Népújság, 1987. július (38. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-21 / 170. szám
4. KULTÚRA —KÖZMŰVELŐDÉS NÉPÚJSÁG, 1987. július 21., kedd Roger Whittaker Kenyában (Zenés amerikai film) Ki is az a Roger Whittaker? Mindenesetre nem akkora világsztár, hogy nálunk is széleskörűen ismerjék. (Bár attól...) Mint énekest. legalábbis nem említik az ilyen tárgyú hazai zenei kézikönyvek. Ettől függetlenül nemcsak dalai végtelenül rokonszenvesek, hanem az a könnyed mesélő kedv, amellyel bemutatja nekünk, kívülállóknak Afrikát, közelebbről Kenyát, szülőföldjét. Egy bennszülött „fehér ember"! Ez már önmagában is felkeltené az érdeklődést. Egy gyarmati tisztviselő család leszármazottja talán? Mindez persze nem is any- nvira fontos, ha az ember végignézi ezt a gyönyörűen fényképezett, mesterien komponált amerikai filmet. Minden dal egy-egy tájat idéz — a szerző-énekes — gyermekkorának színtereit, embereket. a nandi törzs tagjait, akik mellékesen asz- szisztálnak is az előadónak, mert — mint mondja — Afrikában mindenki tud gitározni, mégpedig a sajátos, hüvelykujj-játékról bárhol felismerhető stílusban. Aztán ott van a vadregényes vidéket átszelő vasút —szintén egy dallam ihletője —, amelyen az egykori afrikai—angol kisgyerek mindennap iskolába járt! Elkápráztat Malinál, a turisták paradicsoma, a gazdag élő- világú, vadul áramló tenger! S a csodálatos állatvilág! Elefántcsordák, zsiráfok, tigrisek, oroszlánok és flamingók, vízilovak és delfinek! A természet végtelen gazdagsága úgy zúdul ránk, hogy szinte beleszédülünk. Milyen jó lenne ott lenni, látni, tapasztalni mindezt! S persze, egy pillanatra megmutatkozik Afrika, az ellentétek paradicsoma. Haszonért lövöldöző kíméletlen elefántvadászokat láthatunk, aztán minden kényelemmel és örömmel kecsegtető diszkót, ahol fehérek, feketék felszabadultan táncolnak együtt. A zene — hiszen végső soron a film ezért készült — egyszersmind a szerző lemezét ajánlja — leginkább az amerikai country világát idézi, rafináltan ötvözve a déli kontinens ritmusaival és hangzásával. Akárhogy is van, remek nyáresti kikapcsolódást nyújt! Jó is, hogy ekkora nálunk a hpség, talán egy hidegebb évszakban irigység nélkül nem is tudnánk elviselni ennyi szép és ritka felvételt. Ne várjon senki ellentmondásokat feltáró dokumentumfilmet, inkább kényelmesen helyezkedjen el a fotelban egy pohár hűsítővel, s adja át magát a muzsikának, s a látványnak. Ez utóbbi egyébként a pruducer-operatőr, Tom Ingle munkáját dicséri. A műsort — Roger Whittaker zenés filmjét — este nyolc órától sugározza a televízió a második programban. Az időzítés jó, csupán egyetlen tanács: aki ezt választja, ne küldje ágyba gyerekeit, ők is bátran végignézhetik. (jámbor) (MTI-totó: Soós Lajos — KS) Térzene a várban A Magyar Néphadsereg Vörös Csillag Érdemrenddel kitüntetett Központi Zenekara a hagyományokhoz híven térzenével szórakoztatja a Budai Várba látogatókat Húszmilliós beruházás Lőrinciben Tornacsarnok, új tantermek a szakmunkásképző intézetben Sajnos, az elmúlt évek során — sok más egyéb mellett — még vitázni is elfelejtettünk. Maratoni hosszúságú értekezleteket tartunk,, ahol mindenki mondja a magáét, ismerteti álláspontját, amelyből nem hajlandó jottányit sem engedni, s aztán a résztvevők úgy állnak fel. hogy áthatja őket az elvégeztetett, de semmi sem tisztáztatott cseppet sem felemelő hangulata. Épp ezért kell. szükséges, érdemes meríteni okos elődeink tengernyi tapasztalatának krőzusi