Népújság, 1987. szeptember (38. évfolyam, 205-230. szám)

1987-09-11 / 214. szám

/Ifepuitaq 1987. szeptember 11., péntek Száztíz éve született Feliksz Dzserdzsinszkij. (1871—1926) len­gyel, Illetve szovjet forradalmár, ismert kommunista vezető. For­radalmi tevékenységét 1895-ben a litván szociáldemokrata szer­vezet tagjaként kezdte, majd Lengyelország és Litvánia Szo­ciáldemokrata Pártjának egyik vezetője lett. Kezdettől a litván, lengyel és orosz pro­letariátus forradalmi harcának egyesítésére törekedett. Az 1905—1907-i orosz polgári de­mokratikus forradalom idején vezető szerepet vitt a lengyel munkásosztály harcában. ' 1906- tól az OSZDMP Központi Bi­zottságának tagja volt. Forra­dalmi tevékenységéért többször letartóztatták; összesen 111 ével töltött cári börtönökben és száműzetésben. Kiemelkedő sze­repet vállalt a nagy októberi szocialista forrradalom előké­szítésében és győzelmében. A párt által a felkelés vezetésére létrehozott központnak és a pétervári szovjet Forradalmi Katonai Bizottságnak egyaránt tagja volt. 1917 decemberében a fiatal szovjet állam belbizton­sági szervezetének, a későbbi Csekának vezetőjévé nevezték ki: e funkciójában kemény kéz­zel törte le a szovjethatalom megdöntésére irányuló ellenfor­radalmi kísérleteket. 1924-ben — már a Legfelsőbb Népgazda­sági Tanács elnökeként — ha­tározottan állást foglalt a Szov­jetunió iparosítási programjának kidolgozása és megvalósitása mellett. A Nap kél: 6.15 órakor, nyugszik: 19.08 órakor. A Hold kél: 20.30 órakor, nyugszik: 10.46 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon TEOPÓRA nevű kedves olvasóinkat! Az ógörög „doron” „ajándék”- ot jelent, a közismert „theos” vagy latinul a „deus” pedig az istenség megjelölésére szolgál. Ilymódon a névnek „isten ajándéka” a jelentése. ^[időjárás Várható időjárás ma estig: Folytatódik a csendes, kora őszi idő. Főleg nyugaton és északon ugyan átmenetileg megnövek­szik a felhőzet, de csak jelen­téktelen eső lehet. A változó irányú szél általában gyenge lesz. A legmagasabb nappali hő­mérséklet pénteken 20 és 25 fok között várható. Ebvizit Szerelmes a német juhász, s ezt megértőén támo­gatják autóbusz-vezető ismerősei is. Nem hagyják, hogy csak úgy átloholja a Várost, s holtfáradtan be­essen szíve választottjához. Hadd adja meg a módját — gondolták —. utazzék á tanult, okos vakvezető ku­tya, gazdija nélkül is. S ajtót nyitnak a számára ak­kor is, ha egyedül várakozik a megállóban. így a randevúkhoz csupán egy hasonlóan gáláns virágárus hiányzik. Ha az eb megtalálja: legközelebb kedves esokrétákkal teheti még emlékezetesebbé látogatá­sait . .. (gyóni) — ELVESZETT. Eger Város Tanácsa Mélyépítő és Vá­rosgondozási Üzemének el­számolási tömbje elveszett. Betűjele TF 00 1953—00 1960- ig. Ezzel a jelzéssel ellátott lapok érvénytelenek. — SZOLIDARITÁSI NAP. A KISZ Heves Városi Bi­zottsága és a Magyar Üttö- rők Szövetsége Heves Váro­si Elnöksége rendezésében szolidaritási nap lesz szom­baton Tarnamérán. A dél­előtti nagygyűlés után egész nap kulturális és sportren­dezvényeken vesznek részt az egybegyűltek. — VITAKÖR. Az egészség­megőrzés társadalmi prog­ramjának szükségességéről, jelentőségéről, valamint a szakszervezetek ezzel kap­csolatos feladatairól tarta­nak vitakört holnap az SZMT székházában Eger­ben. Az előadó és egyben a vita vezetője dr. Gulyás Jú­lia. a Heves Megyei Társa­dalombiztosítási Igazgatóság ellenőrző főorvosa lesz. — GYERMEK-TÜDŐGYÓ­GYÁSZATRÓL. A budapes­ti Korányi Frigyes TBC- és Tüdőgyógyász Társaság, a