Népújság, 1987. július (38. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-22 / 171. szám
NÉPÚJSÁG, 1987. július 22., szerda Költségvetés és hiány Azt hiszem, egyetlen normális ember, család sem viselheti el, hogy huzamosabb ideig, a csodában reménykedve. rendszeresen többet költsön a jövedelménél. Ha mégis, akkor a fokozatos eladósodásnak maga látja a kárát. Más a helyzet, ha az államgazdálkodásban keletkezik deficit. Ilyenkor a közösség fizet rá a túlköltekezésre, nem kevés olyan ember is, aki jó munkájával eredményesen gyarapította a költségvetési forrásokat. Van egy másik hátrány is. Mint ahogy az adósságokból nagy lábon élő embert is félrevezetheti a helyzete, elfeledtetheti véle: vigyázz, nem úgy dolgozol, hogy így élhess! — nálunk ts a vállalatok, a lakosság előtt elfedi a gondokat a költségvetés hiánya. Hiszen az állam úgy költekezik, mintha a hiányt is megtermeltük volna. adja azt a pénzt is, amire a termelésben nem volt meg a fedezet. Természete- . sen. bizonyos hiány elfogadható nálunk is. másutt is, bizonyos hiány tervezhető. Nagy a baj viszont, ha a hiány kétszerese a tervezettnek. Ez következett be nálunk. És még nagyobb a baj, ha a gazdaságban, a társadalomban egyöntetű az igény a gondok állami segédlettel történő orvoslására, ami deficitnövelő tényező lehet. Ez is bekövetkezett minálunk. Az Országgyűlés nyári ülésszakának, de előtte, a Központi Bizottság áprilisi ülésének gazdaságunkról adott diagnózisa is nagy figyelmet szentelt a deficittünetnek. Eszerint tavaly az Országgyűlés által jóváhagyott összegnek több, mint kétszerese, kereken 47 milliárd forint volt az állami költségvetés hiánya. Az ok, amiről a pénzügyminiszter is beszélt a Palamentben: o termelésben nem jött létre a számított teljesítmény, s ehhez nem igazították hozzá az elosztást; miközben az állam kilencmilliárddal kevesebbet kapott a vállalatoktól, mint amire számított, 16 milliárddal több támogatást adott a tervezettnél. S ha a deficitet növelte a nagyobb felhalmozás, a társadalom- biztosítási kiadások növekedése, a vállalatoknak adott kárpótlás a saját hibájukon kívüli exportveszteségeikért, a döntő ok a teljesítmények elmaradása és a sok központi támogatás. Elcsépelt a hasonlat, mégis, ma is élő valóság: állam bácsi segít, állam bácsi megrövidíthető. Magyarán: a gazdaságirányítás olyan felelősségeket is átvállal, amelyeket helyben, a vállalati szférában kellene viselni. Így a jobbaktól származó állami bevételek nem vándorolnának a gyengékhez. Valójában tehát az államnak meg kell keményítenie a szívét azokkal a vállalatokkal szemben. amelyek „csőrüket tátogatják”, ahelyett, hogy piacképes, gazdaságosan termelhető termékeket gyártanának. A miniszterelnök-helyettes a KB-ülésen is szóvá tette, hogy vállalatainknál 7—8 milliárd forint pénzügyi hiány rendezetlen, és nagy a veszélye annak, hogy a vállalatok. a minisztériumok állami pénzforrások igénybevételével akarják tartozásaikat kiegyenlíteni. Márpedig ezt a lehetőséget el kell zárni előlük, ha nem akarjuk a deficitet növelni, sőt, ha csökkenteni szeretnénk azt. Az az igazság, hogy érték csak a termelésből származhat. A felső és külső segédletek csak elfedik, elodázzák a problémákat: a gondot a termelés átalakítása, gazdaságossá tétele oldja meg. Ehhez viszont a rendelkezésre