Népújság, 1987. augusztus (38. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-20 / 196. szám
10. in ■QHpn ÉHMH NÉPÚJSÁG, 1987. augusztus 20., csütörtök RÓMAI DILEMMA Ötpárti vagy strandkormány? Nem hiába tartják kiszámíthatatlannak a helyzetelemzők Itália politikáját: lám. most is alapos meglepetéssel szolgált Róma. A június közepén tartott, előbbre hozott választások után úgy tűnt, rendkívül nehéz lesz megalakítani az új kormányt. Eleinte — de már a választási hadjárat idején — heves bírálat érte a korábbi, ötpárti koalíciót, amelynek föltámasztására nem sok esély kínálkozott. Még a korábbi koalíciós partnerek: a kereszténydemokraták, a szocialisták, a republikánusok. a szociáldemokraták és a liberálisok berkeiből is — persze, más-más hangsúllyal — ostorozták a pentapartiót, mondván, új többséget kell kialakítani. Craxi, a szocialisták vezére, akinek a nevéhez több mint három és fél éves, kétségkívül sikeres kormányelnökség fűződik, egyszerűen hallani sem akart az általa fölrúgott szövetség újrateremtéséről. Ám a római boszorkány- konyha politikai főztjébe gyakran adagolnak váratlan fűszereket. így történt ez most is. A szocialisták például tapasztalhatták, hogy nem elegendő győztesen kikerülni a választásokból. Hasztalan követelőztek, a tizedik törvényhozási ciklus fontos posztjainak egyikét sem kaparintották meg. A parlament elnöke ismét — ezúttal harmadszor — a kommunista párti Nilde Jotti lett, annak ellenére, hogy az OKP június 14—15- én érzékeny veszteséget szenvedett. A szenátus élére pedig a republikánus Giovanni Spadolini került, noha az ő pártját sem kísérte siker a választásokon. Eközben a szókimondó és rendkívül ambiciózus Craxi — aki pedig maga is mestere a mediterrán politika finom cseleinek — taktikázása most nem vált be. Hiába srófolta egyre magasabbra egy esetleges újabb szövetség árát, a Piazza del Gesún, a kereszténydemokrácia székházában feltűnő higgadtsággal kezelték a szocialisták meg-megújuló vádaskodásait, s niég az sem váltott ki belőlük ingerültséget, hogy Craxi húzta-halasztot- ta eszmecseréjét főtitkárukkal, Ciriaco De Mitával, a leendő kabinet megalakításáról. Annyit már a választásokat megelőzően érzékelni lehetett, hogy De Mitáék keményen megbüntetik a szocialistákat Craxi szószegése miatt. A szocialista politikus ugyanis annak idején — megállapodás ellenére — nem volt hajlandó átadni a stafétabotot, a kormányfői bársonyszéket a keresztény- demokratáknak. Az pedig Itália-szerte visszatetszést keltett, hogy az Olasz SzoGiovanni Goria megbízatása meglepetés (Fotó: AP—MTI —KS) cialista Párt parlamenti számarányát messze meghaladó mértékben szerzett pozíciókat a közéletben. A közelmúlt tanácskozásai alapján mindenki azt várta. hogy Francesco Cossiga államfő — maga is kereszténydemokrata politikus — De Mitát bízza meg az új kabinet megalakításával. Nem így történt. A köztársasági elnök Giovanni Go- riát, az előző kormány kincstárügyi miniszterét hívatta a Quirinale-palotába, hogy fölkérje a kormány- alakítás bonyolult feladatára. Alighanem Goriát is meglepetésként érte a megbízás: családjával Parmában nyaralt a most 44 éves politikus. ö volt az előző három kormány legfiatalabb minisztere. Nehéz lenne eldönteni, vajon Cossiga választása taktikai okokból történt-e. Meglehet. azért küldték Goriát a szorítóba, mert számolnak azzal, hogy a szocialisták meghiúsítják az első kereszténydemokrata próbálkozást a kabinet megalakítására. Az igazsághoz tartozik, hogy az új összetételű törvényhozás pártközi számaránya nem teszi lehetővé a szocialisták mellőzését: tartós többség csakis velük jöhet létre. Átmenetinek szán. ják a következő kormányt? Rómában ezt a lehetőséget sem zárják ki. Végtére is közeleg a ferragosto. a nagy nyári vakáció ideje, s ez még a kormányalakítással járó huzavonával szemben ás elsőbbséget élvez a Tiberis partján. Arra ugyanis meglehetősen csekély az esély, hogy néhány nap alatt épkézláb kormányprogramot dolgozzanak ki és fogadjanak el. Goria úgynevezett strandkormánya őszig elodázná a döntéseket — vélik egyes megfigyelők. Ám az sem lehetetlen, hogy a kereszténydemokraták berkeiben az utóbbi napokban rendkívül nyomatékosan követelt erős és tartós. netán az ötéves törvényhozási ciklus teljes időtartamára szánt kormány körvonalazódik a fiatal technokrata szorítóba állításával, Nyilvánvaló, hogy Giovanni Goria az ötpárti koalíció új alapokra helyezéséről tárgyal a korábbi szövetségesekkel. A republikánusok, a liberálisok és a szociáldemokraták egytől egyig meggyengültek a választásokon. Ha támasztanak is bizonyos feltételeket, részvételi szándékul^, nem lehet kétséges az új kormányban. A mérleg nyelve ezúttal (is) a szocialista párt. Craxi alighanem borsos árat szab a csatlakozás fejében. Talán csak azt nem mérlegeli kellőképpen, hogy ezúttal a keresztény- demokraták az erő pozíciójából irányíthatják az alkudozást. Gyapay Dénes RADZSIV GANDHI - FÉLIDŐBEN Gyülekező viharfelhők India felett? A gyors mozgású Fiat váratlanul vágódott a lassan, cammogva, indiai szokás szerint hangos dudaszóval haladó autóbusz elé. A kocsiból öt fegyveres ugrott ki, s kiszállást parancsolt a megrettent utasoknak. A buszon jórészt parasztok szorongtak (köztük nők és gyerekek), akik egy Gangesz- parti szent városba tartottak, s jól tudták, hogy a turbánt viselő szikh fiatalemberek utasítása felér egy halálos ítélettel. Amikor azonban vonakodtak elhagyni a járművet, a támadók azonnal tüzet nyitottak. A kegyetlen vérengzés tragikus mérlege —' két, nem sokkal később elkövetett, hasonló terrorakcióval együtt — ösz- szesen 74 halott. Erőszak — eszkaláció „Minden meggyilkolt szikhért száz hindut fogunk megölni!” — hirdetik minden ilyen barbár akció után a szikh szélsőségesek. Csakhogy, ismerve az erőszak embertelen logikáját, minden ilyen elijesztés hatástalan, sőt az újabb és újabb terrorcselekmények szinte automatikusan váltják ki a hinduk részéről a legalább olyan kegyetlen válaszlépéseket. így történt ez most, júliusban is. Tüntetések és sztrájkok követték egymást, a rendőrség megerősített osztagokkal igyekezett elejét venni a bosszú elkerülhetetlen eszkalációjának. A jobboldali ellenzék pedig politikai munícióként használhatta ki a véres incidenst, mondván: Radzsiv Gandhi kormányfőnek lemondásával kellene beismernie tehetetlenségét és képtelenségét az évek óta húzódó pandzsábi válság megoldására. Nem lehet vitás: a szikh krízis valóban egyik a meggyilkolt anyja örökét csaknem három esztendővel ezelőtt átvevő fiatal miniszterErőszakra erőszak a válasz — Patehabad városban hindu tüntetők felgyújtott szikh üzlet mellett haladnak el (Fotó: AP—MTI—KS) elnök számára. S az is tény. hogy a kezdetben biztatóan induló rendezési folyamat idővel megtorpant, háttérbe szorultak a békés megegyezés hívei, s idén tavasszal — gyakorlatilag a tárgyalások kudarcának jeleként — ismét központi kormányzás alá kellett vonni a nyugtalan, robbanásveszélyes északkeleti szövetségi államot. Sorozatos vereségek A szikh válság azonban sajnos csupán egyike a kontinensnyi méretű. 750 milliós India előtt álló tengernyi problémának. Hiszen, legyen szó akár a nyomor makacs, s a népességrobbanás kiugróan gyors üteme miatt orvosolhatatlannak tűnő megnyilvánulásairól, a kínzó munkanélküliségről, a rohamosan duzzadó nagyvárosokban különösen jól érzékelhető társadalmi ellentétekről vagy a közelmúltban ismét kirobbant vallási, mindenekelőtt hindu—muzulmán összecsapásokról, az új-delhi vezetés helyzete aligha irigylésre méltó. Számos megfigyelő úgy fogalmaz, hogy napjainkra nagyjából kifulladt az a lendület, amellyel Indira Gandhi fia 1984 végén tevékenykedni kezdett, s hogy az elmúlt hónapok megannyi korrupciós botránya közvetve már a miniszterelnök népszerűségét is kikezdte. Ügy tűnik, ez az értékelés túlzott, ugyanakkor tagadhatatlan, hogy a Nemzeti Kongresszus Párt (I) — a kormánypárt nevében szereplő I betű máig is Indira nevére emlékeztet — soraiban jelentkező széthúzás semmiképp nem használt a kabinet tekintélyének. A szaporodó problémákat jelezte, hogy a párt az utóbbi hónapokban több helyi választáson szenvedett vereséget, s hogy legutóbb számos neves politikust zártak ki a „pártellenzék megfékezésére hozott drasztikus lépésként”, amint azt egy hírügynökség jellemezte. Az NKP (I) térvesztése a különböző tartományi voksolásokon nem jelent közvetlen veszélyt Radzsiv Gandhi pozíciójára, hiszen az új-delhi parlamentben pártja továbbra is kényelmes többséget élvez. Ugyanakkor a sorozatos kudarcok lélektani hatását nem lehet figyelmen kívül hagyni, hiszen Indiában — épp a nemzetiségi és felekezeti ellentétek tudatában — a regionális erők előretörése azonnal felvillantja a nemzeti egység fellazulásának veszélyét. Mérlegkészítés Az érintett problémák természetesen -még dióhéjban sem tartalmazhatják a gondoknak és terheknek azt a sorát, amellyel a 42 éves miniszterelnöknek szembe kell néznie. Arról nem is beszélve. hogy a külpolitika frontján is jó néhány olyan kérdés akad, amely Űj-Delhi számára napi cselekvési kényszert jelent. Mégis, valamelyest talán érzékelhető ez a kényes állapot, amelyben a miniszterelnök megvonhatja ötéves hivatali időszaka félidős mérlegét. Mit és hogyan kell tennie, hogy a második két és fél esztendő áttörést hozhasson a legégetőbb bel- és külpolitikai ügyekben? — vizsgálják Üj-Delhiben a kormányzat vezetői. Átmeneti borulás vagy fenyegetően gyülekező viharfelhő az, amelyre az indiai „politikai meteorológusok” figyelmeztetnek? Sikerül-e Radzsiv Gandhinak megtalálni a választ a feszítő problémákra? E nyitott, s sajnos még vég nélkül folytatható kérdések sorára csak? az előttünk álló hónapok adhatják meg a feleletet. Szegő Gábor Férjhez megy a lány... Nem is olyan régen még azt mondták rá, hogy ő a „pakisztáni Cory” (Cory Aquino Fülöp-szigeteki elnökasszonyhoz hasonlítva őt). A jóslat hamisnak bizonyult: hiába üdvözölték százezrek tavaly a