Népújság, 1987. július (38. évfolyam, 153-179. szám)

1987-07-04 / 156. szám

4. NÉPÚJSÁG, 1987. július 4., szombat Á hetvenöt éves Pravda Néhány héttel ezelőtt Moszkvában újból kiadták a Pravda első számát, amely ere­detileg 1912. április 22-én látott napvilá­got. Utoljára az ötvenedik születésnapon — tehát 1962-ben — került ismét az ol­vasók kezébe ez a történelmi dokumentum. tWEÍKÍ&KM PAWS** fMlT*. M< t. 71 ML i\ OTKPWTA nOÄCIHCXÄ HA EHiEAHEBHyíO PASQ'tMO FA3ETV JI P A B ű A“. «•*<»*>»*»»** fVs&riryrHK ' 'XV w " w/íX «^tv'í'íX • '»".'»■■X \*í' í''' V ■ S ' ^' Vvfí' A (’ xiií- - ' f -Jvx poxv V : V« S « \ ■ ***•♦»■ »»»* * t 90 * ** ­« J'V *>. ?* X-.X, f nV*. 4* «<•» tW-».«-.<v<vvv,v * a *?. «».«. fc»*** »**. «t •)« 5 >. »> >*> w 1912. április 22. — az első szám *3 B t> 3 n A . jk jk :. : ♦: 8sr<,vs | »»WIW Sztálin és Kamenyev cikke Közvetlen előzményként említhető, hogy 1912 január~ jában tartotta konferenciá­ját Prágában az OSZDMP. Itt kizárják a pártból a mensevdkeket, a párt új ne­ve: Oroszországi Szociál­demőkrata (bolsevik) Mun­káspárt lett. Ezt követően hozzák létre legális napi­lapjukat a Pravdát (Igaz­ság), amelyet Pétervárott szerkesztenek és nyomtat­nak. Április 22-e egyébként ma a szovjet sajtó na,pja. Egyes források az első tit­kos bolsevik napilapként emlegetik a Pravdát. Ez a megállapítás némiképp ro­mantikus színezetet ad az eseményeknek, a prózai va­lóság ezzel szemben az, hogy a Pravda legális napilapként jelent meg. Máskülönben nem is tilthatták volna be az újságot a későbbiek fo­lyamán. Nyilvánvaló, hogy csak törvényes sajtótermé­ket lehet törvényen kívül helyezni. Az induló szám impresz- szuma jelzi az új lap meg­indítását. Ebben található az előfizetési díj (az ár meg­egyezik a maival — 2 ko­pek), a szerkesztők és a munkatársak, valamint a kül- és belföldi tudósítók névsora is. Néhány ismer­tebb név: Rosa Luxemburg, Gorkij, Zinovjev. A Pravda tudósítói ott voltak Párizs­ban, Londonban, Brüsszel­ben, de Svájcban is. Az első oldalon szerkesz­tőségi cikkek találhatók (név nélkül). Ezek a programadó írások Sztálin és Kamenyev tollából születtek. Ebből az olvasó megtudhatta a lap kiadásának körülményeit: hogy a költségek nagy ré­szét adományokból fedez­ték. Minden pétervári gyár — természetesen a munká­sok — hozzájárultak a ki­adásokhoz. A vezércikkben a szerzők kifejtik, hogy Orosz­országban majd mindenki­nek, az egyházaknak, a gyá­rosoknak és a kereskedők­nek is van saját sajtóorgá­numuk, indokolt tehát a munkásság lapjának megin­dítása is. Az írás élesen cáfolja azt a nézetét, miszerint az or­szág vezetésével szemben tü­relmesnek kell lenni, hisz az gondoskodik a munká­sokról. Ám — mint a cikk állítja — a „fekvő kő alatt nem folyik víz...” A lap céljai A Pravda egyik alapvető feladata, az, hogy fejlessze a proletárok osztályöntuda­tát. Továbbá, hogy minden­kinek és mindenkor érthető magyarázatokat adjon a kö­zelebbi és a távolabbi cé­lok elérése érdekében. Ugyancsak fontos feladatá­nak érezte a lap a nemzet­közi munkásmozgalommal való kapcsolattartást: a ta­pasztalatok és vélemények rendszeres cseréje, hiszen — mint írják — „csak a teme­tőben van totális nézetazo­nosság ...” Azonban bármily különb­ségek is adódnak a mozga­lomban, nem szabad elfeled­ni a közös célt, az azonos helyzetet. A lap segít a súrlódások enyhítésében, s az együttműködés kialakítá­sában. A belső oldalakon tudósí­tás olvasható a híres lénai eseményekről — 1912. ápri­lis 4. —, arról a sortűzről, amely 270 ember halálát okozta a békés tüntetésben. A hírek mellett különféle je­lentések találhatók a mun­kások megmozdulásairól, külön rovat szól az ország­ban zajló sztrájkokról. Több szépirodalmi mű (vers) is szerepel a lapban. Jellemző, hogy az első év­ben számos olyan tudósítás jelenik meg, amelyet mun­kások írtak. 