Népújság, 1987. augusztus (38. évfolyam, 180-204. szám)

1987-08-20 / 196. szám

TEGNAPRÓL —MÁRA Nepui/aq 1987. augusztus 20., csütörtök Kilencven éve született Ascher Oszkár (1897—1965) előadóművész, színész és rendező, Kossuth-dí- jas kiváló művész. Eredetileg mérnöki diplomát szerzett, s egy ideig mérnökként is dolgozott. Eközben azonban már Ódry Ár­pádnál tanult, s az ő tanácsá­ra választotta az előadóművészi pályát. A 20-as években már önálló esteket tartott, s 1926—28 közt Nagy Endre kabaréjában lépett fel versmondóként. Ebben az időszakban került kapcsolat­ba a munkásmozgalommal. Ve­zette a nyomdászok és az épí­tőmunkások szavalókórusát, s különböző illegális műsorokban is szerepelt. 1933-ban a Színész­képző Iskola tanára lett, állását azonban — haladó világnézete miatt — hamarosan elvesztette. A felszabadulást követően a Pó­dium Kabaré tagja, majd igaz­gatója, később a rádió drama­turg-főrendezője, az Üttörő Szín­ház művésze. Élete utolsó sza­kaszában az Állami Faluszínház — Déryné Színház — fődrama­turgja, majd 1957-től haláláig igazgatója volt. Jelentős szere­pet vállalt egy újfajta, dekla- mációtól mentes, rendkívül tu­datos, az értelem elsődlegessé­gére építő előadóművészi stílus kimunkálásában. Elméleti ered­ményeit, esztétikai felfogását több művében is kifejtette. • A Nap kél: 5.46 órakor, nyugszik: 19.50 órakor. A Hold kél: 1.00 órakor, nyugszik: 18.18 órakor. ALKOTMÁNY ÜNNEPE dB(ldőjárás Várható időjárás az országban ma estig: még gyakran lesz erő­sen felhős az ég és többfelé várható záporeső, keleten ziva­tar is, bár már csak időnként zavarja meg felhösödés a nap­sütést és legföljebb egy-egy futó zápor alakul ki. Az erős, néhol viharos északnyugati szél mérséklődik. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma 22 és 27 fok között várható. Savanyúságaink... A hír figyelemre méltó. A budapesti Szeszipari Vál­lalat (!) kapros, hagymás, fokhagymás, citromos és mustáros ecetet fejlesztett ki a korszerű táplálkozás­ban oly nélkülözhetetlen salátafélék ízeinek gazdagí­tására. Bízom benne: a szakemberek kifejezetten gyengére komponálták az önteteket, hisz a saláták ára már úgyis eleve megsavanyítja az étkeket (németi) — TOTÓ— LOTTO — meg­szokottan. Nem változtattak az ünnepek miatt a totózók. lottózók nyitva tartásán, így holnap, azaz pénteken, a me­gyénkben működő kirendelt­ségek a szokásos időben vár­ják a fogadókat. — MAGYARORSZÁG ÁL­LATVILÁGA. Gyöngyösön, a Török Ignác Üttörőházban vasárnap, délelőtt 10 órától, a természetbarát gyerekeket várják. Az érdeklődők vi- deovetítésen hazánk állatai­val ismerkedhetnek. EGERBEN: egri és Eger kör­nyéki felnőtt betegek, valamint az Eger környéki községek gyer­mek betegei részére szombat reggel 8 órától hétfő reggel 8 óráig az 1-es kórház területén a felvételes bel osztály mellett. Be­járat a patakparti porta felől. Telefon: 11-000. Az ügyelethez tartozó községek: Kerecsend, Egerszalók, Egerszólát, Makiár, Felsőtárkány, Andomaktálya, Bátor. Ostoros. Novaj, Noszvaj, Demjén, Hevesaranyos. Nagytá- lya, Síkfőkút. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: szombat reggel 8 órától hétfő reggel 7.45 óráig az egri gyer­mekek részére. HELYE: a kórház gyermekosztályának földszintjén. Telefon: 10-841. FOGORVOSI ELLÁTÁS: szom­baton reggel 7 órától 13.30 óráig. Fogorvosi ügyelet szombaton 14 órától 20 óráig, vasárnap 8 órá­tól 20 óráig a Technika Házá­ban. KÖJAL-KESZENLÉT EGER­BEN : péntek délután 17 órától hétfő reggel 7 óráig. Telefon: 10-133. GYÖNGYÖSÖN: központi or­vosi ügyelet szombaton 7 órá­tól hétfő reggel 7 óráig. HELYE: Széchenyi u. 1. Telefon: 11-727. Gyöngyös körzetközpont köz­ségei : Gyöngyöspata, Gyöngyös­tarján, Gyöngyösoroszi, Gyön- gyössolymos, Szűcsi, Karácsond. Telefon: 13-892. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: szombaton 8—12 és 14—18 óráig, vasárnap 8 órától 12 óráig. HE­LYE: Puskin utcai gyermekren­delő. FOGORVOSI ELLÁTÁS: szom­baton 7 órától 13 óráig és 15 órától 18 óráig, vasár- és ün­nepnapokon 9 órától 12 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatt. VAMOSGYÖRKÖN: orvosi rendelőben szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig. El­látandó terület: Vámosgyörk, Adács, Nagyréde, Visznek, Gyön­gyöshalász, Atkár. VISONTÁN: a Thorez Bánya üzemorvosi rendelőjében, szom­baton reggel 7 órától hétfő reg­gel 7 óráig. Ellátandó terület: Visonta. Abasár, Márkáz, Detk, Nagyfüged. Mátraszentimre és a hozzá tar­tozó körzet egészségügyi ellá­tását készenléti szolgálat útján, illetve a körzeti orvos távolléte esetén Gyöngyös város ügyele­ti szolgálata biztosítja. Domoszló, Kisnána és Vécs (új egészségház, Telefon: 3). községek a verpeléti összevont ügyelethez tartoznak. HATVANBAN: szombaton 8 órától hétfő reggel 8 óráig. HE­LYE: kórház ,.faház” Kossuth tér 18. Telefon: 11-04». FOGORVOSI ÜGYELET: szom­baton, 6.30 órától 14 óráig, va­sárnap 8.30 órától 11 óráig. Te­lefon: 11-040. HELYE: kórház „faház”. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: szombaton 8 órától 12 óráig, va­sárnap 8 órától 10 óráig. HE­LYE: Hatvan. Horváth M. u. 21. Telefon: 12-265. Ügyeleti időn túl gyermekek részére is a központi körzeti orvosi ügye­let biztosít ellátást. HEVES város és vonzáskör­zete lakosai részére szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig Heves, Vörös Hadsereg u. 32. sz. (volt szülőotthon) alatt van. Telefon: 11-831. FOGORVOSI ÜGYELET: szom­baton és vasárnap reggel 8 órá­tól 12 óráig a Tanácsköztársa­ság tér 2—4. sz. alatt a fog­orvosi rendelőben. FÜZESABONYBAN: szomba­ton. reggel 7 órától hétfő reg­gel 7 óráig a Rákóczi u. 42. sz. alatti rendelőben. FOGORVOSI ÜGYELET Füzes- ibonyban: szombaton reggel 8 5rától szombaton délután 2 órá- g. Helye: Füzesabony, Rákóczi í. 52. Ugyanennek a körzetnek ■asárnap 8-tól 20 óráig Eger, rechnika Háza. Állatorvosi ügyelet; szombaton, 8 órától vasárnap 20 óráig.. Egri ügyelet: Eger, Szövetke­zet u. 4. Telefon: 12-388. Gyöngyösi ügyelet: Gyöngyös, Deák F. u. 17. Telefon: 13-991. Hatvani ügyelet: Hatvan, Vá­rosi Tanács. Telefon: 12-720. Hevesi üevelet: Heves, Főút 17. Telefon: Heves 11-917. Füzesabonyi ügyelet: Dor­mánd, tanácsháza, Dózsa Gy. u. 37. Recski ügyelet: Recsk, Kos­suth L. u. 218. Telefon: Recsk Tamamérai ügyelet: Lenin Mgtsz központi iroda. Tárná­méra, Boconádi út 50. Telefon: Tárnáméra 6. Az ügyeleti helyekhez tartozó állatorvosi körzetekről a terü­letileg illetékes állatorvos ad tái ékoz tatást. ÄLLATKÖRHAZI ÜGYELET • pénteken,. 