Népújság, 1987. szeptember (38. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-17 / 219. szám
V NÉPÚJSÁG, 1987. sieptember 17., csütörtök (Folytatás az 1. oldalról) megelőzze. A tényleges okok nem kereshetőek csak az utóbbi két-három esztendő hibás döntéseiben, régebbi eredetűek, némelyikük szinte végigkísérte egész szocialista gazdálkodásunkat. Azt azonban máris elmondhatom, hogy az új keletű problémákért a kormány is felelősnek érzi magát és levonja a szükséges tanulságokat. Tisztelt Országgyűlés! Milyen politikai helyzetben kell megtalálnunk a kivezető utat? Hazánkban a dolgozó alkotó emberek döntő többsége a szocializmus keretein belül keresi a kibontakozást, elismeri az elmúlt négy évtized eredményeit, vágyik a boldogabb jövőre és számol a nemzetközi realitásokkal. Saját maga és családja gyarapodásáért, szocialista céljainkért akar dolgozni, cselekedni, alkotni, de igényli a világos útmutatást és a döntésekben való érdemi részvételt, őszinteséget, a célok egyértelmű megfogalmazását. gyorsabb döntéshozatalt, azok következetesebb végrehajtását és felelősségvállalást követel az állami vezetéstől. Elvárja, hogy a társadalmi életben tapasztalható nemkívánatos jelenségek ellen határozottabban lépjünk fel. Ez az igény a munkaprogram tervezetének vitája során is erőteljesen megnyilvánult és egybeesik a kormány szándékaival. Ugyanakkor azt is érzékeljük, hogy a politikai hangulat, a társadalmi közérzet érezhetően rosszabb, mint néhány évvel ezelőtt. Rosszabb annál is, mint ahogy azt az átlagos színvonalon élő állampolgár helyzete indokolná. Társadalmunkban a szélsőséges nézetek is felerősödtek. Egyik feltűnő ellentmondásunk, hogy bár csaknem két évtizede élünk a reform szellemében. az élet számos területén még mindig erős a konzervativizmus. Jelen van a változtatás igénye, de ellenállás tapasztalható mindenfajta komolyabb változással szemben. Mindebből levonhatjuk azt a következtetést, hogy a gazdasági kibontakozás érdekében nem csak a termelésben, hanem a politikai közéletben is változást kell elérnünk. Továbbá, hogy a gazdaság stabilizálását a korábbinál ellentmondásosabb, bonyolultabb politikai viszonyok között kell megvalósítanunk. Erre figyelemmel kell lennünk a döntések meghozatalánál, de nem engedhetjük, hogy hangulati hatások érvényesüljenek, döntenünk csak az ország objektív érdekei szerint szabad. Tisztelt Országgyűlés! A szocializmusnak az az alapvető célja, hogy az emberek jobban, kulturáltabban, boldogabban éljenek, nem változik. De ehhez a szocialista fejlődés új, hatékonyabb útját kell megtalálnunk és meg kell teremtenünk ennek anyagi feltételeit is. A stabilizációs. szakaszban a gazdasági növekedés ütemét azoknak az eredményeknek kell meghatározniuk, amelyeket a szerkezet- átalakításban, a hatékonyság és az egyensúly javításában elérünk. E szakaszban a megtermelt jövedelemnek tartósan meg kell haladnia a belföldi felhasználást. A megnövekedett adósságterhek az évi megtermelt jövedelem 3—4 százalékának megfelelő kiviteli többlet elérését teszik szükségessé. Joggal tehetik szóyá, hogy ez á korábbi korlátozó gazdaságpolitika folytatása, s hogyan lesz ebből kibontakozás? Azt válaszoljuk erre. hogy igen, ez korlátozás, de szelektíven fogjuk alkalmazni. Olyan gazdasági környezetet és feltételeket akarunk létrehozni, amelyben a kollektívák, a vállalatok és egyének valós teljesítményük arányában jutnak jövedelemhez. Ugyancsak előnyben részesítjük a legjobb műszaki eredmények alkalmazását, a kölcsönös érdekeket szolgáló nemzetközi együttműködést, a termelést segítő infrastrukturális területek fejlesztését. A gazdaságos export dinamikus növelésére törekszünk, biztosítva hozzá a szükséges importot. Megállítani az adósságnövekedést Mindezt szem előtt tartva, a kormány azt a célt tűzi maga elé, hogy mérsékli, majd megállítja az adósság- növekedést, megőrzi