álló támogatást meg kell adni. A nagy pénzeszsák felé kacsintgatás nem a legmegfelelőbb vállalati taktika ma. Mint ahogy ma nem az a jó igazgató, aki több központi segítséget ér el. Ügyeskedés helyett a fejlesztés, gazdálkodás, vállalkozás ígér biztos jövőt. Persze ezeket a szükséges „lenti” folyamatokat jobb kormányzati munkával kell kiegészíteni. Hiszen a vállalati eredményeket gyorsabb országos műszaki fejlesztéssel, maximális előnyöket nyújtó gazdaságfejlesztő programokkal, az állami terhek mérséklésével kell megalapozni. Lágyszívűséggel, főképp összeköttetéssel nyújtott indokolatlan támogatások tízezrek munkájának eredményeit húzhatják keresztül. A még felelősebb döntésekre annál is inkább szükség van, mivel a költségvetési deficit leépítéséért a lakosságnak is áldozatot kell hoznia. Bizonyos áremeléseken túl vagyunk már, s a jövőben is várható a lakossági jövedelemnövekedés szabályozása. Ilyenkor még jobban elvárják az emberek a felelősebb, körültekintőbb gazdasági döntéseket, legyen szó exporttámogatásról vagy a válságágazatok helyzetének rendezéséről. A közvélemény is megfogalmazza már: inkább vállaljuk a szerkezetmódosítással járó szociális, egyéb feszültségek megoldását, mintsem maradjon minden a régiben és termeljük tovább a veszteségeket. És még akkor ott vannak a költségvetési intézmények, amelyek működését szintén olcsóbbá — és majdnem valószínű. hogy ezáltal jobbá is — lehet tenni. A Minisztertanács most a költségvetési intézményrendszer szervezetének, finanszírozásának átfogó vizsgálatába fogott. Hasonló szemrevételezés a tanácsok területén sem árt, bár az Országgyűlés éppen legutóbb járult hozzá a tanácsoknak nyújtott állami támogatások kétszázalékos csökkentéséhez. Itt nemcsak az a gond, hogy a forráskivonást lehetőleg ne érezzék meg az iskolák, óvodák, a kórházak. További mély és lehetőleg az 'eddiginél demokratikusabb mérlegelést kíván annak felderítése, honnan lehet még elvenni a pénzt a nagyobb közösség megkárosítása nélkül. Talán csökkenteni lehet a magánházak részére szolgáló telkek előközművesítését, a túl drága és luxus színvonalú lakóház-felújítás, a felesleges hivatalok számát, a tartalékokat? Bizonyára ezek a lehetőségek is felmerülnek a vitákban, ha komoly kényszerré válik a költség- kímélés. Súlyos gond a költségvetési deficitünk, szintre hozatala lényegében összefügg azokkal a megindítandó folyamatokkal, amelyeknek célja a kimozdulás, a kibontakozás. Ezt az óriási hiányt mindannyiunk gyenge munkája, benne a gazdaságirányítás következetlenségei hozták létre. Hogy terhei ne szakadjanak gyermekeink, a jövő nyakába, a tartozás ki- egyenlítéséhez hozzá kell fognunk! K. F. Lengyel ünnep Gyöngyösön Tegnap Gyöngyösön már másodízben emlékezték meg a Gagarin Hőerőmű rekonstrukcióján dolgozó lengyel munkások hazájuk újjászületésének, felszabadulásának évfordulójáról. Másfél évvel ezelőtt még csak alig több mint százan érkeztek erre a nem kis munkára, de a tegnapi ünnepségen jelenlévők már háromszáz kollégájukat képviselték. Bensőségessé tette ezt az összejövetelt egyebék mellett az is, hogy magyar munkásokkal, párt-, társadalmi és tömegszervezetek képviselőivel ünnepelhettek együtt. Egyebek mellett dr. Asztalos Miklós, a megyei párt- bizottság titkára, Angyal Ádám, a Ganz-Danubius