1912. és 14. kö­zött átlag negyvenezer pél­dányban lát napvilágot az újság, ám ez a szám ké­sőbb hatvanezerre ugrik. Le­nin ezalatt a két év alatt kétszáznyolcvan cikket irt a Pravdába, ami jelzi, hogy a párt első embere milyen aktívan vett részt az újság munkájában. Érthető tehát, hogy a cári rezsim üldözte a lapot: a szerzőket és a terjesztőket. Az első évben negyvenegy számot koboztak el, s harminchat alkalom­mal indítottak eljárást elle­nük. Egy újság — több címen 1914-ig nyolcszor zárták be a Pravda szerkesztősé­gét. Ezen idő alatt különbö­ző címeken jelent meg a lap. így mint Munkás Prav­da, Északi Pravda, a Mun­ka Pravdája, az Igazságért és mint Proletár Pravda került az olvasó kezébe. 1914-ig hatszáznegyvenöt szám — ebből 190 számot „üldöztek” — jelenik meg, míg végül 1914. július 8-án bezárják a szerkesztőséget, s ezzel véget ér e korszak. Legközelebb 1917. márci­us 6-án kerül az utcára az újság, mint a párt közpon­ti és pétervári bizottságának lapja. 1918 márciusától Moszkvában szerkesztik és nyomják a Pravdát. Itt a központi és a Moszkvai Bi­zottság közös sajtóorgánu­maként működik. Ez az ál­lapot 1952-ig áll fenn, 1952- től a Pravda már az SZKP központi lapja. Talán nem véletlen, hogy épp a 75. születésnap után — ezekben a hetekben — megújították a lap külsejét és struktúráját is. Mindezt az elmúlt egy-két év válto­zásai indokolták. A lapból eltűnt a napi kötelező ve­zércikk, kevesebb a száraz közlemény, több-rövidebb, színesebb anyag található benne, ezentúl megnöveke­dett a fotók szerepe is. Nyilvánvaló, hogy a Szov­jetunióban folyó átalakulás elképzelhetetlen a sajtó se­gítsége nélkül. A sajtóorgá­num mintegy hidat képez a vezetés és a széles tömegek között, az sem kétséges, hogy a változások végigvi- teléhez tudatformálásra van szükség, s ehhez nélkülöz­hetetlen eszköz a tömegkom­munikáció. Ebben az érte­lemben a mai Pravda leg­alább olyan nagyságú fel­adatok előtt áll, mint 75 év­vel ezelőtti „társa”. Havas András KÉTSZÁZ ÉVE: Az első tudományos konferencia Budapest konferenciavá­ros — olvashatjuk, hallhat­juk ezt a minősítést, külö­nösen mióta átadták ren­deltetésének a mutatós és pompásan működő kong­resszusi központot. Az első tudósi gyülekezet éppen most kétszáz éve, Pest-Budától nem js olyan messze, Selmecbánya szom­szédságában egy kicsi szlo­vák falucskában, Szklenón tartották. Itt telepedett le egy asztal köré huszonhét bányászati szakember, úti okmányaik szerint európai, dél-amerikai és mexikói ki­válóságok. 1876 szeptemberé­ben kezdtek eszmét cserélni, és bizony már jól benne jártak az őszben, amikor egyikük, másikuk búcsút mondott a kollégáknak, s hazíaindult. Born Ignác (1742—1791) előbb szülőföldjén küzdötte fel magát az ásványtan és a fémnemesítés messze föl­dön ismert szakértőjévé. Amikor Mária Terézia meg­hívására 1776-ban Bécsbe érkezett, már szaktudomá­nyának professzora volt, s előbb az udvar természettu­dományi gyűjteményét ren­dezte újjá, s virágoztatta fel, majd 1779-től a pénzve­résért és a bányászatért fele­lős kamara tanácsosa lett. Az 1780-as években valósá­gos híresség: laboratóriu­mában, lakásában ott nyüzs- gött a császárváros előkelő­sége. Főképpen a liberális gondolkodás nemzetközisé­gét hirdető szabadkőműve­sek kedvelik. Born Ignác hamarosan világhírű feltalálóként jár- kel a császári udvarban, illetőleg a selmeci táj bá­nyászfalujában, a kutatásra, kísérletezésre kiváló Szkle­nón. Ő dolgozta ki az amal- gálásnak, azaz a fémek hi­gannyá) való kinyerésének új, a korábbinál kevésbé költséges és egyszerűbb for­máját. Amikor 1786 tavaszán könyvben is közzétette az amalgálás új elméletét, s a gyakorlati bemutatásra szol­gáló kohója is működött, gondolt egy nagyot, és en­gedélyt kért egy — mai ki­Born Ignác (1742—1791) fejezéssel mondva — szak­mai bemutatóra. Mindezek után két szak­könyvet is kiadtak. Az egyi­ket 1789-ben, a másikat 