Népújság, 1987. szeptember (38. évfolyam, 205-230. szám)

1987-09-09 / 212. szám

4. NÉPÚJSÁG, 1987. szeptember 9., szerda ORVOS A FALUBAN Szót érteni a kömlöiekkel — egészségü­kért Az utolsó beteg távozása után a komlói körzeti orvosi rendelőben a fiatal „doktor úr”. Bus András elégedetten mutatja be a jól felszerelt rendelőt. — Nem lehet panaszra okom, hiszen a műszerezett­ségünk megyei szinten is igen jó. Az EKG-készülék, az ultrahangos reumatológiai berendezés és a hölégsterili- zátor is használható nálunk. Szükség is van minderre, hi­szen öregszik ez a település. A keményen végig dolgozott évek alatt a szervezet bi­zony megkopik — mondja. — Mielőtt a munkájáról szólna, kérem mutatkozzon be. Hogyan került éppen eb­be a községbe? — Jászberényi vagyok. Apám vasesztergályos volt, édesanyám raktáros. tehát nem születtem bele ebbe a hivatásba. A debreceni egye­temen 1981-ben végeztem, majd a salgótarjáni kórház baleseti sebészetén szereztem sok tapasztalatot. Talán fur­csa. de a katonaságom ideje — amelyet Heves megyében töltöttem —, kötött ehhez a tájhoz. Ekkor minden lehe­tőséget megragadtam, hogy dolgozhassak, s így adódott, hogy huzamosabb ideig he­lyettesíthettem ebben a fa­luban. Megismertem az it­tenieket, s letelepedtünk. Az állandó albérletezés után szinte paradicsominak tűnt ez a szép háromszobás szol­gálati lakás. — Hogyan fogadták el az emberek, hiszen az időseb­beknek a fia lehetne? — A bizalmatlanság csak addig tartott, amíg ismeret­len voltam. Nem is a szak­mai munka, hanem inkább a hangvétel volt a fontos. Nagyon érzékenyek itt arra, hogy hogyan váltunk szót a betegekkel. A közvetlenség, a problémák ismerete és megértése épp úgy része a munkának, mint a diagnosz­tizálás. Egy tartalmas be­bantartják” magukat. Min­den tagjuk fáj. kimerültek, idegesek. Ügy veszem ész­re. az életritmus itt nem se­gíti az egészség megőrzését. — Egy kisebb település társadalmában a múltban is, s ma is sajátos szerepe van a gyógyítással foglalkozók­nak. Hogyan látja saját hely­zetét? — Szinte természetes, hogy a helyi Vöröskereszt elnöke vagyok. Az előadásokat, az iskolában vagy a nyugdíja­sok klubjában ugyanúgy fel­adatomnak tartom, mint egy elsősegélynyújtó tanfolyam megszervezését. Igen hasznos volt a cigányklubban a vé­dőnővel közösen tartott fog­lalkozássorozatunk, amely a szexuális felvilágosítástól a fogamzásgátláson keresztül a gyermek párásáig, fogadásáig sok területet felölelt. A Fel- sőtárkányban nyáron zajlott életmódtáborban is vállaltam feladatot, vagy a megyei fia­tal értelmiségiek fórumain is igyekszem segíteni. — Ez a sok vállalás nem terheli túlságosan? — Olyan az alkatom, hogy igénylem az állandó jelen­létet. Ha már mindenképpen lazítanom kell, akkor a víz nyugtat meg leginkább, a horgászat, a csónakázás vagy a természet és a vadászat kapcsol ki legjobban. Belső egyensúlyom végül is az ad­ja, hogy ahol szükség van rám, ott segítek. Még egy kellemes várakozás tölti ki életemet, második gyerme­künket hordja feleségem, s ennél fontosabb dolog pilla­natnyilag nincs számomra. B. Szabó Pál (Fotó: Perl Márton) szélgetés néha többet ér — főleg a magányos öregekkel —. mintha felírnék egy va­gon injekciót vagy gyógy­szert. Emlékszem, amikor a földet magam kapáltam, s műveltem meg, mennyire csodálkoztak: „A doktor úr kapál?!” De ez is természe­tes lett, mint ahogy az is, hogy a kerítéstől a bútoro­kig vagy a csónakomig ma­gam barkácsolgatok. — Említette az egyedül állókat. Milyen az itt élők szociális és egészségügyi helyzete? — Az 1972 lakosból 598 cigány, ami