Népújság, 1987. augusztus (38. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-05 / 183. szám
4. KULTÚRA —KÖZMŰVELŐDÉS NÉPÚJSÁG, 1987. augusztus 5,, szerda ÚJ HARLEKIN-BEMUTATÓ EGERBEN Fölfelé a tiszta hűség lépcsőfokain Világok hevernek egymás fölött, akár a tortalapok. Legalul van az emberek reális tere. ahová beszűrődnek föntről időnként a csodák Legfelül trónol a Gonosz, akár* * 1 tortán a hab. Legyözheti-e egy apró emberke, felemelkedvén a lenti világból, ezt a félelmetes szörnyet? Igen, <ha erőt ad neki a szeretet. Legalábbis a mesében. Ami talán nem más, mint egy igazabbá álmodott valóság. Minden mese örökös szereplői, a királylány és a bátor legény Bartókkal koncertezett Beszélgetés Gertler'Endrével Születésnapi hazalátogatás Nyolcvanadik születésnapja alkalmából buda pesti szállodai szobájában köszöntjük Andre Gertiért, a brüsszeli Királyi Zenekonzervatórium professzorát, a világhírű hegedűművészt, és zenepedagógust, aki a szabadságát tölti Magyarországon. Gertler Endre — noha barátait és tisztelőit sajtótájékoztatón is vendégül látta — kérésünkre a Központi Sajtószolgálat számára külön interjút adott, amelyet az alábbiakban közlünk. Gertler Endre egyik hangversenyén kezet fog a karmesterrel (MTI-fotó: — KS) Ezeket a világokat a gyermekkorunkból jól ismert égig érő fa ágai tartják, s ez a fa most az egri Harlekin Bábszínház színpadán áll. Az Agria Játékok alkalmából bemutatott új darabot Tö- möry Márta írta a népmese változatait összeötvözve. A zenét Tolcsvay Béla szerezte. felhasználva az erdélyi útján gyűjtött dallamokat. A bábtervező Lovasy László és a szcenikus Lénán András ugyancsak (többnyire székely) népi motívumokból építkezett rendkívül tisztán és sallangmentesen, jó érzékkel válogatva az elmúlt századok hagyománykincséből. Székelykapuk állnak a színpad két oldalán, az egyszerű zsákvászonból készült paravánok fölött, s a bábok is a népi faragás stíluselemeit, a kopjafák motívumait viselik magukon. Abba az archaikus korba helyeződik így a történetr melyben született és szájról szájra járt. miközben az emberek az esti tüzek és hasonló mesék lángjánál melegedtek. A klasszikus szereplők: a háromfejű sárkány, a boszorkány, a királylány, a szegénylegény, a táltos, nyújtanak fogódzót a gyermekközönségnek a cselekmény követéséhez. És még valaki: az énekmondó, azaz személyesen Tolcsvay Béla, aki csendesen pengeti gitárját a sarokban. ám amikor a dramaturgiai szükség úgy diktálja. a rivalda közepére lép, hogy kommentálja, továbbmesélje az eseményeket. megszólítsa a szereplőket és a nézőtéren ülőket. Hosszú, ősz hajával, bő fehér ingében úgy fest. mint egy ig- ric, s úgy érezzük, az ő szavait látjuk pergő képekké elevenedni a színpadon. Rítus és akció sajátos váltakozása alakítja az előadás ritmusát. Az elrabolt szerelmese kiszabadítására induló legényke kalandjai közepette mindig jut idő a szertartásos pillanatokra is. A felnőtt nézőt leginkább az érinti meg. hogy a darab úgy szól a szeretet erejéről, a barátság fontosságáról, hogy közben elkerülik a sablonok, az elkoptatott kifejezések buktatóit. Üzenetét elsősorban a cselekményre bízza. Hiszen vállalkozna-e valaki a félelmetes felső Világba vezető útra. ha nem a szerelméért érzett aggódás mozgatná? Sikerrel teljesítené-e kockázatos feladatát, ha nem segítené a jó tettei nyomán társául szegődött fürge gyík, ravasz róka és a mindent látó galamb? önkéntelenül is az ugyancsak erdélyi költő, Dsida