Népújság, 1987. június (38. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-01 / 127. szám
6. NÉPÚJSÁG, 1987. június 1., Hétfő VÍZILABDA OB I. Talán hetedikek A Dózsa ellen Tűzkő (képünkön) helyenként látványosan védett (Fellő: Szántó György) Kettős fordulóval fejeződött be az 1986/87. évi első osztályú vízilabda-bajnokság. Az Eger SE a hajrában két hazai találkozón bizonyíthatott : EGER SE—FTC 10—9 (2—2, 2—2, 3—2, 3—3) OB I-es mérkőzés, Eger 200 néző, V.: Dombi, Szent- györgyi. E SE: LIPOViICS — Nagy I., Vecseri 1, VINCZE 2, BlRÖ 3, iDr. Sike 1, Búza 2, Cs.: Kelemen 1, Tóth K., Madarast. Edző: Gyulavári Zoltán. Gól — emberelőnyből: 10 6, illetve 6/1. Négyméteresből: 3/2, ill. 4 4. A Fradi szaros emberfogásra épülő taktikája két és fél negyed után vált önveszélyessé. Addig jobbára vezettek, ám ekkorra — az elkövetett sok szabálytalanság miatt — a kezdő hetesükből hárman kipontozódtak. Ettől kezdve az egriek a kapuk előtt már könnyebben kerültek lőtá- volon belülre. A negyedik negyedben a házigazdáknak 10—7-re sikerült is elhúzniuk, amit az ellenfélben végig kitűnő Gyöngyösi (5 gólt dobott) tett végül szorossá. A győzelemben nagy része volt a remeklő Lipo- vicsnak, a ráúszásoknál a labdát rendre elhozó, valamint a mezőnyben is átlagon felülit nyújtó Vinczének. Ü. DÖZSA—EGER SE 10—5 (2—2, 2—1, 3—1, 3—1) OB I-es mérkőzés. Eger, 300 néző. V.: Pék, Czigány. ESE: TŰZKŐ — Nagy I. 1, Zalánki. Vincze, Bíró, dr. Sike 1, Búza 2. Cs.: Kelemen, Vecseri, Tóth K., Ma- darasi 1, Tóth P. Edző: Gyulavári Zoltán. A szombati küzdelmes találkozó láthatóan sokat kivett a hazaiakból. Elsősorban az újpestiek akarata érvényesült a medencében. Viszonylag kevés hibával, jól játszották: pólósaik sokat úsztak, nem volt álló centerük, számos keresztmozgással, helycserével hozták zavarba ellenfeleiket. Főképp a csapatjáték egysége hozta meg a vendégek számára a sikert, mert egykét kiemelkedő teljesítmény helyett az átlaguk volt jó. A hazaiak közül mindössze a fiatal kapust, Tűzkőt lehet dicsérni, aki sokszor egyedül állta a fekete sapkások rohamait. A szezonzárón a többiek számos elemi hibát vétettek. Az OB I-ben — mint •kaptuk a hírt — mégsem fejeződött be a bajnokság: Tatabányán a medencében szénporral szennyezett lett a víz, amiért elhalasztották a Szolnok elleni találkozót. Ez az eredmény befolyásolhatja az Eger SE végső bajnoki helyezését. A jelenlegi állás szerint a 7. hely a legvalószínűbb, bízva abban, hogy a Szolnok majd legyőzi a TBSC-t. MÁTRA-CSOPORT - GYÖNGYÖSI SIKER HATVANBAN Éremközeiben a Recsk A területi labdarúgó-bajnokság hét végi fordulójáról a következőket jelentették tudósítóink: b. bányász—apc 3—0 (2—0) Apc, 300 néző. V.: Szűcs. Apc: Németh — Gyetvai, Kiss, Jambrik, Jakab, Nagy, Fodor, Varga, Janik, Szőke, Jacsó (Kovács). Edző: Országh János. Gólok története: az 5. percben Palásti betört a védők közé és 15 méterről a kapu jobb oldalába lőtt, 1— 0. A 30. percben jobb oldali beadás után újból Palásti volt eredményes. 2—0. A 85. percben balról szállt be a labda. Borbély 5 méterről magabiztosan fejelt a kapuba, 3—0. Gyors, sportszerű mérkőzésen az első félidőben többet támadó borsodiak megérdemelten nyertek. A hazaiak a szünet után, bár átvették a játék irányítását, de az adódó helyzeteket sorra elügyetlenkedték. Jók: Kiss, Varga, ill. Bukovics Palásti. Kovács. Ifik: 9—0. Jambrik Tamás GYÖNGYÖS SE— HATVANI KVSC 3-1 (1-1) Hatvan, 800 néző. V.: Mozgó. GYSE: Szélesi — Jónás, Mádi. Pásztor, Hegyi, Erdélyi, Molnár T. (Soltész), Varga, Patócs, Szabó. Török. • Edző: Szőke Barnabás. HKVSC: Kiss — Borics, Füzér, Turcsányi, Sátrán, Gohér, Zombori, Sima. Pádár, Gömöri, Komjáti (Kerepesi). Edző: Treiber Rudolf. A gólok története: a 22. percben bal oldali szögletet a hazai védők röviden fejelték ki és Erdélyi 17 méterről kapásból, ballal a jobb sarokba lőtt, 1—0. 24. perc: jobb oldali beadás után Zombori lövését a kapus kiütötte. Gömöri elé, aki 6 méterről a hálóba továbbított, 1—1. 32. perc: Zombori elment a jobb oldalon, visszagurított, a labdát Gömöri gólba továbbította. A partjelző nem intett, Mozgó azonban fölülbírálta és lest ítélt. Zombori ezután reklamált, amiért a kiállítás sorsára került. 55. perc: Soltész balról befelé cselezett, majd jobbal 17 méterről nagy gólt lőtt, 2—1. 65. perc: a jobb oldali beadás Patócs elé pattan, aki 4 méterről a hálóba emelt, 3—1. Az első félidőben egyenlő erők küzdelme folyt. A második félidőben a 10 főre fogyatkozott Hatvan ellen megérdemelten győzött a vendégcsapat. Mozgó játékvezető, döntően befolyás solta a mérkőzés kimenetelét! Jók: Mádi, Hegyi, Erdélyi, Varga, ill. Borics, Sáf- rán. Ifik: HKVSC—GYSE 0—0. Szénái László RECSKI ÉRCBÁNYÁSZ— ST. SÍKÜVEGGYÁR 2—1 (1—0) Recsk, 500 néző. V.: Tóth G. Ércbányász: Hegyi — Da- nyi, Bódi, Kolozsvári, Nagylaki (Kiss), Szén J., Bencsik, Horváth J., Csanálosi (Kle- ment), Horváth Zs., Szabó. Edző: Szabó Géza. A gólok története: a 38. percben Horváth Zs. 17 méteres szabadrúgása a jobb felső sarokban kötött ki, 1— 0. 50. perc: Kavarodás a hazai kapu előtt, s Zsély 6 méterről lőtt a hálóba, 1—1. 87. perc: Klement tört be a 16-oson belülre és 11 méterről védhetetlenül lőtt a hálóba, 2—1. Szombaton sok esőt kapott a pálya, így mély talajon játszottak a csapatok. A végig küzdelmes mérkőzésen a hazaiak helyzeteik alapján megérdemelten nyertek. Jók: Hegyi, Kolozsvári, Klement, Horváth J., illetve Verbói, Czene, Sze- kula. Ifik: Recsk—St. Síküveg 1—0. Lehnert Zoltán További eredmények: H. Papp J. SE—Nagybátony 2— 1, B. Ép. Volán—Romhány 1—1, St. Kohász—Ede- lény 3—5, Kazincbarcika— Olefin SC 3—1, Sajóbábony —Bélapátfalva 0—0. A bajnokság állása: 1. K.-barcika 29 21 4 4 63-19 46 2. H. Papp J. SE 29 13 11 5 38-25 37 3. Recsk 29 13 9 7 46-39 35 4. St. Síküveggy. 29 14 6 9 38-33 34 5. Edelény 29 12 8 9 50-45 32 6. B.-apátfalva 29 12 7 10 46-34 31 7. N.-bátony 29 10 11 8 34-25 31 8. Hatvan 29 11 8 10 33-29 30 9. B. Bányász 29 11 8 10 43-44 3C 10. Gyöngyös 29 11 7 11 39-29 29 11. Romhány x 29 10 10 9 33-28 28 12. Sajóbábony 29 8 11 10 38-42 27 13. Olefin SC 29 9 6 14 41-48 24 14. St. Kohász 29 8 7 14 31-49 23 15. B. Ép. Volán 29 6 6 17 28-49 18 16. Apc 29 2 3 24 15-78 7 Megjegyzés X =két bűntetőpont levonva. ©—© a SZÜR-on Vasárnap 46. alkalommal rendezték meg a SZÚR-t, a Színészek és Újságírók labdarúgó-rangadóját. A Népstadionban fél ház előtt 6—6- ra végzett a két válogatott, az első gólt a színészek rúgták, aztán a toliforgatók vették át a vezetést, majd váltakozva estek a gólok, sok szép akciót tapsolt meg a közönség. Két perccel a találkozó vége előtt, a művészcsapat 6—5-re vezetett, ekkor sikerült egyenlíteniük az újságíróknak, gazdagítva a két csapat találkozói mérlegén a döntetlenek számát. Mindkét válogatottban akadtak kiemelkedő teljesítmények, a színészeknél Juhász Jácint, Cseke Péter és Rudolf Péter, a „szerkesztőknél” Kopeczky Lajos és Várkonyi Sándor tartozott a legjobbak közé. FORMA-1. Brazilok futama A 45. Monacói GP-t, a Forma—1-es autós VB újabb erőpróbáját, a brazil Ayrton