az ország fizetőképességét; mindent megtesz, hogy a vállalatok, intézmények és az egyének növelhessék teljesítményeiket, a termelés szelektíven bővüljön, emelkedjen a magas műszaki színvonalú termékek aránya; hogy bontakozzanak ki az érdekeltségi és piaci mechanizmusok, hatékonyabb legyen a kormányzati irányítás, korszerűsödjön a népgazdasági tervezés és mérséklődjenek a legsúlyosabb társadalmi, szociális feszültségek. Tisztelt Országgyűlés! Joggal vethető fel a kérdés: mire alapozza a kormány a jövőbe vetett bizakodást, mire építi a programban megfogalmazott céljai megvalósítását? Erre azt a választ adjuk, hogy nagyok a kihasználatlan tartalékaink. Az egyik az emberi tényezőkben és a termelés fejlesztésében, hatékonyságának növelésében rejlik. A másik tartalékunk a nemzetközi gazdasági munka- megosztásban rejlő lehetőségek jobb kihasználása. Önök is mondhatják: ezt már régen hirdetjük, ebben semmi új nincs. Igaz! Az új abban van, hogy most korábbi elhatározásainkat végre- hatjuk, a meglevő tartalékokat — amilyen gyorsan csak lehet — felszabadítjuk. Akkor is, ha egyesek, kisebb társadalmi csoportok átmenetileg nehezebb körülmények közé kerülnek. S akkor is, ha ez helyi konfliktusokkal jár együtt. Tisztában vagyunk vele: minden intézkedésünk mellé nem tudjuk az egész társadalmat felsorakoztatni. De hisszük, hogy a felelősen gondolkodó, józan, a jövőért felelősséget érző többséget igen. Belső tartalékaink között kiemelt hely illeti meg a tudást, a munkaerkölcsöt és -kultúrát, az irányítás és vezetés színvonalát. Ebben az összefüggésben is jelentős szerepet tulajdonítunk a tudománynak, a munkaerő magas szintű képzésének, a tudás nagyobb társadalmi és anyagi megbecsülésének. Céljaink tükrében is elfogadhatatlan az az igénytelenség. szürkeség, amellyel nap mint nap találkozni lehet: akár a hanyag munka, a környezetszennyezés, a megbízhatatlanság, a követelődző magatartás formájában, akár az emberi együttélés szabályainak semmibevételében, az egymás iránti közömbösségben és durvaságban. Az emberi feltételek fejlesztését olyan társadalmi közfelfogás részeként is értelmezzük, amelyben régebbi és újabb erkölcsi értékeink társadalmi mozgósító erővé válhatnak. Ezek közé soroljuk a munkaerkölcs és a munkafegyelem dolgát. Itt szeretném megjegyezni: szemünkre vetik, hogy a másod- és harmadállásokkal tönkretesszük az embereket. rákényszerítjük őket az ön- kizsákmányolásra. Ez a szavakkal való játszadozás: a lehetőségeket összekeverik a kényszerrel. Mindenki tudja, hogy a főmunkaidőben általában kisebb a munka hatékonysága, mint a kiegészítő tevékenységekben. Ezért csak egy elvet követhetünk, azt, hogy mindenütt azonos módon fizetjük meg a teljesítményt. A munkaidő pedig a világ igen sok, tőlünk gazdagabb országában is hosz. szabb, mint hazánkban, s ez mégsem jelenti a társadalom önpusztítását. A vezetők — legyen szó miniszterről vagy gyárigazgatóról — megítélésének fő mércéje a rábízott hivatal vagy üzem működésének eredményessége. Az a vezető, aki nem tud eredményeket felmutatni, az emberek bizalmát megnyerve rendet, fegyelmet tartani, át kell adja a helyét olyannak, aki erre képesnek mutatkozik. Tartalékaink nagyon fontos forrása, s egyben gazdaságpolitikai céljaink megvalósításának döntő feltétele a termelés fejlesztése, hatékonyságának javítása. Iparunk ma sokrétű feladat megoldására kell, hogy vállalkozzék. Népgazdasági érdek jövedelemtermelő képességének fokozása. Az élelmiszer-gazdaság alapvető feladata a jó színvonalú belföldi ellátás megőrzése. A külgazdasági egyensúly javítása érdekében továbbra is számítunk az ágazat exporttevékenységére. Az iparban és a mezőgazdaságban egyaránt — ha nem is egyforma mértékben — a korábbinál nagyobb szelektivitásra van szükség. Elodázhatatlan feladatunk a veszteséges vállalatok nyereségessé tétele vagy felszámolása, a