Népújság, 1987. június (38. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-10 / 135. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1987. június 10., szerda Ahogyan az olvasók látják... Benyomások az egri könyvhétről A könyvünnep utolsó napién még mindig élénk forgatag van Egerben a Szabadság téri könyvsátrak körül. Ha az elárusítókkal beszélgetve gyorsmérleget készítünk; elmondhatjuk, hogy az idén sem csökkent az érdeklődés az olvasnivalók iránt. Bár a kínálat az elmúlt évihez képest jóval szerényebb volt. ennek ellenére most is találkoztunk kimondottan nagy slágerekkel és közérdeklődésre számot tartó művekkel. A legnagyobb kuriózum Csokonai Lili (Esterházy?) regénye volt. A szerző kiváló érzékkel teremtett propagandát. s jellemző, hogy sokan csak azért keresték ezt, mert másoktól hallották, hogy ez valami különös. Már az első nap után a legtöbb helyen nem volt belőle. A szemfülesek azonban felfedezték a Katona téri Áfész Áruház könyvpavilonját, ahol valamilyen okból több kötet hevert több nap után is. Egy-két nap alatt elfogyott Végh Antal és Moldova György könyve is. Sokan keresték, s a második nap már hiába a Rivaldát, s a Körképet; viszont az új formában megjelenő Magyar Mozaik nem volt népszerű. Több is elfogyott volna Kosáry Domokos. Sarka- di Imre. Hoppál Mihály és Szepes Erika köteteiből. Egyesek szerint az Erdélyivel kapcsolatos írásokat bármilyen példányban el lehetett volna adni. Fokozatosan hozták forgalomba ezéket, így a máskor pillanatok alatt elkapkodott Csőri Sándor- és Sütő And- rds-művek még aí utolsó nap is fellelhetők voltak. ★ A kínálatról és a szokásokról kérdeztük a vásárlókat. Az idős házaspár Berkest - és Sziluási-könyveket keres és talál. — A tévé szerint megjelent a Sógunról szóló könyv, amit most sugároz az 1-es csatorna. Lehet, hogy csak Budapesten, mert mi egyelőre hiába keressük, nem találunk belőle. Harmincöt év körüli fiatal mezőgazdasági üzemmérnök az épp frissen napvilágot látott Machiavelli: Fejedelem című klasszikus írását tudhatja magáénak. — Inkább a világirodalom maradandóit gyűjtöm. Arra törekszem, hogy csak az igazán értékeseket vásároljam meg. Azt veszem észre, hogy öt-hat éve a magyar irodalomtól kissé eltávolodtam. Talán azért, mert a legnagyobbak egyre ritkábban jelentkeznek a könyvpiacon. Így is több, mint 400 forinttal terheli a könyvhét a családi kasszát. Bár ez kevesebb, mint az elmúlt évi körülbelül 700 forint, de a mai árak mellett nagyon meggondolom, hogy mit veszek, s szerintem egyre nagyobb luxus könyvet vásárolni. Főiskolás fiatalember: — Csokonai Lilit kerestem, de reménytelen. Azért sok jó dolgot beszereztem. Kicsit spórolnom kellett, hogy a nekem szükséges írásokat megvegyem. Gyűjtöm a „Prométheus” és Labirintus” című sorozatok darabjait. Ezekben friss kutatási eredményekről értesülök. Szerintem kevés a magyar szerző tollából eredő írás. Amit nagyon akartam, azokat ismeretséggel vagy szerencsével a magaménak tudhatom. Ez a hét az olvasás és vásárlás vonzásában telt el, majdnem ezer forintot szántam erre. nemcsak a könyvheti kínálatból, hanem a régóta vágyott egyéb munkákat is beleértem. Például a Bibó István három