1790-ben nyomtatta ki szer­kesztőjük, a Harz hegységi Zellerfeld bányakapitánya, Friedrich Wilhelm von Treb­ra. E kötetekben már tizen­öt ország 155 szakembere közöl kisebb-nagyobb tanul­mányokat a bányászat és a kohászat elméleti és gyakor­lati tudnivalóiról. íme a világ két legelső természet- tudományi almanachja, kol­lektív bölcsességgel megal­kotott mesterségleírása! A világirodalom zseniális „mindenese”, J. W. Goethe is publikált az egyik kiad­ványban; ő az ásványtan és az optika kutatójaként ér­demelte ki a közreműkö­dést. A Bányászati Társaság, mint a világ legelső tudomá­nyos szervezete sajnos mind­össze két évig működhetett. Az 1789-es francia forra­dalmat követő háborúk ugyanis megint békétlenséget szítottak Európában, így a nemzetközi együttműkö­désnek kénytelen-kelletlen vége szakadt. Born Ignác elhalálozott. A szklenói kon­ferencia így nem ismétlő­dött meg. A tudósi összefo­gás szép példájaként azon­ban két évszázad távolából is hirdeti az együttműködés értelmét, hasznát. . . A. L. „EGY EGRI FŐPAP KIESETT KOPORSÓJÁBÓL” Földrengések /. István korától napjainkig A világban lezajló föld­rengések hatására hazánk­ban is megnőtt az olvasók érdeklődése a magyarorszá­gi földrengések nem csak jelene, de múltja iránt is. Sokan felteszik a kérdést: No és nálunk hogyan is ál­lunk a földrengésekkel? Nos a válasz: Bizony ná­lunk is szép számmal vol­tak földrengések, csak nem olyan erősek és nem jár­nak olyan pusztítással, mint például az 1977. évi romá^ niai. Legalábbis nem az utolsó néhány száz évben. Bár, ha egy kissé vissza­nyúlunk a történelembe, a krónikások már I. István királyunk korából sok ször­nyűséget, sőt csodálatos dol­got tudnak a magyarorszá­gi földrengésekről is. Amint egy I. István kora­beli krónikás írja, a nagy király halála után „nagy csudák és veszedelmek lő­nek, mert sok városok meg- égének, földindulások is lő­nek ; két napot is látának az égbe; nagy drágaság és mi­rigy halál is következők és sok hadak miatt igen meg- nyomorodék az ország.” Néhány évtizedre rá 1092. június 6-án László király Szabolcs váránál tartott or­szággyűlést és nemzeti zsi­natot. Ezt az évet még sem ez tette emlékezetessé, ha­nem az a földrengés, amely a Tdsza-tájon vitt végbe nagy pusztítást, amely oly nagy volt. hogy az egykorú króni­kások szerint: „A folyó há­rom napig vérrel folyt.” A külföldi krónikák is terje­delmesen írnak ezekről a pusztításokról. Szerintük: „Magyarországon ezekben az időkben mint hallottuk sok csodálatos esemény történt. Ugyanis egy bizonyos hegy a Dunába szaladt zuhang . . . Ezáltal ez a folyó saját med. rét változtatta, és a Duna mentét széltében-hosszában elpusztította. Ugyanakkor más helyen a szárazföldön hatalmas tó keletkezett és ebből egy hatalmas hegy emelkedett ki. A Tisza ne­vű folyó is három napon ke­resztül véres volt. De ott még eddig nem hallott föld­rengés is volt, úgyhogy az emberek nem tudták a he­ves lökést állva elviselni. Igen nagy századok óta nem észlelt dübörgés is rémítette az embereket, mely a föld felett átment és ugyanazon úton a föld alatt alá vissza­térni érződött.” Ezután a híradások már meglehetősen gyakran említenek földren­géseket. Az 1258-as évről pl. azt írják, hogy földrengés pusztított Magyarországon, Csehországban. Lengyelor­szágban és Oroszországban is. A török hódoltság korát sem kímélik a földrengések. 