Népújság, 1987. augusztus (38. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-17 / 193. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1987. augusztus 17., hétfő Egy hét... A KÉPERNYŐ ELŐTT Bizakodásra semmi ok A legutóbb — másokkal együtt — némi szellemi oázisnak örvendeztem, később aztán sajnos, kiderült, hogy az optimizmus túl korai volt, hiszen a múlt heti kínálatot a hónapok óta jellemző szürkeség, színvonaltalanság, szegényesség jellemezte. Kedden este rajtolt a ki- lencrészes olasz életrajzi sorozat, a Verdi. A témát nem először viszik celluloidszalagra. Az új változat — elődeihez képest — semmi jót nem ígér. Az aprólékosság, az agyon részletezés vészesen fékezi a produkció tempóját, s a csigalendületet csak hatványozza a narrátor teljesen indokolatlan beléptetése, amely ráadásul folyvást megtöri a viszonylag egyenes ívű, a kronológiára építő cselekményt. Az AIDS elleni küzdelem az egészségügy, illetve a célba találó ismeretterjesztés alapvető feladata. Az irodalomé semmiképp, mert a napi problémákra gyorsan reagáló művek törvényszerűen didaktikusak, bántóan tanár- kodók, s ebből következően egyértelműen értéktelenek. Ilyen lett A zöld majom mosolya, amelyet csak negatív példaként említünk, vele illusztrálva, hogy miként születik a garantált kudarc. Először azt hittem: honi szerzők „jeleskednek”, ez a szint ugyanis elsősorban a hazai gyakorlat zömével azonosítható. Kétes hírű nagyságaink valaha — az idősebbek még emlékeznek rá — hasonlóan silány fegyverzettel „felvértezve” zengtek ódát a gyapot-, a gumipitypang-ter- mesztésről. A riasztóan gyenge, a társadalmi közhelyözöne miatt mindinkább elviselhetetlen Szomszédok gazdái felettébb szeretnék ránk erőszakolni műrostos portékájukat, így aztán attól sem riadnak visz- sza, hogy ezt a fajsúlytalan munkát önmaguk reklámozzák. Higgyék el: reménytelen próbálkozás. Egyetlen átlagnéző se téveszthető meg, különösképp harmincévi tóvés rutin birtokában. Együttérzek a színészekkel: gyötrődhettek, szenvedhettek. Nem tudom, hogy január elsejétől — ekkortól lép be életünkbe a személyi jövedelemadó — készségesen teszik e, hiszen a többé- kevésbé csorbítatlan gázsi sem kárpótolhatja őket alkotói kínjaikért. Épp erről nem esett szó a Hírháttérben. A riporter pedig megkérdezhette volna, hogy ez a „reform” — ha elfogadja az Országgyűlés — hogyan serkenti az innovációt, miként sarkall nagyobb teljesítményekre. Erre ugyanis százezrek, sőt milliók várnának világos választ. G. B. Shaw-nak jár egyedül elismerés. Szombat este ismét meggyőződhettünk arról, hogy a Pygmalion örökzöld színmű. A figurák remekül megrajzoltak, a szöveg irigylendőén üde, a párbeszédek sodró erejűek. Tanulhatnának tőle a szerény képességű, de vakon öntudatos utódok .. . Akkor legalább okunk lenne a bizakodásra. Pécsi István Ez fantasztikus ... ! Amikor megtekintettem csütörtökön a Hírhátteret, azt hittem: ezeknél fantasz- tikusabb dolgokat nem láthatok. Az adórendszerről hallottak mindig elkápráztatnak. pedig az iskolában nem voltam felmentve matematikából. Aztán mégis elragadott egy mese: A hármas számú ürbázis című angol film. Néha azért a kitalált történetek is érnek annyit, mintáz olykor furcsa jelenségeket produkáló valóság. Legalábbis, ha jó a forgatókönyv, s megfelelőek a szereplők is. Most nem kellett csalatkozni: izgalmas időtöltésben volt része annak, aki ebben a késői órában a tévé előtt felejtkezett. Látványos képsorok követték egymást, amelyekben lassan az emberi vonatkozásai is magával ragadták a szemlélőt az űrbéli kalandra. Ugyanis a tudományos-fantasztikus irodalom és film is csak akkor köthet le bennünket, ha sarkítva a saját problémáinkat láthatjuk viszont a sztoriban. Mert végül is bármennyire távol játszódik térben és időben a cselekmény, mindig rólunk szól, a mi álmainkat álmodja tovább író és rendező. Tulajdonképpen ezért volt szerencsés A hármas számú űrbázis alapötlete is: a béke parányi szigetét építette ki két ember a címben szereplő létesítményben. Ilyen törekvések ma is találhatóak: egy-egy