a községbeliek 30 százalékát teszi ki. Ma már nincs telep, hanem szét­szórtan élnek egészséges la­kásokban. Ez némi köny- nyebbséget jelent. Emellett körülbelül 600 a nyugdíjas, s közülük 280-an már het­ven éven felüliek. Gyakori­ak a szív. és keringési pa­naszok, s az ízületi bántal- mak. Nem nehéz kitalálni mindezek okát Egy életet átkapálni, mezei munkát vé­gezni: alaposan megviseli ez a szervezetet. A pihenés szinte ismeretlen még az öre­geknél is. Egyre ritkább a házak előtti padokon üldö- gélés és trécselés. Amíg tud­nak, dolgoznak, kuporgat- nak, s mire felépülnek a há­zak. s a gyermekeiknek is vesznek lakást a városban, máris eliramlik az élet. Jel­lemző, hogy amikor nagy idényjellegű feladatok van­nak a földeken, például a tavaszi ültetés, őszi betaka­rítás, szinte alig jönnek gyógykezelésre, nem érnek rá betegnek lenni. Aztán té­len elhatározzák, hogy „kar­JANUSZ OSEKA Újságcikk Egyik cikkemben kiroha­násokat intéztem a Jan Se­bastian Bach u. 17. sz: alat­ti házmester ellen. Ország-világ előtt nyilvá­nosságra hoztam, hogy a ko­szos felmosóronggyal össze­piszkította a III. emeleti 39. sz. lakás ajtaját, ráadásul kerek-perec megtagadta a fenti emeleten lévő villany­körte cseréjét, és nem haj­landó felszedni a szemetet a folyosóról, és egyszerűen be­söpri a koszt a padlórács alá. Válaszul a szemrehányá­sokra a Jan Sebastian Bach u. 17. sz. épület házfelügyelő­jének sajtószóvivője konfe­renciát tartott, és az alábbi nyilatkozatot tette közzé: — A házfelügyelő szemé­lye ellen néhány lakó által folytatott aljas rágalomhad­járat szándékosan .elhallgat­ja az igazságot az épületen belül uralkodó valós viszo­nyokról, tendenciózusan el- siklik a házfelügyelő által kifejtett erőfeszítések mel-, lett. melyek célja a közös helyiségek makulátlan tiszta­ságának tűzzel-vassal való fenntartása, és egy árva szót sem szól a lakók vandaliz­musáról, melynek egyenes következménye a kosz, a szemét és a közvagyon ron­gálása. Amíg 1984-ben a folyosói vakolaton eloltott ci­garetták okozta foltok szá­ma 1764 volt, addig a kö­vetkező esztendőben már 45 százalékkal emelkedett ez a szám. ami a lakók társada­lomellenes viselkedéséről, és a házfelügyelő által végzen­dő munka körülményeinek jelentős rosszabbodásáról ta­núskodik ... — Na és mi van a villany- körtével? — vetettem közbe. — Gálád módon ellopták a lakók — felelte a házmes­ter sajtószóvivője, miután tüzetesen átnézte az aszta­lán heverő aktákat. — Mi a helyzet a 39. sz. lakás összepiszkított ajtajá­val? — Nem a házfelügyelő úr piszkította össze a felmosó­rongyával, hanem maga a bérlemény lakója, amikor alkoholos befolyásoltság álla­potában órák hosszat rug­dosta — világította meg a kérdést a szóvivő. — Ennek ellenére nem hunyhatunk szemet afölött, hogy rendszeresen a szétfe­szített padlórácsba söpri a szemetet, ami az igenis létező hiányosságok ékes bizonyíté­ka — makacskodtam. — A padlórács állagát il­letően le kell szögeznünk, hogy a rácsot az illető lakó tulajdonában lévő eb, vagy még inkább maga a lakó rág­ta szét. A szemét besöpré- sének tekintetében kategóri- kusan ki kell jelentenünk, hogy a házfelügyelő úr az elmúlt néhány esztendő so­rán egyáltalán nem járt ar­ra, mivel minden idejét le­foglalja az állandó felkészü­lés a lakók alaptalan és hi­-hetetlenül ravasz vádaskodá­sai ellen. A nyilatkozat arra kész­tetett, hogy alaposan átgon­doljam további lépéseimet. A szóvivő néhány állítása ugyanis kimerítette a kihá­gással és bűncselekménnyel vádolás jogi kritériumait. Ebben a helyzetben köte­lességemnek éreztem, hogy konzultáljak Franciszek Ko- walskival, a Jan Sebastian Bach u. 17. sz. ház 39. sz. lakásának bérlőjével, akinek én voltam a sajtószóvivője. (Fordította: Adamecz Kálmán) Nemrégiben halt meg Bí­ró Attila; művészneve Ati- la, aki Párizsban aratott vi­lágsikert a Defense város­negyed kialakítása kapcsán. 1931-ben született Buda­pesten. 1944 óta külföldön élt. Először Nyugat-Német- országban, Stuttgartban szer­zett építészeti diplomát, itt kezdte meg művészeti ta­nulmányait is. Később Pá­rizsba költözött, ahol az új városnegyed építésében épí­tészként dolgozott. Itt való­sította meg első köztéri mun­káit is. Érdeklődése a funk­cionális plasztika és a szí­nes épületdíszítő munkák irányába fordult, mert Va- sarelyhez hasonlóan ő is fel­ismerte, hogy a modern, pa­nelekből létrehozott lakó­tömböket humanizálni kell a képzőművészet segítségé­vel. A világ minden táján számos közterületi munká­ja, kétdimenziós hatalmas olajképek, zománc és kerá­mia fali pannók hirdetik tehetségét. Később áttért a monumentális betonkompo­zíciókra, melyeket sajátos el­járással színezett is. Az új művészeti áramlatokat élénk figyelemmel kísérte, és be­olvasztotta törekvéseibe, így jöttek létre több elemből ki­alakított, nagyobb tereket szervező, félig absztrakt en- ívironmentjei is, mint az 1979- ben létrehozott Val Druel- Dieppe-i kozmikus elemeket sugalló betonkompozíció, vagy a párizsi egykori vá­sárcsarnok (Les Halles) ga­lériáján festett Formica pan- nósor, mely főleg a színpász­mák dekoratív hatásán ala­pul. Festészetének alapja a szí­nek pszichológiai hatása. Ké­pei nagy, félig geometriai elvek szerint felépített szín­nyalábokból állanak, általá­ban a szivárványszínek fi­nom átmeneteivel. Soha­sem drámaiak, inkább lírai­ak. Figuratív kompozícióin később a szürrealizmus vált uralkodóvá, de a főszerepet mindig a kísérő nagy szín­Felhőszobrász Tapogatózó (Hauer Lajos felvételei — KS-repro- dukció) pászmák játsszák. Némely munkáján Csontváry távoli hatása érezhető a tudatos elrajzolásban is (Bizánci napfény 1966), de Salvador Dali és az új Vadak is ihlet­ték. A hetvenes években az űr­repülés, a kozmikus világ ragadta meg képzeletét. Több­ször foglalkozott az űrhajó­sok megjelenítésével. Az Űr küszöbén című képébeh a világűrbe kilépő ember ijedt rácsodálkozását örökítette meg a világmindenség kék­ségére. Az álmoknak is nagy sze­rep jutott képein, főleg az erotikus álmoknak, de a gép­ember is gyakran szerepel, mintegy vízióként, teljesen leegyszerűsített ábrázolással. Mozaikjain is ezek a témák jelennek meg Villenuve de Bergben óriásszörnyeket haj­tó kocsist ábrázol, a világ­mindenséget uralma alá pa­rancsoló, modern ember jel­képeként. Az emberi ösztö­nök megnyilvánulásai szür­reális jelképekben követhe tők nyomon akvarelljein és olajfestményein, melyekből évente rendezett kiállítást Párizsban, valamint más eu­rópai és amerikai nagyváros­ban. Műveiből, ahogy híre nőtt, a jelentősebb köz- es magángyűjtemények rendre vásároltak. A Műcsarnok 1970-ben ren­dezte meg az első, nagy je­lentőségű kiállítást a kül­földön élő magyar származá­sú művészek műveibőL, mely alkalomból itthon mutatkoz­tak be az életpályájukat ha tárainkon kívül létrehozó művészek. Bíró Attila az 1982-es Tisztelet a szülőföld­nek című kiállításon vett részt először. A Nemzeti Ga­léria-beli tárlatot Miskolcon. Salgótarjánban. Nyíregyhá­zán. Szolnokon, Szombathe­lyen is bemutatják. Az anya­ga teljes egészében a mű­vész ajándéka hazája köz- gyűjteményeinek. B. 1. Kifutópálya Bizánci napfény

Next

/
Thumbnails
Contents