Népújság, 1987. szeptember (38. évfolyam, 205-230. szám)

1987-09-02 / 206. szám

4. NÉPÚJSÁG, 1987. szeptember 2., szerda Simonyi Imre, Bényei József, Cseh Károly, Polner Zoltán versei — Keré- nyi Grácia Kötélhúzás című iskoladrámája - Makay Margit színmű­vésznő életregénye - Szakonyi Károly történelmi játéka — Reményig Zsigmond naplójegyzetei — Pécsi István kisregénye — Körmendi Judit és Szalay István novellái — Gárdonyi Géza szinonimaszótára — Kaposy Miklós gazdasági kesergője — Szecskó Károly: Helytörténetírásunk ered­ményei és feladatai - A Csörsz-árok legendája — Fekete Péter: Nép és emlékezet — Sipos Lajos: Nemes Nagy Ágnes: A hegyi költő Megjelent a Hevesi Szemle ez évi 4. száma Borisz Paszternák (Fotó: KS) Borisz Paszternák 1890. február 10-én született az oroszországi Peregyelkinó- ban. Ugyanitt helyezték örök nyugalomra, 1960. január hó 30-án. Peregyelkino Moszk­va „Szentendréje”. Gyönyö­rű kis település alkotóházak­kal, üdülőkkel, nyaralókkal, alkotásra késztető édene a művészeknek. A Paszternak- ház — annak idején — a szellemi élet központja, írók, festők, zenészek találkozó- helye. Gyakori vedég volt L. Tolsztoj, M. Gorkij, s ott­hon érezte itt magát R. M. Rilke is. Ebben a kifinomult szel­lemi környezetben, a kora­beli előkelő, úri orosz ottho­nok puha melegéből nőtt fel a kis Borisz. Első versei 1911-ben. első verses kötete 1914-ben jelenik meg. A for­radalmat nagy reménnyel, mondhatni, lelkesedéssel fo­gadja, hiszen általa az em­berre rákényszerített társa­dalmi erők, megkötések le­törését reméli. Politikumot nem találunk lírai megnyi­latkozásaiban, mert ő a for­radalmat ........nem a szociá­li s lény, hanem az érzéki lény szabadulásaként értel­mezi ...” Verseiben gazdag érzelem, I romantikus pátosz s az akkori évek reményke­dő, vágyakozó optimizmusa fejlődik ki. Nem csoda hát, hogy követőinek, rajongóinak száma egyre nő, már-már ki­kiáltanák a hon legnagyobb költőjének. Pedig a versírást B. Paszternák csak előgya- korlatnak tartja, s egyre csak a „nagy regény” meg­alkotását tervezi, arra ké­szül. A hatvanas években elszigetelődik, inkább a for­dításnak — politikai táma­dásoktól megkímélt — mű­helyébe húzódik vissza. Faust, Shelley, Keats, Ver­laine versei kerülnek ki tol­la alól nyelvén, de lefordít­Paszternák feltámadása A Doktor Zsivago című film főszerepében Omar Sharif litikailag súlyosan megbé­lyegzik miatta. Elképzelhe­tő. mekkora támadásnak lesz kitéve, amikor 1958-ban. egy milánói kiadó gondozá­sában megjelenik a Doktor Zsivago a nyugati könyvpia­con. 1965-iben film is készült belőle. Omar Sharif fősze­replésével. Nagy port kavar Nyuga­ton, aminek persze, erős tá­pot ad. hogy a könyv „til­tott mű” volt a Szovjetunió­ban. Tiltott könyv, amelybe sok mindent belemagyará- zott otthon a visszahúzó po­litikai erő. Nyugaton pedig a szenzációra vadászó reakciós sajtó. Szinte dicshimnuszo­kat zengnek róla a nyugati sajtóban. A felfokozott hírverés csak kárára van az írónak. Ki­zárják az írószövetségből és nyílt levélben mond le a neki odaítélt irodalmi No- bel-díjról. Az ellene indí­tott ellenséges politikai kam­pány az érzékeny lelkű em­bert megtöri. Teljesen visz- szavonul, csupán levelezés­sel tart kapcsolatot ismerő­seivel, barátaival. Jóval ha­lála után, az 1986-os író­szövetségi kongresszuson, Jevtusenko nyílt szavazáson fogadtatta