19 órától hétfő reg­gel 7.30 óráig. HELYE: Eger, Szövetkezet u. 4. Telefon: 12-388. Lapunk napirendjén A televízió műsora Alig van közöttünk olyan, akit valamilyen formában ne érdekelne a televízió műsora. Szinte valamennyi­en nézők vagyunk, akad­nak kevésbé vagy jobban kedvelt programjaink, de életünk nélkülözhetetlen ré­szévé vált a készülék. Sok törekvést figyelhet­tünk meg, hogy minél in­kább kedvünkre alakítsák át a program szerkezetét. Hogyan lehetne még élve­zetesebbé, vonzóbbá tenni a kínálatot, s mire volnának kíváncsiak olvasóink: ja­vaslataikat és kérdéseiket elsősorban ezekben a téma­körökben várjuk. Felveté­seiket, elképzeléseiket to­vábbítjuk a Magyar Tele­vízió illetékeseinek. Kérjük telefonon, vagy levélben jelentkezzenek. Cí­münk változatlan: Népúj­ság szerkesztősége Eger, pf.: 23. 3301. Telefon: 13-644. Előreláthatóan szeptember 1-jén lát nyilvánosságot ösz- szeállításunk. FORTUNA KEGYEIBŐL Trabant helyett — Polski Fiat Vasárnap a negyedik Hatvani Zenés Színházi Nyár Öt társulat, öt vidám este a Népkertben Idén 15 éves a Hatvani Galéria, amely a szép év­forduló alkalmából az őszi, téli hónapokban több jelen­tős művészeti eseményt ren­dez. Az első az immár ne­gyedszer megrendezendő Hatvani Zenés Színházi Nyár alig néhány nap múl­va, augusztus 23-án, vasár­nap „startol” a népkerti szabadtéri színpadon. Nem is akármilyen produkcióval! Offenbach Párizsi élet cí­mű, humorban és szellemes muzsikában gazdag zenés darabját a Népszínház tár­sulata mutatja be, amely tavaly az NSZK nagyobb városaiban tizenötször ját­szotta nagy sikerrel e pro­dukcióját. A nyári játákok közeli, el­ső premierje azt is jelzi, hogy szombaton befejezik a Galéria pénztárában az öt színházi estére szóló bérle­tek árusítását, amelyekből — minden eddiginél na­gyobb az érdeklődés — már alig pár tucatnyi vár gaz­dára. Az időben megvásá­rolt bérletek egyébként azért is hasznosak, mivel tulajdonosaik kedvezőtlen időjárás esetén a városi sportcsarnokban, koncert­szerű előadás formájában mindenképpen részesei le­hetnek az előadásnak. Az Offenbach-operettet augusztus 25-én, a József­városi Színház Szidike la­kodalma című musicalje követi, 29-én Lehár Ferenc A mosoly országa című nagyoperettjével a debre­ceni Csokonai Színház jön ismét Hatvanba, 31-én itt vendégeskedik a 23 tagú Hódmezővásárhelyi Big Band, a szeptember 2-i zá­róelőadás vendége pedig a békéscsabai Jókai Színház lesz, amely a közismert Zerkovicz-daillamokkal 'tűz­delt Szélhámoskirály című zenés vígjátékot mutatja be Pelsőczy Lászlóval a fősze­repben. A MARLBORO-FESZTIVÁL KERETÉBEN Popgála az egri stadionban Mint olvasóink lapunkból már hírt kaphattak róla, a Füzesabony és Vidéke Takarékszövetkezet betét- gyűjtési akciót hirdetett az idén januártól szeptember 30-ig. A résztvevők számá­ra sorsjegyeket adnak ki, melyekkel a sok ajándék mellett