Népújság, 1987. augusztus (38. évfolyam, 180-204. szám)

1987-08-07 / 185. szám

4. NÉPÚJSÁG, 1987. augusxtus 7., péntek Önállóság, nyitottság, demokrácia Ment-e ox oktatási törvénytől előbbre az iskola? Ivan Illich szerint az is­koláztatás nem segíti elő sem a tudást, sem az igaz­ságot. Csak arra való, hogy engedelmes szolgákat nevel­jen. Uniformizálja az egyé­niséget, mert minden fo­kon előregyártott ismerete­ket nyújt. Olyan illúziót kelt. hogy a tudás kizárólag ta­nítás eredménye lehet. Ez­által beleneveli az ember­be azt az igényt, hogy tanít­sák, ugyanakkor kiölik be­lőle az önálló fejlődés igé­nyét. A polgári társadalom lerombolásához vezető el­ső lépésnek tartja az iskolák felszámolását. Utópisztikus álmodozásaiban, a^ „falak nélküli iskolákban” minden­ki kedve, egyéni érdeklődé­se által vezérelve tanulna, az értékelést is az egyénre bízza. Maximális teret ad az önkéntességnek, a szabadság­nak. A mindennapok gyakorlatában Ez a „faltalan” és part­talan szabadság a ló másik oldala, míg a bürokratikus, vaskos bástyákkal körülvet* iskola az innenső oldal. En­nek tarthatatlanságát mi is felismertük. Az oktatási törvény többek között ezért ad nagyobb önállóságot, vá­lasztási lehetőséget, azaz sza­badságot, ami persze a fe­lelősséget is magában fog­lalja. Ment-e az új törvénytől előbbre az oktatás ügye? Tapasztalataim alapján ezt a választ adom: csak kis­mértékű elmozdulásokkal ta­lálkoztam. Mindjárt hozzá­teszem: én ezt természetes­nek tartom, mert türelmes vagyok, s realista is. A de­mokráciát, az önkormányza­tot nem lehet „bevezetni”, „elrendelni", a törvény élet­be lépésével „hatályba he­lyezni". Minden törvény ten­denciaszerűen érvényesül. A benne megfogalmazott kívá­nalmaknak, lehetőségeknek fokozatosan lehet megfelel­ni, méghozzá a mindenna­pok gyakorlatában. A szak­mai önállóság, az önfejlesz­tő képesség, a nyitottság, a demokrácia alapvetően új viszonyrendszereket felté­telez. ezt tanulni, gyakorol­ni kell, hogy majdan olajo­zottan működjék. A pedagógusok jó része, beleértve vezetőiket is. nem készültek fel eléggé arra, hogy az új kihívásokat bát­ran értelmezzék, élni tud­janak és merjenek a kínál­kozó lehetőségekkel. Meg­győződésem, hogy ez nem elsősorban az oktatók-neve- lők mulasztása, hanem az eddigi gyakorlaté, amely ad­minisztratív béklyókkal bé­nította az iskolákat, aprólé­kos gyámkodásokkal szerel­te le a cselekvőkedvet, az önálló gondolkodást. A segítés nem korlátozás! Az egyik megyei tanácsi művelődési osztályon hosz- szú ideig csak halkan mer­ték kimondani, hogy aján­lást készítettek a szerveze­ti-működési szabályzatok el­készítéséhez. Eluralkodott ugyanis az az alaptalan op­timizmus, miszerint a jogá­szi és közgazdászi erényeket is kívánó feladatot segítség nélkül meg tudják oldani az iskolák. Voltak, akik ez­zel érveltek; nem kellenek a minták, a mankók, mert azok sértik az önállóságot. Az országos tapasztalatok végül azt igazolták: igenis szükség van útmutatókra, kalauzokra, hiszen alapve­tően új feladat a helyi ^al­kotmány", a saját „kódex" megszerkesztése. Mert ezt oly módon kell megalkotni, hogy a cselekvőkedvet ne koriátozza, ne fékezze, ha­nem minél tágabb mozgás­teret teremtsen. Ezt az igényt felismerve, a Művelő­dési Minisztérium útjára in­dította a továbbképzési fü­zeteket, amelynek első szá­ma a működési szabályzat elkészítéséhez ad útmuta­tást. Ez a segítő, előkészítő ma­gatartása végül országos jó példa lett. Nagy gondot for­dítottak a jogszabályi elő­írások egységes értelmezé­sére. s ezt írásos, orientáló anyagok is szolgálták. Nem­csak a működési, szabályzat­ra készítettek ajánlást, a pályázatok lebonyolítására is. Ezekben a segédanyagok­ban értelmezték a jogsza­bály egy-egy