Népújság, 1987. július (38. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-14 / 164. szám
NÉPÚJSÁG, 1987. július 14., kedd Meggyszüret II szövetkezeti lakások Lapunk népszerű sorozatát folytatva, korántsem véletlenül tűztük napirendre a Népújságban a megye szövetkezeti lakásait. Úgy véltük, hogy a 22 lakásszövetkezethez tartozó 5872 otthon — ha csupán mintegy öt százaléka is szűkebb hazánk teljes lakásállományának — mégis csak városnyi ember hajléka. Sokan pedig előbb vagy utóbb a számukat szaporítják, s ennélfogva a téma meglehetősen széles körben számíthat érdeklődésre. Nos, érkezett is jó néhány levél, telefonos kérdés szerkesztőségünkbe — s ígéretünkhöz híven a válaszokkal sem szeretnénk adósak maradni. Először a régebbi lakásokkal kapcsolatban kerestük a feleletet. — Többen szóvá tették, hogy egy-egy közösségben számos esetben legfeljebb a beköltözés körüli időszakban mutatkozik kíváncsiság egymás, s a szövetkezet iránt, aztán mindinkább ellobban a kedv, s közömbösségbe fullad akár a legizgalmasabb kezdeményezés is. Az emberek kevésbé törődnek környezetükkel, mind kisebb felelősséget éreznek rz együtt használt épületrészek, házak, kertek, udvarok, járdák iránt. Nemegyszer megsértik az együttélés alapvető szabályait is, s a vezetőség, az elnök sem tud minden esetben úrrá lenni a helyzeten. dr. sonkAdi János, a Mészöv lakásszövetkezeti tanácsosa (a továbbiakban dr. S. J.): — Sajnos, nekünk is van tapasztalatunk ilyenékről. A hajszolt életmód, a nagyobb elfoglaltság, az a bizonyos harmadik gazdaság-e az oka, nem tudjuk pontosan, ám a véleményünk szerint sem az egyik, sem a másik nem adhat elfogadható magyarázatot az oktalan rongálásra, a lakótársak bosszantására, a közös akciókról — takarításról, parkosításról — vagy éppenséggel a tagértékezletekről, küldöttgyűlésekről való távol- maradásra. A lakásszövetkezeti elnököknek jogukban áll figyelmeztetni a renitenseket, de a felelősségre vonás a tanácsok igazgatási osztályaira, szabálysétési előadóira tartozik. Ezek és a többi tisztségviselők is azonban — néhány kivételtől eltekintve — társadalmi munkáiban fizetség, megbecsülés nélkül végzik feladataikat, érthető, ha előbb-iutóbb feladják a hasztalannak ítélt hadakozást, különösen, amikor a segítő társakat sem érzik a hátuk mögött. Bizony, elég sok helyen lenne szükség az agilisabb vezetőségekre, az élénkébb szervezeti életre, s olykor a rátermettebb tisztségviselőre, alkalmazottra is a helyzet javításához. Szerencsére van erre törekvés', csupán a legutóbbi 3 esztendőben 9 helyen változott például az elnök személye. S mindjárt hozzáfűzhetem azt is. hogy azóta pozitív változásoknak lehetünk tanúi. — A lakások öregszenek, egyre többet kellene költeni rájuk, de a felújítási keretekből nem sokra futja — jelezték levélíróink —, különösen, hogy külső személyeket, szervezeteket kell igénybe venni a szükséges munkákhoz. Vajon lenne-e mód saját karbantartó személyek, részlegek foglalkoztatására, s vannak-e ilyen törekvések? DR. S. J.: — Saját karbantartó szervezettel mindössze az egyik gyöngyösi lakásszövetkezet rendelkezik, s ennek is igen kicsiny a létszáma. Mások esetenként adnak megbízást egy-egy visszajáró szakembernek. Már évekkel ezelőtt próbálkoztunk annak megvalósításával, hogy több lakásszövetkezet társulásos alapon hozzon létre egy-egy közös karbantartó csoportot, műhelyt, de a kezdeményezésünk — elsősorban közismerten szűkös anyagi lehetőségeik miatt — nem járt eredménnyel. Azóta újabb törekvésekről nincs tudomásunk. — Gyöngyösön, a Mérges utca 2. szám alatti toronyház alsó része már ugyancsak hosszú ideje vízben áll — panaszkodott Kardos József olvasóink — de a lakásszövetkezet tetemes költség mellett sem változtatott mindeddig a helyzeten. S most a gondok eloszlatásához újabb pénzt kér. Mi a garancia arra, hogy ezúttal végre sikerül megoldani a problémát? BÁLINT BENEDEK, az „Április 4.” Lakásszövetkezet elnöke: — A hiba nékem is fáj. Annak idején ezért szorgalmaztam azt