Népújság, 1987. június (38. évfolyam, 127-152. szám)

1987-06-06 / 132. szám

ßle/wjjaq 1987. június 6., szombat Száz éve született Kecskeméten és Győrben halt meg Bodócs István (1887—1965) fizikus. Egye­temi tanulmányait Budapesten, a tudományegyetemen végezte. Eötvös Loránd ajánlatára nevez­ték ki 1909-ben az ógyaüai ob­szervatórium adjunktusává, s kezdetben a napfoltok, a válto­zó csillagok, az üstökösök meg­figyelésével. valamint fénytani problémákkal foglalkozott. Ku­tatásai során felfedezte a geo­metriai optika úgynevezett hi­perbolatételét. 1917-ben. a győri leánygimnázium, majd az otta­ni reáliskola tanára lett; 1925- töl vezette a Meteorológiai In­tézet győri állomását. Tanulmá­nyait a Földrajzi Közlemények­ben. a Természettudományi Közlönyben, a Fizikai és Kémiai Didaktikai Lapokban, a Meteo­rológiai Intézet évkönyveiben, míg növényfenológiai megfigye­léseit külföldi szaklapokban je­lentette meg. Helytörténeti ku­tatásokat is végzett. Több. az ifjúság technikai művelődését és készségét jól szolgáló, ma is használatos könyv szerzője, akit 1961-ben az Eötvös Loránd Fi­zikai Társulat Mikola Sándor- díjjal jutalmazott. A Nap kél: 4.49 órakor, nyugszik: 20.37 órakor. A Hold kél: 14.15 órakor, nyugszik: 1.50 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon NORBERT nevű kedves olvasóinkat! Germán eredetű: az ófelnémei ..Nord”, ,,észak”, a ,,beraht" pe­dig ,,csillogó, fényes1' szavakból jelentése: északi fény". Várható időjárás az országban ma estig: Szombaton csökken a felhőzet és délután már min­denütt napos idő lesz. Átmene­tileg többfelé megélénkül, néhol megerősödik az északnyugati szél. A hőmérséklet éjszaka 9— 14 fokig csökken, szombaton napközben 20—25 fokig emelke­dik. Gond A Mátraalji városból Algériába mentek három év. re dolgozni Kovácsék. Vitték magukkal az ötéves Pé­ter fiukat is. Előre féll'ek attól, mi lesz, amikor a gyerek az első alkalommal megy az ottani óvodába. Délután az első kérdésük ez volt Péterhez: — Milyen volt az új oviban? A srác egy kissé fölényesen válaszolt: — Elég klassz! Csak azt nem tudom, mikorra fo­gom én ezt a sok algériai gyereket megtanítani ma­gyarul beszélni... (—ár) — RAJTOLTAK A DIÁK FIZIKUSOK GYÖNGYÖ­SÖN. Tegnap megérkezett az ország számos gimnáziu­mából és szakközépiskolájá­ból az a több mint ötven diák, akik fizikából kíván­ják összemérni tudásukat. A gyöngyösi Berze-Nagy Já­nos .Gimnázium ad otthont a vetélkedőnek, ahol ma a résztvevők hozzákezdtek a feladatok megoldásához. A négy napon át tartó ver­sengésen számot adhatnak elméleti és gyakorlati fel- készültségükről. — FINNORSZÁGI vendégek megyénkben. A Pori városá­ban létrehozott Finn—Ma­gyar Irodalmi Központ szer­vezésében könyvtárosok látogattak hazánkba szakmai tapasztalatcserére. A hét végét Heves megyében töl­tik, pénteken fogadta a küldöttséget dr. Varjú Vil­mos, az Egri Város Tanács elnöke, majd ellátogattak a megyei könyvtárba is. EGERBEN: egri és Eger kör­nyéki íelnőtt betegek, valamint az Eger környéki községek gyer­mek betegei részére szombat reggel 8 órától hétíö reggel 8 óráig az I-es kórház területén a felvételes belosztály mellett. Be­járat a patakparti porta felől. Telefon: ll-ooo. Az ügyelethez tartozó községek: Kerecsent!, Egerszalók, Egerszólát, Makiár, Felsőtárkány, Andomaktálya, Bátor. Ostoros. Novaj. Noszvaj, Demjén, Hevesaranyos. Nagytá- lya, Síkfőkút. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: szombat reggel 8 órától hétfő reggel 7.45 óráig az egri gyer­mekek részére. HELYE: a kórház gyermekosztályának földszintjén. Telefon: 10-841. FOGORVOSI ELLÁTÁS: szom­baton reggel 7 órától 13.30 óráig. Fogorvosi ügyelet szombaton 14 órától 20 óráig, vasárnap 8 órá­tól 20 óráig a Technika Házá­ban. KÖJÁL-KÉSZENLÉT EGER­BEN : péntek délután 17 órától hétfő reggel 7 óráig. Telefon: 10-133. GYÖNGYÖSÖN: központi or­vosi ügyelet szombaton 7 órá­tól hétfő reggel 7 óráig. HELYE: Széchenyi u. l. Telefon: 11-727. Gyöngyös körzetközpont köz­ségei: Gyöngyöspata, Gyöngyös­tarján, Gyöngyösoroszi, Gyön- gyössolymos, Szűcsi, Karácsond. Telefon: 13-892. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: szombaton 8—12 és 14—18 óráig, vasárnap 8 órától 12 óráig. HE­LYE: Puskin utcai gyermekren­delő. FOGORVOSI ELLÁTÁS: szom­baton 7 órától 13 óráig és 15 órától 18 óráig, vasár- és ün­nepnapokon 9 órától 12 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatt. VAMOSG YORKON: orvosi rendelőben, szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig. El­látandó terület: Vámosgyörk, Adács, Nagyréde, Visznek. Gyön­gyöshalász, Atkár. VISONTÁN: a Thorez Bánya üzemorvosi rendelőjében, szom­baton reggel 7 órától hétfő reg­gel 7 óráig. Ellátandó terület: Visomta, Abasár, Márkáz, Detk, Nagyfüged. Mátraszentimre és a hozzá tar­tozó körzet egészségügyi ellá­tását készenléti szolgálat útján, illetve a körzeti orvos távolléte esetén Gyöngyös város ügyele­ti szolgálata biztosítja. Domoszló, Kisnána és Vécs (új egészségház, Telefon: 3). községek a verpeléti összevont ügyelethez tartoznak. HATVANBAN: szombaton 1 órától hétfő reggel 8 furáig. HE­LYE: kórház „faház” Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. FOGORVOSI ÜGYELET: szom­baton. 6.30 órától 14 óráig, va­sárnap 8.30 órától 11 óráig. Te­lefon: 11-040. HELYE: kórház „faház”. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: szombaton 8 órától 12 óráig, va­sárnap 8 órától 10 óráig. HE­LYE: Hatvan, Horváth M. u. 21. Telefon: 12-265. Ügyeleti időn túl gyermekek részére is a központi körzeti orvosi ügye­let biztosít ellátást. HEVES város és vonzáskör­zete lakosai részére szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig Heves, Vörös Hadsereg u. 32. sz. (volt szülőotthon) alatt van. Telefon: 11-831. FOGORVOSI ÜGYELET: szom­baton és vasárnap reggel 8 órá­tól 12 óráig a Tanácsköztársa­ság tér 2—4. sz. alatt a fog­orvosi rendelőben. FÜZESABONYBAN: szomba­ton. reggel 7 órától hétfő reg­gel 7 óráig a Rákóczi u. 42. sz. alatti rendelőben. FOGORVOSI ÜGYELET Füzes­abonyban: szombaton reggel 8 órától szombaton délután 2 órá­ig. Helye: Füzesabony, Rákóczi u. 52. Ugyanennek a körzetnek vasárnap 8-tól 20 óráig Eger, Technika Háza. Állatorvosi ügyelet: szombaton. 8 órától vasárnap 20 óráig.. Egri ügyelet: Eger, Szövetke­zet u. 4. Telefon: 12-388. Gyöngyösi ügyelet: Gyöngyös, Deák F. u. 17. Telefon: 13-991. Hatvani ügyelet: Hatvan, vá­rosi Tanács. Telefon:. 12-720. Hevesi ügyelet: Heves, Fő út 17. Telefon: Heves 11-917. Füzesabonyi ügyelet: Dor­mánd, tanácsháza, Dózsa Gy. u. 37. Recski ügyelet: Recsk, Kos­suth L. u. 218. Telefon: Recsk 15. Tamamérai ügyelet: Lenin Mgtsz központi iroda. Tárná­méra, Boconádi út 50. Telefon: Tamaméra 6. Az ügyeleti helyekhez tartozó állatorvosi körzetekről, a terü­letileg illetékes állatorvos ad tájékoztatást. ALLATKORHAZI ügyelet­pénteken,. 19 órától hétfő reg­gel 7.30 óráig. HELYE: Eger, Szövetkezet u. 4. Telefon: 12-388. Duna menti országok kemping­találkozója Egerben A hét végén a Duna men­ti országok kempingtalálko- zójának színhelye Eger. A Heves Megyei Idegenforgal­mi Hivatal táborában — no­ha a hivatalos, ünnepélyes megnyitóra csupán ma. szom­baton délután kerül sor — már tegnap együtt volt a résztvevők több. mint fele, legalább félezernyi turista. Az osztrákok kezdték szál­láshelyeik elfoglalását, s mel­lettük folyamatosan érkeztek az NSZ’K-beli. a csehszlová­kiai. no meg természetesen a hazai, a magyar vendégek is. Rajtuk kívül