család, egymáshoz tartozó emberpár építgeti a valóságban is szinte naiv hittel a sok veszélyt tartogató körülmények között a szépségeket. Ebbe a „porcelánboltba” tört be egy őrült tudós, aki egy újfajta robottal kísérletezett. Saját egyéniségét plántálta belé, s a mű elpusztította alkotóját, s arra pályázatot, hogy a többi embert is igája alá vegye. S itt következett a gép, s a harmadik, elgépiesedett személyiség számára a megfoghatatlan : az önfeláldozás mentette meg az emlberpár egyikét. A feszült alkotás nem to- lakodóan közvetítette ezt a mondandót, hanem végig magas szinten, egyszerű, egyben művészi módon. Jelentős része volt ebben Farrah Fawcet és Kirk Douglas kitűnő játékának. A Charlie angyalaiból megismert színésznő új oldaláról mutatkozott be. Nemcsak szépsége tündöklött, hanem jellemábrázoló készsége is. Ez feledtette még újdonsült „klubtagságomat” is, az adóklub rideg számairól is elfeledkeztem. Jó lenne, ha többször kínálnának ilyen csemegét, mert a fantasztikumból az effélét talán jobban kedvelik a nézők. Gábor László albuma Madarász Viktor: Zrínyi és Frangepán a bécsújhelyi börtönben (vázlat) Székely Bertalan: Egri nők A múlt század a nemzetté válás korszaka volt számos európai nép számára és ennek során érthető természetességgel fordultak saját múltjuk, történelmük eseményei felé. A romantikában gyökerezett általános művészeti mozgástól, fejlődéstől eltérően, a magyar történeti festészet kibontakozását, sajátosságát még egy, a nemzetünk történetében fontos esemény, a szabadságharc és annak elbukása is befolyásolta. A műfajnak a XIX. század közepétől kibontakozott virágkora a magyar művelődés, és művészettörténet fontos fejezetét képezi. Jó szolgálatot tett tehát a Corvina Kiadó, amikor Bodnár Éva tollából megjelentette a Kard és ecset (Történelmi Képek a Magyar Nemzeti Galériában) című albumot. A kiadó jól választotta meg a szerzőt is Bodnár Éva személyében, aki a Magyar Nemzeti Galéria osztályvezetőjeként három évtizeden át, enyhe túlzással, naponta találkozott. együtt élt az általa feldolgozott alkotásokkal. A történeti festészet természetesen szélesebb, mint a kötetben tárgyalt magyar nemzeti galériabeli táblaképek együttese, hiszen ezek a témák más gyűjteményekben és főként falfestményeken is megjelentek. A történeti festészet legfontosabb művei azonban kétségtelenül a Bodnár Éva által feldolgozott és reprodukált művek. Ezenkívül teljesebb kép kialakítását szolgálta az is, hogy néhány freskó vázlatának reprodukciója is bekerült az albumba. Bár történeti festészetünk virágkora az 1850 utáni néhány évtizedre esik. nem jelenti azonban ez azt, hogy korábban ne jelentek volna már meg történeti események, jelenetek a magyar képzőművészetben. Ezek elsősorban a barokk kor templomainak és kastélyainak freskóin láthatók. Már a magyar barokk ismert festői, Maulbertsch és Dorfmeister, a pápai és a szigetvári templomokban levő freskóin és utóbbi táblaképein is találkozunk történelmi eseményekkel. A reformkorban a történeti témákkal a nemzettudat erősödését kívánták szolgálni, a Hasznos Mulatság úgy vélte, hogy a műemléki képek által a „hazafiakban őseink nagy tetteinek követésére való buzgó- ság gerjesztetnék”. Ezek a korai „történelmi leábrázolások” elsősorban irodalmi évkönyvekben, illusztrációként jelentek meg és ekkor még jobbára bécsi festők és rézmetszők készítették azokat. Sajátos helyet foglal el Kisfaludy Károly munkássága a imagyar irodalomban és a történeti festészetben is, mert egyként művelte a drámát, a festést és rajzolást. A reformkor során elsősorban a Bécsi Képzőművészeti Akadémia és Peter Krafft hatása érződött az ekkor működött magyar kismesterek (Spiró, Wándzsa, Dos- nyai stb.) munkáin. Barabás Miklós történeti „tudósításokat” festett kora eseményeiről. elsősorban a Lánchíd építéséről. A kibontakozás több, fontos kezdeményezése fűződik Kovács Mihály és Kiss Bálint nevéhez. A szabadságharc történeti megrázkódtatása után jut el történeti festészetünk igazi csúcsára Székely Bertalan, Lotz Károly, Than