tárházából, s ennek nyomán olyan diskurzusokat illene rendeznünk, ahol indulatok helyett érvek csatáznak, mert az effajta „ütközetekben” nincsenek vesztesek, s ami ennél is fontosabb: diadalmaskodik valamennyiünk ügye. No. ettől még Makó—Jeru- zsálemnyi távolságra vagyunk, mégsem rekedhetünk meg, hanem e téren is főszerep illeti meg a cselekvést. Ezért vártam kíváncsian hétfőn este a Vendégségben a miniszter című programot. A rádió gazdaságpolitikai rovatának munkatársai meghívták pénzügyminiszterünket, aki tisztában volt azzal, hogy nemcsak szokványos, hanem „kellemetlen” kérdésekkel is ostromolják. Így van ez rendjén, mert valaha mi hirdettük meg a demokratizmus elvét és gyakorlatát, és jó érzés tudni, hogy ezt a mindnyájunk javát szolgáló ajánlatot százezrek, sőt milliók vették komolyan, emiatt igénylik a sokrétű tájékoztatást, a precíz, a bajokat sem kendőző helyzetelemzést, s az ebből fakadó kiútkeresést és célmegjelölést. Dr. Medgyessy Péter számított erre, s ilyen szempontból nem is csalódott, mert az újságíró kollégák hiánytalanul érzékeltették a neuralgikus pontokat. Elmondták. — nevünkben is — hogy a lakosság az ígéretes július 2-i központi bizottsági állásfoglalás valóra váltásáért nem húzódozik a pillanatnyi áldozatoktól sem. de indokoltan kívánja a garanciák megerősítését, hogy minden tettét áthassa az a meggyőződés: a jelenleginél biztatóbb jövőnket csak ekként alapozhatjuk meg. Többen emlékeztettek — nem véletlenül — az emberi tényező fontosságára, arra, hogy a humánum politikánk motorja volt és marad, de azt is jelezték, hogy ennek folyton-folyvást ilyen jellegű intézkedésekben kell testet öltenie. A nyíltság uralta ezt a disputát. Akkor is. ha kritikai megjegyzéseket emlegetünk. Épp a közéletiség jegyében, annak továbbfejlesztéséért jó lenne, ha a legbonyolultabb témákat is világosan, a széles rétegek számára js érthetően tálalnánk. Ez most néhányszor hi- bádzott, de hát mindent el kell valahol kezdeni. Emellett helyes lenne — épp a szükségszerű áremelésekkel kapcsolatban — ha az ösz- szes fórumon egyféle véleményt tolmácsolnának-, így nem feszülne ellentét például az egy héttel korábbi mondandó és a vasárnap közzétett döntés részletei között. (A benzin drágább, a kávéért ugyanannyit fizetünk. mint régebben, holott a világpiacon ellenkező tendencia érvényesül, s a pénzügyek első számú szakembere arra emlékeztetett, hogy ezentúl lefelé is igazodunk a kinti szinthez.) Folytatni kellene ezt a sorozatot. mert a tiszteletre méltó vállalkozás így mintá- zódna még tökéletesebbé. A vérbeli közéleti han- goltság jegyében. Okító múlt Ami az oktatásügy terén gondot jelent Hatvanban, Gyöngyösön, s egyebütt a megyében — gond Lőrinciben, közelebbről a vörösmajori szakmunkásképző intézetben is. Miként Tóth Mihály igazgató tájékoztatott bennünket: oz intézmény nem tud lépést tartani a várható létszámnövekedéssel, s az elmúlt tanévben például a régi kastélyépület alagsorában kialakított szükségtantermekben kellett több osztályt, évfolyamot, illetve szakmát elhelyezniük. Átmenetileg ott kapott otthont a számítógépközpont is! E pillanatban viszont már kedvező változásról adhatunk számot. A kollégiumot magában foglaló déli szárny tavalyi felújítását követően folytatják az északi szárny tatarozását. De ami ennél sokkal többet jelent: megkezdődött egy húszmillió forint értékű beruházás keretében — kivitelező a Mát- raalji Szénbányák Vegyesüzeme! — a 450 négyzetméter alapterületű tornacsarnok. a