Népújság, 1987. augusztus (38. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-20 / 196. szám
NÉPÚJSÁG, 1987. augusztus 20., csütörtök 5. Amíg a kenyér az asztalra kerül... Bemegy az ember a boltba, s vesz egy kenyeret. Házit, kézzel dagasztotta!, zsömlét, zsúrt, kilósat, vagy ennél kisebbet, nagyobbat. .Mindez milyen természetes. Szinte nem is gondolnánk, (hogy amíg az a bizonyos kenyér - amelynek ünnepét üljük ma — az asztalra kerül, mennyi fáradságnak az eredménye. Munkatársaink ennek jártak utána, azon igyekezve, hogy mindezt bemutassák. A szántóvető Friss szél járja be a határt, enyhe dombnak kapaszkodik a föld. Fordul a John Deer, brummogását elcsitítja a fiatalember, fürgén leugrik a traktor mellé: — Ezt a százhetven hektárt most újra szántjuk, jövőre kukorica kerül ide — mondja Hordós Károly erőgépvezetö, a Gyöngyöspatai Mátrai Egyesült Tsz dolgozója. — Tavaly magam is itt vetettem a búzát, szép termést arattak az idén. — Mi fontos a vetésnél? — Ö, nagyon is körültekintőnek kell lenni. Mindenekelőtt a gép legyen rendben, állandóan ellenőriztem a Rába IH 6200-ast. A váltótársnak is kifogástalan állapotban adható át. Előkészítettük a talajt, hogy megfelelő legyen a magágy. Menet közben pedig arra kell ügyelni, hogy egyenletes legyen a vetés. — Mennyivel végzett egy műszak alatt? — Úgy negyven-negyvenöt hektárral. Függ az időjárástól, a talajtól, a hibalehetőségektől. Egy hektáron 250—300 kiló magot vetettem ezen a területen. Hordós Károly tizenkét éve dolgozik a termelőszövetkezetben, 1984-től vetőmunkás. Mint mondja, a műhelyt cserélte fel. — Sokkal izgalmasabb terepen dolgozni. Változatos. Szeretem a szabad levegőt, a föld illatát, a szelet. Ha éjszaka dolgoztam, akkor sem voltam egyedül a sötéttel. Né- gyen-öten is jártuk a gépekkel a területet. Ha valami baj történt, segíteni tudtunk egymásnak. Kérdem, fárasztó-e a műszak a mezőgazdaságban. — Inkább hosszú az a tizenkét óra. Bármennyire kényelmesek már ezek a gépek, a traktor mégis csak igénybe veszi a derekat, a gyomrot... Én mégse mennék az iparba. Falun születtem, itt nőttem fel, már a nagyapám is a földet művelte. — Eszik olyan kenyeret, amelynek a búzamagját maga vetette el? — Hogyne. Lehet, érzelgősnek tűnik, de mikor az asztalnál megszegem, mindig olyan jó érzésem van. Olyan ez, mint mikor az ember munkájának beérik a gyümölcse. Emlékszem, mikor kisfiú voltam, a nagyanyám még kemencében sütötte a mindennapit. Mi most Gyöngyösről kapjuk, a családomnak is ízlik. Felzúg a motor, indul a gép. Munkálja a földet, hogy jövőre is beérjen a termés. A két öreg fáradhatatlan A mezőszemerei határban, a nagyüzem idején egy furcsa kombájnra lettünk figyelmesek. Nem tudtuk volna hirtelen megállapítani, hogy mitől .tűnik furcsának, mégis kirítt a Claas Dominátorok, az E 516- osok közül. A sor végére érve ebédszünethez kongatott éppen a mozgókonyhából a szakács. A furcsa kombájn is megállt. Vezetője nem a tányér után nyúlt először, hanem egy olajos rongyot kézbe véve végigtörölte a masinát. Végül is ő, Kelemen Miklós mutatta be a gépet. — Ez az öreg „Johndi” — mutatott a háta mögé. — Learattam vele már vagy 100— 110 vagon terményt évente. Kezdve a kalászosokkal, aztán a kukoricával és a napraforgóval. öt éven keresztül együtt mentünk Csehszlovákiába is. Ott bizonyította igazán, hogy mire is képes. Olyan hegyes terepeken arattunk ugyanis, hogy sokszor még az UAZ sem bírta azt az emelkedőt, amin ez minden különösebb probléma nélkül levágta a gabonát. Szóval, a két öreg már összeszokott — mondta nevetve. Nagyon szeretem, mert még soha nem hagyott cserben. Pedig már nem ez volt az első aratásom. — Maga sem ma kezdte . .. — Arattam én még kézzel is. Ez azonban már olyan régen volt, hogy már én is alig hiszem el. . . — Hogy-hogy, most nyugdíjasként is visz- szajött? — Szóltak, hívtak, megmondom őszintén, jólesik, hogy gondoltak rám. Tizenöt évet dolgoztam itt, Mezőszemerén, a Rimamente Termelőszövetkezetben, de már 1950-töl a mezőgazdaságban ténykedem. Megvallom, kissé különös érzést jelent számomra ez az aratás. Azért, mert lehet, hogy ez lesz az utolsó. .. A molnár csak a „medvétől” fél... Duruzsolnak a daragépek, finoman szitál a fehér por, rr.egül az arcokon a hajlongok köpenyén. A gyöngyösi malom őrli az idei búzát. Kiss Antal bal kezével merít a hótiszta lisztből, uj- jai közt morzsolja: — Nincs olyan molnár, aki szemre megállapítja, jó-e a minőség, — mondja. — A tapintás a biztos.. Abból kiderül, jól megtisztult-e az őrlemény a gyommagvaktól, elég finomra darálta-e a jó öreg gép. — Mi fontosabb, az ember vagy a daráló munkája? — Jó kenyér lesz a gyöngyösi lisztből? — Csak a családomtól tu— A gép emberi felügyelete a döntő. Persze az is kell, hogy jó legyen a búza, amely bekerül a malomba. A tisztítás után az aprító-, a lapítóhengereken a sor. Aztán jön a molnár érzékszervi finomsága; ha évtizedes tapasztalata, gyakorlata van az , embernek, köny- nyebb a dolga. Vizsgálni kell a színt, a „hamutartalmat” is. A pék nem véletlenül mondja, csak jó lisztből lehet ropogós, foszlós kenyeret sütni... Kiss Antal végigjárta a szakma valamennyi lépcsőfokát. Harminc évvel ezelőtt végzett Budapesten, a malomipari technikumban, molnársegédként inaskodott a selypi malomban. — Huszonöt évet töltöttem ott, később már műszaki vezető lettem. Itt. Gyöngyösön másfél éve neveztek ki főmolnárrá: az egész üzemet irányítom. A malom nem állhat le. éjjel-nappal dolgoznak a gépek. Óránként harminchárom mázsa búzát őriünk, ennek 75 százaléka liszt, a többi korpa. Harmincötén dolgoznak itt, időnként létszámhiánnyal is küzdünk. Sajnos, kevés a fiatal, nem divatos szakma a miénk. dóm. A sors fintora, hegy az én munkám is benne van, de enni nem ehetem a kenyeret. Diétáznom kell. Duruzsolnak a darálók, finoman száll a fehér por. Megül a molnár arcán, köpenyén. — Fehér szakma miénk. Azt szoktam mondani, hogy nem őszültem meg. csak lisztes lett a hajam — neveti Kiss Antal. — És azt tudják-e, hogy a molnár a legbátrabb ember ? Csak a medvétől fél. No. nem az állattól. így hívjuk magunk közt, ha valami üzemzavar keletkezik és kifolyik a padlóra az őrlemény... A Heves Megyei Sütő- és Édesipari Vállalat kenyérgyára hétfőn reggel inkább hasonlított egy nagy forgalmú zarándokhelyre, mint egy termelő üzemre. Már a portán is néhány percet ácsorognunk kellett, mert egymást érték a telefonok. Végül is, amikor eljutottunk Sipos Mihály gyárigazgatóhoz, csak any- nyit mondott: ,,lgy megy ez nálunk ünnep előtt." Aztán hozzátette, hogy nemcsak egy ünnepről van szó, melyek sorban követik egymást a naptárban, hanem augusztus 20"áról, ami ugye, itt különös jelentőséggel bír. — Erre az időszakra esik hallhattuk tőle — az új gabonából való liszt megjelenése. Még mi is csak kóstolgatjuk az új lisztet, ami most még inkább igaz, mert heteket csúszott az aratás. — S milyen tapasztalataik vannak az új liszttel kapcsolatban? — Meglehetősen vegyes. Területektől függően változnak a minőségek. Sajnos. kapunk olyan lisztet, amivel alig tudunk mit kezdeni. Éppen ezért napi kapcsolatot alakítottunk ki a malomiparral, ók is, mi is folyamatosan vizsgáljuk a minőséget. Ügy tűnik, hogy az egri malom területéről kapjuk a legalacsonyabb, a legrosszabb sikértartalmú lisztet. A legkiegyensúlyozottabb kenyérnek valót pedig a gyöngyösi és a selypi malom szállít. Mindez az Eger és vonzás- körzetéből származó búzáról mond véleményt. Aztán már lent a műhelyben folytatódott a beszélgetés. Megtudhattuk, hogy pontosan a minőség érdekében visszaálltak a kézi feldolgozásra. Termékeik 70 százaléka készül így. Mindez a pékeknek olyan erőfeszítést jelent, amit az ünnepi asztalnál ülve, a kenyeret falatozva, nem is gondolnánk. Elmesélték, hogyha bárki idegen beáll- na közéjük, biztos, hogy nem tudna végigcsinálni egy műszakot, de hogy utána a két kezét nem lenne képes felemelni, az szinte száz százalék. Közben befut a pontos rendelés is, ami szerint ötszáz mázsa kenyérre szól az igény az ünnepekre. S hogy az milyen lesz? A gyárigazgató szerint biztosra vehető: a megszokott jó minőség. Mindenesetre a pékeken mindez nem múlik, majd ... MIKES MARTA KIS SZABÓ ERVIN Fotó: PESTI ERZSÉBET SZÁNTÓ GYÖRGY Megkeressük, megtaláljuk Fél-felbukkanó emlékképek a gyermekkor mesevilágából ... Vándorúton a szegény legény. A sűrű erdő közepén öreg anyókával találkozik. „Adj egy kis elemózsiát’” — esedezik a töpörödött anyó. A legény a tarisznyájába nyúl hát, s kettétöri karéj kenyerét. „Jó tett helyébe jót várj.'”. S a népmesék derék hősével csodák történtének. Az árok partján papsajtot eszeget a foltozott inges kisfiú. Móra Dióbél királyfija — ki maga a nehéz gyermekkort megért író — mégis korgó gyomorral tér haza. — Mit eszünk ma, édesanyám, ebédre? — Háromfélit. Kenyeret, haját, bélit. — S az ínség ártatlan meg nem értésében ünnepnapnak számít, ha kerül az asztalra betevő falat. Kenyeret keresünk ma is. Apa és anya munkába indul nap mint nap. Gyárba, szántóföldre. íróasztal mellé. Színes kelméket szőni. meggyógyítani az embereket, vasutat, végtelenbe vesző utat építeni, kutatni új csodákat, felhúzni égbe nyúló házakat, megálmodni szívet-elmét gyönyörködtető művészetet, megragadni a lapátot, irányítani a traktort, tervezni új városokat, ápolni enyhet adó, zöld parkokat, igazságot tenni, tanítani a gyerekeket, önteni-formázni az izzó vasat, adni fényt, meleget, vizet, szerelni hatalmas csarnokot, igazgatni közös dolgainkat, soha nem látott tájakra vinni az utazót, eloltani a tüzet, inni adni a szomjazónak. táplálni az állatokat, újat ültetni a kivágott fa helyébe, védeni a békét, vigyázni az emberek nyugalmát. Megkeresni kenyerünket. „Nem mese ez, gyermek" — szólt egykoron a költő, s igaza ma- is valós. Életünk a munka, munkánk a kenyerünk. Az omlós karéj mellé kerül az asztalunkra érett gyümölcs, friss hús, habos tej. erőt adó cukor, ízesítő fűszerek, kertek zöldségei, napsütötte szőlős hegyek leve, méhek gyűjtötte virágok méze. Mindennapi munkánk öröme megtalált kenyerünk is. A pékeken nem múlik