a rendezők számítanak még bolgár ba­rátainkra. A nemzetközi vi- kenden megjelenőket — mint korábbi lapszámunkban már részletesen megírtuk — gaz­dag program várja. S remél­jük: jó idő is. Az „egérrel” rajzolt macska A Népújság klubjában mu­tatta be a teljes nyomdai előkészítésre alkalmas. lé­zernyomtató segítségével pe­dig kiváló házinyomdaként is alkalmazható Apple Ma­cintosh Plus számítógépét a Comporgan rendszerház két képviselője. Varga György és Andorka Márton. A Nép­újság vezetői előtt nemcsak a tördelési utasítások hasz­nálatát, az adatbázis-kezelést, és a rajzfilmkészítésre (!) al­kalmas programokat, de a grafikai szoftvert is bemu­tatták. amely az úgynevezett „egér” segítségével a képer­nyőre rajzolni, festeni tud. E program segítségével ké­szült az egérrel rajzolt macs­ka. MEGÁLLAPODÁS A MEGYESZÉKHELYEN A biztosító és az autóklub együttműködése Sok autós bosszúsan gon­dol a külföldi túrákat meg­előző teendők sokaságára, amikor példának okáért hi­tellevelet a klubirodában ka­pott. ugyanarra az útra biz­tosítást már másutt kellett intéznie. Többek között er­re is talált megoldást az Autóklub Heves Megyei Szer­vezete és az Állami Biztosí­tó Heves Megyei Igazgató­sága abban az együttműkö­dési szerződésben. amelyet Egerben írt alá dr. Varga József igazgató és Madaras Sándor klubtitkár. Ennek a megállapodásnak a szellemében a biztosítósok segítenek a tagszervezésben, az autóklub irodáiban pedig helyben intézik a biztosítá­sokat. Jól jár a két fél. de jól jár az ügyfél is. hiszen a „casco-kártya” évente egy alkalommal ingyenes fény­szóró-beállításra is jogosít a klub műszaki állomásain, s a sérült, menetképtelen gépkocsiját településen be­lül 20. azok között pedig 10 százalékkal olcsóbban szál­lítják a klub autómentői. Június 15-től az egri és gyöngyösi klubirodák és a biztosító fiókjai már a ki­bővített szolgáltatásokat nyújtják ügyfeleiknek. A foglalkoztatás r Kovács Adóm rákkutató — Egerben A Népújság és a Hevesi Szemle szerkesztőségének szervezésében tegnap délután három órakor — a megyei pártbizottság oktatási igaz­gatóságán — szokatlanul nagyszámú érdeklődő jelen­létében — Kovács Ádám rák­kutatóval és munkatársaival beszélgetett Pécsi István, la­punk olvasószerkesztője. Az elhangzott kérdésekre olva­sóink lapunk június 8-i. hét­fői számában kapnak vá­laszt. LAPUNK NAPIRENDJÉN Hagyományos fórumsoroza­tunkban ezúttal a foglalkozta­tással kapcsolatos főbb kérdé­sekről, gondokról, megoldások­ról lesz szó. Többek között ar­ra kérjük a válaszokat a szak­emberektől, hogy mennyire hoz változást a munkaerőhelyzetben az iparszerkezet átalakítása? Mit jelent valójában az úgynevezett elhelyezkedési támogatás? Kor­— VÍZÜGYIEK A REPÜ­LÉS BIZTONSÁGÁÉRT. Az Észak-magyarországi Víz­ügyi Igazgatóság egri sza­kaszmérnökségének dolgo­zói több mint 400 méter hosszan szabályozták, új mederbe terelték a Rima szerüsitik-e a pályára irányítás módszereit? Természetesen még rengeteg egyéb téma is felve­tődhet. Önöket olvasóink kér­jük, hogy kérdéseiket juttassák el szerkesztőségünkbe június 9- ig, keddig. Akár Írásban, levél­ben, akár telefonon: a 13-644-es számon. Az összefoglaló cikket június 16-i, keddi számunkban olvadhatják. patakot, az MHSZ makiári repülőterénél. A munkála­tok során több ezer köbmé­ter földet mozgattak meg. A vízügyiek így segítenek még biztonságosabbá tenni a sportrepülést. Utolsó tanítási nap A középisko­lákban pénte­ken volt az utolsó tanítási nap ebben a tanévben. Fel­vételünk az egri Dobó István Gim­názium 3/b osztályában készült (Fotó: Szárító György) Véget ért a Heves megyei környezet- és termé­szetvédelmi napok rendezvénysorozata A két héten át tartó prog­ram tegnap bükki kirándu­lással ért stílszerű véget. Az elmúlt időszak alatt számos előadás, tudományos megbe­szélés segítette a táj- és ter­mészetvédelem immár el­odázhatatlan ügyét. Lapunk figyelemmel kí­sérte ezeket a programokat, ám a megemlítetteken kívül is a megye sok városában, településében rendeztek a témával kapcsolatos kiállítá­sokat. vetélkedőket, fásítási, lakóhelyszépítési akciókat. A Megyei Művelődési Központ­ban délután 3 és 4 óra kö­zött természetvédelmi fil­mek vetítésére is sor került. Amelyek megtekintése elő­zetes bejelentés alapján in­gyenes volt. Az akció szervezői remé­lik. a sok hasznosításra vá­ró elképzelés, ötlet kivitele­zésével nem kell várni az el­következendő évi táj- és ter­mészetvédelmi napokig. Vigyázzunk a gombára! EGERBEN, a hét végén, az alábbiak szerint alakultak a sza­badpiaci árak: a tojás 2,20, a burgonya 10, a sárgarépa 20, a zöldség 14, a karalábé 8, a kar­fiol 50, a tök 34, az uborka 38, a paprika 6—10, a paradicsom 70. a cseresznye 40, az eper 200, a kelkáposzta 30, a fejes ká­poszta 28, a zöldhagyma 8. a zöldborsó 60, a retek 12, a sa­láta 5—7, az alma 40 forint. GYÖNGYÖSÖN: a tojás 2,20. a fejes káposzta 30—40, a kelká­poszta 30, a saláta 5, a karalá­bé 6. a karfiol 50, a paradicsom 80—90, a paprika 5—12, a tök 30. az uborka 40, a zöldbab 140. a zöldborsó 50, a hónapos retek 10—14, a paraj és a sóska 25. a gomba 80—120, az alma 32. a cseresznye 40, az eper 200. az egres 25 forintba kerül. HATVANBAN: a tojás 2. a burgonya 10, a sárgarépa 20. a zöldség 8, a vöröshagyma 20. a fejes káposzta 25. a kelkáposz­ta 18, a saláta 3, a karalábé 5, a karfiol 25, a paradicsom 80. a paprika 4—5, az uborka 25, a zöldborsó 50, a retek 5, a sós­ka 15, a gomba 50, a cseresznye 20—25, az eper 80, az újburgo­nya 15 forintért kapható. HEVESEN: a tojás 1,60, az új­burgonya 32. a sárgarépa 25, a zöldség 30. a karalábé 7, a sa­láta 2—3, a paradicsom 100, a paprika 8—10. az uborka 40. a retek 10. a zöldborsó 60. a sós­ka 20, a cseresznye 40, az eper 200. az egres 20, a gomba 100 forint. A ZÖLDÉRT ARAI: a tojás 2,20, a burgonya 9,40, az újbur­gonya 30, a sárgarépa 18, a zöld­ség 23, a karfiol 50. az uborka 38, a paprika 6—10, a paradi­csom 80, a cseresznye 36. az eper 200, a kelkáposzta 24, a fejes káposzta 29, a zöldborsó 60. a retek 5—6, a saláta 7. a szabadföldi gomba 70 forintba kerül. — ★ — A szakértők felhívják a qom- bázók figyelmét, hogy minden esetben vizsgáltassák meg a ki­jelölt helyeken a gombát! — ★ — A hét vége asztalára burgo­nyában sült sertéscomb szelete­ket ajánlunk. 1,5 kg sertéscom­bot kicsi, vékony szeletekre vá­gunk, megsózzuk és kiveriük. l kg meghámozott burgonyát vé­kony karikákra vágunk. Egy tűzálló tálat kikenünk zsírral, belerakunk egy sor burgonyát. Erre egy kevés zsírt, meg 1—2 kanál tejfölt, sót. paprikát és kevés, karikára vágott vörös­hagymát. majd vékonyra kivert sertésszeleteket helyezünk. A húsra újra burgonya, a burgo­nyára só, paprika, tejföl, zsír, hagyma, aztán sertésszeletek jön­nek. Végül sózott burgonya, és az erre öntött fél liter tejföl zárja le a sort. A tűzhelyen lassú tűzön, fedő alatt pároljuk. Mire a burgonya megfő, jó a hús is. NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-349. Telefonszámok: 13-352, 13-381, 13-503, 13-644, 13-985. Gyöngyös, Rózsa út 1. 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11-051. Heves, Fő út 10. 3360. Telefon: 124. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelófizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér 1.— 1900—, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20062. — Révai Nyomda Egri Gyáregység, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr. — HU ISSN 0133—0705. (Fotó: Köhidi Imre)

Next

/
Thumbnails
Contents