Népújság, 1987. július (38. évfolyam, 153-179. szám)

1987-07-25 / 174. szám

NÉPÚJSÁG, 1987. július 25., szombat

9.

magamnak, hanem csak adódtak. Erről a darabról is azt hiszem, hogy csak adódott nekem. valahogy furcsán. Olyan azonban ő maga is. A címe: Énekes

madár. Valami olyan keleti mese, természetesen székelyekkel és időtlen székely világgal. Biztos vagyok benne, hogy én csak az első vagyok, aki írok róla. Néhá- nyan, akik olvasták azt mondják, hogy a legjobb, amit eddig írtam. Ez a néhány ember azonban nem színigazgató. Aki színigazgató olvasta, az csak' kettő van. Ezek nagyon ellenkező véleményen vannak velem, mert nem akarják előadni a darabot. Klabund Krétakör című darabját előadták a Nemzetiben, és kétszáz- szőr ment. Azt hiszem, az enyém is valami olyan székely Krétakör, s természetesen ennek nincs helye a magyar Nemzeti Színházban, s ha volna székely Nemzeti Színház, abban még kevésbé volna helye. Nem baj azonban, így még kedvesebb és emlékezetesebb a dolog. Pénzt nem vesztek véle, mert nem pénzsóvárgásból íródott. Kedvvel csináltam, és bódulatban, mint a gyermeket, de kedvesnek és szépnek született, s bizonyosan lesz is belőle valaki.

Csak múljon az idő.

Szegény Ábelnek sem találtam olyan hamar keresztapát, pédig négy pesti kiadót kértem volt fel erre a tisztségre. Egyik sem akarta kiadni, míg végre otthon kellett megkeresztelni, az Erdélyi Szépmíves Céhnél. Most látva, hogy mégis lett belőle valaki, bármelyik szívesen kiadná, s a Géniusz igazgatója boldog, hogy két nap alatt ötszáz példányt adott el a második kötetből. Hát hadd tollasodjék csak az Énekes madár is, majd eljön a nap, amikor kirepül a fészekből, és úgy fog énekelni a székelyekről, s a szerelemről, hogy a népszínművek festett madarai melegebb éghajlat alá fognak költözni tőle.

Addig is szelíden és minden indulat nélkül nézem, hogy mi folyik a pesti színházakban, és egy irodalmi Morgan tanain vigasztalódom, aki azt tanítja, hogy szerves élet az irodalom is, ahol már csírájában meg van határozva a műnek a sorsa.

Úgy látszik, az én Énekes madaram-nak tavasz a sorsa.

EGERBEN JÁTSZIK ...

i

Berek Kati igazi arca

A cím talán megtévesztő is lehet. Nem, Berek Kati színművésznő nem változott meg. Csupán róla alkotott megítélésünk lett az utóbbi időben alaposabb, sokszínűbb. Az eltelt két esztendőben — mióta Győrben dolgozik, mióta megszűnt a hosszú csend körülötte, új talán igazibb oldaláról ismerte meg a nagyközönség.

Ami találkozásunkkor a legfeltűnőbb, hogy kiegyensúlyozott és boldog. Sugárzik belőle a lélek fiatalsága. Kollégáival és velem is szinte zavarba ejtően közvetlen, őszinte. S mindemellett hihetetlenül szerény.

Hogyan került az Agria Játékok alkalmi társulatába? Kedves történetet mesél er' ről:

— Gáli László rendezőt korábban nem ismertem. Ö még főiskolás korában látott engem színpadon játszani. Ám úgy alakult, hogy mindeddig be sem voltunk mutatva egymásnak, ami a szakmában meglehetősen ritka. Telefonon hívott fel, és szerepet ajánlott: hogy

játsszam el ebben az előadásban Móka anyját, ami kis szerep, de magvan a maga jelentősége, szépsége Szinte azonnal igent mondtam. Csak abban voltam bizonytalan. ha, mint ahogy megbeszéltük, találkozunk a rádióban, ő vajon megismer-e engem, mert én nem . . . Ezt el is mondtam neki. elnevette magát; hát persze . . . Ami őszinte meglepetést okozott, s igazán ajándéka az életnek, hogy nagyon kellemes, intenzív, s szerintem érzékeny munka

volt vele dolgozni. Rendben tartotta az előadást. Ami a darabot illeti: nyilván nem vállaltam volna, ha nem tetszik ennyire. Kevés a szereplő. s így mindegyik alakításnak van súlya. Én csak a harmadik felvonásban lépek színre, de ez nem zavar: komoly, szép feladatnak tartom.