el, hogy Borisz Paszternák születésének szá­zadiig évfordulójára léte­sítsenek emlékházat a pere- gyelkinói Paszternak-ház- ból. A Voznyeszenszkij ve­zetésével megalakult a Pasz­ternák irodalmi örökségét feldolgozó írószövetségi bi­zottság. Hatálytalanították a harminc esztendővel ezelőtt hozott határozatot, amely Paszternákot kizárta az író- szövetségből. Jevtusenko szerint Borisz Paszternák a szovjet iroda­lom „gyöngyszeme”, regé­nyét annak idején megala­pozatlan. hamis vádak érték, félremagyarázták. D. V. Megyénk országos terjesztésű közművelő­dési folyóirata ezúttal a helytörténetírást választotta központi témaköréül. A megyei helyzet eredményeit és gondjait, illetve te­endőit elemzi Szecskó Károly tanulmánya. A feladatokra utal Kiss Sándor, a megyei párt- bizottság ideológiai titkára. Hannus István a Csörsz-árok legendáját eleveníti fel. Fe­kete Péter Nép és emlékezet címmel idéz, ismertet hajdani dokumentumokat. Tanner József a bor városának múltjára utal. Far­kas András ezt a gondolatkört taglalja a je­lennel kapcsolatban, Misóczki Lajos a Gár­donyi által szerkesztett Tanítóbarát című lapot értékeli, Sípos Lajos Nemes Nagy Ág­nes líráját elemzi. Soós Tamás arról ír, hogy hogyan lett magyar huszártiszt egy arab lo­vászfiúból. Változatlanul sokszínű az irodalmi anyag is. Simonyi Imre, Bényei József, Cseh Károly, Polner Zoltán, Lőrinczy István és Farkas András versekkel jelentkezik. Indul Kerényi Grácia Kötélhúzás című iskoladrámája. Foly­tatódik Makay Margit színművésznő kurió­zumokban bővelkedő életregénye. Pécsi Ist­ván az Idegen című kisregénye a napjaink­hoz is kötődő soi-fi műfaját képviseli. Gár­donyi Géza szinonimaszótára — Korompai János tolmácsolásában — az igényes stilisz­táknak szerez maradandó élményeket. Remé­nyeik Zsigmond naplójegyzeteinek legújabb fejezete is érdekfeszítő olvasmány. Kaposy Miklós gazdasági kesergője kritikus hangvé­telével reprezentálja a valódi humort. Kaposy Miklós: Ablakon a pénzt (Részlet) Mi kell egy termék létrejöttéhez? Piaci igény, elhatározás, ész. nyersanyag, energia, munkaerő, szállítókapacitás — pénz, pénz, pénz. Magas szintű összjáték. fontos minden mozzanat, rengeteg követ kell megmozgatni. Néha a hegyek is vajúdnak — és mi szü­letik? Nézzünk körül Gödöllőn, a Lehetetlen tár­gyaink című kiállításon. Induljunk el balról jobbra. A falon különböző ruhadarabok. Az egyik kb. két méter hosszú, mellette felirat: „Hétéves gyermekem pizsamája, egyszeri mosás után”. Egy tehénre is kissé bő volna. Mellette ugyanennek a mini változata, az van írva alá: „szép. szép, csak a baba fejét nem lehet átdugni rajta’. Valóban olyan kicsi, Hevesi Szemle hogy talán egy babaököl épp hogy átfér rajta. Mellette zokni párosítatlanul. a Bé­késcsabai Kötöttárugyár terméke, bal-, illetve jobbkezes kesztyűk, egy pórban. Következő példánk egy asztali lámpa, csuklókkal és nyaklókkal, ahogy ide van írva: „Hajlítható, ám bekapcsolása igen nagy nehézségbe üt­közhet, mert a bekapcsológombja a lámpá­nak a tetején található, és ha lenyomja az ember, akkor rögtön elhajlik. Mérleg. Kövéreknek örömet, másoknak bosszúságot okoz, mert a valóságosnál jó­val kevesebbet mutat. A hozzá mellékelt használati utasítás hurkatöltőre szól. A szám­lapra rá van írva, hogy nem hitelesíthető, ami egy mérlegnél mégis meglepő. Tojásszelő gép, alatta felirat: „drót