kötetét végre otthon oLvashatom. Azért szerettem volna még jó pár kiadványt, például a művészetieket, albumokat. Ezék árai azonban elképesztőek. nem a főiskolászsebhez vagy az átlagember fizetéséhez méretezettek. Nemrég még azt mondtuk, a kultúra mindenkié. Ez most úgy módosul, hogy azé. aki meg tudja venni. Sok esetben marad a könyvtár. Számomra kellemes színfoltja volt az eseménynek a Szokolay Zoltán költővei való találkozás, dedikálás közben jól elbeszélgettünk. Nagyon eredetinek érzem a világlátását, s stílusjegyeit. Örülök, hogy megismerkedhettem vele: úgyis mint egri származásúval. .. B. Szabó Pál AZ ÜNNEP MÉRLEGE A könyvárusító szemével A pavilon előtt szűnni nem akaró tömeg. Így a könyvhét vége felé is nagyon sok az érdeklődő. Van, aki hiánycikk után nyomoz, mások újabb csemegét kutatnak. Repka Magdolna egyénisége már-már elválaszthatatlanul összefonódik az egri könyvünneppel. — Tizedik esztendeje már. hogy mindig itt árulok az első sátorban. A készülődést már hónapokkal előtte elkezdem. Előbb tájékozódom: mi jelenik meg, kit mi érdekel majd. Aztán jönnek a telefonok. A Megyei Könyvtár zenei részlegében, ahol dolgozom, sokan személyesen is felkeresnek, hogy informálódjanak. Egyébként érdekes — veti közbe —, akit itt vásárlóként ismerek meg, az később benéz hozzám a munkahelyemre és fordítva. — A tíz év alatt bizonyára akadt sok emlékezetes pillanat... — Hogyne. Egy alkalommal Szakonyi Károly írót láthattam vendégül, itt a sátorban. Dedikálni jött. Az egyébként napsütéses időt épp akkor egy fergeteges zivatar váltotta fel. Úgyhogy együtt pakoltuk be az árut az eső elől. Máskor meg, már kora hajnalban, nyitás előtt egy idős bácsika borotvapengét akart nálam venni. Egyébként is sokan jönnek olyanok, akiknek eszük ágában sincs amúgy betérni a könyvesboltba, s innen olvasnivalóval távoznak. — Ami nem jó — komorodik el kissé —. az az elosztás. Például tavaly szenzáció volt a Murphy törvénykönyve. Nem tudtam volna eleget eladni, annyi volt az igény. Keveset kaptunk. Aztán két héttel később egy kistelepülés boltjában megpillantottam: a kötetek még becsomagolva, halomban álltak a pult mellett, ki se bontották. — Milyen az idei könyvhét mérlege? — A forgalomra nincs panasz. Talán most még többet értékesítettünk forintban. mint tavaly. Ami a választékot illeti? Nemcsak ne(Fotó: Perl Márton) kém, mindenkinek az a véleménye: nem szerencsés, hogy csökkent a kiadványok száma. Nincs igazán miből válogatni. Régente 120—150 kiadvány volt, most csak hetvenkilenc. Az is csak elméletben. Akadt jó néhány hiánycikk. Köztük nem egy olyan, amiből egy darabot sem kaptunk. Népszerű volt nagyon Mikes Kelemen müve, a gyerekeknek is szóló Kalotaszegi népmesék, vagy a Minden napra egy kérdés. Amire széttártuk a kezünket: Szabolcsi Bence Bartók tanulmánya vagy a titokzatos Csokonai Lili regényer de még sorolhatnám. — Az aktuális tanulságokon túl. a könyvtáros számára is nyilván adódott soksok tapasztalat. — Így van. Bár több mint két évtizede dolgozom könyvtárosként. ez a szakképzettségem is, de itt évről évre többet tudok meg az olvasási szokásról. A minap például egy idős úr valóságos értekezést tartott Kós Károly albumáról, amit szinte sorról sorra végigelemzett, aztán mégsem vette meg. Türelmesen végighallgattam, hiszen ide. a térre nemcsak pénzt költeni jönnek az emberek, hanem csevegni egymással kultúráról, irodalomról. történelemről, szép dolgokról. Hiszen ez avatja igazi ünneppé ezt az egy hetet... Jámbor Ildikó II 1. Az udvar sarkában tóka fénylett; olyan volt, mint valami nagy, zöld, hályogos szem. Körülötte a korlát már két helyütt leszakadt, a karvastagságú, korhadt faágak félig belelógtak a nyálkás vízbe. Maga az udvar csupán kihalt volt, de ez a tóka halott. Azt hittük, onnan jön a szag. Talán még dög is van benne, gondoltuk. De azért csak mentünk, nem. fintorogtunk. Az ajtó előtt néhány elmosódott lábnyom mélyedt a porba. Nem sóik, legfeljebb egy tucat, és háromnégy lépésnél jobban egyik sem távolodott el a küszöbtől. Ott, ahol a lábnyomok hirtelen megszűntek, kiöntött víz szétporladt pocsolyái látszottak. Csak amikor átléptük a küszöböt, akkor jöttünk rá, hogy nem víz az, amit itt szoktak kiönteni. Odabenn egy megszáradt arcú öregember feküdt az ágyban. Csak beléptünk az ajtón, de nem mentünk tovább. Nem a szag miatt, hanem, mert a szoba kicsiny volt, és az ágy a szoba közepén állt. Nem értettük, hogy kerülhetett oda. Ágynak a fal mellett a helye. Köszöntünk, az öregember visszaköszönt. A hangja éppen olyan volt, mint amire számítottunk: mintha ez a tompa recsegés nem is a torkából jött volna, hanem csak az arc kiszikkadt, s most meg-meggyűrődő ráncaiból. — Ugye, maguk kutakodnak a hompok után? — kérdezte az öreg. — Én tudnék mondani maguknak egyet- kettőt, hát azért izentem. — Jól tette, János bácsi — biccentettünk, biztatóan rámosolyogtunk, és szorosan odaálltunk mindhárman az ágya elé. — Aztán merrefelé vannak azok a hompok? — Hát van egy itt a Töl- lösben, de azt már biztosan megmutatták maguknak. Azt mindenki ismeri, meg közel is van. — Onnan jövünk, János bácsi. Pontosan ez az, amit keresünk. Tud-e még máshol is ilyen halmokat? — Aztán van kettő a zsó- kapusztai oldalban. . — Van ott tizenkettő is, János bácsi, csak nem mind olyan magas. Azt tegnap mértük fel, az erdész mutatta meg. Hát még? Az öregember egy darabig csak meredt maga elé, aztán felcsusszant a vánkosain, és az ablak felé nézett. — Az Óvágásban is van egy — mondta halkan. Összenéztünk. A következő pillanatban már térkép fedte az öreg megsárgult dunyháját. Leért egészen a lábáig. — Merre? Ö először a térképre bámult, azután ránk. — Én ezen ki nem ismerem magam. De szívesen elmegyek magukkal és megmutatom. Felült az ágyban, két karjával megtámaszkodott a háta mögött. A térkép csúszni kezdett lefelé. Utá- nakapfcunk, megigazítottuk. Azt néztük, és igyekeztünk nem észrevenni, hogy az öregember mennyire szédül. — Melyik is az az Óvágás? — A Bolhási-erdő legészakibb csücske. A nagy nyiladék egészen odáig megy el. Ujjunk fel-alá csúszkált a szakadozott erdészeti térkép foltjai mentén. — Ez lenne itt, az erdészház közelében? — Az hát. De a hómp, amit én mondok, az még vagy egy kilométerrel odább esik. Fellebbentettük a térképet, kezdtük összehajtogatni. Azt az erdőrészt már tegnap besatíroztuk. Az öregember ránk bámult. — Nem hiszik? — kérdezte. Egymásra pislantottunk, és a vállunkat vonogattuk. — Az erdész azt mondta, abban az erdőben nincs halom egy sem ... — Tudja is ő mi van ott, és mi nincs! Még tíz éve sincs, hogy ezt a kerületet járja! — János bácsi, az erdész tudja, milyen egy halomsír. És úgy ismeri a maga Óvágását, mint a tenyerét. Hiszen ott lakik. — Az Óvágást nálamnál jobban senki nem ismerheti. Mert, hogy az volt a mi birtokunk. Még a régi időkben. És az a homp ott állt a közepén. Mutogatta is jó- apám, hogy lássad, fiam, imhol e az ördög feje búbja! Ez is volt a neve: Ördögdomb. Megint csak összenéztünk, a történet nagyon is ismerős volt. — Egy Ördögdombunk már van. Innen a harmadik határban... Az öregember összegörnyedve ült az ágyban, aztán hirtelen megrázkódott, kifelé fordult, és vézna, viaszfehér lábaival papucs után tapogatózott. De papucs nem került elő. — Megmutatom — motyogta. — Feküdjön csak vissza, János bácsi! — csóváltuk a fejünk. — Ilyen betegen úgyse jöhet velünk! Inkább magyarázza el, merre találjuk a maga ördögdombját, és majd mi megkeressük. De az öregember nem hallgatott ránk. Lassan felállt, és megkapaszkodott az ágydeszkában. — Néha rám jön a szédülés — zihálta. — De ha meg tudok támaszkodni valamiben, akkor gyorsan elmúlik. Láttuk, milyen vágyakozva nézi a három lépés távolságra szürkéllő falat. — Botja nincs? — kérdezte valamelyikünk. Az öregember világosdrapp hálóinget viselt, annak alsó szegélyén két sötét folt látszott. Azt figyeltük, hogy a koszfoltok éppen ráillettek a térdére. Ránk nézett, de csak nagy sokára válaszolt. — Elveszett — mondta, aztán elmosolyodott: — Majd az erdőben török egy újat. Hiszen maguk autóval vannak, ugye? A nagy nyiladékon át egészen fel tudnánk menni az Óvágásig. Egymásra néztünk: gyanakvás, düh, fáradtság volt a szemünkben. — Ha olyan közel van a nagy nyiladékhoz, akkor mi magunk is megtaláljuk. Feltéve, ha létezik. — Nélkülem nem találják meg. Irdatlan nagy az Óvágás. (Folytatjuk) Pályázat és vetélkedő „Szünidei olvasmányélményem” A nyári szünetben alkalom nyílik olvasásra is. kötetlenül, csupán az élményt keresve. Ezért hirdette meg 1986 júniusában több szervezet és intézmény a „Szünidei olvasmányélményem” című pályázatot és vetélkedőt. Olyan ismertetőket, beszámolókat vártak, amelyek baráti sőt kritikai véleményeket tartalmaznak. Olyanokat, amelyekben benne vannak a pajtások kérdései és kételyei is, jó tükrei lelkivilágunknak. Mindenki indulhatott ezen a vetélkedésen, aki legalább egy oldal terjedelmű írásban számolt be kedves könyvéről. A felhívásra közel nyolcszáz pályázat érkezett. Az első fordulóban, 1986. szeptember• 30-ig küldték be ezeket a legközelebbi gyermekkönyvtárba. A legérdekesebb fogalmazványok szerzőit 1986. december I. és 7. között játékos vetélkedőre invitálták. A megyei elődöntőkön helyezést elért gyermekek kerültek most — 1987 júniusában — az országos rádiós döntőre. A felkészülés tizenöt előre megadott kötetből történt. Közte ismeret- terjesztő és szépirodalmi munkák találhatóak. A vetélkedő színhelye a Könyvért ebédlőterme, s június 10-én kerül rá sor. A felvétel szeptemberben hangzik majd el.