hozzá tartozó szociális létesítmények, továbbá három új tanterem építése. amihez a szükséges építőanyagot sikerült is a helyszínre szállítani. — Többféle pénzalapból fedezzük a kölségeket — mondotta Tóth Mihály. — Pénzzel támogatja az ügyet Lőrinci Nagyközség Tanácsa. belesegít a megye, de mind ezekkel egyenértékű az a széles társadalmi összefogás, amely irányunkban megnyilvánul. Szinte nincs a környéken olyan vállalat. amely valamilyen formában ne próbálna rajtunk segíteni. önkéntes munka felajánlásával támogatóink közé soroltak továbbá a szocialista brigádok, de még diákjaink, tanáraink is, hogy a következő tanév során már élvezhessük a fejlesztés előnyeit. Ekként leszünk képesek arra, hogy a készpénzben pillanatnyilag meglévő nyolcmillió forint értékhatárát munkabér-megtakarítás folytán növeljük. Börösmajori látogatásunk, terepszemlénk kapcsán az oktatás minőségi szintjét célzó törekvésről is tájékoztatott bennünket az iskola igazgatója. Elmondotta ugyanis, hogy a jelenlegi szakmunkásképző intézet megtartása mellett határozott céljuk az ipari szak- középiskola beindítása az 1990-es esztendőben, amire már a most meghirdetett pályázatban is gondoltak. Amennyiben a napokban elindított beruházás megoldódik, tehát az új tantermeket, valamint a tornacsarnokot használni tudják: nagyjából biztosított lesz a magasabb szintű, érettségi bizonyítványt nyújtó oktatás alapfeltétele. Persze megoldásában számítanak majd a társadalom további segítőkészségére, illetve újabb pénzforrásokra is Vörösmajorban. Moldvay Győző Zoltán Péter mindig kellemes meglepetéssel örvendeztet meg minket. A Híres történetek, nagy egyéniségek összes blokkja elismerést érdemel. Mindenekelőtt azért, mert olyan karaktereket villant fel. amelyek akaratlanul is Ariadne- fonallal ajándékoznak meg bennünket, s megkönnyítik elhatározásainkat. A legutóbb szombaton este — arról a John Pagetröl hangzott el — a szerző Fi~ lippinyi Éva volt — frappáns játék, aki kora angol társadalma számára mutatta be Magyarországot és Erdélyt, aki Széchenyi István és Wesselényi Miklós barátjaként honosodott meg nálunk, azonosulva őseink gondolkodásmódjával. Ide látogatott azért, hogy ismét visszajöjjön, s ne is távozzék el többé. A fiatalok, s a pedagógusok bizonyára hálásak ezért a lehetőségért, s hiszem azt, hogy kamatoztatják is a maguk javára, illetve neveltjeik érdekében. Nem lesz nehéz dolguk, mert az irodalmi anyaghoz — s ez már hagyomány — csatlakozott a dr. Maller Sándor irodalomtörténészszel készített interjú, egyértelműbbé téve az egyébként is vonzó képet. Ilyen és ehhez hasonló próbálkozásokat rajtoltathatnának a televíziósok is. Megéri, mivel a siker garantált ... Pécsi István l/AP/Vst- Fexexc: TÍZ PERC AHATÁRQN in/,í. Hosszú sorban álltak a gépkocsik a két országot ösz- szekötő híd innenső oldalán. Az utasok vám- és útlevél- vizsgálatra. átbocsátásukra vártak. Időnként felemelkedett a sorompó, s akkor percek alatt ötven méterekkel lett rövidebb a kígyó, de az újabb érkezők gondoskodtak róla, hogy a sor ne rövidüljön meg. Távolról, a komáromi Ig- mándi út torkolatától a várakozók ráláttak a széles folyóra. ők ketten, a feltűnően magas, kissé már baj- lottan járó Végvári profesz- szor és felesége, vonattal érkeztek Budapestről, gyalog vágtak neki az útnak. A Duna szürkén, piszkosan hömpölygött odalent. A ráereszkedő köd nem volt túlságosan sűrű, de arra elég, hogy homályba borítsa balról az Erzsébet-szigetet, johbról a hajógyár szélesen elterülő telepeit, mögöttük a Szent András-templom két tornyát. A meteorológia kora reggeli előrejelzése nem ígért sok jót. Borús, párás idő várható — mondta —, ismétlődő esőkkel, megélénkülő déli, délnyugati széllel. A legmagasabb napi hőmérséklet négy és kilenc fok között alakul. — Tudom, nem először hallod tőlem — mondta az asszonynak Végvári — talán legutóbb is ezen a helyen jutott eszembe, hogy mit éreztem harmincnyolc telén, amikor ellenkező irányba tettem meg ezt az Utat. Vékony hóréteg fedte a jégpáncélt, amely körülfogta azt a széles törzsű fekete hajót, amelyen horogkeresztes zászló lengett. Akkor láttam először ilyen zászlót, addig csak képeken. A jégre, közel a hídlábakhoz — mutatta. hogy hová — valamilyen széles lapáttal sportpálya nagyságú horogkeresztet rajzoltak, feltehetően a matrózok. Szabályos volt, minden irányban nyílegyenes, pontos, mint egy mértani ábra, néma és fenyegető, akár egy lefedett, óriási sírkamra kőlapjára vésett jel. Engem, a közvetlen életveszélyre figyelmeztetett. A mozdulatlan, néma hajótest, mintha roppant öblű halottas kocsi, megszámlálhatatlanul sok tetemet vagy hamvat befogadni kész koporsó lett volna. — A Duna évezredek óta hömpölyög a medrében — szólt közbe az asszony. — A hegyek és a folyók a legrégebbi tanúi mindennek, ami körülöttünk a világban végbement. — A hidak is — tette hozzá a férfi —, legalábbis a civilizáció évszázadaiban. Pesten gyakran voltak öngyilkosok búcsújának színterei. De ez a híd addig tán sose látott semmi érdekeset, mert évtizedeken át országokat kötött össze és választott el. Céllal, elhatározással. feladattal léptek rá_és hagyták el a járókelők. Akkor, harmincnyolc decemberében, már nem volt országhatár, s nekem olyan sejtelmem támadt, hogy politikai szerepétől megfosz- tottan közúti átkelőhelyként, magyar hídként egyszer még ez a hely is sok iszonyat színhelye lehet. Hat év múltán innen lőtték vagy taszították a hideg hullámsírba családostól azt a néhány kivételezett zsidót, akit szülővárosom hatóságai kiemelkedő hadi és hazafias érdemeiért nem szállítottak el a haláltáborokba. — Az öngyilkosok — tért vissza férje elkezdett gondolatmenetéhez Edit, hivatásához méltó jó érzékkel, hogy amint ez gyakran megesett velük, álig titkolt szándékkal. másra terelje a szót —. valóban a hídkorláttól lódítják magukat az életből a halálba. Gondolj csak Arany János Hídavatására. A gyönyörű ballada az iparosodó főváros valódi gondjait szublimálta költészetté. Az asszony, Thébner Edit, aki pszichológiáiban, pedagógiában, irodalomban egyaránt jártas volt, most váratlan fordulattal arról kezdett beszélni, hogy nemrég egy tudományos ülésen milyen meglepő és számára sok tekintetben megmagyaráz- | hatatlan dolgokról hallott. A nagy világgazdasági válság, s Magyarországon is a legnagyobb munkanélküliség évében, harminckettőben, százezer lakos közül harmincöt dobta el magától önként az életet. Most pedig, öt és fél évtizeddel később, egészen más viszonyok között. negyvenhat. Az ötvenes években, abban az időszakban. amit a mi újabb- kori történetírásunk és irodalmunk gyakran úgy jellemez és ábrázol, mint a torokszorító félelmek, szorongások esztendeit, feleannyi- , an se választották a menekülésnek ezt a visszavonhatatlan következményű útját, mint napjainkban, amikor már szinte ismeretlen fogalom a nyomor, a nélkülözés, nincs terror és az ‘ emberek megszabadultak a hatalom életüket fenyegető lidérceitől. (Folytatjuk) Közéleti hangoltsággal
