Népújság, 1987. július (38. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-13 / 163. szám
Nepuitui 1987. július 13., hétfő ötven éve halt meg Dasdordzsin Nacagdorzs neves mongol költő és író. Elszegényedett kisneme- si családból származott, s korán elvesztette anyját. Félig gyermekként titkárkodott (1921—22) a forradalmi hadsereg vezetői, majd az új Mongólia első köz- társasági elnöke, Cerendordzs mellett (1923—24). Csakhamar az ifjúsági mozgalom egyik vezetője lett, aki szabadidejében verseket, elbeszéléseket és — másokkal közösen — színdarabokat írt. 1925-ben Leningrádban, 1926 és 1929 között pedig Berlinben, illetve Lipcsében tanult. Hazatérése után haláláig a Mongol Tudós Társaság tudományos munkatársa volt; 1930-ban egy társszerzővel lefordította mongolra Marx A tőkéjét. 1931 végén rágalmazás következtében néhány hónapra börtönbe került. forradalmi hitét azonban ez sem törte meg. Hazájában a modern mongol irodalom egyik alapítójaként tartják számon nevét. Alkotásainak fő témája a szerelem, a hazaszeretet, a személyes szabadság, a forradalom, a múlt szedvedései és a munka. Számos színpadi műve közül egyetlen maradt csak ránk teljes szöveggel, Három szomorú halott címmel. Több novelláját és karcolatét is lefordították magyarra. A Nap kél: 5.00 órakor, nyugszik: 20.40 órakor. A Hold kél: 22.36 órakor, nyugszik: 7.31 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon JENŐ nevű kedves olvasóinkat! Jenő ősmagyar névnek tekintendő, mert a honfoglaló magyarok egyik törzsét így hívták és már Konsztantinosz Porphyrogennatosznál szerepel „Genacch” formában személy- és nemzetségnévként. [időjárás Tovább melegszik az idő, napközben eleinte 25, 30 fokig emelkedik a hőmérséklet. Az éjszakai minimum-hőmérsékletek 14, 19 fok között alakulnak. A hét elején a délutáni órákban időnként megnövekszik a go- molyfelhőzet és néhol nyári futó zápor, esetleg zivatar alakulhat ki, de jelentős mennyiségű eső nem valószínű. Július 15- től záporok, zivatarok már nem várhatók. Meleg marad az idő. Országúti kaland A rendőr az esti országúton megállítja az imbolygó traktort, és figyelmezteti a vezetőjét: — Hiányzik a stoplámpája és a rendszámtáblája is. Megbüntetem! A traktoros hátrakapja a fejét, megrémül. S akadozva mondja: — Ha csak azok nem lennének meg! Hukk! De nincs meg a pótkocsim sem a munkásokkal, akiket hazafelé hoznék! Hukk ... ! (mikes) — KÉPVISELŐI FOGADÓNAP. Kócza Imre országgyűlési képviselő július 16-án, csütörtökön fogadónapot tart Egerbaktán. A választópolgárokat délután 1 órától 3 óráig várja a községi tanács épületében. — MÉG HÁROM NAP. Augusztus 15-én, 16-án kétnapos Szeged—Vásárhely útra indul a hatvani galériabusz, amelynek utasai a szabadtéri játékok során megnézik Victor Hugo Nyomorultak című regényének mu_ sical-változatát is. A járatra július 16-ig fogadnak el jelentkezést a galériában. — NEM VOLT ÖTÖS. A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a 28. játékhéten öttalálatos szelvény nem nőit. Négytalála- tos szelvénye 70 fogadónak volt, nyereményük egyenként 177 953 forint, három találatot 5596 fogadó ért el, nyereményük egyenként 1113 forint, két találatra — a szelvények száma 159 248 db volt — 39 forintot fizetnek. — HYCOM AT-AKCIÓ. A Heves Megyei Autójavító Vállalat KISZ-szervezete Hy- comat-akciót tart. A mozgás- sérültek gépjárműveit díjmentesen felülvizsgálják és javítják. Az akció időpontja július 16-a, délután 2 órától este 8 óráig. Helye: Eger, Faiskola u. 5. szám. — REGI CSEREPTÁR- GYAK. A Megyei Gyermekkönyvtár holnap. kedden délelőtt 10-től 12 óráig a Há- mán Kató Megyei Üttörő- házban várja az ügyes kezű kicsiket. A programban régi cseréptárgyakat formálnak agyagból. — ZSÓFIA „GYOMRA”. Bő tizenhatezer tonnányi új kenyérgabona fogadására készült fel a selypi Zsófia-ma- lom. A silótérbe a Hatvani Lenin Termelőszövetkezetből érkeztek az első szállítmányok. E gazdaságon kívül a Horti Kossuth, valamint az úgyszintén közeli Zagyvavölgye Termelőszövetkezet idei búzájával telik meg Zsófia „gyomra” rövid két héten belül. — DRÁGULNÁK egyes ÜDÍTŐITALOK. Az üdítőitalokat előállító Sör-, Szesz- és Likőripari Vállalatok, valamint az Erdei Termékeket Feldolgozó és Értékesítő