Mór, Wágner Sándor, Madarász Viktor munkásságában. Utóbbi a francia festészettel is kapcsolatba került, és társadalmilag a legmesszebb ment el akkor, amikor a Dózsa- témát megfestette. Történeti festészetünk utolsó, általánosan ismert mestere Benczúr Gyula, akinek munkásságában azonban már megjelenik a színpadiasság és a reprezentációs igény. A század végén a történeti festészet mellékágaként létrejött a történeti életkép sajátos műfaja is. Ebben festészetünk a környező népek festészetétől eltérő utat járt be, amelyre a kor hivatalos állásfoglalása, cenzúrája kényszerítette. Jól mutatja a sajátos kettősséget, hogy a millenniumi ünnepségre megrendelt Munkácsy Honfoglalásával egy időben. a Thorma János által megfestett Aradi vértanúk csak bérelt teremben, illetőleg később, egy városligeti vendéglőben volt kiállítható. Az átfogó történeti bevezetés mellett a szerző minden egyes műhöz a történeti esemény rövid ismertetését és lényeglátó elemzést ad a reprodukált műről. A 36 tábla színes reprodukció Schiller Alfréd fotóművészeti tudását, tehetségét és a Kner Nyomda gondos, esztétikus kivitelezését dicséri. Minden bizonnyal az album megjelenésének Budavár visszavétele háromszáz éves évfordulójával való egybeesése motiválta a Ben- czúr-festmény borítóra kerülését. mert sem a mű esztétikai értéke, és még kevésbé történeti festészetünk társadalmi érdeméül betudott nemzettudat erősítése nem indokolta a kiemelést. Nemzeti önbecsülésünket inkább gyengítette a hódító pózban jelenlevő Lotharin- giai Károly, Savoyai Jenő és a bajor választófejedelem jelenléte. (D. J.) Történeti festészetünk Liezen-Mayer Sándor: Magyarországi Szent Erzsébet \" ■ Wágner Sándor: Dugovics Titusz önfeláldozása Népművelők vándorgyűlése A Magyar Népművelők Egyesülete Tatabányán rendezi VI. vándorgyűlését. A téma a gazdaság. a reform és a kultúra összefüggéseit öleli fel. A hét szekció feldolgozza a helyi közérzet, a népművelő szerepe a munkahelyeken. a vállalkozás kényszere és lehetősége, a társadalmi rétegek helyzete, a mentálhigiénés tevékenység a közművelődésben, a képzés szerepe a népművelés szakosodásában, s az új intézmények és szervezeti formák témaköreit. A találkozóra október 2—3-ig kerül sor. A jelentkezési lapokat a megyei szervezeteknél lehet igényelni. s augusztus 27-ig kell elküldeni a Heves megyei érdeklődőknek a gyöngyösi Mátra Művelődési Központ cimére. MARTIN KRUSZEV: Furcsa ember Furcsa ember a szomszédom. Gencso Ivanovnak hívják, harmincöt éves. nős, két gyermek apja. Nemcsak én vagyok ezen a véleményen, a ház többi lakója is ezt állítja. A központban lakunk, átellenben a bankkal, így állandó szemtanúi vagyunk Gencso érthetetlen viselkedésének. Különben rendes ember, példás férj és családapa, köz- tiszteletben álló múzeumi dolgozó, mégis olyan dolgokat művel... Pédául, ha elromlik otthon a villanyradiátor, fürgén a hátára kapja. és habozás nélkül be- masíroziik vele a bankba . .. Az automata mosógépet is rendszeresen oda viszi javíttatni! Még oltott mészért és sóderért is a bankba jár! Tegnap meg egy televízióval állított oda! össze is gyűltünk nyomban vagy tízen férfiak, és csak ámul- tunk-bámultunk, míg aztán egyikünk vette a bátorságot, és kérdőre vonta: — Kedves Ivanov szomszéd. árulja már el. hova szokta vinni a televízióját? — A bankba! — válaszolta. — Miért éppen oda? — Azért, hogy megjavítsák. — Érdekes — csodálkozott a kérdező. — Na. és megjavítják? — Nem. — felelte Gencso. — Akkor miért viszi oda? A remélt válasz helyett váratlan kérdéssel felelt: — Maguk hol javíttatják a háztartási készülékeiket? — Természetesen a szervizben. — És a tévét? — Azt is ... — És meg is javítják? — Nem. — válaszoltuk.— Vagy nincs hozzá alkatrész, vagy pedig minden szerelő szabadságon van. — Akkor miért mennék oda? Hát most mit mondjunk neki? A végén még kiderül, hogy neki van igaza! Valóban, mi a fenének járkáljon az ember a városszéli szervizekbe, ha úgysem javítják meg a készülékeit? A bank legalább itt van a közelben ... (Bolgárból fordította: Addmecz Kálmán)
