Népújság, 1987. szeptember (38. évfolyam, 205-230. szám)

1987-09-24 / 225. szám

4. KULTÚRA —KÖZMŰVELŐDÉS NÉPÚJSÁG, 1987. szeptember 24., csütörtök II Budaprint divatbemutatója A Buda­print di­vatbemu­tatóján 1888-aa tavaszi, nyári kollekció­ját mutatta be. Képeink itt készültek (Koppány György felvételei — KS) EPIZÓD EGER MÚLTJÁBÓL Egv csövet ajánlok tel... Szokatlan ajánlat ez egy betüvetö polgár részéről, akitől inkább valamely várostörténeti meglepetést L várnak, mióta nyilvánvalóan a múlt idők kutatójává szegődött. Megnyugvást kelthet a botránkozókban, hogy ennej« a csőnek is köze van a város apró törté­netéhez; léte és sorsa szorosan kapcsolódik a Mária utcai hid históriájához. Kezdetben vala a Szent Jakab hídja. Sejtjük csak, hogy ezen a helyen kapcsol­hatta össze a keleti és nyu­gati városrészt, Jakabot és Miklóst (ezek voltak a pata­kon inneni és túli legköze­lebbi városrészek nevei) tu­lajdonjogilag a két földesúr, az érsekség és fökáptalan földjeit. Ezt a fából ácsolt, gyönge pallóhidat az évszá­zadok folyamán többször ki kellett halászni a megismét­lődő áradásokból, amelyek elöntötték az északi város­részt. Míg egyszer a nagy építő püspök, Eszterházy Ká­roly a szó szoros értelmé­ben „gátat vetett” a további áradásoknak. És megszüle­tett a vízi mérnöki tudomány nagy tévedése, az északi gát. Nem a két part magasításá­val, ahogy azt az ésszerűség megkívánja, hanem szemben a víz sodrával. Szinte hal­lani lehet kétszáz év távla­tából1 az erélyes püspök ezüst- csatos cipőjének dobbanását, amint megállást parancsolt a víznek. Ám a vizeket nem lehet megállítani. 1771-től tíz esztendőn keresztül épít­hették ezt a valóban hatal­mas művet, amit a nép egy­szerű fiai „Nagy masinának” neveztek. 240 méter hosszú volt, a Szent Miklós-kapu- tól (ma a Széchenyi utcai iskola szöglete) a Porta Ger- manicáig, a felnémeti kapu­ig. Az rneg ott állt a Cifra téri iskola felső végénél. Ad­dig tartott akkoriban Eger kulcsos városa. És, hogy a messze jövő se szenvedjen kárt a megbokrosodott pa­taktól. négy méter magas és öt méter vastag fal épült javarészt a város fala men­tén. Közepén az új híd, ol­dalfalain szobrokkal, közé­pen egy nagyobb méretű Mária-szoborral, tőle kapta nevét a Mária utca. Olyan nagyszerű, és biz­tonságos volt ez a gát, hogy az egyházi tudósok egyene­sen a bibliából adtak neki nevet, mégpedig az „Énekek éneké”-ből, imigyen: Posue- runt me custodem. (Őrnek állítottak engem . . .) A Nagy Masina mellett tehát meg­született a Posuerunt név a köztudatban. Rá is volt vés­ve különben. Kilencvenhét esztendeig állta az őrséget a gát, de akkor olyan gyors és hatal­mas áradás zuhogott le észak­ról a patakon, hogy pillana­tok alatt elzárta a híd ket­tős nyílását a hordalék, s az így keletkezett völgyzáró gát keleti felét, a híd szélétől a ,,Felnémeti kapuig” 47 mé­ter hosszúságban benyomta a több száz köbméterre gyűlt víztömeg, s szélvihartól ker­getve végigrohant a Janko- vics, Knézich utcákon és el­öntötte a belvárost, olyan magasságban, ahogyan azt később tenyérnyi vörös már- ványtáblákcm megjelölték. Néhol két méter magasan. (Sajnos, e táblák közül több már eltűnt, pedig várostör­téneti dokumentum vala­mennyi. Rejtély, hogy mire lehet használni ilyen kis márványdarabot.) A kár több millió korona volt. A fele­lősséget a lakosságra hárí­tották, a városra, mondván, hogy nem tartotta karban