Magyar Gyermekorvosok Társaságának tüdőgyógyász szekciója és a Heves Megyei Kórház gyermekosztályának közös szervezésében gyer­mek-tüdőgyógyászati tudo­mányos ülést tartanak ma és szombaton a noszvaji to­vábbképző intézetben. A két­napos tanácskozás alatt har­minckét előadáson számol­nak be a tapasztalatokról az országos szaktekintélyek. — ÜJ REPÜLŐJÁRATOK. Budapesti járatot indított az ALYEMDA dél-jemeni lé­gitársaság. A hetente egy­szer közlekedő gépek útvo­nala: Aden—Damaszkusz— Budapest—Damaszkusz— Aden. Az Air Algerie ugyan­csak budapesti járatot indít Algír—Budapest—Moszkva —Budapest—Algír vonalon. A lottó nyerőszámai 23, 27, 29, 78, 81 EGERBEN: felnőtt betegek ré­szére 18 órától holnap reggel 8 óráig. Napközi rendelés hétfőtől péntekig 11-től 16.30 óráig. HE­LYE: az 1-es kórház területén, a felvételes belosztály mellett. Bejárat a patakparti portán. Te­lefon : 11-000. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: este 19 órától holnap reggel 7.43 óráig. Nappali ügyelet hétfőtől péntekig 13.30 órától 15.30 óráig. HELYE: a kórház gyermekosz­tályának földszintjén. Telefon: ^GYÖNGYÖSÖN: 19 órától hol­nap reggel 7 óráig, a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rendelések között napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. HATVANBAN: a város lakos­sága részére sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügye­let Hatvan város és az ellátási területhez tartozó községek la­kossága részére 17 órától holnap reggel 8 óráig. HELYE: kórház ,,faház”, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. HEVESEN: éjszakai sürgősségi ügyelet 19 órától holnap reggel 7 óráig az egészségházban. He­ves, Vörös Hadsereg u. 32. Te­lefon: 11-831. FÜZESABONY: központi or­vosi ügyelet működik Füzes­abony, Dormánd, Besenyőtelek, Mezőtárkány, Szihalom, Mező- szemere és Egerfarmos lakóinak Füzesabonyban, a Rákóczi út 68. szám alatti rendelőben. Este 18 órától másnap reggel 6 óráig. KÖJAL-KÉSZENLET EGER­BEN : délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-133. TEGNAPRÓL —MÁRA ÜLÉST TARTOTT A KISZ HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA A műszaki fejlesztés színvonaláról Ifjúsági közösségekért Tanácskozás Egerben Ifjúságpolitikai céljaink megvalósítása, a sokszínű ifjúsági tevékenység kiala­kítása érdekében az Állami Ifjúsági és Sporthivatal, a KISZ KB és a Művelődési Minisztérium közösségi ala­pot hozott létre. Ebből pályázat útján azok a közösségek. KlSZ-alap- szervezetek, klubok, ama­tőr művészeti együttesek, szakkörök, videós és szá­mítástechnikai társaságok nyerhetnek el nagyobb ösz- szegű támogatást, amelyek vállalják önszeirvezésüiket, önirányításukat. A feltételek, lehetőségek pontos megismerése érdeké­ben a megyei tanács vb ifjúsági és sportosztálya és a Megyei Művelődési Központ ., Ifjúsági közössé­gek, társaságok, egyesüle­tek” címmel tanácskozást rendez szeptember 12-én, a Megyei Művelődési Központ­iban. Ezen szó lesz többek kö­zött ifjúságpolitikai célja­inkról és feladatainkról. Minderről Vass József. a megyei tanács vb ifjúsági és sportosztály osztályvezető­helyettese beszél. Ezután Kovács Erzsébet, az ÁfSH munkatársa a közösségek szerveződésének új lehetősé­geiről tájékoztat majd. Az egyesületalapítás gyakorla­ti problémáiról Szamosvári György, a gyöngyösi Mátra Művelődési Központ nép­művelője számol be. A tanácskozásra minden érdeklődőt várnak a szerve­zők. s az előadásokat köve­tő konzultációkon, vitákon, várhatóan sok praktikus is­merettel gazdagodhatnak a résztvevők. — TOVÁBBTANULÓKNAK. Egyetemi és főiskolai felvé­telire előkészítő tanfolyamot indít Gyöngyösön a Mátra Művelődési Központ. A je­lentkezők egy éven át heti egy alkalommal foglalkoz­nak matematikával és fizi­kával. Érdeklődni személye­sen vagy telefonon is lehet az intézmény portáján szep­tember 15-ig. Az ifjú fizikusok Egerben megtartott 8. országos ta­lálkozóján a gyöngyösi Berze Nagy János Gimná­zium negyedikes tanulója, Ludányi József, két elő­adást is tartott, és pálya­munkáiért első díjat ka­pott. — Két számítógépes okta­tóprogramot mutattam be, melyeket Sinclair Spectrum gépemre írtam — meséli, mikor a részletekről fagga­tom. — Az egyik a fényta­ni jelenségek megértését se­gíti. Egy lassan mozgó ponttal rajzolja ki a kom­puter a fénysugár útját, így a hagyományos kísérletek­nél alaposabb megfigyelé­seket lehet végezni. Meg­próbáltam áthidalni a sze­mélytelenséget is. A gép kérdéseket tesz fel a tanu­lónak, korrigálja a válasza­it. Végül egy teszt segítsé­gével lehet ellenőrizni a friss ismereteket. A másik programot hagyományos szemléltetéssel kombinál­tam: infraórzékelőkkel el­látott sínen egy kis kocsit lehet mozgatni. Haladásá­nak különböző adatai' be­futnak a gépbe, amely el­Sós Tamás első titkár el­nökletével csütörtök délután ülést tartott Egerben a KISZ Heves Megyei Bizottsága. A testületet először Szántási Rafael titkár tájékoztatta a műszaki fejlesztés megyei helyzetéről. Szót ejtett ar­ról, hogy a tervezés színvo­nala az önálló vállalatoknál általában jó, a megyén kí­vüli központtal rendelkező Érdekes, színfolttal gazda­godik a Dobó téri színpad programja: vasárnap dél­után 5 órakor a Szovjet Déli Hadseregcsoport ének-, zene- és táncegyüttese ad műsort. A Megyei Művelő­dési Központ vendégeként Egerbe érkező közel százta­gú művészeti csoport azzal a céllal alakult 30 évvel ez­előtt, hogy a dal, és a tánc nyelvén erősítse a magyar és a szovjet nép barátságát. A Tegnap délután ülést tar­tott a HNF Heves Megyei Elnöksége mellett működő balesetvédelmi munkabi­zottság. A tanácskozáson tájékoz­tatót hallgattak meg többek között az Állami Biztosító balesetmegelőzési tevékeny­ségéről. Elhangzott, hogy az utóbbi időben több hosszú távú megállapodást kötött a biztosító például az Or­szágos Közlekedésbiztonsá­gi Tanáccsal, a Tűzoltóság végzi a számításokat, és grafikusan is megjeleníti az eredményt. — Ügy tudom. az iskolád­ban komolyan veszik a számítástechnikát----­— A Berzében négy szak­kör is működik. Én is itt „fertőződtem meg” igazán, bár nyolcadikos koromban már nyomkodtam a billen­tyűket Az osztályfőnököm: Kiss Lajos „oltott be”, mojst pedig Veres Tibor elektro­mérnöktől tanulok sokat. — Mit szólnak a szülők ehhez a komputermániához? — Ez meglehetősen csen­des élfoglaltság. így nin­csenek miatta nagy családi egységeknél azonban nem éri el a kívánt szintet, s a tervek általában nem elég­gé piacorientáltak. Több he­lyen a fejlesztés személyi és tárgyi feltételeiben is hiá­nyosságok mutatkoznak. Ezt követően javaslat hangzott el az Ifjú Gárda 1987 88-as évi feladatairól, s a parancsnokság üléstervé­ről. három évtized alatt több mint négyezer alkalommal léptek közönség elé, hogy ízelítőt adjanak a testvéri ország népeinek hagyomány- kincséből. Az együttes ed­digi működése alapján el­mondható: minden bizony­nyal színes, látványos, per­gő műsort láthatnak mind­azok, akik e hét végi dél­utánon elsétálnak a Dobó térre. Országos Parancsnokságá­val és egyéb szervezetekkel. Kiemelt figyelmet fordíta­nak továbbá a már bekövet­kezett balesetek következmé­nyeinek felszámolására, il­letve az egészségkárosodás lehetőség szerinti csökkenté­sére. Ennek érdekében több egészségügyi intézménnyel is felvették a kapcsolatot, hogy eredményesebbé váljon az orvosi rehabilitációs tevé­kenység. konfliktusok. Igaz, ha egy­szer belemerülök a prog­ramírásba éjfélig nemigen hagyom abba. Egyszer 24 órán keresztül dolgoztam egyfolytában. Ilyenkor per­sze szólnak, de ha egy prob­léma foglalkoztatja az em­bert, úgysem nyugszik, míg meg nem oldja tisztessége­sen. — Ezek után fölösleges is kérdezni, hol akarsz tovább­tanulni. — Műszaki egyetemre ké­szülök. és természetesen komputerekkel kapcsolatos pályát választok majd. (koncz) Szombati számunkban olvashatják Tagkönyvcsere előtt Ilyen címmel készített a pártélet jelentős ese­ményeiről interjút Gyó­ni Gyula Ambrus József­fel, az MSZMP Heves Megyei Bizottságának osz­tályvezetőjével. Az írás a lap 3. oldalán olvasható. Feneketlen hordóba töltögetik ,a vizet? Hogyan kezdi az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola 40. tanévét? Mi­lyen ellentmondásokat vet föl a túlfeszített pedagó­gusképzés? Mi a zsúfolt­ság oka az intézmény­ben? Ilyen és hasonló kér­désekre kér választ dr. Szűcs László főigazgató­tól munkatársunk, Gábor László. Az interjú a 7. oldalon található. Külvárosi falu Jó néhány éve már an­nak, hogy Felnémetet a megyeszékhelyhez csatol­ták. A település egy ré­sze külvárosi, más he­lyütt faltisi képet mutat. Munkatársaink, Mikes Márta és Perl Márton e sajátos jellegű közösség életét tárják fel riport­jukban, lapunk 5. olda­lán. MA ESTE HATVANBAN Tárlatnyitás és koncert Ma, pénteken este 6 óra­kor új kiállítás nyílik a Hatvani Galéria emeleti ter­mében. A Hódmezővásárhe­lyi Petőfi Művelődési Köz­ponttal kötött együttműkö­dési szerződés alapján az ottani Medgyessy-teremben bemutatott, jobbára fiatal festők és szobrászok cso­portkiállítása kerül közön­ség elé. A már országosan jegyzett festők, szobrászok mellett — Németh József, Fejér Csaba. Szalay Ferenc, Fodor József — tucatnyi olyan fiatal művész alkotá­saival is találkozhatnak az érdeklődők, mint az olasz- országi sikerrel dicsekvő Máté István, vagy Návai Sándor, akiknek ezen az őszön önálló tárlatot is ren­dez a Hatvani Galéria. A nyitóünnepséget köve­tően második hangversenyé­vel lép hallgatósága elé a Hatvani Galéria Trió, amely­nek tagjai — Hargitai Gé­za fagott, Faragó Klára fu­vola, Botos Zsuzsa zongora — klasszikus szerzők darab­jaiból összeállított program­mal lépnek a bizonnyal ez­úttal is szép számú és lel­kes hallgatóság elé. — ÖVODÁSTORNA. A TIT Gyöngyös Városi Szervezete 30 foglalkozásból álló gyer- mektorna-tanfolyamot szer­vez nagycsoportos óvodások­nak. Jelentkezni a társulat városi irodájában lehet. A KÉT NÉP BARÁTSÁGÁT ERŐSÍTIK Szovjet művészegyüttes a Dobó téren NÉPFRONTOSOK TAPASZTALATCSERÉIÉ A balesetmegelözésröl NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telex: 063-360. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-349. Telefonszám: 13-644. Gyöngyös, Rózsa út 1. 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11-051. Heves, Fő út 10. 3360. Telefon: 11-843 Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkózbesítőknól, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér 1. — 1900—, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20062.— Révai Nyomda Egri Gyáregység, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr. — HU ISSN 0133—0705. A komputerbűvölő

Next

/
Thumbnails
Contents