előírását, ja­vaslatot tettek a pályázati kiírást megelőző és követő teendők körültekintő ellátá­sának módjára, felhívták a figyelmet a pályázók kellő informálásának fontosságá­ra. a különböző teendők he­lyi sajátosságoknak legjob­ban megfelelő ütemezésére. „Forgatókönyvük” minde­nütt jótékonynak bizonyult, hiszen bonyolult lépések so­rában zajlott és folyik a ve­zetők véleményezése, meg­bízása. kinevezése. A tapasz­talat országszerte ez: a pá­lyázatokra vállalkozók szá­ma kevesebb, mint remélték. Az állások többségére egy pályázó jelentkezett, főleg a jelenlegi igazgató. Téved, aki azt hiszi: népszerű, von­zó feladat ma vezetőnek len­ni. Különösen az oktatási in­tézményekben nem az, ahol rengeteg az új feladat, vi­szont a személyi és tárgyi feltételek még sok helyen rosszak. Ezek mellett a múlt jó ideig még eltakaríthatat- lan maradványai is hatnak, fékeznek. A késlekedés veszéllyel jár Arra a jövő idejű kérdés­re: megy-e az új törvény ál­tal előbbre az iskola, egyér­telműen igent mondok. De csakis fokozatos előrehala­dásra számítsunk, s ne ro­hamos fejlődésre. Lassítja az iskolák innovációját az iskoláskorú népesség nagy tömege, és a minőségi köve­telmények feszültségei, az oktatásra fordítható anya­giak és az új igények közöt­ti ellentmondás, s nem utol­sósorban az iskolák öröklött, csak fokozatosan, felszámol­ható nehézkessége, lassú alkalmazkodása. A változás azonban elodáz­hatatlan. Meggyőződésem, hogy a kényelmességnek nem lesz élettere, mert ma min­denütt igaz, de az oktatás­ban különösen, hogy a kés­lekedés veszéllyel jár. Ta­lán nem túlzók, ha azt mon­dom: eddig a gazdaság fej­lődésétől függött a képzés fejlesztése, mostantól vi­szont a képzés minősége ha­tározza meg gazdaságunk, társadalmunk fejlődését. Szeretném hinni, hogy Ta­kács Géza, Örkényi tanárnak nem lesz igaza, aki egy „ér­tetek aggódom, nem ellene­tek haragszom” esszében így fogalmazott: „Nálunk az új pedagógus generációk nem az újítás lázában égnek, ha­nem elkeseredett és remény­telen harcot folytatnak fosz- ló önbecsülésük maradékai­ért ... Csak akkor remélhet­nek sikert, ha elvakultak és legyűrhetetlenek.” Az elvakultságra már. nincs szükség, de a legyűr- hetetlenség a jövőben is fon­tos erény. És nem csak ezen a pályán! Z. E. GYORSAN, ÉRDEKESEN SZÓLNI A NÉZŐKHÖZ Gondolkodó Kővári Péter, a Magyar Televízió Művelődési Főszer­kesztőségének vezetője, aki­hez ebben a minőségében nagyon sok műsor tartozik. Hogy csak a rendszeresen jelentkezők közül soroljak fel néhányat példának: Del­ta, Jogi esetek, Családi kör, az Iskolatelevízió adásai és így tovább. De van egy, im­már öt éve- élő tudományos magazin, a Gondolkodó, amelyet Kővári Péter főszer­kesztőként jegyez, és ame­lyet nagyon szeret. — Milyen céllal hozták létre a Gondolkodót, kikhez kívánnak szólni ezzel a mű­sorral? — kérdeztük. — A Gondolkodó főszer­kesztőségünk reprezentatív és összefoglaló műsora. Az­zal a céllal hoztuk létre, hogy rendszeresen tájékoz­tassuk a legújabb kutatási eredményekről, a tudomá­nyos élet eseményeiről az ezek iránt a témák iránt ér­deklődő nézőinket. Meggyő­ződésünk: a társadalom és a gazdaság alakulásában min­den eddiginél nagyobb sze­repet játszik a tudomány. — Kiket sikerült megnyer­niük ehhez a munkához? — Nem szívesen emelnék ki neveket, de például az elmúlt esztendőben — noha tavaly még csak kéthetente jelentkeztünk — 150 tudós­sal találkozhattak nézőink műsorunkban. Az indulás­kor, öt évvel ezelőtt, ami­kor Pálfy Istvánnal elkezd­tük ezt a munkát, csak ha­vonta jelentkeztünk, aztán két éven át kéthetente, az idén pedig már hetente lát­ható a képernyőn a Gondol­kodó. Ez növeli lehetősé­geinket, hogy műsorunk ne csak magazinjellegű legyen, hanem viták