Népújság, 1987. június (38. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-04 / 130. szám
Nefluífsq 1987. június 4., csütörtök Száznyolcvan éve született Batthyány Kázmér (1801—1854) nagybirtokos, reformpolitikus és külügyminiszter. Ifjú korában nyugat-európai utazásai során nagy hatással voltak rá a korszak liberális nézetei. Csak hazatérése után tanult meg magyarul, s az 1839—40. évi országgyűlésen már a főrendi táblai ellenzék egyik jelentős tagjaként szerepelt. Az elsők közt kötött grófi családja több falujával örökváltság-szer- ződést; birtokain óvodákat, iskolákat állított fel; családjának jórészt nagyatyja, Batthyány Tódor által gyarapított pompás rohonci könyvtárát a Magyar Tudományos Akadémiának adományozta. Bátyjával és Károlyi Lajos gróffal közösen Ro- honcon a korszerű mezőgazda- sági kultúra elterjesztésére gazdasági tanintézetet alapított. A Kossuth agitációjáraí megalakult Védegyletnek 1844- ben ő lett az elnöke. A Magyar Gazdasági Egyesületnél pályázatot hirdetett az elmaradt mezőgazdasági viszonyok átalakítását elősegítő tanulmányokra. 1848 őszén Mohácson népfelkelést szervezett, s a Dráva—Duna szögét megtisztította Jella- sich csapataitól. 1849 májusától augusztusáig a Szemere- kormány külügyminisztere volt, s Világos után követte Kossuthot a száműzetésbe, bár la vele való viszonya az emigrációban később megromlott. A Nap kél: 4.50 órakor, nyugszik: 20.35 órakor. A Hold kél: 11.35 órakor, nyugszik: 1.21 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon BULCSÚ nevű kedves olvasóinkat! raSj Várható időjárás ma estig: Nyugat felől átmenetileg csökken, majd ismét erősen megnövekszik a felhőzet. országszerte várható eső, zápor, többfelé zivatar is kialakul. Az általában mérsékelt nyugati, délnyugati szél csak zivatarok idején erősödik meg. A legmagasabb nappali hőmérséklet nyugaton 15 fok, keleten 20 fok körül alakul. Zsebre megy... Szűkös parkolási lehetőség Ferihegy tf?néV&Áz óra tíz forintért ketyeg 15 percig, ám talárty^i^f^iért in- dul a 12-es vonalról. Visszasieéve kocsinkhoz, a par- kolóőr 50 forintos bírságot ró ki, mondván: túllép, tűk az időnket. Rácsodálkozunk egymásra és óráinkra, kollégám azonban máris fizet, nyújtja az ezrest. Mire a derék felvigyázó: nézze, adjon egy tízest, és el van intézve ... (Jesztbaum) — KERESEM A PÁROM. Ezzel a címmel tart előadást ma a hatvani ifjúsági házban dr. Haraszti László pszichológus, a Sportkórház munkatársa. A rendezvény este 6 órakor kezdődik. — TÉRZENE, Ma délután 4 órától az egri Dobó téren a Helyőrségi Zenekar térzenét ad Kovács László hadnagy vezényletével. Ez része egy tíz előadásból álló sorozatnak, amelyet a városi tanács szervezett, s a nyári időszakban szórakoztatja majd a nagyközönséget. — VÁSÁROK. Június 5-én, pénteken országos állatvásárt rendeznek Egerben és Gyöngyösön. Június 7-én, vasárnap országos állat- és kirakodóvásár lesz Tarna- mérán. Autóvásárra hívják ugyanezen a napon az érdeklődőket többek között Gyöngyösre. — SPORTBÁL. Június 6-án, szombaton Gyöngyösön a GATE helyi mezőgazdasági főiskolai karának épületében sportbált rendeznek. A szórakoztató program este 7-kor kezdődik, és éjjel 1-ig tart. Az aulában diszkó, a 3. számú előadóban pedig video várja a fiatalokat. Jegyek a Berze> gimnáziumban, illetve a helyszínen kaphatók. — A MEGYEI KÖNYVTÁR NYITVA TARTÁSA. A Megyei Könyvtár július elsejétől csökkentett nyitva tartást alkalmaz. Ennek megfelelően kölcsönzési napokon délután 5-ig várják az