1561. február 12. és márci­us 1. között Budapest, Vác, Cegléd, Kecskemét között alaposan megsanyargatta az embereket. Sok kárt tett emberben, és számos ház dűlt össze az ekkor már török uralom alatt álló Budán és Pesten. A budai pincék lesüllyed­tek. sok közülük összeom­lott. A törökök annyira fél­tek. hogy a nyilvános val­lásgyakorlatokat is beszün­tették. Azt hitték, hogy az isten haragját idézték fel maguk ellen. A földrengés, mint a krónikások írják nemcsak Magyarországon, hanem Konstantinápolyban is pusztított. Rá egy évszázadra 1676. március 26-án Kassán és Eger konyákén volt nagy földrengés, amit Vályi And­rás is említ földrengésekről írott könyvében. Valószínű ehhez fűződik az egri vár megrongálódása is. A XVIII—XX. században, ha nem is mindent elpusztí­tó. de ijedtségre okot adó földrengések azért bőven akadtak. Közülük említésre méltó az 1763. június 28-i, aminek különösen a Duna melléki városok érezték a hatását, de rengéseket érezni lehe­tett Pécsen, Sopronban, Egerben és Trencsényben is. 1826. szeptember 14-én Pesten és környékén volt nagyobb földrengés. 1868. augusztus 22-én na­gyobb rázkódások voltak Pesten és környékén. Júni­us 23-án ismételt földrengés volt Jászberényben, Pes­ten és környékén. Június 29- én és augusztus 20-án a rengések megismétlődtek, és Pesttől egész Jászberényig, Kecskemétig terjedtek. 1869. január 2-án a ren­gések szintén Kecskeméttől egészen Egerig észrevehető- ek voltak. Ezután néhány évtizedes kihagyással ismétlődtek meg a rezgések, így 1888. novem­ber 26-án Egerben észleltek rengést, majd 1903. június 26-án egy Heves, Borsod, Gömör, Nógrád, Jásznagy­kun, Szolnok és részben Sza­bolcs megyékre terjedt ki, amelynek nagysága 520 kend­re tehető. A szakemberek szerint a földrengés köz­ponti területe Eger és Zsérc között volt. A földmozgás eredményeként számos ké­mény dőlt le. házfalak re­pedeztek meg, erős menny­dörgésszerű robaj kíséreté­ben. A rengés időtartama 8—10 másodpercet ért el. Másfél évtizedes kimaradás után 1916. január ,19-én gyors egymásutánban két- három morajjal lezajló lö­kést észleltek Egerben és Felsőtárkányban. Egy évvel később 1917. július 14-én Egerben déli 12 óra körül a város több pontján tompa morajtól és dübörgéstől kísérve meg­mozdult a föld. A földren­gés 19—20 másodpercig tar­tott. Egy óra után a löké­sek valamivel gyengébben megismétlődtek. A későbbi évtizedekben emlékezete­sebb földmozgások közé tar­tozik az 1946. és 1955. évi, amiről annak idején a sajtó is sokat írt. A Heves megyei földren­gések sorából egyet nem le­het még kihagyni, az 1925. évi máig is sokat emlege­tett földrengést. özvegy Varga Lászlóné visszaemlékezése szerint a kérdéses időben az Egri Do­hánygyárban a munkater­mekben a mennyezetet tar­tó oszlopok úgy hajladoz­tak, mint viharban a gyen­ge fűszál. Le is terelték a munkásnőket az udvarba, majd azzal engedték őket ha­za. nézzék meg milyen ká­rokat okozott odahaza a földrengés. Amikor a gyárból hazafe­lé indultak, a mai Dobó té­ren mentek keresztül. ek­kor újabb földlökések kez­dődtek. Ijedtükben felnéz­tek a Minorita templom tor­nyaira, látták ám, hogy oly­bá tűnt, mintha meg akar­tak volna hajolni a munkás­asszonyok előtt, ám egy durva kéz mindig vissza­rántotta a jó akaratú tor­nyokat. Sokáig beszéltek az egri­ek arról is, hogy a Kossuth Lajos utcán közel a megyei tanács felé az egyik akkori kanonoki palotában egy fel- iravatalozott főpap kiesett a koporsójából, és úgy kellett kispapi segédlettel és hosz- szas ceremónia közepette a helyére visszaemelni. Így zajlott le a sok kisebb pusztítást is okozva az 1925. évi földrengés, amely még ma is élénken él az időseb­bek emlékezetében. Szeren­csére később még ilyen föld­rengések sem voltak. A kö­vetkező évtizedekben 1946- ban. majd 1955-ben is csak érezhető földlökések voltak, és 1977. március 16-án hal­lottunk a Gyönk Tamási közti földrengésről, de ezt Heves megyében csak a Piszkéstetői vizsgálóban el­helyezett műszerek tudták regisztrálni. És szerencsére szintén csak hallottunk az 1985. augusztus 15-i föld­rengésről és az azt követők­ről is. Egy ilyen írásban, egy ilyen téma kapcsán mit is lehetne okosabbat befeje­zésül hozzátenni az eddig le­írtakhoz mint azt, hogy re­méljük most és a jövőben is: szerencsére. Varga László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents