Népújság, 1987. július (38. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-07 / 158. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1987. július 7., kedd JÚLIUS 8-ÁN A VÁRBAN ... Egri Kati — egri porondon A művészek rekkenő, csaknem negyvenfokos déli melegben dolgoztak kitartóan. Nem is csoda, hiszen Horváth Péter—Novák János: Enyém a vár című zenés mesejátékénak és Páskándi Géza: Egriek, vitézek című darabjának bemutatójáig igen szűkre szabott az idejük. A szünetben a fáradtság és a hőség ellenére is sikerült rávenni Egri Katit — mindkét előadás szereplőjét —, hogy az előkészületekről nyilatkozzon, no és — ha már a neve is árulkodik — arról. hogy mi köti őt megye- székhelyünkhöz ? — Egerhez nagyon sok közöm van — kezdi a fiatal színésznő —, jobban mondva édesapámnak, a színészrendező Egri Istvánnak volt. A nagyszülei itt éltek Besenyőtel ken, s ő náluk nevelkedett, iskoláit is Egerben végezte. Eredetileg voltaképpen Klein Istvánnak hívták, később tudatosan vette fel az Egri nevet. Bár Budapesten született, de a gyerekkora, első élményei e városhoz fűződtek. — Bizonyára ön is gyakran megfordult nálunk korábban is? — Gyermekkoromban néhányszor kirándultunk ide, ám még szorosabb kapcsolatom volt az elmúlt években, hiszen a Szigligeti Színház társulatának tagjaként gyakran jöttem vendégsze- repelnii ebbe a szép barokk városba. S ha már itt tartunk. elmondom, hogy rengeteget fejlődött csak az utóbbi két évben is, tényleg — ahogy a külföldiek mondják — valóságos kis ékszerdoboz. Egyetlen szépséghibája csak, ihogy késő este egyetlen vendégváró szórakozóhelye sincs nyitva ... Azt hiszem, ez nagy mulasztás ... — Említette a szolnoki társulatot. Ha jól tudom, két esztendeje már a fővárosban dolgozik... — Előbb szabadúszó voltam, majd a Radnóti SzínA nézők akik többnyire csak a színészi munka végeredményét látják, hajlamosak azt hinni, hogy ez a hivatás csupa játék, s öröm forrása az alkotók számára is. Nos, hogy ez csak részben igaz, arról magam is meggyőződhettem, jó néhány arra járó kirándulóval együtt, amikor az elmúlt héten alkalmam volt végignézni a helyszínen az idei egri várjátékok próbáit. pádhoz szerződtem. Szimpatikus számomra az a művészi program, amit a Bálint András vezette műhely képvisel. Hívtak máshová is, de mert jó kollektívára találtam, ezt választottam. — Ez azt is jelenti, hogy megtalálta a helyét, megállapodott ... — Szó sincs róla, hogy elégedett lennék magammal. Vonzott a lehetőség, mert sokan vagyunk, akik megértjük egymást, korábban is együtt dolgoztunk. Ez nem jelenti azt, hogy később, ha úgy alakul, nem mennék vissza vidékre. Bár most jól érzem magam ... — Szolnokon pedig szép feladatokat kapott, részese lehetett nagy sikereknek ... — Az ott töltött hat év meghatározó volt az életemben ... Most egy kicsit újra kell kezdenem, abban az értelemben is, hogy Pesten vagyok, és új csapatban. Visz- szatérve az előbbiekre. Nem mondhatom, hogy „befutottam”, hiszen tévében, filmen is keveset szerepeltem az eltelt tizenkét év alatt... — A képernyőről pedig igen hamar megismerhették, ha jól emlékszem, először az Abigélből... — Ez 'igaz, de azóta nem nagyon kényeztettek el. Bár az elmúlt évadban ilyen szempontból kissé peches is voltam, mert szeptemberben hívtak három filmbe is, csak hát épp akkor két darabban is próbáltam, így „nem tudtak kiadni”. — S más szempontból hogyan alakult az elmúlt esztendő? — Egy kétszemélyes, amerikai színmű: a Mint két tojás hozott elismerést. Márton Andrással játszottuk. A másik két produkció, amiben részt vettem ... Azzal nem voltam elégedett... — Ez gyakran megesik máskor is ... ? — Az nálam többször előfordul, hogy nem vagyok elégedett. Talán még akkor is. amikor igazi közönség-, sőt szakmai sikert könyvelhetek el. Mindig akad valami. ami még javításra vár . .. — Sokszor lép fel zenés darabokban, az egyik mostani is ilyen .., Mennyire jelent ez plusz terhelést? — Ez nagyon pontos műfaj. Talán ezért is mondhatom, hogy a szakmát igazán itt lehet elsajátítani. Szolnokon már az összes ismert zenés darabban játszottam, ami egyfelől örömet