vezérigazgatója, Hatvani György, a Magyar Villamos Tröszt vezérigazgató-helyettese, Bódi Béla, a Gagarin Hőerőmű Vállalat vezérigazgatója, valamint Rajki Sándor né. a Gagarin Hőerőmű Vállalat pártbizottságának titkára fogadta el a meghívást. Bosowski Marian, az Ener- gomontaz-Polnoc igazgatója, az építés vezetője ünnepi beszédében méltatta a lengyel—magyar kapcsolatokat, amelynek egyik gyümölcse ez a létrejött gazdasági vállalkozás, hogy ők most igen jelentős részt vállalhatnak a hőerőmű rekonstrukciójából Kiemelte azt is, hogy felelősségteljes feladataikat igen nehéz körülmények között végzik. Az eddigi munkálatok során több mint 11 tonna súlyt bontottak le, s már július 8-án feltölthették az újjáépített kazánt, s megtörténhetett a nyomáspróba, ami bizonyította kiváló minőségű munkájukat. Dr. Asztalos Miklós köszöntőjében nagyra értékelte azt a harcot, azt a fáradozást, amit a lengyel nép a második világháború óta az ország újjászületéséért tett. Hangsúlyozta, hogy a történelem során nem a második világháború az egyetlen kapocs, ami összeköti népünket. A hagyományosan jó lengyel—magyar barátságnak a gyökerei az államalapításhoz, a tatárjáráshoz. Nagy Lajos uralkodásához nyúlnak vissza. Ismertette a jelenlévőkkel, hogy az MSZMP Központi Bizottsága július 2-án, nagy jelentőségű állásfoglalást fogadott el a gazdasági, társadalmi kibontakozás érdekében. Örömét fejezte ki, hogy a hazánkban dolgozó lengyel munkások is részesei országépítő feladatainknak. Köszönetét fejezte ki az eddig végzett munkáért, a megyei pártbizottság nevében, s toDr. Asztalos Miklós beszédét tartja (Fotó: Perl Márton) vábhi munkasikereket kívánt. Az ünnepség hivatalos része kulturális programokkal ért véget, amelyen többek között fellépett az Európa- szerte ismert Vidróczki Nép- íáncegyüttes is. MŰSZERÉSZEK A DOHÁNYGYÁRBÓL A szakma igenlése Negyvenfős gimnáziumi osztályunkból mindenki sikeresen érettségizett. Többségünk egy héttel később már az egyetemek, főiskolák felvételijén izzadt. Bizony, néhányunkat nem vettek fel. Erre szétszéledtünk, a lehetséges munkahelyek felé. Ám volt, aki más úton próbált szerencsét. Szakmunkásképzőbe iratkozott, olyan helyre, ahol szintén követelmény az érettségi. Azóta beszélgetve velük, úgy tűnik, hogy van, akinek egész jól bevált ez az ötlet, de olyan is van, aki fél év után szakított az intézménnyel. Az alábbi sorokban most négyen szólalnak meg, akik szintén érettségi vizsga után indultak neki a pályának. Közös bennük, hogy a dohánygyárban tevékenykednek, különbség, hogy nem egyforma idő óta. így természetesen másképp látják ugyanazt, s így talán mi kívülállók egységes képet látunk. Reménykedjünk. Kovács József Az „öreg szaki" Az alcím persze megtévesztő, hiszen Kovács József egyáltalán nem öreg, viszont tagja annak a csapatnak, amelyik elsőként szerzett 1971-ben mechanikai műszerészi szakmunkásvizsgát érettségi után. A tanulóéveket is beleszámítva, ő már 18 éve dolgozik a dohánygyárban. Egykori osztályukból még öten maradtak itt. ö annak idején a Dobó gimnáziumban érettségizett, s vegyipari egyetemre jelentkezett, de nem vették fel. Így került egyszerre az iskolapad és a munkapad mögé. Azt mondja, lassan megtetszett neki ez a szakma, amelyhez szerinte kell tíz év, hogy megtanuljon valaki. ő régi, tapasztalt