az említett költségekkel járt megoldást is, amelynél a nemkívánatos talajvízszint süllyesztésével próbálkoztunk kútgyűrűk beépítésével s búvárszivaty- tyú alkalmazásával. Enge- met is bánt, hogy nem hozta a várt eredményt. Az igazság, hogy a hiba pontos okát mindmáig egyszerűen képtelenek vagyunk megtalálni. A területen, — amely egyébként nem hozzánk tartozik — sokféle közműves vezeték van elhelyezve, ráadásul itt van csatornába kényszerítve az egykori Mérges-patak is. Amikor a távfűtőcső kilyukadt, arra is gondoltunk, hogy ez a ibaj. A javítás után azonban változatlan maradt a helyzet. Nem vettük le az ügyet napirendről, tárgyalásban vagyunk a vízmüvekkel, amely ígéri is, hogy — ha másutt kevesebb dolga lesz, de még júliusban — a segítségünkre lesz. S ha kiderül, hogy az ő rendszerük a hibás. őket terheli a felelősség — természetesen szó sincs arról, hogy a szövetkezeti lakástulajdonosokat újabb kiadásokkal terheljük. Sőt, alighanem a korábban elköltött forintjainkat is visz- szakapjuk s más, okosabb célokra fordíthatjuk. — Az egri, Napsugár utca 19. számú házból tetőtérbeépítési panaszokkal kereste meg szerkesztőségünket Bíró Ferenc, s levelében utalt a kivitelező Heves Megyei Tanácsi Építőipari Vállalatra is. VÁRKONYI GYÖRGY, HTÉV műszaki igazgatóhelyettese : — A kifogásolt fűtést a Hevesterv elképzelései alapján oldottuk meg, s ez nemcsak a mi véleményünk szerint, hanem más, kívülálló szakemberék szerint is elfogadható. A hőszigetelési hibákat kijavítottuk, a levélíró ezzel kapcsolatos kifogása nem jogos. Más a helyzet a tetőtéri ablakokkal! Ezeknél valóban konstrukciós hibák vannak, de a termékek a budapesti „Renova” Lakásszerviz Szövetkezednél készültek, mi az ablakokat csupán elhelyeztük. Bosszantó a fővárosiak „tilitoli” játéka az ügyben — mivel, hogy az említett házat kezelő Belvárosi Lakásépítő Szövetkezet pereskedik a pestiekkel — de remélhetően már nem tart sokáig. Július l7-re egyeztető tárgyalásra hívtuk Egerbe a „Renova” képvisélőit. s magunk is bízunk abban, hogy az ügy végére pont kerül. — Hogyan mozoghat a szövetkezeti lakástulajdonos? DR. S. J.: — Nyilvánvalóan bármikor értékesítheti az otthonát, ha így kívánja. S a jogi szabályozás szerint vevő lehet rá akár a lakásszövetkezet is, hogy újra értékesítse. Mind a vétel, mind pedig az eladás reális áron történik, kizárja az ügyeskedést, a visszaélést. Rugalmas megoldás, hogy az eladó az adásvétel után egy ideig — mint bérlő — szükségből bent maradhat még a lakásban, s ezalatt az új vevő elintézheti például a szociálpolitikai kedvezmények igénybevételével együtt járó teendőit. A gyöngyösi ..Április 4.” Lakásszövetkezet azt is bevezette már, hogy a felkínált kisebb alapterületű lakásokat visszavásárolva, saját szervezésben építtet mindjárt az igényeknek jobban megfelelő nagyobbakat, modernebbeket is, s így „házon belüli értékesítéssel” jár még inkább tagjainak kedvében. A visz- szavásárolt kisebb — 50 vagy 55 négyzetméteres — otthonokat elsősorban a kisébb jövedelműek számára, illetve fiatal házasoknak kínálja megvételre. — Kosik Ottónét Egerből az foglalkoztatja, hogy a megyeszékhelyen, pontosabban például a Csákány utcai szövetkezeti lakások épületeinél várható-e a lapostetős házak sátortetős emeletráépítése valamikor, így ugyanis egyrészt megszabadulnának a napjainkban oly sok gondot okozó beázások gondjaitól, másrészt a szokásosnál olcsóbb lakások épülhetnének az igénylők minden bizonnyal nagy örömére. SZABÓ SÁNDOR, Eger Város Tanácsának elnökhelyettese : — Mint másutt az országban, természetesen Egerben is szó van már az említett megoldásról. Mi több: a város vezetői komolyabban is foglalkoznak a megvalósítás gondolatával. Ám abban, hogy végül is hol és mikor kezdődik a munka, egyelőre még nincs pontos megállapodás. Amint azonban a program kialakul, a terveket a tanács nyilvánosságra hozza. Terveznek-e további szövetkezeti lakásépítéseket, s hol, mennyivel gyarapodik így az otthonok száma — tudakolták érdeklődéssel többen is. DR. S. J.: — A jelenlegi középtávú időszakra megyénk hat lakásszövetkezete tervezett újabb otthonokat. Egerben összesen 284, Gyöngyösön 200. Hevesen 12, Lőrinciben 18, Kálban pedig 8 lakásról van így szó, sőt, legújabban Hatvanban is megkezdték az előkészületeket további 40 felépítésére. A VII. ötéves terv eddigi szakaszában együttesen 131 I beköltözés történt. Egerben a Lajosvá- rosi Lakásszövetkezet területén a Bercsényi utcán 48, a Szüret utcában 24, a Belvárosi Lakásszövetkezetnél pedig a Napsugár utcán 23 tulajdonos örülhetett ilyennek, a gyöngyösi „Április 4.” 20. a hevesi szövetkezet 12, a káli 4 lakást adott át. A megyeszékhelyen az Alkotmány utcában újabb 9, a Napsugár utcán 97, Gyöngyösön 99, Lőrinciben 18 lakás épül, s az egri Lajosvá- rosban előkészítés alatt áll megint 150, Hevesen pedig 10. — Faluhelyen még mindig szerényebben gyarapodnak a szövetkezeti lakások — írták a Népújsághoz. — Vajon, mi ennek az oka? DR. S. J.: — A községekben változatlanul inkább a kertes, családi házak építéséire van törekvés, de — mint az előzőekből megállapítható — természetesen ezeken a helyeken is van már némi mozgolódás a többszintes, társasházi megoldások felé. Igény esetén megyénk bármelyik településén mód van szövetkezeti lakásépítésre, s a városokhoz hasonlóan falun is megadják a kért tanácsi, vállalati támogatást ehhez. Jó példa a „vidéki” igények kielégítésére a szépen fejlődő Lőrinci nagyközség, ahol a helyi tanács és a térségben levő vállalatok igen sokát segítettek eddig is a fészekrakóknak. — Van-e valami újdonság a jelenlegi, a további lakásépítésekben? Beszélhetünk-e olyan technológiai változásokról, melyek esetleg ha nem is mérséklik lényegesen de legalább szinten próbálják tartani a magas árakat? — kérdezi levélíróink mellé csatlakozva az újságíró is. DR. S. J.: — A szövetkezeti lakások megyénkben többségükben továbbra is többszintes formában, telepszerűen, főként alagútzsalus technológiával készülnek. A lakásárak olyanok mint másutt, társaikhoz hasonlóan rohamosan emelkednek, négyzetméterenként ma már a 15—18 ezer forintot is elérik. Néhány helyen — Petőfibá- nyán, Kálban, az egri Szüret utcában — a hagyományos technológiával próbálkozva valamivel alacsonyabbak voltak a bekerülési költségek, ám bármennyire szimpatikus is ez, az ilyenféle építési móddal ma már tömeges méretekben elképzelhetetlen a jelentkező igények kielégítése. Több szövetkezetnél nem „kulcsrakész” lakásokat ad át a kivitelező, hanem lehetőséget biztosít a tulajdonosoknak a befejezésre. így egyrészt lehetőség van bizonyos mértékben a saját ízlésének leginkább megfelelő megvalósításra is, s valamelyest mérséklődik a költség .. . Egyébként a napjainkban készülő szövetkezeti lakások nagysága, felszereltsége, külső-belső megjelenése ma már általánosságban is elfogadható, s minden bizonnyal a jövőnek is megfelel. — Végül az utolsó kérdés: — Ki lehet lakásszövetkezeti tag? DR. S. J.: — Mindazon magyar állampolgár, aki lakástulajdon szerzésére jogosult, vagy lakásnak már tulajdonosa, s a szövetkezet alapszabályának rendelkezéseit elfogadja, fizetési és egyéb kötelezettségeinek eleget tesz. A tag részt vehet az önkormányzati munkában, választhat, és választható, de különösebb előnyt nem élvez azzal szemben, akii ugyan szövetkezeti lakás tulajdonosa, de a lakásszövetkezeti tagság körein kívül marad. Javában tart a szüret a Kál-kápoinai Károlyi Mihály Termelőszövetkezet meggyesében. A nyári hőség nemcsak a gabonaféléknél, hanem a gyümölcsösökben is felgyorsította az érési folyamatot. A 38 hektárról az idén több mint 720 mázsát szállítanak a megrendelőknek — elsősorban a Zöldértnek és a hűtőházaknak, valamint a külföldi partnereknek, Szedésre vár még az érdi bőtermo Az idénymunkások is segítenek, így naponta 200-an, sőt hét végeken 300-an is dolgoznak, hogy minél hamarább eljusson az ízletes csemege a vásárlók asztalára A meggy lombok közt: Czégel Istvánná (Fotó: Tóth Gizella) Biztonságos teltételek