főnyereményként egy Trabantot terveznek ki­sorsolni. A jelentkezők kö­zül azonban többen szóvá tették, hogy ez a kétütemű, környezetszennyező típus nem az igazi, a Polski Fia­tok jóval kedveltebbek. A takarékszövetkezet igazga­tósága figyelembe véve eze­ket a jelzéseket, fölemelte a nyereség alapot, s így az októberi sorsoláson Trabant helyett, Polski 126/650-es gépkocsinak örülhet a sze­rencsés nyertes. A Marlboro kulturális és sportfesztivál keretében Popgálát rendeznek augusztus 21 "én Egerben, a városi sta­dionban. Az este fél hétkor kezdődő programban több­nyire olyan fiatal tehetsé­gek lépnek fel, akik most vannak indulófélben, épp­hogy túl a biztató kezdete­ken. A műsorhoz — melyet a Népújság-hetekről jól ismert Hajnal Gábor vezet — a há­rom csinos lányból álló Premier Girls diszkótán­cos csoport teremt hangu­latot. Őket az ugyancsak fiatal hölgyekből álló Ya Ya együttes követi, akik dal­lamos, kemény rockot ját­szanak. Az Exotic együttes már szerzett magának némi népszerűséget Hiába pro­vokálsz! című fanyar hang­vételű dalával, melynek vi- deoklipjét a tévé is több­ször sugározta. A Fan-Fan névre hallgató zenekar nem­rég jelentette meg első kis­lemezét, Hé, várj! címmel. Egyéb rádiófelvételeik ta­núsága szerint is az Első Emelet nyomdokain halad­nak. A gála sztárvendége a VM Band, őket nem kell bemutatni, hiszen rendsze­resen koncerteznek és ké­szítenek nagylemezeket, éne­kesük, Varga Miklós, aki István királynak is odakölcsönözte hangját Szö­rényi és Bródy rockoperá­jában. A kellemesnek ígérkező programra a fesztiválbér­letek is érvényesek. — NEM VOLT ÖTÖS a te- lelottón. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint, az augusztusi telelot- tó-nyeremények a követke­zők: 5 találatos szelvény nem volt, 4 találatos szelvény 19 darab, értékük egyenként 443 884 forint, a 3-asok 2142 forintot érnek, a 2-esekért 55-öt fizetnek. — VIDEODISZKÖ. Ma, este 8 órától. Hevesen, a Móricz Zsigmond Művelődési Ott­honban, videodiszkóra vár­ják a táncos kedvű fiúkat, lányokat. A lemezlovas éjfélig Baranyi István lesz. — LAPUNK legközelebbi száma augusztus 23-án, va­sárnap jelenik meg. NSZK-beli baglyok a Mátrában és a Blikkben Az Országos Környezet- védelmi Hivatal és más szervezetek kezdeménye­zésére, 10 uhu — Európa legnagyobb bagolyfaja — érkezett az NSZK-beli Heimbachhaasenből ha­zánkba. Az AZWU — a baglyok megmentésére lét­rehozott program — ke­retében ide telepített ra­gadozó madarak a Mát­ra és a Bükk hegységben segítik majd a faj fenn­maradását. A képen: az uhuk Rózsaszentmárton- ban akklimatizálódnak. dr. Solti Béla ornitológus társaságában (MTl-fotó: Szabó Sándor felvétele — KS) Szegedről Egerbe Ünnepi mentesítő vonatok A MÁV a szokásosnál vár­hatóan nagyobb forgalmú vo­nalakon az ünnepekre mente­sítő vonatokat közlekedtet. Augusztus 20-án, csütörtö­kön, mentesítő vonat indul reggel a Nyugati pályaud­varról Szegedre, Nyíregyhá­zára és Mátészalkára, a Dé­li pályaudvarról Balatonfü- redre és Balatonakali—Dör- gicsére, a Keleti pályaudvar­ról Sátoraljaújhelyre, vala­mint Kőbánya—Kispestről Balatonszemesre és Szeged­ről Egerbe, délután Nyíregy­házáról a Nyugati pályaud­varra, este pedig Pécsről és Nagykanizsáról a Déli pá­lyaudvarra. Augusztus 21-én, pénteken, a Déli pályaudvarról, 0.05 órakor Nagykanizsára, 0.40 órakor Pécsre, 7.10 órakor Balatonfüredre, 7.50 órakor Siófokra, 7.54 órakor pedig Kőbánya—Kispestről Bala­tonfüredre megy mentesítő vonat. Augusztus 22-én, szomba­ton, délután, Szerencsről, Nyíregyházáról és Szombat­helyről jön Budapestre men­tesítő szerelvény. Ezenkívül a kényelmes utazás érdekében, egyes személyvonatokat több­letkocsikkal is megerősít a vasút. Nyárközépi felhozatal EGERBEN az ünnep előtt az alábbiak szerint alakultak a sza­badpiaci árak: tojás 2,50, bur­gonya 18, répa 30, zöldség 40. fejes káposzta 10, kelkáposzta 16, karfiol 35, tök 10, uborka 10—18, paprika 16, paradicsom 10, nyá­ri alma 20, körte 20, őszibarack 40—50, sárgadinnye 14, görögdiny- nye 7, fokhagyma 130, gomba 100, zöldbab 50, szeder 40. HATVANBAN: tojás 2,50, bur­gonya 15, sárgarépa 6, petrezse­lyem 6, vöröshagyma 15, fejes káposzta 6, kelkáposzta 10, kara­lábé 3, karfiol 25, paradicsom 6, zöldpaprika 10—15, főzőtök 3, uborka 15, retek 10, fokhagyma 130, sóska 10, zöld tengeri 3, gomba 60, sárgadinnye 8, görög­dinnye 6, körte 15. sárgabarack 25, őszibarack 40, szilva 15, szá­razbab 50. GYÖNGYÖSÖN: tojás 3, bur­gonya 14—16, sárgarépa 12—14, petrezselyem 12—14, vöröshagy­ma 15—20, fejes káposzta 12, kel­káposzta 18, karalábé 16—18, karfiol 40, paradicsom 6—12, he­gyes paprika 35—45, tv-paprika 18—24, sóska 25, paraj 25, szőlő 50—60, szilva 26—34. HEVESEN: tojás 2. burgonya 15, sárgarépa és zöldség 6, őszi­barack 45, szőlő 50, sárgadiny- nye 8, görögdinnye 6, szilva 14. A ZÖLDÉRT ÁRAI: burgonya 14,50, répa 16, zöldség 26. fejes káposzta 8, kelkáposzta 14, kar­fiol 26, gomba 90. alma 16, kör­te 12, paprika 15,80, szeder 40. kukorica 3—5. — ★ — Az ünnepi asztalra csirke gyü­mölccsel receptünket ajánljuk: Hozzávalók: 4 kis csirkemell, 2 közepes nagyságú, nem túl érett őszibarack, 2 dl tejföl. 2 dkg vaj, ső, késhegynyi törött bors és gyömbér, 2 szem tört szegfűszeg. A csirkemellek csontját kifejtjük, bőrét lenyúz­zuk, ezekből levest főzhetünk. 4 alufólia lapot a vajjal megke­nünk, mindegyikre egy csirke­melleit fektetünk, megsózzuk és beborítjuk egy fél, kimagozott, apróra vagdalt őszibarackkal. A fűszerezett tejföllel leöntjük és az alufóliát úgy hajtjuk össze, hogy a tejföl ne csoroghasson ki belőle. A csomagokat roston, mindkét oldalukon 15—15 percig sütjük. Jó étvágyat kívánunk! NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u 3. sz. 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-349. Telefonszám: 13-644. Gyöngyös, Rózsa út 1. 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11-051. Heves, Fő út 10. 3360. Telefon: 11-843 Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknól, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér 1. — 1900 —, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20062. — Révai Nyomda Egri Gyáregység, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr. — HU ISSN 0133—0705.

Next

/
Thumbnails
Contents