-es meccsekről formált véleményt: — Azt hiszem, a jelenle­gi játékosálománnyal elé­gedettek lehetünk — mond­ta a szakvezető. — Képzet­tek, alkalmasak a pontszer­zésre. Az átigazolások után ezentúl a H. Zalkánál húz bokszkesztyűt a Pécsről, H. Steimetz SE-től érkezett Ka­nizsai Zoltán 67 kg-ban, a PVSK korábbi első osztá­lyú versenyzője Werb Csa­ba, aki szupernehézsúlyú, a Bp. Vasastól jött aranyjel­vényes sportoló Szilvást Ist­ván és az eddig újpesti szí­nekben szárítóba lépő Haj­dú János. A felnőttcsapat­ban öklöz a nemrég még if­júsági korosztályú gyöngyö­si Hegedűs Tamás. Bizonyá­ra együttesünk erősségei kö­zé tartozik majd Staubinger József, Keszler László és Czank László. Biztosított te­hát a felnőttkeret, sajnos nem mondható el ugyanez az utánpótlásról! — Mi újság az ifiknél? Erre már Fischer László, az ifjabbak lelkes edzője vá­laszolt. — Szívesen látnánk több 12—16 éves korú, az ökölví­vás iránt érdeklődő sráco­kat. Hétfőn, szerdán, pén­teken van edzés Gyöngyösön a korábbi 4-es iskolában, örömmel vennénk azt is, ha a testnevelő tanárok külde­nek bokszolni a jó fizikumú gyerekeket. A serdülőknél Hám Béla. az ifjúságiaknál Gégény Gyula szerepel a legeredményesebben. A felnőttcsapat legköze­lebb a kiskunfélegyházi Kun Béla SE-vel csap össze ok­tóber 3-án. Ezt követően két idegenbeli mérkőzés követ­kezik Kaposvárott és Győr­ben. majd itthoni mérkőzés­re kerül sor a Salgótarján ellen. Szeretnének jól sze- relpelni a csapatbajnoksá­gon és jövőre — hosszú ki­hagyás után — ismételten rendeznek „Mátra-kupa” né­ven országos ökölvívóver­senyt . . . Korcsog Béla Mátraházán a vívók Megkezdte őszi felkészü­lését a magyar vívóváloga­tott. Kovács Tamás szövet­ségi kapitány vezetésével szerdán Mátraházára utaz­tak a versenyzők. A két és fél héten át az erőgyűjtés az első számú feladat. Skeet-arany Győrben eredményesen szerepeltek az országos MHSZ —Medosz sportlövőbajnoksá­gon az Egri Erdész LK ko­ronglövői. Bajnoki aranyér­mes lett az ifjúságiak között Bárdos Tamás, Pelyhe Gá­bor, Juhász Attila összeál­lítású csapatuk. Egyéniben Bárdos harmadikként állha­tott dobogóra. Valamennyi fiú a Gép- és Műszeripari Szakközépiskola tanulója. MA DÉLUTÁN EGERBEN Már harmadik napja zaj­lik Egerben a „100 órás vál­tófutás’’, amelyet a .,Termé­szetesen, egészségesen’’ hét vége jegyében rendeznek meg. A KISZ Eger Városi Bizottsága rendezvénysoro­zatának megnyitójára ma délután 14 órakor kerül sor a Dobó téren. Az Idelátogatók számos ér­dekes program közül válo­gathatnak, így számítógépes bioritmus- és tüdőtérfogat- mérést végezhetnek vagy há­zipatikájukat vizsgáltathat­ják meg a szakemberekkel. Az egészséges táplálkozást ajánlják a termékbemutatók, valamint a zöldség- és könyvárusítás is segít a he­lyes étrend kialakításában, s jó idő esetén a sportruháza­ti divatbemutatót is megren­dezik. A megnyitóval egy időben a Megyei Művelődési Központban Monspart Sarol­tával találkozhatnak a fu­tás és általában a testedzést kedvelők. A hét vége kiemelkedő eseménye lesz az egészség- megőrző program társadal­mi vitája a városi tanács dísztermében. Szombaton az ESE-sportnapra, a városi stadionba várják