Népújság, 1987. szeptember (38. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-15 / 217. szám
1987. szeptember 15., kedd Százhúsz éve született Petr Bezruc (1867—1958) cseh költő. Korán kezdett verselgetni. Brünnben végezte középiskoláit, egyetemre Prágában járt. de anyagi okokból kénytelen volt félbeszakítani tanulmányait; postatisztviselő lett a brünni pályaudvaron, s néhány évig a sziléziai hegyvidéken dolgozott. Az első világháború idején állítólagos osztrákellenes versekért letartóztatták. Az író távol álloti az irodalmi élettől; i928-ban nyugdíjaztam magát, s visz. iszavonult szülőföldjére. A második világháború után a legnagyobb elismeréssel övezték, de ő nem változtatott magányos életén. Első verseit Ma- saryk prágai napilapjában, a Casban jelentette meg álnéven, és sokáig nem tudták, ki rejtőzik az álnév mögött. Egy nemzeti kisebbség, a sziléziai csehek költőjeként szólalt meg, nagy erővel érzékeltetve a cseh bányászok nemzeti és társadalmi elnyomatását. írásaiban a nemzeti motívumok szocialista gondolatokkal párosulnak. Verseiben megnevezi a bányák urait, vezetőit; megtörtént eseteket mond el balladaszerű formában, patetikm hangon lázítva és bosszúra szólítva. Nagy hatással volt a XX. század cseh költészetére; magyar tolmácsolásából József Attila vállalt jelentős részt. A N»d kél: 1.29 órakor, nyugszik: 18.59 órakor. A Hold kél: 22.52 órakor, nyugszik: 15.27 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon ENIKŐ nevű kedves olvasóinkat! A magyarázat szerint az ókori Elő-Azsiában élő népek Ganna” nevéből származik, mely szó az óhéber nyelvben „kegyelmet” Jelent. [időjárás Várható időjárás az ország területén ma estig: folytatódik a meleg idő. Többnyire derült lesz az ég, átmeneti felhősödés, jelentéktelen futó záporeső csupán északon valószínű. A délnyugati, nyugati szél napközben többfelé élénk, néhol időnként erős lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 33 fok között alakul. Akinek nem inge... A tatabányai bevásárlóutca egyik kirakatának üvegén „Richy férfidivat" felirat olvasható. Az üveg mögött viszont — minden szempontból — női ruhák sorakoznak. A kezdeményezés remek A kereskedelem is változtatott végre a régi, rossz beidegződéseken. Ha a nejük elkíséri őket. legyen a férfiaknak hol zsebbe nyúlniuk, elvégre az ő boltjuk, ném ...? (kovács) — ELŐADÁS A MOZGÁSSÉRÜLTEKÉRT. Életfa címmel mutatja be nagyszabású műsorát ma este fél 8 órai kezdettel a boldogi művelődési házban a Magyar Néphadsereg Művészegyüttese. A program jelentősége, hogy az előadás teljes bevételét a mozgássérültek megsegítésére ajánlották fel az együttes tagjai. — ŰJ CSOMÓPONT MISKOLCON. A Miskolci Közúti Építő Vállalat megkezdte a 26. számú főközlekedési út Miskolc, Petőfi téri csomópontjának átépítését. A csomópont kialakítása — amely a Miskolci Közúti Igazgatóság, a városi tanács és a posta közös hitelvállalkozásával valósulhat meg — jelentősen segít majd a város komoly közlekedési gondjainak megoldásában. Az építők úgy ígérik, hogy a munkát ez év október 30-ra befejezik. — A PERESZTROJKA GENEZISE. Holnap délután három órakor a hatvani városi kórház pártalapszervezeté- ben Szabó L. Mátyás, az ELTE adjunktusa tart előadást a ma annyira aktuális gyorsítás programjáról. Ugyanezen a napon délután öt órai kezdettel hasonló témakörben a lőrinci TIT-csoporthoz látogat el a társadalomtudós. — KORSZERŰ ÜGYINTÉZÉS. A Heves Megyei Autó közlekedési Tanintézet a hét folyamán még elfogad jelentkezést a most indult gépjármű-ügyintéző tanfolyamára. — AZ AUTÓSPORT RAJONGÓINAK. Az egri Fi- nomszerelvénygyár pinceklubjának vendége lesz ma este hat órakor Kesjár Csaba Forma—Ul-as autóversenyző. A már komoly sikerekkel büszkélkedhető, igen népszerű fiatalember szól majd versenyzői pályafutásának eddigi állomásairól, valamint a jövőre vonatkozó terveiről. — KEDVEZMÉNY A VASÁRRA. Az őszi Budapesti Nemzetközi Vásár idejére, szeptember 18-tól 27-ig a rendezvényre utazók részére a MÁV és a GYSEV 50 százalékos alkalmi menettérti kedvezményt biztosít. — JELENTKEZÉS ZENEÓVODÁBA. Októbertől zene- óvodai foglalkozások kezdődnek az Egri 9. Sz. Általános Iskolában nagycsoportosok számára. A jelentkezésre, illetőleg az előzetes meghallgatásra szeptember 23-án, szerdán kerül sor az általános iskola (Vallon u. 2.) 124- es termében, 16 és 17.30 óra között. EGEKBEN: felnőtt betegek részére 18 órától holnap reggel 8 óráig. Napközi rendelés hétfőtől péntekig 11-től 16.30 óráig. HELYE: az l-es kórház területén, a felvételes belosztály mellett. Bejárat a patakparti portán. Telefon: 11-000. ___ G YERMEKORVOSI ÜGYELET: este 19 órától holnap reggel 7.4S óráig. Nappali ügyelet hétfőtől péntekig 13.30 órától 15.30 óráig. HELYE: a kórház gyermekosztályának földszintjén. Telefon: 10-841. GYÖNGYÖSÖN: 19 órától holnap reggel 7 óráig, a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rendelések között napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. HATVANBAN: a város lakossága részére sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügyelet Hatvan város és az ellátási területhez tartozó községek lakossága részére 17 órától holnap reggel 8 óráig. HELYE: kórház „faház”, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. HEVESEN: éjszakai sürgősségi ügyelet 19 órától holnap reggel 7 óráig az egészségházban. Heves, Vörös Hadsereg u. 32. Telefon: 11-831. FÜZESABONY: központi orvosi ügyelet működik Füzesabony, Dormánd, Besenyőtelek, Mezőtárkány, Szihalom, Mező- szemere és Egerfarmos lakóinak Füzesabonyban, a Rákóczi út 68. szám alatti rendelőben. Este 18 órától másnap reggel 6 óráig. KÖJAL-KESZENL£t EGERBEN : délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-133. .......indulunk: a népet, a jót akarjuk..." F iatal pedagógusok eskütétele Egerben A fiatal pedagógusok esküjét dr. Göcző Gézáné, a városi takács művelődési osztályvezetője fogadta (Fotó: Koncz János) Szép hagyomány, hogy tanév elején Eger és vonzáskörzetének pályakezdő pedagógusai esküt tesznek. A tegnap délutáni ünnepségen 71-en ültek be a városi tanács dísztermének széksoraiba, hogy e bensőséges ünnepség főszereplői legyenek. őket köszöntötte a Hibay Károly utcai óvoda, a 12. Sz. Általános Iskola és a Dobó gimnázium növendékeinek, valamint a zeneiskola tanárainak kedves műsora, és hozzájuk intézte szavait Bak Józsefné, a városi pártbizottság munkatársa is. — Társadalmunk egy roppant erőfeszítéseket igénylő korszakváltás előtt áll. Ez a reformfolyamat nem hagyja érintetlenül az iskolát sem, s véghezvitelében önökre nagy szerep hárul — mondotta többek között a szónak. A fiatal pedagógusok esküjét dr. Göcző Gézáné, a városi tanács művelődési osztályvezetője fogadta, majd Több mint százharminc óvodáskorú gyermeket vittek orvoshoz hétfőn Siófokon ételmérgezésre utaló tünetekkel. egy óvodai dolgozót pedig kórházban ápolnak hasonló okból. A tömeges, Küzdelem a kilók ellen A Heves Megyei Köjál Egészségnevelési Osztálya októberben ismét meghirdeti önköltséges testsúlycsökkentő tanfolyamait. A kurzust — amely kapcsolódik az országos egészségmegőrzési programhoz — orvosok, pszichológusok irányítják. A foglalkozássorozat hozzásegíti a résztvevőket az ideális testsúly, s a helyes életmód kialakításához. Az érdeklődők szeptember 25-ig jelentkezhetnek Egerben, a Köjál Egészségnevelési Osztályán. Részletes felvilágosítást kaphatnak ezenkívül ■ a 10-133-as telefonon. az ünnepélyes pillanatok végeztével Zsebe Alice, a 6. Sz. Általános Iskola tanárnője szólt társai nevében, de szerencsére enyhe lefolyásúnak látszó fertőzést az első vizsgálatok szerint nagy valószínűséggel a Széchenyi utcai óvoda konyháján készített étel okozta. A megbetegedettek ugyanis részben ebből, részben abHeves megyében már hagyománya van az egészségkárosodott gyermekek nyári táboroztatásának a parádfürdői SZOT-gyer- meküdülöben. A megyei Vöröskereszt vezetőségének szervezésében 1981-től már közel 300 gyermek üdült ebben a speciális táborban. A Magyar Vöröskereszt VII. kongresszusára készülve a visontai Gagarin Hő~ erőmű Vállalat vöröskeresztes munkahelyi vezetőségének küldöttértekezlete felhívással fordul a megye valamennyi Vöröskereszt- alapszervezetéhez, szocialista brigádjához, munka' helyi kollektívákhoz, intézJuhász Gyulát idézve: „... indulunk: a szépet, a jót akarjuk, s érezzük, hogy hitünknek szárnya van!” bői a további négy gyer- m ekln tézmé n y bő 1 valók, ahova az említett konyháról szállítják az ételt. A tünetek — láz, hasmenés, ritkább esetben hányás — szalmonellafertőzésre engednek következtem. ményekhez, hogy az üdültetés anyagi alapjának további biztosításához — lehetőségeikhez mérten — járuljanak hozzá. Kérik azt is. hogy a felhívást széles körben ismertessék és támogassák. A hozzájárulásokat a Heves Megyei Vöröskereszt Vezetőség 359-90171-8386 számlájára lehet átutalni, vagy a szükséges postautalvány a Vöröskereszt városi vezetőségeinél, az alapszervezeteknél beszerezhető. Az 1987. évi világnapi jelszó: Az egészséges gyermekért! Ennek jegyében és érdekében kérnek segítséget a gagarinosok. ORSZÁGOS TANÁCSKOZÁS Amatőr színjátszás és bábozás (Megyénk látja vendégül mától azokat a szakembereket, akik a különböző megyékben az amatőr színjátszással és a bábozással foglalkoznak. Tanácskozásukra a megyei tanács oktatási és továbbképzési intézetében, Noszvajon kerül sor. Minden ősszel összeülnek, hogy értékeljék az eltelt hónapok munkáját. Számot vetnek a lezárult, a most folyó, illetve az indítandó tanfolyamokról, illetve a fontosabb eseményekről. Az Országos Közművelődési Központ módszertani intézete szervezte ezt az alkalmat, amely három napig tart. Eközben külön üléseznek a bábosok, majd a színjátszók, végül csütörtökön találkoznak az amatőr színjátszók országos tanácsának tagjai is, hogy a mozgalom aktuális kérdéseivel vessenek számot. Várják az olvasókat Könyvtáraink — ősszel Ősszel újra benépesülnek a könyvtárak is: megjelennek a diákok, s többen fordulnak meg a nyári szabadságok leteltével az olvasótermekben. A bibliotékák számos újdonsággal várják az érdeklődőket, igyekeznek követni a technika változásait. Több helyen videofelvételeket gyűjtenek, hogy kielégítsék a képmagnósok érdeklődését. így például Hevesen vagy az egri Megyei Könyvtárban is hasonló szolgáltatással állnak a látogatók rendelkezésére, Egy napra egy kazettát díjtalanul vehetnek igénybe az önálló keresettel rendelkező olvasók, s a felsőfokú intézmények hallgatói. Ismeretterjesztő, nyelvtanulást segítő és irodalmi műalkotásokat tartalmazó felvételek sorakoznak a polcokon. Újdonság az is, hogy az Eg" ri Ifjúsági Házban a Soros Alapítvány segítségével főbb nyugati lap szolgálja az olvasókat. Tömeges ételmérgezés Siófokon Az egészségkárosodott gyermekekért Vándordíj a legjobb partnernek A Szőlő- és bor nemzetközi éve alkalmából az Egervin Borgazdasági Kombinát vándordíját alapított, amelyet minden év őszén értékelés alapján a céggel legeredményesebben együttműködő partnernek adományoznak. Az első ilyenre került sor Egerben, a XXI. Országos bor- és VI. üdítőital-verseny ünnepélyes díjkiosztásán. Ez alkalomból a Budapesti Csemege és Édesipari Vállalat kapta meg a vándordíját. Várad! János vezérigazgató nyújtotta át a serleget dr. Kun Istvánnak, a vállalat vezérigazgatójának (jobbra) (Fotó: Perl Márton) NEM VETTE ÉSZRE A FÉNYCSÓVÁT Halálos baleset a 3-ason A hét végén az országban összesen százhúsz sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt. Ezek közül tizenegy halálos kimenetelű, negyvenkilenc súlyos és hatvan könnyű sérüléses volt. Sajnos, megyénkben is történt tragédia: pénteken, a késő éjszakai órákban Gyöngyös és Kápolna között a 3-as számú főúton Csernyák György, tudási lakos személygépkocsival nekiütközött egy. az úttesten előtte műszaki hiba miatt álló. kivilágított pótkocsis tehergépkocsinak. A baleset következtében a személygépkocsi vezetője a helyszínen meghalt. Szombat reggel Felsőtár- kány belterületén. Bajzáth Ferencné, helyi lakos gyalogosan haladt át az úttest másik oldalára, s eközben a szintén helybéli Virág Miklós Ernő személykocsival elütötte. Bajzáth Ferencné 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett. Ugyancsak könnyebb sérülés érte szombaton, az esti órákban Kiskörén Kolozsvári Imre helyi lakost, aki motorkerékpárral az útpadkára hajtott, majd ott elesett. Hatvan belterületén vasárnap délután a helybeli Langó Ferenc segéd-motorkerékpárral nekiütközött az előtte parkoló Szűcs János. szintén hatvani lakos tulajdonát képező személy- kocsinak. A baleset következtében a motorkerékpáros 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett. A balesetek ügyében a rendőrség folytatja a vizsgálatot. NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-349. Telefonszám: 13-644. Gyöngyös, Rózsa út 1. 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11-051. Heves, Fő út 10. 3360. Telefon: 11-843 Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesitőknól, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér 1. — 1900—, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20062.— Révai Nyomda Egri Gyáregység, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr. — HU ISSN 0133—0705.