a gátat. Voltak, akik azt mond­ták, kár volt a bibliai idé­zetért. Végig kellett volna olvasni a latin szöveget, mert az idézet így szól tovább: .......de én nem őriztem meg s zőlőimet.. A gát beomlott, de a híd megmaradt. Ezt robbantot­ták fel a visszavonuló né­met csapatok a város többi hídjával együtt, 1944 novem­berében. De azonnal helyre­állították a szovjet utászok segítségével: gerendákból, pallókból, más anyag nem lévén. Ez volt itt a harma­dik híd. És ekkor lépett a történetbe a cső. Át kellett vezetni a vízvezeték vizét a keleti meleg forrásokból a nyugati városrészbe. Szokat­lanul nagy méretű ez a cső, de talán nem volt más, ez is össze van hegesztve több darabból. Mindenesetre be­lefér egy darab várostörté­nelem. Tíz év se múlt el, ami­kor új híd épült az ideigle­nes áthidalás helyén. Csak gyaloghídra futotta, így is megközelítették a költségek az egymillió forintot, igaz, hogy a szilárdabb megoldás kedvéért kikövezték a körze­tében a patak alját és két oldalát. Kemény sziklakö­vekkel tették ellenállóbbá a környékét, hogy íve szilárd falakra támaszkodhassék. És eddig tartott a cső dicsősége. A vízvezetéket szűkebb mé­retű csőbe bocsátva, a híd alá szerelték. A benne köz­lekedő meleg víz hatására eső után gyorsan szárad, ha­vazás idején gyorsan olvad a csapadék a híd közepén. Azóta, közel négy évizede — céltalanul, tehát értelmetle­nül íveli át a két partot a cső. Annak idején körülbur­kolták üveggyapottal, hogy beléje ne fagyjon a víz. Csodák csodája, ennek a burkolatnak ma is megvan a fele, annak jeléül, hogy üveggyapot iránt nem me­rült föl sürgető igény a környéken. Ezalatt a négy évtized alatt mindössze egy ízben háborgatták ezt a tisztelet­reméltó csövet. Nem múlt el újabb tíz év, amikor csoda történt. Csak első ízben volt csoda, azóta már sokszor megismétlődött. Munkások jöttek és felbontották az év­tizede beépített kövezetét a meder alján, azaz egy kes­keny, mélyebb medret ás­tak a mederben. Ne kérdez­ze senki, hogy miért. Mi se kérdeztük. Hanem a munká­soknak útját állta egy szi­get a meder közepén. A csövet ugyanis tekintélyes doronggal alátámasztották, s a víz odahordott egy kisszi- getnyii homokot, földet. Azon kinőtt a fű, sőt egy kisebb fa is kezdett kibontakozni. Napok teltek el, míg a mun­kásokat meggyőzték, hogy a cső — üres, nem fog lesza­kadni. A dorongot kiemel­ték. a szigetet ellapátolták. Ezt a csövet ajánlom fel tisztelettel a népgazdaság­nak. Igaz. nem az enyém, hanem mindenkié, de ha ed­dig nem szólt senki közü­lünk. megbocsátható, ha fel­hívom a figyelmet a benne rejlő több mázsa vasra. Egy­re nagyobb szükség van rá. Nem igaz? Kapor Elemér Három miniatűr Kérdés Mint egy buuwiao IROZl jegyet, úgy tépdessük szét a szavakat, és szűnünk meg beszélni. Megbeszélni sem tudunk, mert nincs időnk vagy sok a lejáratott annyi-szó. Szóval annyi, na és, meg minden. Hömpölyög belőlünk az izé, a tudod-ez-a-dolog, a téma, a „hosszú” és a töb­bi kukába való félmondat, nyegle szószörny. Villamoson, buszon, süp­pedő plüssben, idegen sza­gú albérletben, félbemaradt egyetemmel, ránk nem ha­sonlító, de ránk tukmált gye­rekkel, egy izzadt rock and roll után, alatt, előtt és min­dig, ha zörömböl a tévé, a számítógép, a video, meg­szöknek tőlünk a szavak. Tátogunk, hörgünk, kur­jantunk, nyöszörgünk, és be­idül a fejünk, ököl csattan felkiáltójelek helyett, a re­torika érdekében