Népújság, 1987. augusztus (38. évfolyam, 180-204. szám)

1987-08-08 / 186. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! (Fotó: Szántó György) Hz áfészek első fél éve Az egri Dobó téren ÚJSZERŰ KÖVETELMÉNYEK - JAVULT A KERESKEDELEM KULTURÁLTSÁGA - NAGYOBB NYERESÉG - NYITÁS ELŐTT BOLTOK, VENDÉGLŐK Meditáció A haza dolgait célzó ér­deklődés, a bennük való feloldódás, a velük váló azonosulás minősíti az embert. Vallom én, vallják mások. Hiszem, hogy száz­ezrek, milliók. Mégis aggo­dalmaim vannak társadal­munk formálódása, ember- arcúságának jövője tekin­tetében. Mintha lazulnának a kötelékek, s a kenyér- harc, a nagyobb gazdag­ságért való küzdelem kö­zepette gyengülne annyi ember tartása, vonzalma szülőföldje, s annak népes­sége -iránt. Ahogyan növek­szik e tülekedés, a több­ért érzett ácsingózás. úgy vész el, úgy halványul százezrekben a magyarság- tudat, a népben és nem­zetben való gondolkodás szelleme. Ami pedig az internacionalista eszme- rendszerrel ötvöződve gaz-- dagíthatná az egész ha­zát, fölemelhetne millió értő, érző emberfőt a kö­zösségi célok szolgálatának őszinte vallójává. Próbálunk-e a bajok elé vágni? S nem csupán a politika eszköztárával? Kí­sérletezünk-e kellően nem egyedül a gazdálkodás re­formjaival. hanem a köz­élet, a közmegegyezés va­lós alapjainak megerősíté­sével is? Nehéz a válasz. Bevallása annak például, miszerint sokat vétettünk az alapozásnál! Már gyer­mekeinkben eloltottuk a lámpást, amely a múltból a jövendőbe vezető utal megvilágíthatná. Nem úgy, nem olyan érvénnyel pal­lérozottak igazán, ahogyan — felnövekedvén — a tár­sadalom egésze számára is hasznossá válhatnának. Hiszen megismerik akár­csak a közelmúlt magyar történelmének valódiságát hajótöréseinkkel együtt? Hozzájutnak nemesítő kul­turális javákhoz, - amelyek sokszínűségükkel, széles ér­zelmi, elvi kitárulkozásuk­kal tüntetnek — szemben a szürküléssel, a valós problémák elmosásával ? Van persze fentebb fó­rum, ahol ez az igény megfogalmazódik. Ahol hangot, hangsúlyt kap a gondolkodó és játékos em­bereszmény kiművelésének, összegyúrásának az igénye. Ahol az ige mellé odaso- roltatik azon javak meg­szerzésének kívánalma, amelyek révén mind em­berségben, mind nemzet­tudatban izmosul a ma­gyar, Legjobbjainak telje­sítményét nem tagadja már meg, annál inkább ré­szelni szeretne belőle. Leg­kiválóbbjainak példáját oly természetességgel szívja- emészti föl magába és ma­gában. ahogyan mélyet lé­legzőnk a tiszta erdei le­vegőből. Persze, a teljes térnye­résnek egyéb feltételei is vannak! Leginkább a se- lejtként tabu emberek, kollektívák elsöprése a ki­bontakozás útjából., A jobbra-balra súgók. ka­csingatók sorainak meg- ritkítása. Aztán a tehetet­len, tehetségtelen nimbusz­védelmezők, a mások te­hetségéből élők leleplezé­se . . Ám lesz-e hozzá erőnk, elszánásunk? Ez a kérdés. Moldvay Győző A földre festett árnyalakok Hirosimára emlékeztetnek budapesti Felszabadulás téren (MTI-fotó, Földi Imre felvétele ,— N épújság-telefotó — KS) Nemzetközi ifjúsági béketalálkozó Pénteken elutaztak Buda- jestről annak a nemzetközi fjúsági béketalálkozónak a •észtvevői, akik az Orszá­gos Béketanács meghtvá- ;ára egy hetet töltöttek a 'lógrád megyei Bér község­jen. hogy — mint a tábori jrogram befejeztével han- 'oztatták — hozzájáruljanak íz európai fiatalok közötti jizalom létrejöttéhez. Az ingói, svéd, lengyel. ma­gyar, NDK-belj és szovjet fiatalok a nyílt, baráti lég­körű béketalálkozón előadá­sokat hallgattak jneg