Népújság, 1987. június (38. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-05 / 131. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1987. június 5., péntek KISKÖREI NÉPTÁNCOSOK Füttyszóra mozduló lábak Mindig csodáltam azokat, akik lelkiismeretesen, szakértelemmel végzett főfoglalkozásuk mellett különleges kedvtelesnek hódolnak. Sokszor nemcsak a maguk, de mások örömére is. Hallottak már profi módon zenélő műegyetemi tanárról, tu- ristavezető betegápolóról vagy épp lakatosról, aki színdarabokat rendez? Minden bizonnyal. Ök a megszállottak. sokak szemében csodabogarak. Kitartóak, szívósak, de csinálják, mert így teljes az életük. között tanultam meg az alapokat. Mestereim közül ma is szívesen gondolok Rotter Oszkár koreográfusra, Léka Gézára, aki a Magyar Állami Népi Együttesnek is alapító tagja volt, vagy Adorján Lajosra. Amikor egy tavaszi dél- előttön Kiskörére indultunk, valójában még nem tudtuk, hogy ez alkalommal is ilyen emberrel és „neveltjeivel” találkozunk. A próba Az általános iskola tornatermében a kedvünkért a helyi néptáncegyüttes utánpótláscsapata rögtönzött próbát tart. A gyerekeket csöppet sem kell noszogatni. A lányok — ők vannak többen — máris körbeállnak. s ösz- szeszokottan forognak, tiszta énekszóval kísérve minden mozdulatot. A fiúknál már egy-egy dallam hibádzik, ilyenkor a „tanár bácsi”, Maczkó László csoportvezető füttyszóval ösztönzi a lábakat, egyszersmind pótolva a hiányzó zenei kíséretet is. tek a felnőtt csoport tagjai. — Ismerted-e korábban a tanár bácsit? — faggatom. — Hát igen — böki rá —, mert a házunkban, felettünk lakik. Maczkó László a megnevezéssel ellentétben nem tanár. hanem a Tiszai Erőmű Vállalat villamos üzemmérnöke. Arról viszont, hogy pedagógus, a szó igazi értelmében, a látottak alapján is meggyőződhettünk. A csoportvezető — Bánrévén születtem — kezdi a bemutatkozást. — A mozgalommal még az ötvenes években, a szülőhelyemen ismerkedtem meg. Előbb a helyi szakszervezeti, később az ózdi néptáncosok — Mikor 1972-ben Kiskörére kerültem, nem számítottam rá, hogy lesz módom folytatni. A kultúrház akkori tiszteletdíjas igazgatója, Dóra Zoltán biztatott. Az iskolában kezdtünk, s négyöt év után már volt haladó csoportunk. Ma is ez a rendszer. Itt, Kiskörén működik egy felnőtt- és egy gyerektársulatom, és Hevesem, a tsz KISZ-szervezetének támogatásával még egy. Mindhárommal hetente két órát próbálunk. Fellépések előtt persze jóval többet, gyakran „összevonva” is. — Kezdetben nem volt könnyű. Hiányzott a zenekar, a viselet. Ma már jobb a helyzet. A lányoknak is, fiúknak is két garnitúra ruhájuk van. Négy-öt etnikai területről tanítok be táncokat. A legjelentősebb a szentistváni páros, ez felel meg a mi lakóhelyünknek. Próbálkoztunk gyűjtéssel is, de itt kevés az élő hagyomány. — Ennyi év után miért nem hagytam abba? Van olyan tanítványom, aki ma már hivatásos lett. Például Lányi Attila. Az általános után az Állami Balettintézetbe került. Jelenleg a Néphadsereg Művészegyüttesének tagja. Szeretem a fiatalságot: jó dolog látni a felszabadult örömet a közös munka során. A környezet A Népművelési Intézet kiadványai, a Megyei Művelődési Központ tájékoztatói: filmek, videoanyagck rendszereden eljutnak az együtteshez. — Legjobban egy zenei szakember segítségére volna szükségünk — mondja Maczkó László. — A daltanulásban citerával. zongorával is segítem a gyerekeket. A nagyobb baj, hogy nincs állandó zenei kíséretünk. Egy helybeli cigány muzsikus vállalta, de nehéz az idő- . pontokat összehangolnunk.- A stílusunk is eltérő. Járdán Józsefné, az Általános Művelődési Központ igazgatója már búcsúzóban csatlakozik hozzánk: — A jövőben még több szereplési lehetőséget szeretnénk az együttesnek biztosítani. Nyáron például többnapos művészeti bemutatóra készülünk a községben — fűzi az eddigiekhez. Majd sietve a csoportvezetőhöz fordul.- Sürgős megbeszélnivalójuk van arról, vajon milyen anyagot is kell beszerezni, hogy hiteles legyen a táncosok népviselete ? Az erkölcsi, s a lehetőség szerinti anyagi támogatásban tehát nincs hiány. Ezt a munkát azonban lelkesedés és megszállottság nélkül nem lehet folytatni. Mert Maczkó László, csakúgy, mint az országban a hozzá hasonló többi amatőr művészeti csoport vezetője mindezért havi 500 forint tiszteletdíjat kap. Jámbor Ildikó A bemutató végén — semmi lihegés — az ifjú táncosok szívesen, ám kissé elfo- gódottan nyilatkoznak. Sípos Mónika ötödikes elárulja, hogy mindössze négy hónapja próbálnak együtt, valamennyien még kezdők. S hogy ő például miért jelentkezett? — Tetszett a tánc, mert láttam a tévében is — indokolja —, no meg május elsején a faluban a „nagyokat”. Vass Henriettától tudjuk meg, hogy a Sárközi kariká- zót mutatták be, s hogy a betanulásban sokat segíteti _I..—&.■■■ • fr—fri gy kell járni., i (balra). Dunántúli legényes .,. füttyszóra (jobbra) A FAFARAGÓ MÉLTÓSÁGA Cs. Kiss Ernő portréja Kezesbárány- nyá szelídített minden fafaragó szerszámot (Fotó: • Kabáczy Szilárd — KS) Egy fafaragó tenyerét faggatom. Nem az életvonalak hajlatai, jóslatai érdekelnek, csakis mesterségének lenyomatai. A fák nedvei, a tölgy cser- sava végérvényesen sötétebb- re színezte tenyerét. Meglep simasága. Sehol érdes felület, bőrkeményedés! A sokféle alakú, méretű szerszám egyenletesen simává munkálta kezét, a férfias szorítás, az ügyesség pedig kezes báránnyá szelídítette a szerszámokat. Ha kell. hatalmas ütéseket mér a megmunkálandó anyagra. de gyengéd simogatásra is hajlik ez a kéz, amelyen csak a körmök csúnyák. A leggyönyörűbb szakma is hagy valami nemkívánatos nyomot rajtunk, vagy bennünk. Fegyelmező erő, megértő türelem, s a teremtő munka szenvedélye árad felém szavaiból, gesztusaiból. És még valami: az otthon lévő ember öntudata, egyensúlya, méltósága. Otthon van szakmájában, a népművészetben, ebben a hazában, tatai szakkörében, ahol nyolc éve tanítja a gyerekeket. Faragja emberségüket, csiszolja műveltségüket. Az ország első úttörő fafaragó nívódíját ők kapták. Örömre tanítja fiait, a munka, az alkotás örömére, büszkeségre, fafaragó öntudatra, de táncra, dalra, szép szóra is hajlítja őket. És nem csak őket! Az ország szinte minden fafaragó táborának, tanfolyamának, alkotó, teremtő közösségének alkalmi vezetője, mestere, pedagógusa. A népművészek egyesülete fafaragó szekciójának országos elnöke. A hazai játszótéri program alkotó-szervezője. A Tatán épülő történelmi néprajzi park egyik szerzője, ahol áll már a fafaragóház, s készül a' kilencméteres harangláb. A honfoglalástól napjainkig különböző építmények, parkok, szigetek regélnek múltról és máról. Készíti a Komárom megyei Giczy-kastély hatalmas faliképét, az „Itt élned és halnod kell” szózatát, amelyen a történelem és az egyéni sorsok stációit faragja fába. Huszonegy kiállításon mutatkozott már be. Legutóbb Székesfehérváron, a Barátság Házában láthattuk igénnyel megmunkált bútorait, embert ölelő karosszékeit. gyönyörködésre csábító szobrait, domborműveit. amelyek erről regélnek,, alkotójuk nemcsak magának, másoknak is otthont tud teremteni a hagyományok biztonságos melegét kínáló tárgyakkal. Nem harsány, nem igehirdető, nem elméleteket gyártó. Példával, munkával nevelő, az értékeket magabiztosan kiválasztó ember, akinek lelkét hasonlatosnak vélem a fa törzséhez. De míg az utóbbiban a nehezebb esztendőknek vannak vékonyabb^ lenyomatai, addig az ember lelkében a kegyetlenebb idők rajzolnak mélyebb évgyűrűket. Amikor otthon érzi magát családjában, műhelyében, szakkörében, barátai között, árasztja maga körül a derű nyugalmát. De hiába mókázó kedve, humora, góbésága, ha az otthontalanok hányattatásaira gondol, szeme megtelik a hajnal harmatával. Cs. Kiss Ernő 1947-ben indult útjára. Miként Tamási Áron Ábelje, ő is azt a világot kereste, amelyben otthon érezheti magát. Neki nem kellett átkelni az Ópe- rencián, közelebb talált menedéket, marasztaló, megtartó közösséget. Szűkebb hazát Tatán, tágabbat a Tiszán, a Dunnán innen és túl Az otthonlevés soha nem szűnő konok kívánalmai közben új világot épített magában és maga körül Zártat és tágasat, minden 'ízében székelyt — és általánosan emberit. Z. E. VICCMAGAZIN Panaszkönyv helyett i É jszakai lokál, étterem, ABC-áruház, fodrászat . .. Hivatalos nevükön vendéglátóipari, kereskedelmi és szolgáltató üzemegységek. Szeretjük és szidjuk őket. Hozzá tartoznak az életünkhöz. Különös világ, sok-sok furcsasággal. Történeteink ebből a miliőből valók. — Pincér, azonnal jöjjön ide! Nézze, egy hájszál van a levesemben! — Ne haragudjon, tisztelt uram, de huszonnyolc forint ötven fillérért nem hozhatok egy egész parókát! •k — Banán van? — Nincs. — És citrom? — Most fogyott el. — Narancs? — Ma még nem kaptunk. — Hát akkor mi van? — Bocsásson meg, asszonyom, ez gyümölcsüzlet, nem pedig információs iroda! Fazonigazítás közben a borbély figyelmezteti a vendéget : — Nagyon gyorsan hullik önnek a haja, kedves uram. Tesz valamit azért, hogy ne kopaszodjék meg idő előtt? — Hogyne. Két héttel ezelőtt már beadtam a válópert! ★ Egy elegáns, jól szituált hölgy beviszi kocsiját a javítóműhelybe, és megkérdi a szerelőt: — Mondja meg őszintén, nagy baja van ennek a járgánynak? — Nézze, asszonyom, ha a kocsija ló lenne, azt mondanám, adja el virslinek! ★ A vendég diesérően mondja a főpincérnek: — Örülök, hogy itt magúknál a konyhai személyzet olyan végtelenül tiszta. — Honnét tudja ezt táraságod? Hiszen ön nem volt kint a konyhában ... — Az igaz. De mindegyik ételnek, amit eddig feltálaltak, szappaníze volt. ★ Csömöszleit elfogják a kannibálók. A törzsfőnök megkérdi: — Hová való? — Débrecenbe. — Remek. Imádjuk a debrecenit! ★ Reggel a személyzeti bejárón egy rendkívül ideges, zaklatott férfi lép be az étterembe. — Elnézést — szólítja meg az egyik pincért —, nem tudja véletlenül, jártam én itt az elmúlt éjszaka során? — Igen, uram, járt itt. — És elittam önöknél háromezer forintot? — Igen, uram elivott. — Hála istennek. Már azt hittem, hogy valahol útközben elveszítettem azt a pénz! ★ Szókéné elmegy az üzletbe, hogy egy pár harisnyát vegyen magának. Előhozatja az egész készletet, összevissza turkál, válogat a harisnyák közt, s a végén megkérdi: — Ez az összes harisnyájuk? Az elárusítónő dühbe gurul : — Nem, asszonyom. Ezenkívül van még egy pár. de azt én hordom! Két férfi sört rendel az étteremben. Egyikük a rendelést felvevő pincér után szól: — Legyen szíves, tiszta korsóba hozza! Néhány perc múlva a pincér leteszi az asztalra a két sört, majd megkérdi? — Elnézést, az urak közül ki kérte a tiszta korsót? ★ — Mibe kerül önöknél egv szoba egy éjszákára? — Háromszáz forint. — És mikor lesz üres szobájuk? — Razzia után. ★ — Mennyi lesz, ha negyvenet meg kell szorozni héttel? — kérdi az étterem vezetője a jelölttől, aki pincérként akar munkába állni. — Az attól függ, hogy kik ülnek az asztalnál, és azt is kell tudni, hogy menynyit és mit fogyasztottak. — Rendben van — szó! a főnök —, fel van véve. Holnap beléphet. ★ — Hogy a szén mázsája? — Kétszáz forint. — Mérjen ki két mázsát! — De kérem, ha itt tetszik maradni, a mérésnél, akkor ötven forinttal drágább! ★ — Másnapos vagyok. Tudna ajánlani valami jót? — kérdi a vendég a mulatóban, és felkapaszkodik a bárpulthoz. — Mi legyen az? — Mindegy, csak nagy legyen, hideg és sok gin legyen benne. — Egy pillanat! ■ . . Jenő. küldd ide a sztriptíztáncosnőt! K. Gy. M. Maczkó László: Jó dolog látni az örömet, ami a közös munka során a gyerekek arcán kibontakozik (Fotó: Tóth Gizella)