azokat, aki­ket ezen a hét végén még nem „szólítanak” a szőlőtő­kék. A sportnappal együtt családi vetélkedőket is szer­veznek a népkert fái alatt és lehetőség lesz a népszerű edzettségi teszt kipróbálásá­ra. Feltaláló — a jobb egyenesért A hatvanas években élte fénykorát a gyöngyösi ökölvívás. A SzakácS'gárda csapatbajnoki aranyat nyert, a nagyközönség imádta, dédelgette kedvenceit Mél­tán, hisz a „lovardái” ringet még olyan talentum, mint Kajdi is vesztesen hagyta el. A fénykortól — nem túlzás állítani — ma fényévnyire van a mátra- alji bunyó. Ma még igen, de hogy holnap megint a szebb korszak következzék, arra egy meghívó a re­ménysugár. Morvái Ferenc feltaláló (az ismert vállalkozó) kez­deményezésére ma a Zalka SE és a megyei sport- szakmai vezetés ül le a mecénással tárgyalni. Az in­vitáló sorok társszerzője Varga Ferenc, az országos szakszövetség elnöke, aki annak idején hervadhatat­lan érdemeket szerzett Gyöngyös pezsgő ökölvívóéle­tének szervezésében. A jobb egyenes a boksz egyik alapütése, mi azon­ban ezúttal más értelemben is használjuk. Üdvözöl­ve a lokálpatrióta üzletember. Morvái tettrekészségét, azt, hogy szeretne anyagiakkal hozzájárulni ahhoz, hogy jobban egyenesbe forduljon az ökölvívás helyi szekere. Azt hogy a felemelkedésben mire és mennyit áldoz, s hogy ezzel egyetemben milyen ellenszolgál­tatást vár, csak délután dől el Egy azonban máris biztos: a sportnak nagy szüksége van — mostanság még inkább, mint a múltban — a bőkezű támogatók­ra. Miért ne hihetnénk, hogy — a kölcsönös érdeke­ket nem figyelmen kívül hagyva — a pénz mögött, ami ezúttal meghúzódik, szívügy. (budavári) Társadalmi vita az egészségünkről Mai sportműsor Kézilabda: Eger SE—Sze­gedi Textilművek, NB I-es női mérkőzés. Eger, körcsar­nok, 16.30. Tenisz: Dobó István-emlék- verseny. Eger, népkerti pá­lyák, 10 óra. (Felnőtt I—II. osztály, valamint serdülő me­zőny.) Egész úton hazafelé... ...azon gondolkodám, hogy az iménti látvány, az egykor szebb napokat látott hatvani vasutaspálya állapota miért sújtott le annyira. Személyes élmény ugyanis kevés köt hozzá, hisz focista „sztárkodásom” évei innen jóval dé­lebbre zajlottak. Azt hiszem, inkább a sportlétesítmény iránt érzett tulajdonosi közöny, közömbösség, ami szíven ütött. És ami ugyanígy elszomoríthatja mint az embert egy sorsára hagyott színházépület, egy többre érdemes, pusztuló kastély, netán majorság, üzemcsarnok esetében, amelyek fungáltak valamikor. Élet zajlott falaik között, színészek és munkásemberek jelenét, jövendőjét, tetteiket és álmaikat táp­lálták, szóval pezsegtek, mígnem jött valami, amely időnap előtt megfojtott mindent, lehetetlenné tette a korábbi vál­lalkozást. Igen, időnap előtt! Mert azt hiszem, sőt tudom: ez a sporttelep, meg a rajta lévő építmények nem „nullára ír­tak". miként ezt most divat mondani. Csak éppen elgazdát- lanodtak, csak éppen nincs oly erő e városban, amely tobo­rozni lenne képes, amely az illetékes egyesület, a testkultú­ra híveit egy zászló alá gyűjtené, mondván, hogy íme a le- -hetőség, éljetek vele! Tudom, nem ingyen dolog lenne ez. Ám az sem' igaz, hogy például az ifjúság, a fiatalok moz­galmára