szerkezetváltási folyamat felgyorsítása. Munkaerőátcsoportosítás Mindez a munkaerő-átcsoportosításra is vonatkozik. A legmerészebb szakmai számítások szerint sem várható a következő néhány évben olyan arányú mozgás, ami társadalmi méretekben elviselhetetlen lenne. Gondoljunk arra, hogy egyéni elhatározásból milyen sokan változtatnak ma is munkahelyet. Az is közismert, hogy még igen sok nálunk a fölösleges munkahely, illetve a létszám jelentős része nem elég hatékonyan dolgozik. Ugyanakkor sok területen égető a munkaerő- hiány. A szolgáltatásban, a kereskedelemben és más helyeken azért nem javul a színvonal, mert nincs elegendő ember az elvégzendő feladatokhoz. A kétkedőkkel szemben azt valljuk, hogy átcsoportosítással megvaló- síható a teljes és hatékony foglalkoztatás. Változtatni kell a beruházási arányokon is. A váltás lényege, hogy a beruházásokon belül a feldolgozó ipar javára csökkentenünk kell az alapanyagok és az energia termelésére fordított eszközöket. A viták során többször is megfogalmazódott, hogy szükség van-e ilyen körülmények között a külföldi nagyberuházásokra, nem takaríthatók-e meg máshol felhasználható források e té-- ren. Körültekintő mérlegelés után arra a következtetésre jutottunk, hogy súlyos gazdasági hiba lenne megváltoztatni az ezzel kapcsolatos korábbi döntéseinket. Ezért a megvalósítás gyorsabb útját kell választanunk. Ennek megfelelően hoztuk előre 15 hónappal — egyetértésben csehszlovák barátainkkal — a bős—nagymarosi létesítmény befejezését. Ugyancsak a takarékosabb kivitelezésre kell törekednünk a tengizi beruházás esetében. A műszaki fejlesztés is csak szelektíven valósulhat meg. Az eszközök túlnyomó többségét azokra a területekre kell koncentrálnunk, ahol gyorsabb ütemű haladáshoz hazai adottságaink a legkedvezőbbek. Kulcskérdés a támogatások jelentős csökkentése a termelésben és a fogyasztásban egyaránt. 1986-ban a központi költségvetés 30 százalékát tette ki a gazdálkodó szervek támogatása, ami elfogadhatatlanul magas arány. Ugyancsak tarthatatlan az a helyzet, hogy az anyagi ágazatokban a termeléshez kapcsolódó támogatások a nyereség 58 százalékát tették ki. A támogatások teljes megszüntetését természetesen nem tűzhetjük célul, de átrendezését mindenképpen. Az olyan támogatásokat tartjuk kívánatosnak fenntartani, melyek versenyképes, korszerű termékeket előállító területekre irányulnak, ahol a megtérülési idő a leggyorsabb. A támogatások csökkentése kikerülhetetlen azért is, mert a költségvetési hiányt fokozatosan meg kívánjuk szüntetni. 1988-ban már szeretnénk a jelenlegi 30—35 milliárd forint hiányt 15—25 millíárdra leszorítani, 1990-re pedig egyensúly körüli állapotot kilakítani. Gazdasági rendszerünk alappillére változatlanul az állami és a szövetkezeti tulajdon. Ezt azért tartom szükségesnek külön is hangsúlyozni, mert csakis erre a szilárd alapra épülhet az a törekvésünk, hogy a tulajdonformák gazdagodjanak, egymáshoz minél változatosabb módon kapcsolódjanak. Országunk fejlődését távlatilag is az dönti el, hogy mennyiben sikerül összehangolni a stabilizációs programot az átfogó világgazdasági nyitás stratégiájával. Olyan külgazdasági politikát kívánunk folytatni, amely lehetővé teszi a külkereskedelmi, pénzügyi, műszaki- tudományos és gazdasági együttműködés sokirányú és sokoldalú fejlesztését minden, hazánkkal együttműködni kész nemzettel, nemzetközi gazdasági és pénzügyi szervezettel. Ennek jegyében ösztönözzük a tartós termelési kooperációkat és a külföldi működő tőke fokozott bevonását, tovább javítva az ehhez szükséges feltételeket. Miként eddig, a jövőben is maradéktalanul eleget teszünk fizetési kötelezettségeinknek. Gazdasági fejlődésünk egyik legfontosabb alapja a szocialista országokkal, mindenekelőtt a Szovjetunióval folytatott, kölcsönösen előnyös gazdasági együttműködés hosszú távú fenntartása. Ehhez