embernek számít, s így tekintélye van az üzemben, tanulókkal is foglalkozik. Panaszkodik, hogy nagy a zaj, a por.'Az itteni fáradalmakat kipihenni Tiszafüreden tudja, ahol most is építkeznek a családdal, s ha kerül rá idő. pe- cázik. Hétközben három műszakban dolgozik, társaival figyelik a gépeket, hogy minden rendben megy-e. Ha van valami baki, sokszor nehezebb a hibát megtalálni, mint kijavítani. Előfordul, hogy összefognak, közösen látnak neki a munkának, hiszen a fiatalabbak ebből tanulnak. Mostanság is érkeznek újahb és újabb gépek, s a továbbképzés is biztosított. Külföldi szak- emlberek érkeznek előadásokat tartani, s a francia-német nyelvű irodalmak fordítását is megkapják. Kovács József emellett a dohányipari technikumot is elvégezte. A felesége ugyanitt a cigarettagyártásnál dolgozik, de a gyerekek miatt más műszakban, s így jobbára csak hét végén találkoznak. Farkas László Az „öreg szaki" úgy véli, munkájával itt tud a legjobban keresni, s többször is említette beszélgetésünk során, hogy a dohánygyár „jó hely”. „Az új emberek cserélődnek, a régiek maradnak” — mondta egyszer, s ez jó apropó ahhoz, hogy megismerjünk pályakezdő, fiatal szakembereket is. Megtaláltátok-e a helyeteket? Négyesben zajlott ez a beszélgetés. Farkas László és Varga Attila most végzett, Karanyicz Zsolt jelenleg vakációzik, miután befejezte az első évét. Farkas László Bogácson lakik, s az Egri Gép- és 'Műszeripari Szakközépiskolában érettségizett. Esztergályosként tudott volna elhelyezkedni, de kevésnek találta a fizetést. Próbálkozott a győri főiskolán autógépész szakon, de végül a szakmunkásképzőben kötött ki. Szabad idejében otthon dolgozik Varga Attila maszekként marógépükön és szerelmese a régi motoroknak. Birtokában van egy 1953-ban gyártott BMVí, amely annak idején még a rendőrségé volt, s ma is működőképes. Emellett László saját maga is készített crossmotort, szívesen versenyzett is volna vele, csak hát Eger környékén nincs ilyen egyesület. Varga Attila Budapesten, a Veres Pálné Gimnáziumiban érettségizett. Állatorvosi egyetemre jelentkezett — sikertelenül. Szülei elváltak, így került Erdőkö- vesdre, mivel a technika is vonzza, kitanult mechanikai műszerésznek, ö még nem adta fel diplomás elképzeléseit, a katonaság után a műszaki egyetem üzemgazdász szakára pályázik. Elmondta. hogy a munkáját szereti, csak a nagy zaj borzolja az idegeit, emiatt szeretne kikerülni a műhelyből. Karanyicz Zsolt, szintén Egerben, a Dobóban végzett. Régebben építészmérnöknek készült, de érettségi után már nem felvételizett. Ügy mondja, nincs különösebb hobbija, szabadideje így is eltelik. Valamennyien maradnak a dohánygyárban a mostani terveik szerint. Egyetértenek abban, hogy még a szakmunkásvizsga után is van tanulnivalójuk. Nősülést még nem terveznek, sőt egyikük megjegyzi, hogy a katonaság előtt ez életveszély. Most munka következik mindannyiuknak, kinek a gyárban, kinek maszek mellett. A nyaralás sem marad el, sorjáznak a helyszínek: AÍbádsZalók, Százhalombatta, Síkfőkút, Balaton. Még megegyeztünk abban, hogy vannak, akik csak kényszerűségből töltik az időt velük a szakmunkásképzőben. Ők viszont egybehangzó igennel válaszoltak, amikor azt kérdeztem: mit gondoltok, megtaláltátok-e a helyeteket? Kovács Attila Karanyicz Zsolt (Fotó: Kőhidi Imre)