Vállalat, a Fővárosi Ásványvíz és Jégipari Vállalat tájékoztatják a vásárlókat, hogy július 13-tól a tőkés alapanyagok árainak növekedése miatt egyes import alapanyagú üdítőitalok fogyasztói árai differenciáltan, 2-től 13 százalékig terjedő mértékben emelkedik. így például a 2 dl-es Coca-Cola és a 2,5 dl-es Pepsi-Cola ára 4 forintról 4,50 forintra, a 2 dl-es Sztár narancs, citrom, tonik üdítőitalok ára 3,60 forintról 3,90 forintra nő. EGEKBEN: felnőtt betegek részére 18 órától holnap reggel 8 óráig. Napközi rendelés hétfőtől péntekig 11-től 16.30 óráig. HELYE: az 1-es kórház területén, a felvételes belosztály mellett. Bejárat a patakparti portán. Telefon: 11-000. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: este 19 órától holnap reggel 7.45 óráig. Nappali ügyelet hétfőtől péntekig 13.30 órától 15.30 óráig. HELYE: a kórház gyermekosztályának földszintjén. Telefon: 10-841. GYÖNGYÖSÖN: 19 órától holnap reggel 7 óráig, a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rendelések között napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. HATVANBAN: a város lakossága részére sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügyelet Hatvan yáros és az ellátási területhez tartozó községek lakossága részére 17 órától holnap reggel 8 óráig. HELYE: kórház „faház”, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. HEVESEN: éjszakai sürgősségi ügyelet 19 órától holnap reggel 7 óráig az egészségházban. Heves, Vörös Hadsereg u. 32. Telefon: 11-831. FÜZESABONY: központi orvosi ügyelet működik Füzesabony, Dormánd, Besenyőtelek, Mezőtárkány. Szihalom, Mező- szemere és Egerfarmos lakóinak Füzesabonyban, a Rákóczi út 68. szám alatti rendelőben. Este 18 órától másnap reggel 6 óráig. KÖJÁL-KÉSZENLÉT EGERBEN: délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-133. Püski Sándor grafikái Recsken Táborokban, fenyvesekben A gyöngyösi városi úttörőház a nyári szünidő idején is gazdag programot kínál a gyerekeknek. Ma. hétfőn délután hat órakor a sástói úttörőtáborban „Miénk ez a föld...” címmel pol-beat műsort rendeznek, és a Kisdobos szerkesztőségét látják vendégül. Pénteken délelőtt a mátrafüredi napközis táborban Járdán Károly ad műsort a gyerekeknek. Csodakarika címmel. Az úttörőház szervezésében a „kis felfedezők” bebarangolhatják a Mátrát is: július 25-én például reggel 7 óra 50 perckor indulnak kisvonattal a túrára. Olasz vendégkórus Egerben Az olaszországi Ronchi dei Legiionari város G. Verdi Filharmóniai Társaságának kórusa és hangszeresei egyhetes vendégszereplésre érkeztek a hét végén Egerbe. Itt-tartózkodásuk során két kóruskoncertet adnak. Ma este fél nyolc órakor a Minorita templomban lépnek fel, július 16-án. délután hat óraikor a Megyei Művelődési Központban hallhatják az érdeklődők a kóruszene népszerű darabjait. Marta Furla vezényletével. Az együttes, melynek tagjai szűkebb hazánkkal is megismerkednek, az Építők Agria Vegyes Karának meghívására jött Egerbe. Az itteni énekesek augusztusban viszonozzák a látogatást. — OSZTRÁK „VENDÉG" APCON. Nem lábon érkezett. mégis szívesen fogadták a Qualität Vállalatnál azt az osztrák brikettprést, amely . különböző alumínium forgácsfajtákból készít kis tömböcskéket. A gyártócég három hónapra kölcsönözte díjmentesen az apci- aknak ezt a présgépet, s amennyiben beváltja a hozzáfűzött reményeket, a Qualität meg is vásárolja. A recski bányász művelődési ház és múzeum nemrég kialakított galériája a nyári uborkaszezonban sem áll kihasználatlanul. Egy olyan fiatalember rajzainak ad helyet. akinek ez az első önálló tárlata Magyarországon, noha már többször is részt vett rangos külföldi kiállításokon. Püski Sándor mindössze Hatvanban a Városgazdálkodási Vállalat lakásépítési, -felújítási feladatokat is végez, hogy segítsen a lakásszűke gondjainak megoldásában. Jelenleg a Mártírok útja és a Hatvanas utca sarkán lévő. még a múlt században épült lakástömb teljes felépítésén, komfortossá tételén dolgozik a cég egyik építőrészlege. Itt várhatóan tizenegy olyan egykét szóbás lakást alakítanak ki, amelyeket a helyi tanács jövőre fiatal házasoknak kíván juttatni. Petőfibányán hasonló kötelezettségei vannak a vállalatnak. Ott huszonhét lakás teljes, födémcserés felújítása várat magára, s több helyütt július végén, illetve az ■idei esztendő hátralévő részében be is fejeződnek a Gönyűn. a híres dunai hajós faluban azt tervezik, hogy faluházat rendeznek be egy forgalomból kivont vízibuszban, amelyet a Mahart a községnek ajándékozott. A motorjától megszabadított járművet a minap vontatták le a gönyűi kikötőbe. Innen rövidesen partra kerül, s a helyiek, az aktív és nyugdíjas hajósok társadalmi munkában teszik alkalmassá jövendő funkciójára. Betonaliapzatot készítenek számára, kívül-belül felújíthuszonhét éves, jelenleg a békéscsabai Kner Nyomda tervező grafikusa. Plakátokat, katalógusokat, illatszeres flakonokat, cigarettásdobozokat készít. ám az alkamazott grafika mellett egyre jobban vonzódik a „magas” művészethez is. Méghozzá eredménnyel: tavaly a zürichi Graphis Anmunkálatok. Elsőként a Puskin köz 1. szám alatti, nyolclakásos épülettel végeznek. Ezt követi a Münnich utca 1. szám alatt lévő ötlakásos tömb használatba adása, ami azért is fontos és sürgető, mert földszintjén a környéket ellátó ABC-áruház megnyitására adódik lehetőség. Van a vállalatnak Hatvanban, a Bástya utcában egy telephelye. Nos. a közeljövőben ennek a felszabadított hátsó fertályán szintén komoly változás következik be. Mint értesültünk: együttműködési szerződés keretében e helyt egy kis sporttelepet alakítanak ki a Damjanich Szakmunkásképző Intézet fiataljai részére, hogy amíg az idő engedi, tornaterem helyett szabadban lehessen a tornaórákat megtartani. ják és átalakítják belső helyiségeit. Ezekben a gcnyűi hajósok munkájával kapcsolatos emlékek, dokumentumok és eszközök kapnak helyet, klubokat rendeznek be. és még egy kis halászcsárdának is otthont adnak. Az 1956-ban Vácott készült hajót először Arácsnak keresztelték, majd Sztálinvá- ros, végül pedig Dunaújváros néven közlékedett, s 31 éven át a fővárosi és környékbeli dunai kirándulóforgalom szolgálatában állt. nual-on állított ki, idén a New York-i The Art Directors Club Inc., illetve a zürichi Graphis Posters tárlatán vett részt. Recski kiállítását július 15-én. délután 3 órakor neves grafikusunk, Kass János nyitja meg. Az alkotások augusztus 15-ig lesznek megtekinthetők. — CSINOSODIK HERÉD. Félmillió forint. Ennyit költ a községi tanács a helyi intézmények, szolgálati lakások most megindult felújítására, karbantartására. Az összeg eléggé szűkös, emiatt helyi kisiparosokra bízták a legszükségesebb tennivalókat, mivel ők jelentős kedvezménnyel vállalták a nyári csinosítást. rA Merkúrtól l jelentjük Trabant Lim. H. Bp. 448 Trabant Lim. C. Bp. 144 Trabant Limousin Bp. 8 831 Trabant Limousin Db. 7 291 Trabant Combi Bp. 2 639 Trabant Combi Db. 1 798 Wartburg Standard Bp. 2 173 Wartburg Standard Db. 1 149 Wartburg Special Bp. 3 046 Wartburg Special Db. 2 184 Wartb. Spec, tolót. Bp. 10 416 Wartburg Tourist Bp. 2 057 Wartburg Tourist Db. 1161 Skoda 105 S Bp. 11 198 Skoda 105 S Db. 8 748 Skoda 120 L Bp. 26 361 Skoda 120 L Db. 14 392 Skoda 120 GLS Bp. 2 202 Lada 1200 Bp. 46 319 Lada 1200 Db. 32 116 Lada 1300 S Bp. 19 033 Lada 1300 S Db. 15 077 Lada 1500 Bp. 15 354 Lada 1500 Db. 11 770 Lada Combi Bp. 9 622 Lada Combi Db. 5 048 Moszkvics Bp. 17 094 Polski Fiat 126 P. Bp. 945 Polski Fiat 128 P Db. 1 084 FSO (P. F.) 1500 Bp. 6 349 Dacia Limousin Bp. 2 146 Dacia Limousin Db. 3 660 Dacia Combi Bp. 2 390 Dacia Combi Db. 1 901 Dacia TLX Bp. 1 745 Dacia TLX Db. 1 668 Zastava Bp. 16 313 Volga Limousin Bp. 1 270 Volga Combi Bp. 1 089 Lakásfelújítások Hatvanban, Petőfibányán Faluház lesz a vízibuszból NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR.—Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz a 3. sz. 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-349. Telefonszám: 13-644. Gyöngyös, Rózsa út 1. 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11-051. Heves, Fő út 10. 3360. Telefon: 11-843 Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér 1. — 1900 —, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELÍR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20062. — Révai Nyomda Egri Gyáregység, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr. — HU ISSN 0133—0705. Kiskörei nyár (Fotó: Szántó György)