— Nemrégiben televíziós interjújában úgy nyilatko' zott, hogy a vidéki és fővárosi színész között nem érez különbséget. Még mindig nem változott a véleménye?

— Ez még változatlanul így van. Azért akár hiszi, akár nem, ha akarnék, tudnék Pestre, szerződni. Rajongva szeretem a hivatásomat. s számomra, aki szinte egész eddigi életemet fővárosi színészként töltöttem, a győri munka óriási kaland. Szeret a közönség, a kollégáim, s most úgy érzem, semmikép sem mennék vissza. Ha változtatni kellene a sorsomon, akkor is még mindig a vidéki utakat keresném. Abban persze hiú vagyok, hogy csak akkor megyek, ha hívnak. Most is így történt.

— Milyen sikereket, esetleg belső kudarcokat hozott az elmúlt időszak?

Berek Kati érdemes művész

(Fotó: Köhidi Imre)

— Hiszek abban, hogy a kudarcokért az ember önmaga is felelős. A tehetség is olyasfajta, mint az egészség; egyik napról a másikra történhet valami, ami miatt nem sikerül. Hadd ne szóljak most ezekről! Nekem ilyen boldog két esztendőm már rég nem volt! Jobbnál jobb megbízásokat kaptam. Eljátszhattam Dürrenmatt Az öreg hölgy látogatásának címszerepét, a Trójai nőkben Hekabét, nemrégiben pedig a televízió is egyenes adásban közvetítette Németh László ritkán színre kerülő darabját, a Bodnárnét, amelyben a főszerepet kaptam. Erre adtak a minisztériumtól és a rádiótól — mert ott is eljátszottam — nívódíjat. Aztán az idén közvetítette a rádió a Bernarda Álba házát, ahol Ponciái alakítottam. Mit mondjak? Csőstől szakadt rám az öröm, s ezenkívül egy óriási komédiás lehetőséget kaptam Győrben a Kapiár és lencsében, ahol színházi vécés néni voltam. Nagy bohócszerep . ..

— Sokáig beskatulyázták, inkább a tragikusabb hangvételű művekben foglakoztak ták ...

— Igen, igen. El nem mondhatom szavakban, mit éreztem az említett bemutatón. A publikum sikí- tozott a nevetéstől.. Én a színfalak mögött pukkadoz- tam, már nem is az élőadást hallgattam, hanem a közönséget. S arra gondoltam, uramisten, a második fel vonásban be kell ' mennem, s amikor kinyitottam az ajtót, én a „félbolond kis öreg" asszony”, a fogadtat^ leírhatatlan volt. Elkezdtek visítani, hisz .már erre nem számítottak, hogy még ez is jön . . . Ezt a sikert a7 egyik legnagyobb ajándéknak könyvelhettem el a pályámon. A megpróbáltatások mind-mind előtte voltak.

Az, hogy mitől van benne ennyi erő és lendület a megújulásra, elárulja egy mondattal, amikor a fiatalokkal való viszonyáról kérdezem:

— Mindig azt mondogattam magamban, hogy akkor fogok igazán megöregedni, amikor utánafordulok egy tizenévesnek, hogy no. ez nem köszönt. Ez még nem fordult velem elő . ..

Jámbor Ildikó

ff

„Az életben

mindennek tétje van

Szabálytalan arckép Csonka Ibolyáról

Az Énekes madár Magdóját Csonka Ibolya alakítja, akit az egri közönség már jól ismerhet. A budapesti Katona József Színház tagjaként már több darabban bemutatkozott a Gárdonyi Géza Színházban. Játszott már O’ Neill-t, Piran- dellot itt, s most Tamási Áron csodálatos nőalakját formálja meg. Arra kértük, hogy életéről, szerepeiről valljon.