szakad, tojás marad”. A drótok többsége ugyanis az első nyomásnál már elszakad. A Bonyhádi Zománcárugyár Pannon nevű fedője, kisebb fedők, mindegyikről leesett a fedő tartója, ami műanyagból van rászerel­ve az alumínium- vagy fémtestre, valószí­nűleg hőérzékeny. Hová kerülnek a hatvani Ara nyfácá n -d í ja k? Ma este: Szélhámoskirály a Népkertben Ma este zárul a negyedik hatvani zenés színházi nyár előadássorozata a népkerti szabadtéri színpadon. Ezút­tal a békéscsabai Jókai Színház társulata Zerkovitz Szélhámoskirály című zenés vígjátékát mutatja be Pel- sőczy Lászlóval a címszerep­ben. Az utolsó előadás azt is jelenti, hogy utána ösz­szeül a társadalmi zsűri és odaítéli mind a konzervgyár által alapított Afanyfácán- díjakat, mind a Lenin Tsz, az áfész, a cukorgyár nívó­díjait. Ha meggondoJjuk, nem lesz könnyű dolguk a zsűri tag­jainak, hiszen a Párizsi élet, a Szidike lakodalma, a Mo­soly országa, jeleneteiben számtalan 'közel egyenrangú énekes teljesítménynek, sze­repformálásnak lehettek szemtanúi a színházbarátok, s a rendezők is ki tettek ma­gukért. miként a ma újra színre lépő békéscsabai tár­sulat bizonnyal apait-anyait belead, hogy elnyerje a pub­likum kegyét. A díjkiosztó ünnepség egyébként pénteken délben lesz a Hatvani Galériában. ja a János- vitézt, Petőfi verses meséjét is. Magányából a második vi­lágháború mozdítja ki. Író- brigádokkal a fronton levő katonákat keresi fel. Haza­fias verseiben feltámad új­ból a lelkesedés, mert úgy érzi, hogy a háború meg­próbáltatásai közelebb hoz­zák egymáshoz az embere­ket, őszintébbé teszi a kap­csolatokat, s értelme, érté­ke van a cselekvésnek. A háború után, 1948—55 között, komolyan nekilát a tervezett „nagy regény” megírásának. Hogy oly fel­fokozott erővel lát neki a munkának, abban nagy sze­repet játszik egy tragikus eseményekkel terhelt, kései nagy szerelem is. 1957-ben a regény, a Doktor Zsivago, készen van. Hozzáértő bírá­lók szerint ugyan e művé­ben nem sikerült megvaló­sítania a célt, mit maga elé tűzött: ........azokról az évek­ről, emberekről, sorsokról, amelyeknek keretét a for­radalom adta meg, úgy kell írni, hogy elálljon tőle az ember szívverése és égnek álljon a haja . . ., ám, ha e regény nem is koronája iro­dalmi működésének, mint ő maga hitte, de zseniális lírájának méltó társa”. A Doktor Zsivago „az orosz történelem 1903-tól 1929-ig terjedő periódusát fogja át, epilógusa pedig a nagy honvédő háború idején játszódik... s szinte túlzó optimizmust sugároz”. „A regény hőse, Jurij Andrejevic Zsivago orvos, gondolkodó ember, színes egyéniség.... aki nem ké­pes elfogadni a forradal­mat, nem látja át értelmét és a maga passzív módján hagyja, hogy életét, sorsát, tudatát összeroppantsa ez a titokzatos erő ...” Hazájában nem fogadják el közlésre a regényt, sőt po­,1112. Ahogy Simon beszél, mint mindig, arcok, mozdulatok villannak az emlékezetébe; például az az állatorvos, aki alatta járt egy osztállyal a gimnáziumban, és miután egy váratlan találkozáskor a közös menzán végignyelde- kelt borsópüré és patadicso- moskáposzta ebédemlékeit felelevenítették valamelyik presszó asztala fölött, aho­va beugrottak egy kávéra, hirtelen rátette kezét Simon vállára: — Csapd fel a fejed, öreg! Mert mi a nagy újság? Én is betartottam egy ideig a játékszabályokat, aztán olyan gyanús lettem a járá­si vezető elvtársaktól kezd­ve a legutolsó ítéesz dolgo­zóig, hogy jobbnak láttam a helyes útra térni. Pár éve az én körzetemben ;is van feketevágás, | baromfivész, szombat-vasárnapi husika, amit parancsolnak. Kész, nincs gondom. Még kitünte­tést is adtak .. . Ugorj le egyszer hozzánk. Kocsid van? — kérdezte Simontól, de láthatóan nem nagyon ér­dekelte Simon válasza. Két­szer tenyerével csattanósan a hasára ütött, amely a ko­rához képest 'kissé túlzottan buggyant a nadrágja fölé. .Ezt a tenyércsattanást a po­cákon, ezt látja most maga előtt Simon. Arcok, mozdulatok ... — Karrieristák, öreg, min­dig voltak és lesznek is. Ennek semmi köze az adott társadalmi körülményekhez vagy lehetőségekhez — mondja András, pár másod- percnyi révedezéséből visz- szarángatva Simont. — Pró- fétaságra. megszállottságra senkit nem lehet kötelezni. Ez néhányszor már kiderült. — Ki beszél itt erről? Én sem erre ,gondoltam. Bár néha úgy tűnik, éppenhogy a megszállottságra hajlamo­sak, éppen azok viselked­nek úgy, ami a munkamo­rált és a közgondolkodást illeti, ahogy a mi kis kar­rierista nemzedéktársaink­nak kellene. — Szörnyű demagóg szö­veg ez, öreg. Attól függetle­nül, azt hiszed bizonyítható ez? — Nem, nem valószínű — válaszolja fejét lehajtva Si­mon —, ugyanis az érvénye­sülés társadalmi játékszabá­lyainak megfelelően, új. cím­kékkel és álarcokkal fede­zik az összeköttetéseiket. És nem gátlástalanul, mert az túl feltűnő lenne, hanem szépen, csöndben . . , Holott attól tartok, ebben a rend­szerben nevelkedtek, és csak a saját érvényesülésükre gondolva, ha kell „ellenvé­lemény-köpenyt” borítanak magukra, .fontoskodó sapkát” csapnak a fejükre, vagy „emancipált szoknyába” búj­nak, amely alól kilóg a kék harisnya. — Nem vagy te egy kicsit elfogult? — Kivel szemben, és mi­ért? Mert utálom és hány­ingert kapok a karrieristák­tól, a sumák ócska alakok­tól, mert úgy teszünk, mint­ha ez nem rohasztaná szét a hétköznapjainkat... — öreg, mondtam már, karrieristák mindig és min­den korosztályban voltak, és lesznek is. Lejárt a lemez. Az utolsó tételt, at timpani doboktól kísérve, diadalmasan' zengi a kórus. András feláll, leeme­li a lemezt, visszacsúsztatja a nejlontasakba. — Mindnyájan állandó frusztrációs helyzetben va­gyunk, öreg. Akadályoztatva. Választanunk kell. Az egész­séges emberek számára az ilyen akadályoztatások nem okozhatnak problémát. — És akik hozzátok kerül­nek két-három hétre, azok talán nem egészségesek? — Azok nyolcvan százalé­ka semmit nem akar. Elfá­radt. Várakozik. Kiborult. Depressziós vagy .. . — Ti pedig tovább lökitek a nagy darálóba. — Hát azért nem egészen. De lényegében egyéni ökok, a saját személyisége juttatja hozzánk, elhiheted nekem. András tenyerével a leme­zeket egy sorba ütögeti, az­tán elővesz egy vodkás üve­get. — Az egyik beteg hoz­ta — mondja, és elég nehe­zen, de kinyitja. Már kissé kapatos, akár csak Simon. Tölt, mindketten egyhajtás- nyira isszák ki a kis stam­pedliből a vodkát. — A rosseb egye meg! — csattant fel Simon. — Te is tudod, én is tudom, minden­ki tudja . . . — Miért kiabálsz? — Nem kiabálok. — Ingerült vagy. — Vannak dolgok, amik­ről nem tudok ingerültség nélkül beszélni. — Védekezel? — Mi ellen? Addig jó. amíg ezekről a dolgokról in­gerülten beszélek. Vagy nem ez a véleményed? — De, igen? (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents