Népújság, 1987. június (38. évfolyam, 127-152. szám)

1987-06-06 / 132. szám

NÉPÚJSÁG, 1987. június 6., szombat

Pedagógusnapi gondolatok

|A érem. nézzék el ne- kém. hogy a pedagógusnapon, amikor szerétéiről. köszöntésről, virágokról. meghatott felnőttekről. csodálatos nyílt tekintetű iskolásokról és meg- illetődött pedagógusokról kellene magasztaló sorokat papírra vetnem, nem ez jut eszembe először. Inkább egy nehezen megfogalmazható fájó ellentmondás, ami talán így írható le: Az új nemzedék iskoláztatásáért, hazánkban tényleg soha nem hozott annyi áldozatot a társadalom. mint az elmúlt négy évtizedben, de ennek ellenére az oktatásügy az iskola rangját és a pedagógusok személyes helyzetét. tekintélyét eközben nem sikerült kellően magasra emelni. Hogy miért nem, arra azt hiszem sokféle magyarázat van. Ám úgy gondolom, hogy ezek részletes és pontos elemzése nem lehet az ünnepi jegyzet műfaja. Mindezért talán a legfontosabbról. magáról a pedagógusról kívánok írni.

Szeretném viszont kollégáimat megkímélni attól, hogy én is a sokszor kenetteljes köszöntgetők sorába álljak, hisz ha ezt tenném és a valóságról másként szólnék. aligha bocsátanak meg nekem. Egy dologban azért örömmel és még egy kéréssel is megtoldva csatlakozom az ilyenkor szokványos ünnepi mondatokhoz. Sok őszinte szeretet és tisztelet árad ezen a napon gyerekeink nevelői felé. ami úgy érzem, nagyrészt megérdemelt és a tanárnak mindig kellemes. De az lenne jó. ha ehhez a naphoz tapadó őszinte elismerés nem

néhány óráig és nemcsak a gratuláló percekig tartana hanem társadalmi presztízzsé alakulva, egész esztendőn át köztünk élne. S elsősorban azok irányába hatna, akik ezt ténylegesen megérdemlik. Azt hiszem, sok-sok ezer pedagógustársam régi kívánsága ez, hisz oly sokat leírtuk már. hogy a pedagógus az egész oktatásügy, az ország iskolarendszerének jó értelemben vett kulcsfigurája. Nélküle — lehet bármilyen jól felszerelt, szép iskola, tanszék, avagy műhely — nincs és nem lehet Oktatás, nevelés, szakmai és kulturális fel- emelkedés. Ezért most csak róla írok — a tömegessé vált oktatásunk évtizedek óta mindig keresett és még sokáig nem elég szakemberéről.

Az előző korokban természetesen ez másképp volt. hisz jól tudjuk, kevesek jussa volt a tanulás. Így persze nem volt túlterhelés, negyvenes osztálylétszám és kompenzáló beiskolázás gondja sem. Látszólag tehát a bajt a nyolcosztályos alapoktatás általánossá, mi több. kötelezővé válásában kellene keresnünk, és ez számszerű okai miatt ké- zenfékvő is. Csakhogy az efféle leegyszerűsítések hibásak és gyanúsak. Mert igaz ugyan, hogy ma azokat is tanítani kell. akik nem akarnak tanulni. S az is gyötri-koptatja az iskolapadot. akinek sem családi háttere. sem belső késztetése

nem mutat a tanulás iránt semmiféle affinitást. Ezért sokszor annyi pedagógusra és minden egyébre van szükség, mint mondjuk a két világháború között bármikor.

Felmerül téhát a kérdés: mindezért fordítsuk meg a fejlődés menetét, adjuk fel céljainkat. kultúrpolitikánkat. az emberi felemelkedés egyetlen lehetőségét, a nép iskoláztatását azért, hogy kevesebb iskolára és pedagógusra legyen szükség? S így elérhető lenne, hogy a pedagóguspálya is kevesek jobban megbecsült jussa legyen? Erre csak egyértelmű nemmel lehet felelni. A megoldás viszont abban rejlik, hogy ha nehezek is körülményeink, de erre a megnövekedett oktatásra akkor is többet kell áldozni és- szakemberét is jobban meg kell becsülni. S ha kedvezőbb évtizedeinkben erről elfeledkeztünk, akkor ha kínlódva is. de most és mielőbb meg kell tennünk.