még biz­tosítótűt is szúrunk az or­gánumunkba. Próbálkozunk, de belénk szőrűi az igyeke­zet, az igeidőzet. Ragozunk val-val, de nincs nak-nek. Csak a kérdés bugyog be­lőlünk, ha mégis szót értünk: ÉS AKKOR MI VAN? Körülvesznek a hirdetések Negyvenéves, elvált, mind- egy-kinek-a-hibájából, va­laki ragadja már meg az al­kalmat ! Nyugdíjas keresi magasabb nyugdíjas magányát. Kutyasétáltatást veszett­ségre vállal elszakadt pó­ráz. Több személyes fagylalt. Helló, Leó! Minden dobozban egy sza­kács van elrejtve: aki meg­találja és beküldi a szakács anyajegyét, az sorsoláson vesz részt. Minden boldog nyertes ke­zet szoríthat a centrumhe- tékkeh Nyugodtan megboldogul­hat, ha ügyvédi munkakö­zösségünkre bízza magát! Fiatalok, MÁV a VÁR! Helló. Leó! Sziti grill, drill! Domuez, glóbusz, ibusz, turiszt. Proper, - prognózis, pro primo, pro secundo, pro sztata. Skála kópé, su-su a bűvös sugár. Lassacskán világosodik a művelt nép emblémája; a kultúra oda­mondva. A bőrünk fénylik A bőrünk fénylik, néha elkel rajta egy kis púder. A szemhéjon démonian su­gárzik a lila vagy a zöld festék. Van borotválkozás előtti, utáni, sőt, még köz­beni krém is. A fiúk külön­bül ragyognak egy-egy alul­járóban, mint a lányok. Für- dősók, habok, masszázsok, szauna-partik, fogyókúrás teák, testépítő szalonok, au­togén foglalkozások, önvé­delmi tanfolyamok és szolá­riumok. Minden van, amitől fényesebbek lehetünk, min­den rendelkezésre áll, ami elnyeli fáradt mozdulatain­kat és egymásért kapaszko­dó szavainkat. Ilyen fényes társaság nem volt eddig. Csupa épek va­gyunk! Nekünk például semmi sem drágább, mint a szemé­lyi számmal ellátott, nyil­vántartott önmagunk. Nem is csoda, hogy körülöttünk jobbra-balra kidőlnek az ellenfeleink, és bedőlnek a kételkedők. Szüléink vagy reszketeg szenilisekké válnak. vagy csak egyszerűen egyik nap­ról a másikra elhunyt áldo­zatokká. Legföljebb annyi­ra telik nekünk, hogy lé­lekben adózzunk, a többi kell az otépére. a gépkocsi befizetésére, vagy az új konyhabútorra. Utolérhetetlenek vagyunk! Mi ugyanis azt tudjuk pon­tosan felmérni és értékelni, ami van, persze másnak, önmagunkkal szembeni igé" nyűnk így válik fölösleges­sé és haszontalanná. A bőrünk fénylik, de ta­lán nem is ez a legfonto­sabb. Mj olyan remekül sza­bottak vagyunk, hogy bár­melyik percben előléphet­nénk egy reklámfilmből: frissen vigyorgó marionett­ként. Vagyunk, ilyen fénylő bőrrel, ilyen jólápoltan a társadalom új pillérei. Meg kell felelnünk a hétköznapok ravasz elvárásainak, tehát nem lehetünk kicsinyesek. Nem lehet drága sem anya, se apa, sem gyerek, se ne­velés, sem barát, se élet. Mint régen a rideg tartású marhákat, közös gyerekein­ket kicsapjuk a napközi ott­hon mezejére... és bőrünk, amire hajdan olyan büszkék voltunk, hogy fénylett, vé­gül lassan elszürkül. Szűcs Mariann SZAMÁRKOHöGÉS ÚJ fesztivál­díj Tizenöt ország tizenhat filmje indul az idén ti­zenharmadik alkalommal megrendezett frankfurti gyermekfilmfesztiválon. A fesztiválnak hagyományo­san egyetlen díja van: a Frankfurter Guckkasten­männchen. A kedves por­celánfigura egy emberkét ábrázol, aki az ősmozit né­zi, azaz: egy kukucskáló­ládába bámul önfeledten. A díjat a nemzetközi zsű­ri a nemrégiben bemuta­tott Szamárköhögés című filmnek ítélte, Gárdos Pé­ter filmje korábban a mont­reali filmfesztiválon a Fl- PRESCI díját nyerte el.

Next

/
Thumbnails
Contents