száműzetésből hazatérő Benazir Bhuttót. népszerűsége kevés volt Ziaul Hakk hatalmának megdöntéséhez. Most azt rebesgetik, hogy ő lehet a „pakisztáni Margaret” (Margaret Thatcher brit miniszterelnök-asszonyhoz hasonlítva őt). A névtársításban a változást az okozta, hogy Londonban bejelentették: a Ziaul Hakk által kivégeztetett néhai miniszterelnök leánya, a pakisztáni ellenzék vezére, a néppárt elnöke, férjhez megy. Az ifjú pár külsőre tökéletesen összeillik. Mindketten harmincnégy évesek, rokonszenves emberek: a menyasszony csinos, a vőlegény jóvágású. Benazir Bhutto ősi szindi földbirtokoscsaládból származik. Aszif Zardari, a vőlegény, úgyszintén — és a birtokon kívül van még egy építőipari vállalata Karachiban és saját lovaspólócsapata is. Benazir Oxfordban és a Har- vardon végzett, Aszif Londonban járt egyetemre. Ám a kívülállókat váratlanul érte az eljegyzés híre. Mert nem szerelemből lépnek frigyre, hanem az iszlám szokásoknak megfelelően, a két család hosszú hónapok megbeszélései után állapodott meg a házasságban. A tradíciótól azonban mégiscsak eltértek: Benazir és Aszif még a szertartás előtt találkozott egymással — igaz. életükben először, hogy tisztázzák a feltételeket. Ezek közé tartozik, hogy az ellenzéki vezető ragaszkodik politikai pályájának folytatásához, nem hajlandó otthon ülő, fátyolt viselő feleség lenni. Ha hamarabb nem megy. az 1990-re kitűzött választásokon szándékában áll megpályázni a kormányfői tisztséget. Az egyezség a jelek szerint megszületett. Aszifot hidegen hagyja a politika (akárcsak Denis Thatchert), de jövendőbelijének teljes cselekvési szabadságot ad. Benazir viszont azzal nem foglalkozik majd, hogy mennyit hoz a konyhára a karachi cementgyár. Hogy a két fiatal ettől eltekintve egymásra talál-e a házaséletben, magánügyük. A frigy híre azonban máris vegyes visszhangokat váltott ki Benazir Bhutto táborában és politikai körökben. Sokan elismerik, hogy abban az országban. amelynek meghirdetett politikája az iszlámosítás, egy férjezett és érett asszonynak sokkal nagyobb tekintélye és megbecsülése van, mint egy haja- donnak. akiről ráadásul rosszindulatú pletykák is lábra kelhetnek. Eszerint már maga a házasságszerzés hagyományos módja is „ügyes” húzás volt politikailag: egy szerelmi házasság előzményei eleve kikezdhették volna Benazir jó hírét. Mások viszont azt mondják, hogy mindenképpen ártani fog Benazirnak, ha elveszíti a „szűz mártír” mítoszát. A Pakisztáni Néppárt radikális fiataljai meg éppen azt kifogásolják, hogy vezetőjük —j aki egykoron, egyetemi évei alatt farmerban és trikóban járt — nem szerelemből, saját akaratából választott párt, hanem az ősi szokásnak vetette magát alá. Ám az ellenérv az: helyes volt a tradicionális utat választani, hiszen így kivédheti a vádakat, amelyek szerint túlságosan „elnyugatiasodott” volna. Az érzelmektől fűtött vádak mellett azonban létezik egy igazi politikai szál is. Aszif Zardari apja valamikor — a néhai Zulfikar Ali Bhutto, a menyasszony kivégzett miniszterelnök-apja idején — a néppárt tevékeny tagja volt, ma viszont ahhoz a befolyásos Avami Nemzeti Párthoz tartozik, amely baloldalról bírálja Benazir Bhutto szervezetét. Elképzelhető. hogy a frigy elősegíti a két párt közeledését a közös ellenféllel, Ziaul Hakk elnökkel szemben. Rácz Péter