Senna (Lotus Honda) nyerte honfitársa, Nelson Piquet (Williams Honda) és az olasz Michele Alboreto (Ferrari) előtt. RÖPLABDA NB I. Vereség a végére Vasárnap befejeződött a női röplabda NB I. szeptember óta tartó küzdelemsorozata. Az utolsó mérkőzésen, a 7—16. helyért a DUTÉP. — nagy meglepetésre — 3:2 (—6, —11, 12, 12, 8) arányban legyőzte az Egert. A végeredmény az „alsóházban”: 7. Eger 69 pont, 8. BVSC 66; 9. Bp. Spartacus 65; 10. Kaposvár 64; 11. Ganz-Danubius 62; 12. DUTÉP 62; 13. BSE 61; 14. Dunavarsány 56; 15. IKöz- gáz-Külker SC 51; 16. TFSE 49. Görög sztrájk Görögországban is váltság- helyzetbe került a labdarúgás, miután a 16 első osztályú csapat közül 12 játékosai tovább folytatják sztrájkjukat. A játékot megtagadó sportolók a futballistákat érintő adók befagyasztását követelik, továbbá azt, hogy változtassák meg a kiesésre, illetve az átigazolásra vonatkozó szabályokat. A totó 22. heti játékszelvényén szereplő mérkőzések eredményei: 1. Mannheim—Leverkusen 2—1 1 2. DüsseldorfKaiserslautern 1—3 2 3. FC Homburg—Bayern München 2—2 x 4. Dortmund— Möncbengladbach 0—2 2 5. 1. FC Köln—Hamburg 1—1 x S. Solingen—Karlsruhe 1—1 x 7. St. Pauli—Hannover 3—4 2 8. Aschaffenburg— Osnabrück 1—1 x 9. Cagliari—Modena 4—2 1 10. Campobasso—Triestina 3—3 x 11. Catania—Bari 1—0 1 12. Genoa—Lazio 2—0 l 13. Parma—Cesena 0—1 2 Pótmérkőzések: 14. Lecce—Cremonese 2—1 1 Kevés ötpróbázó Tegnap reggel megyénkben négy helyszínen várták az olimpiai ötpróba, a futás résztvevőit. Ki tudja miért, de a szokottnál jóval kevesebben jelentkeztek. A legtöbben Egerben álltak rajthoz, 59-en teljesítették a kiírt távokat. Gyöngyösön 44- en. Hatvanban pedig 41-en, míg Füzesabonyban csupán 20-an húztak tornacipőt. A legifjabb versenyző a 6 éves egri Bajzáth Péter és a gyöngyösi Kozma Dániel, a legidősebb próbázó, az 58 éves gyöngyösi Paál László volt. A különböző távokon a következők futottak be elsőként. Hatvan, 10 km: Bordás Béla, 21 km: Liptai Zoltán. Gyöngyös, 5 km: Poruczky Attila, 10 km: Bártfai Zsolt, 21 km: Szollár László. Füzesabony, 5 km: Horváth László, 10 km: Bánik Eduard. Eger, 5 km: Frey Ákos, Csillag Vera. 10 km: Veres Imre, Lovászi Katalin. 21 km: Mészáros István, Bartus Katalin. ESE-ELNÖKSÉGI ÜLÉS Napirenden a szervezeti változtatás Az Eger Sportegyesület elnöksége ma délután 4 órakor a városi körcsarnok tanácskozótermében ülést tart. Ezen javaslatot tesznek — összhangban a megyei pártbizottság tavaly januári állásfoglalásával — olyan szervezeti változtatásokra, amelyek egyensúlyt teremtenek a gazdasági lehetőségek és a sportpolitikai célok között. Az ESE jelenleg 15 szakosztályt működtet, ám egyes sportágakban az edzési feltételek hiánya, az anyagi háttér megkérdőjelezi e szakosztályok további fenntartását. Az elnökség indítványozza, hogy a jövőben radikálisan csökkentsék az egyesület égisze alatt működő szakosztályok számát. Ez annyit jelent, hogy egy-két sportágban kénytelenek megszüntetni a versenyeztetést, míg más szakosztályok önállóságot kapnak, új klubhoz tartoznak, egy-egy vállalat patronálja őket. A meghívottak továbbá tájékoztatást kapnak az Eger SE ez évi versenynaptáráról, valamint a Marlboro kulturális és sportfesztivál szervezésének állásáról. KÉZILABDA NB I. Tartós hullámvölgyben GYŐRI RICHARDS SE— EGER SE 21—14 (9—5) NB I-es női kézilabdamérkőzés, Eger, 350 néző. V.; Boros, Gombás. Eger: Erdődi — Pollákné 1, Tóth, Gergely 2, Forgóné 3 SZABóNÉ 8, Bereczkyné. Cs.: Csanálosiné, Jacsó, Ná- dassyné Lendvai, Veres. Edző: Brandtstädter Gábor. Két büntetőből szerzett góllal kezdett az ESE, de az első akcióból szerzett találatukra 17 percig kellett várni. Ez utóbbi önmagában magyarázat arra, hogyan tudott hamarjában elhúzni 9—3-ra a Győr. Közben az egriek kihagytak két ziccert és egy 7-est. Lassú, körülményes adogatásaikkal megkönnyítették ,az egyébként is keményen védekező vendégek dolgát. A második játékrész eleje bizonyította, hogy a győriek sincsenek kirobbanó formában, az ESE viszont mélyen tudásszintje alá esett a tavaszi szezon végére. Az utób~ bi mérkőzések teljesítményét lehetett: viszontlátni a piroskékeknél, többen hetek óta nem tudják megközelíteni valódi képességeiket, összességében csalódást okozott ez a mérkőzés a kézilabda egri híveinek, mindössze az ujjtörés- ből alig felépült Szabóné néhány góljából lehetett az első osztályra következtetni. Mivel az őszi szezonból előrehoztak két fordulót, június 5-én, pénteken fél 5- kor az Építők SC lesz az Eger vendége, majd újabb egy hét múltán a B. Bányászhoz utaznak lányaink. (fesztbaum) JÚLIUS 6-ÁN: BUDAPESTEN Rajtolt a Mobil Grand Prix A kaliforniai városban megkezdődött a III. IAAF Mobil Grand Prix verseny- sorozat, amelyhez a szükséges pénzdíjak fedezetét a Mobil olajtársaság biztosítja. A Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetség égisze alatt zajló sorozat 17 versenyből áll, hetedik állomása a Hungalu Budapest Nagydíj július 6-án, míg a küzdelmeket a szeptemberi brüsszeli döntő zárja. A 110 méteres gátfutásiban Tónié Campbell 13.34 mp-es jó idővel győzött, honfitársa, az olimpiai bajnok Roger Kingdom ezúttal csak harmadik lett, egy tizeddel elmaradva az aranyérmestől. A fedett pályás VB-győztes, ugyancsak amerikai Antonio McKay a 400- on 44,69 mp-cel végzett az élen, nem volt könnyű dolga, az ezüstérmes nigériai Egbunike 44.76-ot futott. .Nagy versenyt vívtak az 1500-asok, az esélyes amerikai Steve Scott 3:37.48 perccel lett első, egy századdal előzte meg Jim Spivey-t! A férfi gerelyhajításban az alig ismert japán Mizogucsi kerek 84 méteres teljesítménnyel lett első (a világcsúcs 85.74), a távolugrás fedett pályás világbajnoka. Myricks 8.31 méterrel győzött. Az amerikai ugrókat megelőzve a francia Vigne- ron nyerte a rudasok küzdelmét, a szezon elejéhez képest kitűnő, 5.85 méterrel. A női 400 gáton az olimpiai bajnok marokkói El Mou- tawakil az utolsó előtti gáton botlott, feladásra kényszerült. EGRI CSILLAGOK KUPA Király Anita bizonyított Szombaton a körcsarnokban 13 egyesület női csel- gáncsozói részvételével országos rangsorversenyt rendeztek. A házigazda Eger SE szakosztályának meghívására a lengyel Bielsko Biala dzsúdósai is tatamira léptek az Egri Csillagok Kupáért. A több mint száz induló között Nagy József vezető edző tanítványai több érmes helyezést szereztek. Sőt, Király Anita, a juniorok 61 kg-os súlycsoportjában, az első helyen végzett. — Anita igazolta tehetségét — mondta róla dr. Ska- pinyecz László, a női válogatott edzője —. így megszolgálta, hogy nemzetközi porondon is bemutatkozzék. Beválogattam a június végén az ausztriai Stockerau- ban szereplő keretbe. Az országos rangsorverseny további, egri helyezettjei: 2. Balogh Tünde, 3 Nagy M. (ifi 56 kg), 2. Stier Éva (junior 66 kg), 3. Földházy (junior 56 kg). A legeredményesebben a Bp Spartacus szakosztálya szerepelt, így megnyerték a pontversenyt és az Egri Csillagok Kupát. Az esemény zárásaként, férfiak léptek hét súlycsoportban a küzdőtérre. Á barátságos csapatmérkőzésen: Bielsko Biala—Eger SE 5—2.