— Tudatosan sohasem készültem színésznek, bár úgy mellesleg — szavalás, iskolai színjátszás formájában — mindez a kezdetektől hozzátartozott életemhez. Szeged mellől egy kis faluból. Pusztamérgesről indultam. Édesanyám féltett e hivatástól Megértettem én az aggodalmakat, 'hiszen e közegben olyan sokféle hatás ér bennünket, a felnőtté válásig könnyen elvesztheti valaki az egyéniségét. De nagy dac volt bennem, s nekivágtam a felvételinek. Sikerült, s életemben nem láttam még olyan boldog asszonyt, mint amilyen az édesanyám volt. öt éve vagyok a pályán. Fél évet a Nemzeti Színházban töltöttem, majd a szakadáskor átmentem a Katonába.

ban. Most az Énekes madár Magdója a kedvencem.

Az első három évben sok szép lehetőséget kaptam. Az utóbbi két esztendő viszont inkább feltöltődési időszakot jelentett nekem. A televízióban többször is szerepeltem ebben az időszakban, ez nagyon fontos volt. de azért mégiscsak a főmunkahelyem. a saját színházam számít.

— Milyennek tartom magam? Fejlődőnek, változónak. Mindig jön egy új szín, egy új szerep, ami által eddig nem ismert vonásaimat fedezem fel. Például el sem tudtam volna képzelni, hogy valaha úgy fogok csoszogni. mint cselédlányként az OJ Neill- darabban. Nem panaszkodhatok. Sok kitűnő műben játszottam: Moliére, Csehov, Pirandello, s mások drámái— Szerencsésnek érzem magam, hogy Gáli László rendező hívott erre a szerepre. Egy kicsit olyan, ha Magdóra gondolok, mintha saját magamat idézném föl. mint amikor falusi lányként elindultam. Szerintem ettől látszik igazán tizenhat évesnek ez a figura, meg attól, hogy olyan dolgokat mond. Más eszközt szerintem nem szabad használni ennek érzékeltetésére. Csodálatos, hogy mi mindenen megy keresztül az a lány, a szolgaságtól a lázadáson át az anyaságig jut el a szerelem erejével.

életben mindennek tétje van. Ha más nem, az utókor kérdezi meg:... és te akkor mit csináltál? Szerintem minden dolognak megvan a miértje, még ha nem is tudom, hogy mondjuk adott pillanatban miért nem török ki váratlanul indulatosan. Sokszor érzem azt, hogy rendet kell tennem magam körül, ez számomra nagyon fontos.

őket fognom. Aztán vagy sikerül, vagy nem. Bár más előjelű érzelmi hullámok is érkezhetnek a nézőtérről: amikor egyszer Csehov Manóját játszottuk a Katonában, a második felvonásban le akart esni rólam a szoknya, végig fognom kellett. Félelmetes élmény volt. Éreztem a segíteni akarást lentről, a drukkot.

— Nekem rendkívül sokat jelentett a család. Máig emlékszem azokra az estékre, mikor szüleimmel leültünk, beszélgettünk és énekeltünk. Ma már úgy látom, egyre kevesebben kapnak ilyen indíttatást.

— Ha elolvasok egy darabot. mindig jelzést kapok arról, hogy hol tartok, merre haladok. Ügy látom: az

— Valaha templom volt a színház. A tinédzserek ma a maguk módján reagálnak az előadásokon, úgy mint például egy koncerten. A színész ilyenkor furcsa helyzetbe kerül. Másként kénytelen játszani. Működik a reflex: valahogy meg kell

— Jó érzés a színházalapításban részt venni. Itt Egerben olyasmi történik, ami ritkaság manapság. Már csak ezért is örülök. hogy vállalkoztam erre a szerepre. S hálás vagyok társaimnak: Szemes Marinak, Agár- dy Ilonának, Kóti Árpád' nak, Csendes Lászlónak, Lip- pai Lászlónak és Berek Katinak a közös munkáért. Ha egymással harcoltunk is, az mindig a darab érdekében történt, hogy minél jobb legyen az előadás. Sokat dolgoztunk, s már nagyon-na- gyon vártuk a premiert, mert szinte „éhesek” voltunk a közönségre.

(gábor)

Ibolya és Szemes

Szemes Mari Lippai Lászlóval

Agárdy Ilona. Csendes László. Köti Árpád és Szemes Mari

Szemes Mari és Agárdy Ilona