Jenő egyik versének néhány sora jut az ember eszébe. miközben a bátor kislegény kalandjait követi: „Halld: a tiszta hűség tovább megmarad, mint a keserűség, s a kemény harag.” Megszenvedett igazsága ez alighanem a Harlekin társulatának és Demeter Zsuzsa művészeti vezetőnek is. Az elismerésért és a jobb munkakörülményekért folytatott szakadatlan és szívós küzdelemben bőven lett volna ok meghasonlásra és vad dühkitörésekre, ám éppen a választott élethivatáshoz való ragaszkodásnak, és a lényegre: az előadások minőségére irányuló közös akaratnak köszönhető, hogy az amatőrként indult gárda ma az ország egyik legnivósabb hivatásos bábszínházát működteti. Legfőbb erősségük kétségkívül a csapatmunka magas színvonala. Nincsenek közöttük sztárok és statiszták, azonos státusban és hasonló szakmai nívón dolgoznak valamennyien. Ha a mostani bemutatót értékelve mégiscsak ki kell emelni az ez alkalommal legjobbakat, akkor Stuth Zsuzsát és Golen Máriát említhetnénk. Az előbbi a mese többnyire egy- egy határozott vonással jellemzett alakjaitól eltérően eleven, szinte hús-vér karakterré formálta a boszorkány figuráját. Az utóbbi egymaga alakította a gyíkot, a rókát és a galambot. Feladatát olyan sikerrel oldotta meg, hogy mindvégig nem derült ki a turpisság. A kulturáltság hiányát leplező sznobéria hatása alatt sokan másodrendű műfajnak tekintik az „igazi” színészethez képest a bábjátékot. Pedig a papírból, fából, textilből és drótból készült figurákat úgy mozgatni, hogy az élet illúziója teremtődjön újra a színpadon: sok gyakorlást igénylő, speciális feladat. A Harlekin színészei birtokában vannak e képességnek. Talán ez az oka, hogy nekik még azt is elhisszük az előadás közben: az úttörőház alig három méter magas színpadán az a világfa tényleg az égig ér. Koncz János — Csaknem hatvan éve él Belgiumban. Annak idején miért ment el Magyar- országról? — Ezerkilencszázhuszon- nyolcban a magyarországi kultúréletet borzasztóan visszavetette a romló gazdasági helyzet. Ez ... mindig is így volt. Ha baj volt a gazdasággal. mindig a művészet volt az első áldozat ... — Most is így van? — Természetesen. De erről később. Akkor a hangversenylátogatók száma olyannyira csökkent, hogy szabadjegyekkel is hiába csalogattuk őket. Villamosra, ruhatárra, kapupénzre mindenképpen kellett költeni, így aki hangversenyre hozta volna a családját, inkább kenyeret vett. •. No meg aztán a politikai helyzet sem kecsegtetett sok reménnyel, s céltalannak véltem, hogy Magyarországon éljek. — Miért éppen Brüsszelt választotta? — Mesterem, Hubay Jenő korábban négy évig tanított a brüsszeli főiskolán, onnan hívták haza Budapestre. hogy vegye át a hegedűtanszak vezetését a Liszt Ferenc által alapított Zeneakadémián. Hubayval konzultáltam, hogy hová menjek külföldre, az ő tanácsára választottam Belgiumot. s az ő ajánlólevelével kerestem fel a nagy belga mestert, lsaye-t, Isaye világhírű hegedűművész és zeneszerző volt, mellesleg a belga királyi udvar tanácsadója, aki zenebarát, s a jól hegedülő Erzsébet királynét is tanította. Miután meghallgatott, ő ajánlott be az udvarba, így megérkezésem után nem sokkal eey intim körben, a belga királyi palotában adhattam hangversenyt. Ez volt az én szerencsém. és ezért lett a székhelyem Brüsszel, minden koncertturnémat innen abszolváltam. Azt hiszem, a világhírhez szerencse is kell, nemcsak tudás. Pár évvel később alapítottam egy vonósnégyest, amely Gertler- vonósnégyes néven húsz éven ál szerepelt a világ nagy zenei centrumainak pódiumain. A harmincas évek vége felé Budapesten is elég szép sikerrel szerepeltünk. — Mielőtt Brüsszelbe költözött volna, Bartókkal való kapcsolatát is a szerencsének köszönhette? — Nem egészen. Miután elvégeztem a Zeneakadémiát. a kezembe került Bartók Bélának egy általa Erdélyben gyűjtött anyagból készített, eredetileg zongorára írt szonatinája. Ezt átírtam hegedűre és zongorára. Amikor elvittem hozzá. hogy bemutassam neki. ő nagyon alaposan átnézte a kéziratomat, elég keveset javított rajta, ellenben néhány változtatást, amit én megengedtem magamnak, jóváhagyott, így is jelent meg később a kotta, s a szonatinát ebben a formában játszottuk nagyon sokszor, amikor már együtt koncerteztünk. Pár év múlva egy kamarazenekarra írt partitúra kéziratát mutatta meg. annak Erdélyi táncok volt a címe, amely a szonatina átirata volt, s engem végtelenül boldoggá tett, hogy az évekkel azelőtt általam proponált változtatásokat mind átvitte a mű új formájába. Jóval később rendkívül megható és soha el nem feledhető élményem volt, hogy amikor New Yorkban meglátogattam a Bartók-archívumot, ahol páncélszekrényben őrzik Bartók Béla kéziratait, a könyvtáros felismert, s azzal nyújtott át nekem egy kottaanyagot, hogy valószínűleg ismerős lesz a számomra. És ez az én szonatinaátiratom kéziratának fotókópiája volt, ami azt jelentette, hogy Bartók fontosnak tartotta az én kéziratomat is átvinni Amerikába! De előre szaladtam. Együtt koncerteztünk. Számomra ennek hatalmas jelentősége volt, emberileg és zeneileg is végtelenül sokat tanultam tőle. Bármilyen témáról esett szó közöttünk, mindig az volt az érzésem, hogy rengeteget kapok . .. Utolsó együttes hangversenyeinket ezerkilencszáz- harmincnyolcban, Belgiumban tartottuk: Brüsszelben és Antwerpenben. — Mi fontosabb az ön számára: a művészi, előadói, avagy a zenepedagógusi pálya? ' — Egyformán kedves mindkettő. Én ezerkilenc- száznegyventől a brüsszeli főiskola tanára voltam, s a háború után a kölni, majd a hannoveri zeneművészeti főiskolán is tanítottam. Közben több ezer koncertet adtam az öt világrészben. De igaz, ami igaz: a pedagógia a legjobb időmet vette el. mert gyakorolni éjszaka is, viszont tanítani csak nappal lehet. — Büszke a tanítványaira? — Persze. Hatvanegy növendékem nyert nemzetközi versenyeken díjakat, közülük negyvennyolcán első díjat. Itthon is sikeres növendékeim vannak, például Gyarmati Vera és Lovas György, akik Brüsszelben tanultak nálam. És a magyarok közül van sok olyan tanítványom is, aki külföh dön felelősségteljes pozíciót tölt be. Ilyen például Károlyi Sándor, a frankfurti opera első hangversenymestere. a dortmundi főiskola tanára, aztán Máté János. a bajor szimfonikus zenekar első hangversenymestere, aki sikeres hangversenyeket adott szerte a világban, vagy például Sebestyén Katalin, aki a brüsszeli főiskolán sokáig asszisztensem volt, s ma már tanár. — Tudomásom szerint mindig is fontosnak tartotta. hogy magyarokat tanítson. Ez miért szakadt meg? — Magyarországon már ezerkilencszáznegyvenkilenctől tartottam mesterkurzusokat. És a ma Szombathelyen működő Bartók-sze- minárium hegedűtanszakát, tizennyolc évig vezettem Ennek rendkívüli sikere volt: bizonyság erre az idesereg- lő külföldiek hada^ köztük jó néhányon a Szovjetunióból jöttek. Sajnos, a fiatal magyarok jelenlétét számomra érthetetlen módon nélkülözni voltam kénytelen. Érthetetlen volt ez azért, mert végtére is a világ azon művészei közé tartozom. ak;k személyes kapcsolatban voltak Bartók Bélával. Márpedig mit adnánk ma azért, ha találkozhatnánk egy muzsikussal, akinek alkalma volt... csak öt percig ... Beethovennek. . . lapozni. . . Szóval nem jöttek a magyarok. Sajnos, ezelőtt két évvel a Bartók-szeminári- um vezetősége ráadásul úgv határozott, hogy megszüntetik a hegedűsöket képző tanfolyamot. — Miért? — Ezt én is megkérdeztem. A filharmónia igazgatója azt mondta, hogy spórolniuk kell. — Milyen céllal jött most Magyarországra ? — Az orvosaim tanácsára pár jiap szabadságot adtam magamnak. Ök mondták, hogy oda menjek, ahol a legjobban ériem magam. Márpedig én sehol a világon ilyen jól nem érzem magam, mint Budapesten. Minden szentimentalizmus nélkül: engem itt minden utcasarok emlékeztet valamire. Jóra is... A. G. A zeneszerző Tolcsvay Béla ezúttal szereplője is a darabnak VASZIL SZOTIROVr Titkos pályázat mmt Megüresedett egy hely, és titkos pályázatot hirdettek a betöltésére. Három jelentke- 1 ző közül kellett választani. Az első jelölt úgy vélte, hogy a szaktudást figyelem- be véve közte és a második pályázó között fog eldőlni az elsőség. A második pályázó is ugyanezen a véleményen I volt. Ennek ellenére a harmadik I jelölt nyerte meg a pályá1 zatot. Az elutasított pályázók ' fölkeresték a bizottság elnö- !■ két, hogy megtudják, mivel : múlta őket felül a vetély- ! társuk. Az elnök elővette a pályázók iratait és a jegyzőkönyvet tartalmazó vastag dosz- sziét, és látszott, hogy a legapróbb részleteket sem fogja eltitkolni. — Az egyik feltétel az volt — magyarázta —. hogy legalább ötéves szakmai munkaviszonnyal kell rendelkezni. Az önök vetélytár- sa két hónappal túl is szárnyalta ezt a követelményt. — De hát én tíz éve dolgozom a szakmában! — fakadt ki az első jelölt. — Én meg tizenkettő — tette hozzá a második. — A következő feltétel szerint — folytatta nyugodtan az elnök — n jelölteknek fel kellett mutatniuk egy tudományos publikációt. Az önök vetélytársa kettőt is hozott! — Kettőt? — képedt el az első pályázó. — Nekem már húsz cikkem megjelent! —Nekem meg csak kettővel kevesebb! — kiabálta a másik. — Nézzük tehát a harmadik feltételt! — mosolygott nyájasan az elnök. — Legalább egy nyugati nyelv ismerete szükséges. Tessék: az önök kollégája kitűnően tud szingalézül! — Én meg angolul, németül és franciául! — tajtékzott az első pályázó. — Én is! — jajdult fel a másik.-t- Apropó... — mondta az elnök szolgálatkészen. — Hogy is hívják magukat? — Zlatomir Draganov Borzáé ki! — felelte az első jelölt. . — Prof. dr. Metodi Szpa- szov Kojcsev! — válaszolta öntudatosan a másik. — Na látják! — mondta jóindulatúan az elnök. és becsukta a dossziét. — Az utolsó feltétel az volt, hogy a jelöltnek a Tricskó Pesev Papagajcsev nevet kell viselnie. Ennek a követelménynek pedig csupán az önök ; vetélytársa tett eleget! (Bolgárból fordította : Adamecz Kálmán) Új album megyénkről Megyei intézményeink, szak- szervezeteink támogatásával, a Képzőművészeti Kiadó gondozásában — a Kossuth Nyomda munkájával — hiányt pótló új. reprezentatív idegenforgalmi album készült szőkébb hazánkról, s ezen belül Egerről. A rövidesen üzletekbe kerülő könyvhöz Lázár István írt előszót, s Szelényi Károly adta művészi képeit. A kiadvány meglehetősen széles körű betekintést enged a táj történelmébe, természeti értékeibe, az itt élők mindennapi életébe, hagyományaiba és legújabb eredményeibe.