az egész emberiséget fenyegető nukleáris háború megaka­dályozásának lehetőségeiről, kötetlen beszélgetéseken, közös kulturális és sport- programokon vettek részt, s cselekvő részesei voltak az augusztus 6-i budapesti Hi- rosima-emléknapnak. Nem voltak könnyű helyzetben megyénk áfészei az idei terveik megfogalmazásakor. Az alapvető feladat — a gazdasági munka élénkítése és ésszerűsítése — lé­nyegében nem jelentett újat: adódott a szövetkezetek és ai népgazdaság általános helyzetéből Amint arról a Mészöv­ben érdeklődésünkre tájé­koztattak, újszerű volt mind­az a követelmény, amely a végrehajtás szellemére, a hozzáállásra vonatkozott. A legfontosabb idei célok kö­zött szerepel, hogy nagyjá­ból változatlan árualap és választék mellett megőriz­zék az ellátás színvonalát, s a kedvezőtlen feltételek között is javítsák a kereske­delmi munka kulturáltságát. Fél év után már mérhe­tők bizonyos eredmények, vannak tapasztalatok, ame­lyek alapján megítélhető: mit sikerül év végére telje­síteni. Nagy segítséget nyúj­tott például az ellátásban az. áfészek egyre élénkülő nagy­kereskedelmi tevékenysége: értékben 25 százalékkal több árut bocsátott a boltok ren­delkezésére, mint tavaly. A kedvezőtlen időjárás miatt viszont mintegy húsz száza­lékkal csökkent a kisterme­lőktől felvásárolt áru. így exportra is kevesebb jutott. Továbbra is bővült az ipari tevékenység, erősödött a tag­ság és a szövetkezet kapcso­lata. Az áfészek nyeresége nem kevesebb, mint 26,5 száza­lékkal nőtt az elmúlt fél év­ben, amelyhez nagymérték­ben hozzájárult a költség- csökkentés és az ésszerű lét­szám- és bérgazdálkodás. Szerencsésen érvényesült mindenütt a takarékos gaz­dálkodás. Mindenképpen megelége­désre adhat okot. hogy az alapellátás zökkenőmentes volt, a kisebb településeken is érződik a rekonstrukciós program kedvező hatása. Hi­ánycikkek azonban adódtak, de csak az importárukból, egyes kiváló minőségű ter­mékekből és a tartós fo­gyasztási cikkekből. Példá­ul nincs elegendő festék­anyag, hűtőláda vagy hűtő- szekrény. A vendéglátás terén előbb- relépést jelent, hogy nőtt az alkoholmentes italok for­galma: méghozzá négy szá­zalékkal. Ettől nagyobb mér­tékben emelkedett az étel­forgalom, a növekedés 8,3 százalékra tehető. Javult az áfészek élelmiszeripari te­vékenysége is: a Ropi, a Ta­rantella, a Pertu és a külön­böző lekvárok keresett áruk, emellett importkiváltó céllal is gyártják. Piackutatással keresik a további lehetősé­geket. Ugyancsak elégedet­tek lehetnek a húsipari ter­mékek forgalmazásával, a bővülő választékkal. Az áfészek fejlesztési mun­kájában érződik a korábbi hálózatfejlesztés hatása: szá­mos bolt újul meg, korsze­rűsödik és új beruházások is megvalósulnak. Az egyik legjelentősebb közülük a fü­zesabonyi ipari fejlesztés, amely a kormány hulladék­feldolgozó programjához kap­csolódik. Az ipari üzem át­adását még ebben az évben tervezik. Jó ütemben halad a hatvani új iparcikkáruház építése, a boltot jövőre nyit­ják meg a vásárlók előtt. Gyöngyösön nagy alapterü­letű ÁBC-áruházat építenek, s átadás előtt áll a pétervá- sári új vendéglő. Megújul az egri Duett Áruház, s a ter­vek szerint épül a Tihamé- ri lakótelepi ABC is. Ezek mellett folyamatosan végzik a kistelepülések bolthálózatá­nak rekonstrukcióját, amely az alapellátás javításában jelent nagy segítséget. AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXVIII. évfolyam, 186. szám ARA: 1987, augusztus 8., szombat 2,20 FORINT \

Next

/
Thumbnails
Contents