Népújság, 1987. augusztus (38. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-28 / 202. szám
4. KÓZMU VELODES NÉPÚJSÁG, 1987. augusztus 28., péntek Hatvani Galérianaptár Vásárhelyi művészek - Szélhámoskirály a Népkertben! — Újra koncertezik a Galéria Trió — Portrék zsűri előtt A Hatvani Galéria emeletén — tekintettel a nagy érdeklődésre —■ szeptember 9-ig meghosszabbították Agárdy Gábor, a jeles filmművész és festő ikonjainak kiállítását, míg a földszinten a Balatoni tájak, balatoni emberek című tárlat várja a látogatókat. Szeptember 11-én, pénteken este 6 órától viszont már több jeles hódmezővásárhelyi művész, közöttük Fodor József festő és Návai Sándor szobrász munkáival találkozhatnak az érdeklődők. A nyitó ünnepségen dr. Dömötör János, a Tornyai Múzeum igazgatója méltatja művészetüket, s azon ismét közreműködik a Galéria Trió néhány klasz- szikus musardarabbal. Szeptember 2-án, szerdán este fejeződik be a galéria szabadtéri színelőadásainak sorozata, a Népkertben, illetve rossz idő esetén — koncertszerűén — a városi sportcsarnokban. E záróesten a békéscsabai Jókai Színház a közkedvelt Zer- kovitz-muzsikára épülő Szélhámoskirály című zenés vígjátékot mutatja be a hatvaniaknak Pelsőczy Lászlóval a főszerepben. Mint ismeretes, júniusban mutatkozott be szép sikerrel Hatvanban a Galéria Trió! Tagjai — Hargitai Géza. Faragó Klára, Botos Zsuzsa — már készülnek új koncertjükre, amelyet szintén a galéria emeletén rendeznek meg szeptember 11-én, pénteken este fél 7 órai kezdettel. A hangversenyen Bach, Beethoven, Liszt művei szólalnak meg. Szeptember 21-én, hétfőn, a rendező szervek már képet alkothatnak a város fel- szabadulásának évfordulója alkalmából nyíló hatodik . — Arcok és sorsok című — országos portrébiennálé anyagának minőségéről is! A Művészeti Alap lektorátusának zsűrije ugyanis ekkor bírálja el a közel kétszáz festő, szobrász beküldött munkáját, s ítéli oda a különböző intézmények, szervek által alapított díjakat, diplomákat is. Egy bizonyos : sok a fiatal pályázó, így sok friss hangütésü munkával találkozhatnak majd a zsűri tagjai. Játékfilm - rendhagyó forgalmazásban Rendhagyó forgalmazási formában jut el a közönséghez szeptembertől Simó János Isten veletek, barátaim /Című új játékfilmje. Az eddigi gyakorlattól eltérően a produkciót a gyártó, a Mafilm Hunnia Filmstúdió kölcsöndí j ellenében közvetlenül adja át a FÖMO-nak, illetve a megyei moziüzemi vállalatoknak. Ezzel a filmgyártó műhely első ízben veszi át a forgalmazó szerepét. így az alkotók, filmkészítők közvetlenebbül nyomon követhetik a produkció útját a nézőkhöz, s a fogadtatásról is egyértelműbb visszajelzést kapnak. Simó Sándor filmje a Hunnia Filmstúdió és a Magyar Televízió Drámai Főszerkesztősége közös vállalkozásában jött létre. A koprodukciós felek megállapodása értelmében a televízió 1988. február 13-án, Budapest felszabadulásának évfordulóján sugározza majd; a fővárosi és vidéki mozikban pedig az ezt megelőző hónapokban mutatják be a filmet. A Tersánszky Józsi Jenő kisregényéből készült alkotás egy pesti bérházban játszódik, mégpedig három sorsfordító történelmi pillanatban: 1938 szeptemberében, amikor Münchenben háború vagy béke kérdéseiben döntenek; 1942 őszén; majd két esztendővel később. immár a háború sodrásában. Rothman Lenke, svéd művész kiállítása a Műcsarnokban Mint régebben gyerekkoromban. Egyedül a fáskamrában Félelmet hozó állat. Egy gyerek ruhában Virradat és sötétség határán 1. TÁNCCSOPORTOK, ÉNEKKAROK Országos találkozó Egerben Az Egri Városi Tanács Andornaktályai Értelmi Fogyatékosokat Foglalkoztató Szociális Intézete megbízásából szeptember 16-án Egerben a Megyei Művelődési Központban rendezik meg az értelmi fogyatékosokat foglalkoztató szociális intézetek országos néptánc- és népzenei találkozóját. Az egész napos rendezvénysorozat keretében tánccsopor- tóik, énekkarok és egyéni előadók szerepelnek majd. Bambi Különös, 'hogy vannak dolgok, tárgyak, amelyek elválaszthatatlanul hozzátartoznak az életünkhöz. Aztán egyszer csak eltűnnek, feledésbe merülnék, hogy aztán esztendők múlva egy véletlen pillanat előássa őket az emlékezett mélyéből. A bambi, ez a kesernyés kátrányízű üdítőital a hatvanas évekből is ilyen. Akkoriban ez a karcsú, formás csatos üveg, benne a ragadós sárga és piros nedűvel, megmagyarázhatatlan varázserővel bírt számomra. A vakációt többnyire nagyszüleimnél töltöttem egy parányi községben, közei a déli határhoz. A június perzselő volt, s egy-egy kikönyörgött „hüsi" a vágyak netovábbját jelentette. Azon a nyáron aztán közeli, mondhatni gazdasági kapcsolatba kerültem a citrom- és narancsízű bambival. Hallgatag nagyapám ekkortájt már jó ideje tsz- n yugdí j aské n t dolgozott, kinn a mezőn vagy az állatok mellett, mikor mit kellett. Abban az időben a szakosodás nem volt még olyan szigorú. Mint lovakhoz is értő embert megbízták, az aratás idgjén hordana a határban fáradozók- nak italt, cigarettát. Engem is bevont a mozgó árudába. Kora hajnalban felpakóltuk a nagy .gumiskocsit” mindenféle földi jóval. Nagynéném az italbolt vezetője — akitől az ellátmány származott — kioktatott mit mennyiért, hogyan kínáljak. Aztán a szalmakalapot a fejemre tettem napszúrás ellen, s tempósan elindultunk a földekre. Nagyapám a bakon noszogatta Villámot meg a Fakót, én meg mellette elmélkedtem naphosszat. Gyakran énekelgettünk, dú- dolgattunk is. Perzselő meleg volt, a látóhatár pedig végtelen. Egyik majorról a másikra jártunk. Néha megálltunk a kombájnok, cséplőgépek mellett menetrend szerint, ahol többnyire már csoportokba verődve vártak ránk a portól, a szallmatö- rektől, izzadságtól megszomjazott férfiak, fejkendős asszonyok. Az apró falu mellett nemcsak az aranyló búzatáblákból! volt tengernyi, de zöld ligetekbe rejtve hajdani kis kastély, kúria jelentette az oázisit. Az egyik parkjában még egy páva is Megette magát — ez vojt a tsz-köz- pon-t. A másik épület csak hatvány hírnöke volt hajdani fényének, hiszen baromfinevelésre használták. Ogy intéztük, hogy napjában legalább kettőbe betértünk pihenni, vagy egyszerűen csak hint vinni az aratás felől. Ezek ünnepi pillanatok voltak. Nagyapámat már kilométerekkel előtte kérdezgettem, mikor érünk be a vágyott helyre. Ilyenkor meglbecsülte az időt: — „Fél óra vagy egy óra múlva”. Aztán én is hozzátettem a magamét. Erre fogadásokat kötöttünk. A tét persze egy üveg bambi volt. néha egy csomag selyemcukor. Akár az ő tipp- je jött be, akár az enyém, közösen bontottuk fel a csatos üveget, s együtt is ittuk meg a bennelévőt. S pénzbe nem került, mert „kiadta” az üzlet. Hogy így legyen — arról én nem mulasztottan el gondoskodni. S bár még akkor az áremeléseknek még csak a szele sem érintette meg az országot, én már — „mint szerződéses boltvezető” — úgy gondoltam, megtehetem, ha „szabadáraikat” alkalmazok. Ami a valóságban azt jelentette, hogy mindent egységesen 10 fillérrel drágábban adtam. Nagyapám e csalafintaságnak nem volt ellenzője. S bár ő maga nem nagyon foglalkozott az anyagiakkal világéletében sem, nem rontotta el az örömömet. Mint hajdani kocsmáros família leszármazottja, talán még magában bocsánatos bűnnek is tartotta. Hogy, s mint vélekedett felőfle, sosem tudtam meg, mert ritkán szólt, befelé élő ember volt. Ö csak annyit tett, hogy kedves jószágait szaporább léptekre serkentette, s addig nem fordította hazafelé a kocsi kerekét, míg becsületesen minden helyszínt — ami ki volt szabva — be nem jártunk Ahogy a hőség fokozódott, a vevők egyre töhbet zúgolódtak. No, nem is azt kifogásolták, hogy egy-hetven helyett egy-nyolcvanat kérünk az üdítőért. De bizony a hosszú rázkódás alatt az fellangyosodott, pezsgett, élvezhetetlen lötty lett belőle. Italboltos nagynéném erre újított! Attól fogva reggelenként nagy deszkahordót állítottunk a szekérre, tele jéggel, s ebbe állítottuk az üvegeket. Igen ám, de egy-egy fogadásunk mia- att, amikor a lovak gyors vágtába kaptak, az üvegek felborultak, s a bennük lévő ital összekeveredett a felolvadt jéggel. Nagy volt a kár! Még az összekuporga- tott hasznon se tudta fedezni. Hát megtanultam, mi az üzleti kockázat. Attól fogva gyakran 'hátramentem a hordók mellé őrizni a rakományt, S amikor fogadtunk, a magam kis zsebpénzéből egyenlítettem ki a hiányzó bevételt Lassan már negyedszázada ennek. Nagyapám már rég nem fogja a gyeplőt, s hol vannak már azok a férfiak, a zsákos emberek, félíró, mázsáló asszonyok! Nemrégiben az öregjeim elhagyott házában jártam. A padláson egy csorba szélű, csatos üveg 'került a kezembe. Oldaláróil félig lekopott a felirat, a sárga színű, egyszerű rajz. Barázdáiba bevette magát a por, az enyészet. Mégis megőrzőm. Forgatom a kezemben. Vajon citrom vagy narancs volt benne? Milyen furcsa — gondolom —, hogy valamikor úgy hittem, azokkal a tízfilléresekkel válók gazdagabbá. Pedig más;, egészen más ennek a titka ... Jámbor Ildikó Virradat és sötétség 2. Virradat és sötétség 3.