bízva ne lehetne a haldoklót visszaadni az életnek, a mindennapok nyüzsgésének. Csak hát kevés a reménnyel1, elszánással tűzdelt ember, több viszont, aki az esetleges be­teljesülés küszöbén is az ügy ellen ágál, mivelhogy tehet­ségtelen a maga posztján. S ha ő nem, akkor más se álljon az induló szekér elé. Annyira halljuk, tudjuk, milyen gond a felnövekvő gyer­mekezrek fizikai állapota, a diáksport helyzete, ami hova­tovább, súlyos 1 élyeget nyom a felnövekvő generációkra. Hát miért ne lehetne az iskolákra testálni például a hajdanvolt diadalok színterét, abban a sok hozzáértésben, szervezőkész­ségben, lelkesedésben bíziza, amely a hatvani testnevelők, ifivezetők többségében munkál? Miért ne lehetne diák­pályává minősíteni a cukorgyár és vasút mögött megbúvó, szemre is tetszetős telepet, akár visszatérően ide invitálva az északi megyék csemetéit, középiskolásait nagyszabású, dicső megméretésre annynannyi sportágban? Továbbá mi az akadálya, hogy ez ügyben ugyanúgy megmozgassuk a társadalmi erőket, forrásokat, mint egyéb területen? Ugyanis nincs nagyobb kincs a gyermeknél. És egy sat­nya, görbe hátú, önmagával tenni igazán képtelen serdülőnél nincs szíven ütőbb, szánandóbb látvány. Ily okból, emiatt füstöl­gők most, s bocsássák meg ezt azok, akik talán már mozgolód­nak a tény okán, a közömbösek pedig ne tartsanak be, ne rakjanak tiltófát a vállalkozószellem elé! Már ez utóbbi biz­tatóvá tehetne hasonló ügyeket nem csak Hatvanban, hanem talán egyebütt is e kis haza tájain ... Moldvay Győző MEGYEI KÉZILABDA-BAJNOKSÁG „Megbotlott” a Finommechanika A legutóbbi fordulóban a férfiaknál rangadóra került sor a Zalka SE pályáján. Ha az Egri Finommechanika győz, négy pont előnnyel, már bajnoknak lehetett vol­na tekinteni, de a honvéd­gárda nyert és így egyenlő lett a pontszámúk! Az már biztosnak látszik, hogy ket­tőjük közül kerül ki a baj­nok, hiszen tőlük a harma­dik helyezett hat ponttal van leszakadva. Eredmények: Zalka SE— Finommechnika 25—24 (16— 10) Ld.: Borsodi 6, Deák és Kékes, Szabó 5—5, ill. Gráf 9, Bóta 5. Az első félidőben a zal- kások nagy lendülettel sze­rezték meg hatgólos vezeté­süket. A második félidőben a Finommechanika 14 per­cen keresztül jó NB-s szín­vonalú játékkal fordított. Ekkor úgy tűnt, megnyerik a mérkőzést, hiszen a ki­lenc (!) góljukkal szemben a Zalka egyet sem szerzett. Igaz ebben Kékesi kapus­nak is nagy szerepe volt. Előnyük birtokában újból kiengedtek, amit a Zalka lelkes játékával ki tudott használni és végül a 30. percben dobott hétméteres­sel megszerezte a győzelmet. A Zalka lelkesebb, a Finom- mechanika technikásabb já­téka alapján a döntetlen igazságosabb lett volna, a kemény, de sportszerű mér­kőzésen. A Zalkából Borso­di és Deák, míg a Finom- mechanikából Gráf és Ké­kesi emelkedett ki. E. For­gácsoló—F.-dbony 17—33 (5—14). Ld.: Mészáros 7, Csanálosi 6. Gyöngyösi Fő­iskola-Egri TK 26—29 (12— 11). Ld.: Révész 10, Dudás 8, ill. Molnár 10. Heves— Gy.-sólymos 26—19 (12—8). A HKVSC—GYSE jegyző­könyve nem érkezett be. A bajnokság állasa: 1. Finommechanika 15 13­­466-299 27 2. Zalka SE 15 13 1 1 433-270 27 3. F.