Mert e megbecsülés hiánya joggal szülheti az oly gyakran emlegetett pedagógustekintély csorbulását is. S ebben nem is biztos, hogy csak az anyagiak a döntők. Mert a pénz. ha nehezen is. de az utóbbi évek érezhetően fokozottabb törődése miatt valamivel több a tanárnál is. mint korábban. Igaz, ezért szinte reggeltől estig kell órákat adnia és mindent elvállalnia. S bár szeretném a fizetésben legelöl látni a tanárt, mégis azt mondom: a tanári pálya tekintélyét nem elsősorban a pénztelenség (a ma már nem is olyan kirívó pénztelenség) csorbította meg. Hanem sok egyéb mellett az a társadalmi beidegződés is, iha úgy tetszik társadalmi bánásmód, ahogy és ahová besoroltuk őket az értelmiségi kategóriák skáláján. Gondoljuk csak el, hányszor hallottuk évtizedek alatt — biztos minden rosszindulat nélkül —. de sajnos, mégis így megfogalmazva: „ ... és a pedagógusok.” Pedig ez az ország legnagyobb, közel kétszázezres értelmiségi csoportja. mely tudást plántál, műveltséget ad, embert formál és küszködik ezért. Mert ma a diákság nagy részénél küzdeni kell azért, hogy mindezt elfogadja. Mégis szót kell emelnie olykor elismertebb értelmiségi helyéért.

Volt idő. amikor át nem gondolt intézkedések és divatosnak tűnő elméletek is erősen ártottak e réteg tekintélyének. S itt nem csupán a pálya szakembergárdájának kényszerű és bizonyos mérvű sajnálatos felhígulására gondolok, hanem arra is. hogy hirdettük például a ..bukásmentes iskolát”. nem figyelve arra, hogy ezzel elvettük a pedagógustól a minősítést, az ösztönzés egyik fontos eszközét. Sőt. nem kevesen azt is állították. hogy a tanár a hibás. ha a gyerek lusta és nemtörődöm. Így lett aztán szinte mindenki illetékes és ítéletmondó a nevelés.

az oktatás ügyeiben és legkevésbé maga az iskola.

Valami hasonló gondot érzek ma a tanárok helyének megítélésében a diákság részéről is. Félek, hogy egyrészük félreérti az iskolai demokrácia fogalmát. Valami olyasmit képzel a tanár—diák viszonyról, hogy emberek vagyunk, úgy szép, hogy egyenlők legyünk. Csakhogy ez ilyen elnagyoltan megfogalmazva nemcsak hibás. de nagyon káros szemlélet is. Először ugyanis valóban emberré kell lenni. S ehhez a megalapozott tudás. tapasztalat, az egymás iránti figyelem, udvariasság, a feltétlen kötelességtudás is hozzá tartozik. S csak ezek után lehet igazán és nemesen az egyenlőségről gondolkodni. Ezért pontosan azt a tanárt kellene a legjobban megbecsülni, aki nemcsak felkészült és jól tanít, hanem, aki követelni is mer. Aki mai életünk igényei alapján eszményeket is állít, s nem bocsátja meg. ha valaki a fegyelem és az eszmények nélküli életet választja. Attól tartok, hogy ma nem mindnyájan az ilyen típusú tanárokért rajonganak a diákok, a szülők. s olykor talán még az iskola sem.

' Végül jogosan felvetődik a kérdés, mire számíthat az ünnep hangulatában meditáló. ágáló tanárember. Tud hatékony módszert felsorolt gondjainak megoldására? Vagy talán csak azt éri el. hogy felvetéseivel a nem javuló közérzetet. a lelkiismeret gyakori háborgásait fokozza. Nyilván nem ez a célja, hisz ma olykor úgyis rosszabb a közhangulat, mint maga a

valóság. Nehéz tehát a válasz, hiszen az oktatás gondjaira azonnal ható gyógyír biztos nincs.

Azt viszont tudom, hogy mi a tevékenységünkkel nemcsak a gyerekek, de a nemzet szellemi és emberi jövőjét tarthatjuk kézben. Ahogy a levegővel, a vizekkel gazdálkodva az élő környezet érdekében ma vitatkozás nélkül ezt tesszük, és erre áldozunk is. Nevelésről. oktatásról — a lélek e nélkülözhetetlen fényűzéseiről — ma már csak ennél jóval több. a felelősség fokozott tudatában lehet tisztességesen gondolkodni. ha a nemzetközi versenyben talpon akarunk maradni. Pontosan ezért meggyőződésem. hogy gazdasági helyzetünk jelenlegi romlása sem vezethet az oktatási. felkészítési rendszerünk további beszűküléséhez. Segíteni mindezen pedig csak úgy tudunk, ha nem próbáljuk se indokolatlanul takargatni, se teát- rálisan felnagyítani a bajok mélyülésének tüneteit.

Ha nem segítjük — nemcsak a pedagógus — az egész magyar értelmiség elégedettebb közérzetének megteremtését. ha értékrendünkben mielőbb visszaállítjuk a nélkülözhetetlen magasabb tudás megérdemelt presztízsét, ha a pályakezdőknél rögtön az elején segítjük eloszlatni a kilátástalanság fel-felrém- lő érzéseit. így biztos elérünk • — talán nem is oly sokára — egy olyan pedagógusnap előestéjéhez, amikor felhőtlenebből megkérdezhetjük egymástól: Mit ér az ember, ha tarnt?

Dr. Szüc« László

Az alkotó iskola és a tehetséges fiatal

Egy nemzetközi tanácskozás tapasztalatai

'Fotó: Perl Márton)

E gv hétig tanácskoztak

™ Egerben a szó-, cialista országok központi pedagógiai folyóiratainak fő- szerkesztői. Ez alkalommal az alkotókészséget állították középpontba, az eszmecseréken sok szempontból megvizsgálták e kérdést. Ezek a lapok munkájuk során mintegy összegyűjtik a leglényegesebb ösz- szefüggéseket, s tudományos szempontból elemzik a problémákat. Balogh Lászlót. a Pedagógiai Szemle főszerkesztőjét arra kértük, hogy összegezze, amit ez alatt a néhány nap alatt elértek ezen a fórumon.

Az egyén és a világ

— A fiatalok alkotóképességének hatékony fejlesztése — hangsúlyozza a főszerkesztő — a konferencián elhangzott nemzeti beszámolók. hozzászólások. kérdések tanúsága szerint valamennyi országban egyre nagyobb pedagógiai, sőt össztársadalmi jelentőségű és érdekű feladat. A személyiségfejlesztés szélesebb

összefüggésébe illesztve tárgyaltunk ezért erről. Annál is inkább, mert ez a fogalom. s a társadalmi megítélése meghatározza az egyén viszonyát a világhoz. A teremtő hajlam tükrözi az ember minden vonását.

— Milyen lehetőségek rejtőznek még az iskolában, milyen változások szükségesek ahhoz, hogy az ifjúság újító kedvvel, és tehetséggel lépjen ki a kapuján?

— Ehhez valóban szükséges a közoktatás reformja. Többször felmerült, hogy alapvető feltétel az alkotó iskola megteremtése: a problémamegoldó oktatás, a tehetséges tanulók hatékony nevelése. Elhangzott, hogy a diákok mintegy 90 százaléka olyan képességekkel rendelkezik, amelynek kibontakoztatásában kulcsszerepe van az intézményeknek. Fejlesztésük igényli az egyéniség fejlődésének beható megfigyelését, a benne rejlő adottságok korai felismerését, s a sajátos egyedi fejlődés folyamatos nyomonkövetését.

— Abban mindenki egyetértett. hogy alapvető a pedagógus szerepe. Ma azonban még az intézmények mindig konzervatívak, s a tapasztalt oktatók sem kellően jártasak az alkotóképesség fejlesztésében. Korlátozott szabadságuk is gátolhatja e feladatuk megoldását. Elengedhetetlenek a felsőoktatásban is bizonyos változások, hogy kreatívabbak legyenek maguk a nevelők is.

Mit is jelent?

— Sok bizonytalanság tapasztalható a mindennapi életben a tehetség és az alkotókészség megítélésében. Sikerült-e valamilyen közös nevezőre jutni ilyen vonatkozásban?

— Szükséges a fogalmi tisztázottság. Kellő mélységiben még a pszichológiai kutatások sem tártak föl minden vonatkozást. Például azt. hogy milyen módon nyilvánul meg az alkotóképesség. A képességek sokféle meghatározása nagyon is általános, nem tükrözi a rendkívüli összetettséget. Baj van az osztályozással is. Nyilvánvalóan csak pedagógiailag jól használható, megfelelően körülhatárolt fogalmakkal lehet csak eredményeket elérni.

— Ezeken az elvi problémákon túl abban bizonyára egyetértettek: a tudományos-technikai forradalom letéteményese az alkotó ember. Milyen módon válhatnak egyre többen, ilyenekké?

— Sok nézettel találkozhattunk. Valamennyi ország képviselői jelentősnek ítélték a köznevelési rendszerben szervezett tanulást. Az NDK küldöttei a korszerű általános képzés és a fakultáció kapcsolatára hívták fel a figyelmet. A lengyelek az egységes, nyolcosztályos oktatást tartották döntőnek. Csehszlovákia képviselői az iskola és az élet (kapcsolatát ítélték leglényegesebbnek. A kubaiak szerint az alkotó tevékenységre való nevelés már az óvo- dáhan megkezdődik, s később első osztálytól folyamatosan valósul meg. Mi. magyarok pedagógiai kísérleteinkről adtunk számot, így az úgynevezett képesség- fejlesztő és a nevelőiskoláról. Abban teljes volt az összhang, hogy a fejlett szocialista társadalom építésének követelményei alkotó munkára képes és kész embert igényelnek. A módszerről sokféle elhangzott: a termelő üzemekkel való kapcsolattól az elméleti és gyakorlati tudás megszerzésén át a számítástechnika bevezetéséig rengeteg dolgot érintettünk.

A közéletben

— Nemcsak a termelés problémája az. amiről eddig beszéltünk. A közéletben is mind nagyobb szükség van az ilyen személyiségekre. Ezzel kapcsolatban mit állapították meg?

— Ez össztársadalmi jelentőségű kérdés. Főként a szovjet és a bolgár delegáció tagjai bírálták az iskolai demokratizmus és a tanulói önkormányzat formális vonásait. Még túlságosan felülről irányított mind a társadalom élete, mind pedig az intézmények — hangsúlyozták a hozzászólók. Egyre inkább meg kell fogalmazódnia a fiatalok érdekeinek. valódi szükségleteinek is. Tisztázni kell az ifjúsági mozgalom és a diákönkormányzat egymáshoz való viszonyát is. A szovjet küldöttség egyik képviselője arról is beszélt, hogy ha a ifjúsági mozgalom hullámvölgye megszűnik, nagymértékben hozzájárulhat az alkotó tevékenység kibontakozásához. Az úttörők között pedig egyre jobban figyelembe kell venni az életkori sajátosságokat.

— S végezetül. hogyan értékelték e mostani eszmecserét a résztvevők?

— A szerencsésen megválasztott téma tárgyalása azt tanúsította: a szocialista országok központi pedagógiai folyóiratainak konferenciái nemcsak belső ügyek. A szerkesztőségi munka tapasztalatain. az együttmű- dés fejlesztésén túl fontos fóruma az időszerű közoktatási feladatoknak, megis- mertetője az egyes országokban kibontakozó kezdeményezéseknek. megoldási módszereknek.

Gábor László

Mindennapi nyelvünk

Az már valóban nyelvgyötrés...

Tegyük teljesebbé a címben megkezdett közlés mondanivalóját. Igen, az már nyelvgyötrés, ahogyan újabban, főleg a sajtó hasábjain, olyan nyelvi formák sértik anyanyelvi önérzetünket, amelyek nemcsak lapos közhelyszerűségükkel hívják fel magukra a figyelmet, hanem szinte tudatosan és szándékosan csapdát állítanak az olvasóknak hangalakjukkal és bizonytalan jelentésükkel, használati értékükkel.

Üjabban nap mint nap a feleslegesen használt angol szavak, kifejezések okozói a nyelvgyötrésnek. Nemcsak azzal, hogy az olvasók legtöbbjének már az angol nyelvi formák kiejtése is nehézséget jelent, hanem főleg azzal, hogy éppen bizonytalan jelentéstartalmukkal és használati értékükkel állítanak csapdát a gondolatok egyértelmű és árnyalt megfogalmazásának, s általában a nyelvi kapcsolatteremtésnek. Az angolmániás- kodás legújabb példáit szolgáltató nyelvgyötrő nyelvi formákat állítjuk most előtérbe.

Az Élet és Irodalom hasábjain sem véletlenül teszik rostára a nyelvünket meggyötrő angol szóformákat, pl. „a legújabb szörny- szüleményt” a jogging suit- ból (kocogóruha, melegítő) rövidült s a kocog, kocogás jelentésben használt jogging szóalakot. Ez díszük sok gyerek és ifjú melegítőjén, ezt emlegetik egyre gyakrabban a jó magyar nyelvi megfelelők, a kocog, kocogás helyett. Pedig e szavaknak hangalakjukat tekintve is sajátos stílushangulati erejük is figyelemre méltó.

Ugyancsak az Élet és Irodalomban tették rostára az újabban ^gyre gyakrabban emlegetett high liech angol megnevezést a „High tech idill” című írásban, illetőleg annak e szövegrészletében: „Csak néha tudok igazán lelkesedni a high tech-nek becézett legkorszerűbb komputertechnikáért” (És, 1987. ápr. 17.).

Nem éppen célszerű nyelv- használati jelenség és gyakorlat, hogy már árközlemények címe is a nyelvi buktatók és kelepcék tipikus példáját szolgáltatják. A Magyar Hírlap sportrovatában olvashattuk ezt a címet: „Off roadyk a siratófalnál’’ (1987. máj. 5.) Még az sem igen menti ezt a címadást, hogy a cikk író-' ja etimológiai magyarázatot fűz a címadáshoz: „Az off ready tükörfordításban terepjárást, terepjáró autót jelöl, de átvitt értelme több ennél". Éppen ezért a többféle átvitt értelemmel bíró angol szóalak zavarja meg az olvasót a szöveg értelmezésében.

Már írtunk arról, hogy a rock- és popzenekarok a valóban nehezen kimondható, illetőleg bizonytalan kiejtésű angol megnevezésekkel tiszetelik rr.eg magukat. Furcsa ellentmondást is szülhet az, ha pl. a Gárdonyi Országos Diáknapokon a Lucky Boys dixieland lép fel. s az egyik egri középiskola békenapjairól szóló közleményben hasonló jelenségről olvashattunk: ..Az esti órákban a Peace-discóban táncolhatnak a fiatalok. Délután tini-talkshow, valamint a Simly Show qitárduó" (Népújság, 1987. ápr. 23.).

Az olvasók nagyobbik fele értetlenül áll e szövegrészietek olvasása kapcsán éppen azért, mert a bennük szerepet vállaló angol nyelvi formák értelmezésében bizonytalan : „Ez az album (Élő Omega) egy újfajta, lényegében máig működő és továbbható Omega-soundot indítóit el (És, 1987. ápr. 17.). Az angol szó magyar megfelelői. (hang, hangzás stb.) is csak útbaigazíthatják az olvasót, a teljesebb értelmezés alig alakulhat ki. Még inkább ez a nyelvhasználati jelenség és nehézség „gyötri meg” az olvasót. ha ez a szövegrészlet állítja meg: ..Még megérhetjük hoey a heavy metálosí- tott Raik-per is fölkerül a toplistáira” (És, 1987. ápr. 24.). Erre a megfogalmazásra még visszatérünk, mert tanulságos mind a szöveg megfogalmazója, mind olvasója számára egyaránt.

Dr. Bakos József