jelentett, de egy kicsit tartottam attól, hogy „másban sem gondolkoznak” velem kapcsolatban ... őszinteség és igényesség jellemzi minden megnyilvánulását. Vidámsága és kiegyensúlyozottsága ellenére számára a hivatása véresen komoly. Amikor kedvteléséről kérdezem, félig tréfásan, félig komolyan mondja: ez az egyetlen hobbim, igazából „sajnos” ez érdekel... Tudatosan készül egy-egy feladatra, mint például arra a televíziós műsorra is, amely a következő szezon izgalmas próbatétele lesz: — A szegedi körzeti stúdió készít Hervay Gizellának a Megújult a Festetics’ kastély A világhírű keszthelyi Festetics-kastély többéves rekonstrukciója után újra eredeti pompájában fogadja a kirándulókat, a turistákat. A kastély főhomlokzata Zuhanás című művéből egy tv- vígjátékot, amelyben szerepet kaptam. Ez,'azt hiszem, nagyon szép és fajsúlyos vállalkozás lesz. A közeljövőben pedig, július végén Diósgyőrben egy western-mu- sicalban lépek fel. Eredetileg csak ezt a nyári szerződést vállaltam, később kaptam a felkérést az Agria- rendezvényekre. — Áruljunk el valamit a várjátékokról az olvasóknak. — Az Enyém a várban He- lént, a repülő szakácsnőt alakítom, aki egy kicsit tündér, egy kicsit boszorka is. A szerep egyébként tavaly nyáron a Margitszigeten Pécsi Ildikóé volt. tőle vettem át. mint ahogy kollégá- lim, a két férfi főszereplő, Rudolf Péter és Körtvélyessy Zsolt is Funtek Frigyes és Bubik István „helyébe léptek” ... Az Egriek, vitézekben Fatime leszek Rusztem pasa első és legkedvesebb felesége. A helyszín nagyon szép. A többit még izgalommal várjuk mindannyian. Maid kiderül akkor, ha a széksorokba beül a közönség ... Jámbor Ildikó A Festetics-cím er Épületszobrászati remekmű (MTI-fotó: Czika László — KS) Bartók-fesztivál Az idén ismét Szombathely ad otthont július 11-től 25-ig a nemzetközi Bar- tók-fesztiválnak és -szemináriumnak. amelyre ezúttal 29 országból 160 muzsikus jelentkezett. Ez évben zongora-, gordonka-, kamarazene, vonósnégyes, ének-, karmester- és zeneszerző kurzusokat indítanak. Magvas gondolatok A jegyzet vérbeli újságírói műfaj. Elsősorban gondolatébresztő jellege magyarázza, hogy megszületett hangos változata is, amely sokkalta életképesebb, hatásosabb, mint a képernyős vailiáció. Érthető, hiszen az éter hullámain csak a mondandót, a töprengésre késztető érveket postázzák nekünk, bízva abban, hogy mérlegeljük, értékéljük azokat. A szerző személyének megjelenése azonban többnyire zavaró, mert ellentétet érzünk az azonos „látvány” és a szellemi csemege között. Így hát Marconi készüléke e fronton is viszi a pálmát, okulhát belőle az ifjabb, a fele annyi idős rivális. Ezt tudatosította bennünk Faragó Vilmos vasárnapi jelentkezése. A kétségkívül tehetséges zsurnaliszta az Időhúzó című írását olvasta fel. Elhitette velünk, hogy a valódi bölcsesség forrása csak a hosszú évtizedek alatt felgyülemlett seregnyi emlék, tapasztalat lehet. Először a múltba kalandozott, s a hajdani lányos anyák gondjait elevenítette fel. ők arra törekedtek, hogy minél hamarabb férjhez adják valamennyiüket. nehogy agg- szűzekké vénüljenek. Ma más a helyzet, most a szülők egyre nehezebben válnak meg felnőtt gyermekeiktől. Ennek nemcsak az érzelmi kötődés az oka, hanem az is, hogy az ifjak fészekrakása meglehetősen nagy összegű pénzt, tetemes beruházást igényel, azaz újabb, erejüket meghaladó erőfeszítést követel azoktól, akik amúgy is tengernyi áldozatot hoztak a családért, annak gondtalan hétköznapjaiért. Még egy lépés, s már ott vagyunk az egyéni problémák társadalmasításánál. Ismét felbukkan — mesteri intésre — a kiindulókép. és sorjázhatnak a következtetések. Miattunk, bennünk, értünk. Ezért van szükség az effajta tízperces vállalkozásokra. mert, ha felkészült, ígéretes stílusérzékkel megáldott kollégák állnak a mikrofon elé, akkor feledjük a felszínt, s velük együtt kutatjuk a mögötte rejlő mélységeket. Kell az ilyen agytorna, mivel kizárólag a tisztánlátás eredményezhet célirányos, sikeres cselekvést. Egyébként az se mellékes, hogy az igényesen megválasztott formai köntös jó néhány embert arra nevel — tíz-, szerencsés