olvasókat, szombaton viszont egyáltalán nem fogadja a közönséget az intézmény. — PHYLAXIA-KÖTVÉNY. A Phylaxia Oltóanyagtermelő Vállalat június 1-jével állóalapbővítő kötvényt bocsátott ki, 50 millió forint értékben, 1ÍÚ .ezer.!, valamint 50 ezer forintos címletekben. A kötvény bemutatóra szóló, és minden magyar állampolgár megvásárolhatja. Évi kamata 11 százalék. Hétéves lejáratú, beváltása 1992. július 1-jén kezdődik, és három éven át, három részletben történik. A kötvények június 30-ig vásárolhatók az Országos Kereskedelmi és Hitelbank Rt. szerveinél. — TANFOLYAM. A Megyei Művelődési Központ a Magyar Amatörfilm és Video Szövetséggel közösen video- eszköz-kezelői tanfolyamot hirdet egy tábor keretében. Az oktatásra július 3. és 12. között kerül sor Egerben, a Megyei Művelődési Központban, Táborvezető: dr. Buglya Sándor rendező- operatőr, a Színház- és Film- művészeti Főiskola tanára. EGERBEN: felnőtt betegek részére 18 órától holnap reggel 8 óráig. Napközi rendelés hétfőtől péntekig 11-től 16.30 óráig. HELYE: az l-es kórház területén, a felvételes belosztály mellett. Bejárat a patakparti portán. Telefon: 11-000. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: este 19 órától holnap reggel 1.45 óráig. Nappali ügyelet hétfőtől péntekig 13.30 órától 15.30 óráig. HELYE: a kórház gyermekosztályának földszintjén. Telefon: 10-841. GYÖNGYÖSÖN: 19 órától holnap reggel 7 óráig, a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rendelések között napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. HATVANBAN: a város lakossága részére sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügyelet Hatvan város és az ellátási területhez tartozó községek lakossága részére 17 órától holnap reggel 8 óráig. HELYE: kórház „faház”, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. HEVESEN: éjszakai sürgősségi ügyelet 19 órától holnap reggel 7 óráig az egészségházban. Heves, Vörös Hadsereg u. 32. Telefon: 11-831. FÜZESABONY: központi orvosi ügyelet működik Füzesabony, Dormánd, Besenyőtelek, Mezőtárkány, Szihalom, Mező- szemere és Egerfarmos lakóinak Füzesabonyban, a Rákóczi út 68. szám alatti rendelőben. Este 18 órától másnap reggel 6 óráig. KÖJÁL-KÉSZENLÉT EGERBEN : délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-133. ...................... D élszigel-est a Hatvani Galériában Az ünnepi könyvhétre jelenik meg a Délsziget folyóirat új száma, amely többek között közli Németh László eddig ismeretlen verses tragédiáját, versrovatában pedig Katona Judittal, Veress Miklóssal együtt szerepel a hatvani kötődésű Varsa Zoltán költő, akinek Hadüzenet című kötete is a közelmúltban került ki a nyomdából. Ez alkalomból pénteken, 6 órai kezdettel irodalmi műsort rendez a Hatvani Galéria, s az est vendége lesz Varsa Zoltánnal együtt*. Sólyom Ildikó színművésznő, továbbá Hargitai Gézj* fagottművész. Bevezetőt ár. Szg|ei Béla mond. rm Nyugatnémet borellenőrök az Egervinnél A Moninpex szervezésében egyhetes szakmai látogatáson vett részt Magyarországon a Nyugatnémet Borellenőrök Szövetségének delegációja. A vendégek ellátogattak Sopronba. Balaton- boglárra. Tokajba, az Országos Borminősítő Intézetbe. valamint két Heves megyei állomás is szerepelt programjukban, mégpedig az Egervin és a nagyrédei termelőszövetkezet megtekintése. Az út célja az volt. hogy az NSZK-ban forgalomban lévő borokat ellenőrző szakemberek közelebbről is megismerjék hazánk legjelentősebb borvidékeit, az ott folyó munkát. Szántó György felvétele az Egervin árnyékszalai exportpalackozójában kftszült, ahol Tóth Sándor üzemvezető tájékoztatta a küldöttség tagjait. PÉNTEK DÉLUTÁN 3 ÓRÁTÓL A MEGYESZÉKHELYEN Nyilvános interjú Kovács Ádám rákkutatóval Lapunkban már hírül adtuk azt, hogy a Népújság és a Hevesi Szemle szerkesztőségének meghívására június 5-én, délután 3 órától — a megyei' pártbizottság oktatási igazgatóságán — az érdeklődők találkozhatnak Kovács Ádám rákkutatóval, akivel Pécsi István készít nyilvános riportot. A Ceüadam nevű szer, illetve az ezzel összefüggő diagnosztikai eljárás feltalálója és kollégái szólnak majd közhasznú tevékenységükről, s arra is mód adódik, hogy a résztvevők kérdezzenek. §^g|g|§ A belépők még korlátozott számbáh'^Ta helyszűke miatt — ma délelőtt átvehetők a Népújság olvasó- szolgálatánál (Beloiannisz u. 3.). Délutántól már felesleges az igénylés. Tájékoztatásul ugyanakkor azt is közöljük, hogy az olvasók írásban eljuttatott problémáira a vendégek válaszolnak, s mind az eseményről, mind a válaszokról hétfői, azaz- június 8-i számunkban 'j|ki>sszeállítást közlünk. A munkacsoport tagjai egyben azt is megígérték, hogy hamarosan még egyszer a megyeszékhelyre látogatnak, s akkor azokkal is beszélhetnek, akikkel most nem sikerült. Az időpontot későbbi lapszámunkban jelezzük. RÁDIÓS DÉLELŐTT A TÁROZÓ JÖVŐJÉRŐL Napközben — a Tisza ll-nél Megszületett-e az Alföld Balatonja? Egyáltalán milyen jövő vár az oly sok vitával, ellentmondássa! létrehozott^Tisza II. víztározóra? Nerrizetközi > üdülőközponttá fejlődik-e, Vagy megmarad a vadvizek barátai számára egy szerény pihenőhely? Miért fejlődik gyorsabban a szolnoki oldal a hevesinél? Csak néhány a számtalan kérdés közül, amire pénteken keresnek választ a Napközben műsor készítői. A rádió délelőtti szolgáltató programjában szó esik majd horgászviszályokról, szálláslehetőségekről, a strandok, kempingek, «táborok állapotáról, ’a tározó körüli települések ellátásáról. Az illetékes tanácsok elnökei mondják majd el, hol lehet még üdülőtelekhez jutni, milyen szolgáltatásokra számíthatnak a víz mellett nyaralók. A két megye — Szolnok és Heves — vezetői, illetve szakemberek válaszolnak majd a műsor hagyományaihoz híven a hallgatók kérdéseire. Azonban, minthogy a Napközben maga is szolgáltató műsor, a Népújság közreműködésével igyekszik megkönnyíteni íá hallgatók dolgát. A szerkesztőség ügyeletese már ezen a héten, illetve az adás ideje alatt is gyűjti a hallgatók kérdéseit, megjegyzéseit, véleményét a 13-644-es egri telefonszámon. A műsor hagyományos hívószáma a 387-951. ... tehát Napközben, a Petőfin, pénteken 9.05-től délig — a Tisza II. partjáról. , valuta- árfolyamok Vételi Eladási árf. 100 egys. Ft-ban Angol font 7 525,10 7 990,58 Ausztrál dollár 3 312,98 3 517,90 Belga frank 122,10 129,66 Dán korona 671,98 713,54 Finn márka 1 044,53 1 109,15 Francia frank 758,65 .805,57 Görög drachma a) 33,91 36,01 Holland forint 2 244,10 2 382,91 Ír font 6 770,18 7 188,96 Japán yen (1000) 319,35 339,11 Jugoszláv dinár 7,60 8,06 Kanadai dollár 3 475,94 3 690,94 Kuvaiti dinár 16 636,00 17 665,04 Norvég korona (683,64 725,92 NSZK márka 2 529,80 2 686,28 Olasz líra (1000) 35,04 37,20 Osztrák schilling 359,68 381,92 Portugál escudo 32,50 34,52 Spanyol peseta 36,33 38,57 Svájci frank 3 044,03 3 232,33 Svéd korona 727,37 772,37 USA dollár 4 649,76 4 937,38 ECU (Közös P.) 5 251,00 5 575,80 a) vásárolható legmagasabb bankjegycímlet: 1 500-as. Diák fizikusok vetélkedője Gyöngyösön ötven első osztályos gimnazista és szakközépiskolás méri össze tudását fizikából a VI. országos középiskolai tehetségkutató verseny döntőjén. A diákok vetélkedőjét ez alkalommal a gyöngyösi Berze-Nagy János Gimnáziumban rendezik meg. június 6—9. között. Az elméleti felkészültség mellett számot kelj^ adniuk a kísérletezésben* való jártasságukról is. Szakmai segítséget nyújt az esemény megrendezéséhez az ^Eötvös Lo- ránd Fizikai Társulat. valamint a gyöngyösi Mátra Művelődési Központ is. Hatvani siker Szegeden Szegeden rendezték meg a középiskolások összetett honvédelmi versenyét. Mivel a Bajza gimnázium csapata nyerte a megyei döntőt. ők képviselték szűkebb hazánkat ezen a vetélkedőn. A Tisza-parti városban is remekül megállták a helyüket a fiúk — Kaszás Iván, Simon András. Dudás Gábor. Rózsa József és Csintalan Róbert — országos bajnokságot nyertek a honvédelmi akadályváltóban. A lányok a 3. helyet szerezték meg ugyanebben a verseny- számban. Borbély Sándor látogatása A hevesi Dózsa György Munkásőrség egyik alegysége éves kiképzési feladatát a felsőtárkányi kiképzőbázison hajtotta végre. A zárófoglalkozást kedden megtekintette Borbély Sándor, a Központi Bizottság tagja, a Munkásőrség országos parancsnoka is. A magas rangú vendéget Polonkai András, a Munkásőrség megyei parancsnoka és Juhász Lajos, a hevesi városi pártbizottság első titkára fogadta, majd Tatai József egység- parancsnok beszámolt az egység előtt álló kiképzési és szolgálati feladatok .végrehajtásának teljesítéséről. Az országos parancsnok elismerően szólt a hevesi munkásőrök helytállásáról önzetlen áldozat vállalásáról, az egység tevékenységéről. Később Borbély Sándor elbeszélgetett a munkásőrökkel, a parancsnokkal, majd megtekintette a lőgyakorlat végrehajtását is. Az MHSZ főtitkára Egerben Tegnap munkalátogatást tett Egerben Kéri György vezérőrnagy, az MHSZ főtitkára. A vendéget az MHSZ megyei vezetőségén dr. Pintér István őrnagy, megyei titkár fogadta, majd az országos főtitkár véleményt cserélt a vezető munkatársakkal a Heves megyében folyó MHSZ-munka célkitűzéseinek megvalósításáról és a jövő teendőiről, az újabb feladatokról. Szóba került többek között a szövetség politizáló szerepének fokozódó jelentősége, további nyitása a tanintézetek felé az MHSZ-klubok munkájának erősítése, az aktivisták még nagyobb létszámú bevonásának biztosítása a honvédelmi szövetség tevékenységébe, különös tekintettel az ifjúság és a lakosság honvédelmi nevelésére. Az országos főtitkár találkozott Barta Alajossal, a megyei pártbizottság első titkárával, majd a délutáni órákban az egri rádióklubban MHSZ társadalmi aktivistákkal fórum keretében azokat a kérdéseket tették terítékre, amelyek elősegítik a jövőben az országos elképzelések gyorsább megvalósítását a klubokban, ahol lényegében a mindennapi MHSZ-élet folyik. A főtitkár az esti órákban visszautazott a fővárosba. NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR, — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-349. Telefonszámok: 13-352, 13-381, 13-503, 13-644, 13-985. Gyöngyös, Rózsa út 1. 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11-051. Heves, Fő út 10. 3360. Telefon: 124. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetósi és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér 1.— 1900 —, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20062. -— Révai Nyomda Egri Gyáregység, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉjdr. — HU ISSN 0133—0705.