formájában fog­lalkozzék a tudományos közélet legidőszerűbb kér­déseivel. És a hetenkénti jelentkezés azt is lehetővé teszi, hogy minden nagy tu­dományterület, a társada­lomtudományoktól a termé­szettudományokon át a mű­szaki tudományokig, egyenlő teret kapjon a Gondolkodó­ban. Szerencsére egyre több az olyan tudós, aki segít nekünk, aki személyisége varázsával is hitelesíti a mondandót, s nagy tömegek számára érthetővé teszi a legelvontabb tudományokat iis. — Nagyon fontosnak tar­tom — folytatja Kővári Pé­ter —, hogy a közvélemény­ben az igazi értékek kerül­jenek a legelső helyre. Szük­ség van rá, hogy továbbra is felvegyük a harcot az ál­tudományokkal. És fontos bizonyítanunk, hogy a hazai kutatás nemzetközi mércével is mérhető teljesítményeket produkál. Folyamatosan szo­ros kapcsolatot kell tarta­nunk a Magyar Tudományos Akadémiával és az általa irányított kutatóintézetekkel, egyetemi és más kutatóhe­lyekkel. — Kik a munkatársai? — Különböző tudomány- területekre ..szakosodott” új­ságírók, akik hivatásuknak, sőt szenvedélyüknek vallják a munkájukat. Együtt szol­gáljuk a nézők érdeklődésé­nek kielégítését azokkal a tudósokkal, akik leveleikkel, műsorjavaslataikkal, ötle­teikkel és személyiségükkel segítenek a legbonyolultabb problémákat közel hozni az emberekhez. — Miiyen terveik vannak a Gondolkodó jövőjével kap­csolatban? — Gyorsan, frissen, érde­kesen akarunk szólni néző­inkhez, és ehhez új formá­kat. új megközelítéseket kell keresnünk és találnunk. Re­mélem, sikerül. E. M. A közönség—amint szórakozik A szórakoztatás bizony nem könnyű dolog. A néző­téren sokféle ember ül és sokféleképpen figyel. Amin az egyik nevet, azon a másik legszívesebben sírva fa­kadna. És fordítva. Mindez természetes. A szórakoz­tatás szakembereinek — ha vannak ilyenek — két­szer is meg kell gondolniuk mit kínálnak a különböző műsorokban. Ha egy országban körülbelül ugyan­annyi híve van Beethovennek és Bartóknak, mint a 34-2 együttesnek, ott ember legyen a talpán, aki elő­re meg jósol ja Vntnek lesz sikere. Az úgynevezett haknimű­soroknál meg pláne . . . — Tavasszal például a gyöngyösi Olimpia étterem­ben — a kisiparosbálon — is efféle produkcióra ke­rült sor. Itt azonban olyan közjáték zavarta meg az est — máskülönben csendesen folydogáló — menetét, hogy azt én nem is tudom ma­gamba fojtani. Elmesélem. Már a meghívón sem akármilyen szöveg csábítot­ta a kikapcsolódni vágyó­kat. Azon ugyanis szó sze­rint az állt, hogy az esten budapesti művészek lépnek föl. Tehát pestiek: a szöveg megfogalmazói úgy gondol­hatták ennek a mondatnak vidéken mindenképpen hat­nia kell. Világos, hogy a fővárosban nehezebb eladni ily módon a produkciót, de a vidék az egészen más. Elkezdődött tehát a sze­ánsz. A belépő egyébként 300 forintba került. Ebből 190 forint volt a vacsora, mindezt nem árt előre tudni. Nem tudom, volt-e füg­göny? (Mondjuk volt.) Kép­letesen szólva az — felgör­dült. Előlépett a konferan­szié — a budapesti — be­konferálta az első számot. Volt ott minden: zene, mó­ka. kacagás. Különösen egy érett korú színésznő szerep­lése váltott ki nagy érdek­lődést. Hófehér menyasz- szonyi ruhája eleve feltűnést keltett. Aztán a hangulatos kis dalocskái. (Állítólag sa­ját kezével simogatta bizo­nyos testrészeit, ezt persze nem lehet bizonyítani.) De ez mind semmi ahhoz ké­pest, hogy a sztárnő beleült az egyik vendég ölébe, ahogy az már világhírű varieték­ben lenni szokott. Pontosan úgy. Ennél a jelenetnél hatá­rozta el magát a nézőtéren egy fiatalember: tolmácsol­nia kellene azt a vélemé­nyét. miszerint ez a műsor több mint ízléstelen. Továb­bá, hogy szerinte szégyen ilyen produkcióra engedélyt adni, és hogy ez az egész már-már népbutítás szám­ba