esetben százezrekről lehet szó —, hogy közlendőjét folyvást igényesen tálalja. Ez is nyereség, legalábbis hosszabb távon ... Figyelmesség Érdekes próbálkozás az Ismét — a javából, hiszen mindig az elmúlt hét műsoraiból összefűzött csokorral tisztel meg minket. A legutóbb — szombaton — Péterváry Gábor oldotta meg ezt a felelősségteljes, ezt a nem kis feladatot. A minősítő jelző kritikusi szemléletre utal, mintha egy házi ítész bírálná a különböző produkciókat, s csak a legrangosabbakból idézne fel frappáns, az egészre is utaló részleteket. Talán ez a motívum is közrejátszik, de — s ezt határozottan állítom — nem domináns, mert fontosabb az a szándék, hogy ízelítőt adjanak a lepergett hét nap aligha vitatható erényeiből. Dicséretesen figyelemkeltő küldetést teljesítenek. Az éppen ráérők tömör keresztmetszetet kapnak a szerteágazó munka produktumaiból, azaz legközelebb már a nekik leginkább tetsző programra koncentrálnak. Ebből következik, hogy nem kerülhet akármi ebbe a jelképes kosárba, vagyis ekként ötvöződik az esztétikai és a praktikus elv. méghozzá egészséges arányban. Ezért vált még inkább szimpatikussá számomra az a Vajda János. akinek egyik rádiós szerepével hétfőn este ismerkedtem meg. Érthető, hiszen ezen a forró hét végén önmagáról. pályájáról, örömeiről, kudarcairól is vallott. A tipp és a bevált gyakorlat annyira jó, hogy kamatoztathatnák a tévések is. Természetesen sajátos viszonyaikra adaptálva. Végtére is nem szégyen a korosabb testvértől tanulni... Pécsi István TÓTH-MÁTHÉ MIKLÓS: Egy kosár dió A Közért előtt idős asz- szony árulja a portékáit. Virágot, gyümölcsöt, tojást, zöldséget, mikor mit. Nem csupán ö árusít ott. többen is. Idős emberek, akik a I kertjükben, kis gazdaságuk- I ban termelt javak piacolásából szerzett pénzzel cseI kélyke nyugdíjukat egészítik ki. Amellett a magányukat is megfelezhetik a társakkal, hiszen árusítás | közben beszélgetni lehet, I nézelődni, tölteni az időt. Az a kedves asszony a fa- ’ lumbéli öregekre emlékez- ; tét. Ízes beszédű, mosolygós. Ismerősként köszöntjük egy- > mást, sokszor veszek tőle i tojást, leveszöldséget. De ' akik igazán elnyerték a tetszését: a gyerekeim. Mindig a kezükbe nyom valamit. Almát, napraforgómagot, virágot. Hiába intem ettől, csak mosolyog. „Ugyan tessék már hagyni, jó szívvel adom az aranyoskáknak. A múltkor a kisfiú olyan komolyan elbeszélgetett velem, mint egy felnőtt.” Aztán egyik alkalommal csöngettek, ő állt az ajtónk előtt egy kosár dióval. „Megígértem a gyerekeknek, mert hogy azt mondták, szeretik” Nem engedte, hogy kifizessem. „Ne tessék már megsérteni, ajándékba hoztam. Fogyasszák a kis aranyosok egészséggel." Eltöprengtem az eseten, nem először már. Életem folyamán sokszor volt alkalmam megtapasztalni a szegények „gavallériáját”. Akik a kevésből is önzetlenül adtak. Olyan természetesen, ahogy egy pohár vizet nyújtunk át a szom- jazónak. És persze volt alkalmam tapasztalni az ellenkezőjét is. Az anyagi javakban dúskálók mérhetetlen fukarságát. Általánosítani természetesen egyik esetben sem lehet. Akadnak jószívű tehetősek is. ahogy megkeseredett kuporgató szegények. De azt nyugodt szívvel állíthatom, hogy az utóbbiak között ezek csak „fehér hollók”. Az általános típust az én szememben ez az öregasszony képviseli. Mi lehet a lelki indítéka neki és a hozzá hasonlók adakozó nagyvonalúságának...? Nehéz ezt megfejteni. Talán mert más szemszögből nézik a világot, A sokat próbált, nélkülözött emberek megedződött tekintetével. És mert földi javakat gyűjteni nem állt módjukban, így belülről gazdagodtak, oda halmozva föl mindazon lelki értéket, melyeket szerencsésebb embertársaik vágyó- I nuk gyarapítása közben el- I sorvadni hagytak. És itt | mindjárt fennáll a kérdés * is a mai elanyagiasodott í világban: vajon ki hát a ; szegény, és ki a gazdag? Szegény-e ez az öregasz- szony, aki a kevésből is ad- . ni tud, és gazdag-e az a ? minden földi jóval körbe K kerített, akinek csak önzése dagasztja egyéniségét? A válasz, úgy gondolom, nem nehéz. Ez az öregasszony > a gazdagabb. Irigylésre méltóan... (Fotó: Perl Márton)