forgalmunk jelenlegi szintjét meg kell őrizni, de ha lehet, bővíteni kell. Az együttműködés egyik színtere a KGST. Arra törekszünk. hogy az eddiginél jobban használjuk fel a szocialista gazdasági közösségben rejlő lehetőségeket. Nagy figvelmet fordítunk a fejlett tőkés országokkal való kereskedelemre és ahol lehet, a műszaki-tudomá- nvos együttműködésre. Egyrészt a termelő alapunk modernizálása, a fejlett termelési módszerek átvétele, másrészt fizetési kötelezettségeink teljesítése igényli a gazdasági kapcsolataink fejlesztését. A konvertibilis elszámolású külkereskedelmi áruforgalomban már 1988-ban jelentős aktívumot kell elérni. Döntően fontos, hogy a szükséges aktívumokat az exportbevételek növelésével ériük el. Figyelmeztető jel. hogy a dollárban elszámolt magvar kivitel értéke az évtized eleje óta lényegében változatlan, Ennek legfőbb oka. hogy kivitelünk termékszerkezete mindinkább elmarad a nemzetközi élvonal, sőt újabban a középmezőny mögött is. A magyar gazdaság műszaki korszerűsítése, szerkezeti átépítése, a veszteséges tevékenységek importtal való helyettesítése külön-külön és együttesen követelik az import rendszeres bővítését. Ez viszont szintén elválaszthatatlan az exportteljesítmények növelésétől, a teljesítmény javulását kikényszerítő gazdaságpolitikai fordulattól. A stabilizációs időszak céljainak megalapozásához a konvertibilis elszámolású kivitel évi átlagban 4—5 százalékos, az ipari kivitel 6— 7 százalékos bővítése szükséges. Különleges erőfeszítéseket igényel az a körülmény, hogy jelenleg még nincs mód az import általános bővítésére, vagyis az igényeknek csupán szelektív kielégítése biztosítható. Feltétlenül javítanunk kell viszont az import szerkezetét. Az ipar által felhasznált tőkés importon belül például rendkívül alacsony, mindössze 10 százaléknyi arányt képvisel a gépimport, s ez tarthatatlan. Ösztönözzük a szocialista import növelését. Tisztelt Országgyűlés! A tartalékok mozgósításához, erőforrásaink jobb kihasználásához sürgetően szükséges a gazdaságirányítási rendszer megújítása. A kormánynak az a véleménye, hogy irányítási rendszerünk és eszközeink nem fejleszthetők csak a szabályozók módosításával, ahogyan ezt a korábbi években rendszeresen tettük. Munkaprogramunk — a Központi Bizottság júliusi határozatának megfelelően — . átfogó feladatokat tartalmaz irányítási rendszerünk megújítására továbbfejlesztésére. Számunkra tehát nem kérdés, hogy reformpártiak vagyunk-e vagy sem! Ezt azok vitatják, akik politikai kételyeket akarnak elhinteni. A kérdés inkább az: milyen reformot vagyunk képesek megvalósítani! Megfelel-e a mai követelményeknek? A változások fő területei A változások három fő területre irányulnak: — az egyik a szabályozó- rendszer egyes fő elemeinek gyökeres átalakítása, új eszközök beléptetése; ezt szolgálja a monetáris eszköztár bővülése, a vagyonérdekelt- ség elemeinek kiépítése és az új társulási törvény kidolgozása; — a változások másik területe a piaci mechanizmusok kiteljesítése, a megteremtett vállalati önállóság tartalmának erősítése, a központi elvárások informális csatornákon történő közlésének megszüntetése, a részletekbe menő szabályozás kötöttségeinek oldása, a vállalkozás és a vállalati felelősség következetes érvényre juttatása; — s végül szándékunk a kormányzati irányítás, a tervezés módszereinek olyan továbbfejlesztése. amely az új körülmények között is eredményesebben képes a folyamatokat az össztársadalmi érdek, a gazdasági célok szerint befolyásolni, ami nem kisebb feladat, mint a piaci viszonyok érvényre juttatása. Ezekhez a változásokhoz olyan új eszközöket is igénybe kell vennünk, mint a mostani ülésszakon előterjesztésre kerülő adóreform. Az adóreform előkészítésének nagy és ellentmondásos társadalmi visszhangja jelzi, hogy itt nem egyszerűen adótechnikáról van szó, hanem a társadalmi újraelosztás és a közteherviselés új rendszeréről, vagyis fontos társadalompolitikai kérdésről. A közvélemény érdeklődése érthetően a személyi jövedelemadóra összpontosul, de itt is szeretném hangsúlyozni, hogy népgazdasági szempontból, így a lakosság szempontjából az általános forgalmi adó jelentősége nem kisebb, és a kettő szorosan összefügg. Az új adórendszert a gazdaságirányítás olyan eszközének tekintjük, amellyel a vállalati és sok tekintetben az állampolgári magatartás is befolyásolható. Ebben a rendszerben a vállalat érték- termelő tevékenységét várhatóan pontosabban tudjuk követni. Ha növelni akarjuk az emberek vállalkozó kedvét, kibontakoztatni alkotó erejüket. akkor el kell fogadnunk a teljesítményekkel arányos, kiugróan magas jövedelmeket is. De az adórendszer átalakításával is elő kell segíteni, hogy ezek jelentős része visszaáramoljon a műszaki-technikai fejlesztésbe. Sokan felvetik, hogy a kisvagy közepes jövedelműek miért adózzanak? Erre azt lehet válaszolni: azért, mert a jövőben az állam az ő borítékjaikban is elhelyezi azt a pénzt, amit eddig a vállalattól. vagyis a dolgozótól vont el. Azért teszi ezt, hogy világossá váljék: a közkiadások fedezetét nem a társadalom felett álló állam, hanem az állampolgárok állítják elő, s ha rajtuk keresztül jut a költségvetésbe, jobban odafigyelnek a közpénzek felhasználására, a közpénzből gazdálkodók pedig nagyobb felelősséggel sáfárkodnak a közkiadásokkal, az adófizetők pénzével. Az adórendszer eszköz, amit használni lehet jól is. rosszul is. A kormányzat felelőssége, hogy jól alkalmazza, legyen ereje és bátorsága legyőzni az indokolatlan ellenállást, és ugyanakkor engedjen utat minden olyan ésszerű javaslatnak, amely a rendszer menet közbeni tö-. kéletesítését szolgálja. A kormány — összhangban a Központi Bizottság 1987. júliusi határozatával — úgy ítéli meg, hogy bérrendszerünk reformjára is szükség van. Ennek napirendre tűzését éppen a népgazdaság, ezen belül az állami szektor nem kielégítő teljesítménye kívánja meg. Nem folytatható tovább az a gyakorlat, hogy a népgazdaság nehéz helyzetére való hivatkozással — az egyén, illetve a dolgozókollektíva teljesítményére való tekintet nélkül — visszafogjuk a bért és nivelláljuk a bérarányokat. A bérreform tehát nem olyan tennivaló, amellyel majd akkor kell megbirkóznunk, ha ehhez a feltételek rendelkezésre állnak. Ellenkezőleg: nélküle, a teljesítésben való tényleges egyéni és kollektív érdekeltség megszilárdítása, létrehozása nélkül nincsenek reális esélyeink arra, hogy a népgazdaság helyzete érdemben javuljon. Megengedhetetlen leegyszerűsítés lenne ugyanakkor a bérreformot általános, ellenszolgáltatás nélküli reálbéremelésként felfogni. Mint köztudott, a reálbérek általános emelésére a közeli években nem nyílik módunk. A bérreform — amely elgondolásaink szerint széles önállóságot ad a vállalatoknak a bérrel mint termelési költséggel való gazdálkodásban —, a gazdasági reformfolyamat szerves része. A kormány a közeljövőben programot dolgoz ki, a bérreformra, amelynek folyamatos megvalósítása már 1988-ban megkezdődhet. Olyan esztendők előtt állunk, amikor azt sem lehet elosztanunk, amit megtermeltünk, amiért megdolgoztunk. Ha átmenetileg is, és szerény mértékben is, de csökkentenünk kell a lakossági fogyasztást. A fogyasztói áraknak az előző években megszokottnál jelentősebb emelése most elkerülhetetlen. A kormány szilárd elhatározása, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel csökkenti az inflációs nyomást. Az 1988-ra tervezett 14—15 százalékos átlagos fogyasztói áremelést követően már 1989-től csökkentjük az áremelkedés ütemét. A kormány munkaprogramja ebben a jelenlegi helyzetben is felelősen foglalkozik az élet- színvonal, a társadalmi, szociális gondoskodás felada(Folytatás a 3. oldalon) Megyénk képviselői: Sebők, József és Kovács András a szünetben i