-abony 15 10 1 4 370-266 21 4. Egri TK 15 10 1 4 376-327 21 5. GYSE 14 7 1 6 342-271 15 6. Gy. Főisk. 15 7­8 326-361 14 7. E. Forgácsoló 15 4 _ 11 331-367 8 8. Hevesi SE 15 4­11 268-428 8 9. HKVSC 14 2 1 11 291-376 5 10. Gy.-sólymos 15 1 _ 14 188-426 2 Nők: Novaj—Gyöngyösi Főiskola 26—8 (12—3). Ld.: Drozdik 8, ill. Bartha 4. GYSE—F.-abony 12—20 (4— 8). Ld.: Major 5, Bocsi 10, Katona 5. Egri TK—HKVSC 26—11 (14—4). Ld.: Berkes 8. A bajnokság állása: 1. Heves 9 6 2 1 180-138 14 2. Novaj 9 6 2 1 171-142 14 3. F.-abony 9 6­3 197-146 12 4. Egri TK 9 5 1 3 182-144 11 5. HKVSC 9 4­5 182-158 8 6. GYSE 9 2 1 6 145-164 5 7. Gy. Főisk. 10­­10 98-263­ÚSZÁS ,,Veterán“viadal Baján Úgy látszik, az egykori úszók sem hagyják vala­mennyien, hogy úszódresszük „tétlenül” a fiókban lapul­jon. Ezt bizonyítja a Gyulán évről évre megrendezésre kerülő senior úszóbajnokság népszerűsége, közkedveltsé­ge a volt úszóversenyzők kö­rében. örömmel írjuk le, hogy november 1-jétől tovább bő­vül a kínálat, ugyanis a fenti napon 10 órától a ba­jai 25 méteres uszodában nagyszabású nemzetközi „ve­terán” versengést rendeztek. A viadalon a 25. életévüket ez év január 1-jén betöltöt­ték indulhatnak. A négy úszásnemben 50 és 100 tri­es számokat (legalább há­rom nevező esetén 200 m-en is), valamint 4X50 m gyors, és vegyesváltókat hirdetnek meg a szervezők. Az ered­ményeket ötévenkénti kor­csoportbeosztás szerint kü­lön értékelik. A nevezési díj kissé borsos ugyan, (250 fo­rint). de valamennyi részt­vevő emléktárgyat kap, az első három helyezett pedig értékes tárgyjutalomban ré­szesül. A jelentkezést előze­tesen, írásban kell megtenni a következő címen: Várhal­mi Miklós, 6500 Baja, Szarvas G. út 3. A versenybíróságnál a viadal kezdete előtt egy órával kell befizetni a rész­vételi díjat. A helyszínen már csak korlátozott szám­ban fogadnak el nevezése­ket. Aerobic Az Egri Kolacskovszky RSG szakosztálya aerobic-tanfolya- mot indít. A foglalkozások hétfőn és szerdán 17 órától a 9-es számú iskolában. kedden és csütörtökön 19.30-tól a Köz- cazdasági Szakközépiskola tor­natermében kezdődnek. Je­lentkezni a helyszínen Rózsa­völgyi Rita edzőnél. TÁJFUTÁS Dobó István- emiékverseny A Bükk-fennsíkon, Jávor­kút térségében 35. alkalom­mal került megrendezésre a Dobó István tájfutó emlék- verseny. A 300 fős mezőny számára a Heves megyei szakszövetség versenybírói technikailag és fizikailag egyaránt színvonalas pályá­kat tűzitek ki. Megyénk spor­tolói közül az Egri Sparta­cus versenyzői több érmes helyezést is szereztek a ju­bileumi országos ranglista- versenyen. Eredmények: Férfiak F21A: 1. Bokros (MEAFC) 58:43. F21B: 1. Baglyas (Egri Sp.) 62:10. F17B: 1. Magyar (DVTK) 53:57... 3. Szabad (Egri Sp.) 58:23. F15B: 1. Zagyi (JVM) 49:50. H13B: 1. Veres (Tiszaliget SE) 23:80. FllC: 1. Juhász (Jászárok­szállás) 27:49, 3. Nagy (Egri Sp.) 29:93. F35B: 1. Szokol (Ny. Mg) 53:22. Nők: N21A: 1. Üveges (BEAC) 61:17. N21B: 1. Takács (H. Bottyán SE) 48:53, 2. Kozák (Egri Sp.) 52A8.N17B: 1. Balogh (Szegedi VSE), 2. Lovasi (Egri Sp.) 48:49. N15B: 1. Vavrik (Ny. Mg) 22:92. N13B: 1. Oskó (Tiszaliget SE) 19:33. N11C: 1. Szilágyi (Tiszaliget SE) 18:38.

Next

/
Thumbnails
Contents