megy. Ebbéli észrevételét hamarosan közölte is a bu­dapesti konferansziéval. Ki­sebb vita alakult ki közöt­tük. aztán a végén — a lo­vagi szabályok szerint — kicserélték névkártyáikat. Ekkor a budapesti műsor­vezető elolvasta ellenfele kártyáját, amin az állt, hogy az illető a Mokép dolgozója. S mikor ismét a színpadra lépett, ott mindenki előtt el. mesélte a néhány perccel azelőtti találkozást, majd pe­dig — célozván a fiatalem­ber munkahelyére — meg­jegyzéseket tett a magyar filmek színvonalára, mint­egy visszavágásképpen (Sze­gény Jancsó Miklós és Sza' bó István még jó, hogy nem voltak jelen a gyöngyösi kisiparosbálon . . .). No, de ekkor a fiatalember vála­szolván a kihívásra, ismét kifejtette — ezúttal a mik­rofonba —, hogy ez a mű­sor egyszerűen szégyenletes. Utóbbi megnyilvánulásáért egyébként többen is gratu­láltak neki. Az étterem vezetője ez­zel szemben azt mondja, hogy a többségnek tetszett a produkció, amely jó köze­pes színvonalú volt. ellen­ben olcsó. A nyolc fellépő 11 800 forintot kapott az útiköltségen felül. De egyéb­ként is, az étterem csak a műsorszámokat rendelheti meg. Például: egy magyar nó­ta. egy humoros szám stb. De az, hogy kik jönnek, csak az utolsó pillanatban derül ki. A történethez egyébként hozzátartozik az is, hogy a konferanszié a műsor vé­gén a következőket mondta diadalittasan. (Szerinte egy klasszikustól idézett...) Te­hát: nem az a fontos, hogy valami jó legyen, az a lé­nyeg, hogy a közönségnek tessen. Ezzel a magvas gondolat­tal akár be is fejezhetnénk a sztorit, amelyből azonban legalább egy tanulságot mindenképpen leszűrhetünk. Sohase azt nézzük, mi tet­szik nekünk. Mindig abból induljunk ki, hogy a többi­eknek mi tetszik. Ha ezt a jó tanácsot minden ember megfogadja, egy sor kelle-- metlenségtől óvhatja meg magát, és környezetét, s ha mindez megvalósul, akkor maximális nyugalom és bé­ke vesz majd körül ben­nünket. Hisz mindegy lesz ki mit ad elő műsorában, az egyetértés össznépi jelleget ölt majd. Ezek lesznek csak az iga­zán szép idők ... Havas András Új klub az időseknek Békéscsabán Békéscsabán, az Orosházi úton avat­ták fel az idősek klub­ját. A léte­sítményt Bé­kefalvi And­rás építész tervei alap­ján és a Vá­rosi Tanács költségvetési üzemének, valamint más üzemek dol­gozóinak több millió forintos tár­sadalmi ösz- szefogásával váltották va­lóra. Az új közösségi há­zat már bir­tokukba vet­ték a kör­nyék idős em­berei (MTI-fotó: B. Fazekas László — KS) Ha egyedül vagyok a szobában, akkor ember va­gyok. Ha bejön egy nő. férfi lettem. Es annyira vagyok ! férfi, amennyire nő az, aki bejött. (Karinthy Frigyes) Egy szerelmespárban az egyik mindig szeret, a másik mindig hagyja, hogy sze­ressék. Keserű igazság ez, amelybe legtöbbünknek bele kell nyugodni. (Sommerset Maugham) Több olyan nő van, akit az ember feleségül tud venni, mint ahány férfi, akit az ember barátjának fogad: olyan nő, akivel az ember imitt-amott szíve­TÖPRENGETÖ Nő férfi sen hálna, olyan van tö­méntelen sok. (Heinrich Böll) Amióta nem érezte azt, amit mondott, sokkal több sikere volt az asszonyok­nál mint amikor még az igazat mondta nekik. (Ernest Hemingway) Mint ahogy a méh min­den zsákmányával a kast gazdagítja, a szerelmes minden vággyal, mely az utcán tör rá, szerelmét gazdagítja. Kedvese elé rakja minden kincsét. (Raymond Radiguet) A szerelemben formák és színek kellenek a fér­fiaknak: képeket akarnak. A nők csak érzéseket akar­nak. (Anatole France) Ilonát nem vettem vol­na feleségül, ha lett volna tyúkszem a lábán. Azóta már van, de az más. Ha már egyszer szeret valakit az ember, sok mindent el­visel rajta. (Hernádi Gyula) (Gyűjtötte: Havasházi László)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents