Népújság, 1987. június (38. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-23 / 146. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1987, június 23., kedd Társulatépítés Egerben Hangverseny — órarendben A vártnál jobb színházi évad Tudatosabb tervezés, áttekinthetőbb színházi koncepció. a biztonságra való törekvés jellemezte az 1986—87-es színházi évadot. Ennek nem mond ellent, hogy a műsortervezésben ősszel még sok bizonytalanságot lehetett tapasztalni : ezek elsősorban a színházr ekonstrukciókkal, társulatépítési törekvésekkel függtek össze — tájékoztatta munkatársunkat Gödöllői Lajos, a Művelődési Minisztérium színházi osztályának vezetője, értékelve az elmúlt tíz hónapban nyújtott teljesítményt. Miként elmondta: a színházak vezetőinek döntő több- sége az eddigieknél sokkal körültekintőbben, a művészi igényességre jobban törekedve. a művelődéspolitikai célokat és a közönség- igényt jobban szem előtt tartva állította össze a bemutató- és repertoártervet. A hazai társulatok mintegy 250 új darabot mutattak be. a választott művek azt tükrözik, hogy a színházak többsége inkább a biztonságra törekedett, s bár akadtak folytatandó kísérletnek tekinthető színpadi megoldások, kevés volt a szakma vagy a közönség számára ismeretlen mű. örvendetes viszont, hogy emelkedett a műsorra tűzött magyar drámák száma. A jövőre előretekintve is optimizmusra ad okot. hogy több fiatal tehetséges hazai szerző kapott színpadot. A nyíregyházi Móricz Zsig- mond Színház nem véletlenül nyerte el az „Évad színháza” megtisztelő címet : nagyon tudatos és folyamatos fejlődést mutató társulatépítési és műsorpolitikának az eredménye. Azt tükrözi, hogy a „végvárakon” is lehet jó színházat csinálni. Az évadban megnyílt a Szegedi Nemzeti Színház, a pécsi Kamaraszínház és időben befejeződött a József Attila Színház rekonstrukciója is. A több évet is igénybe vevő felújítási munkák azonban változatlanul zavarták, zavarják a társulatok munkáját Kaposvárott. Kecskeméten. Veszprémben és Pécsett is. Az egri színházban megkezdődött a társulatépítés folyamata, s várhatóan ez a színház is állandó társulattal dolgozik majd a jövőben. Az iskolai oktatás feladatainak elvégzéséhez szükség van az órarend védelmére. Ennek a lényege csupán annyi: a tanulók ne mulasszanak tanórákat a különböző, iskolán kívüli rendezvények miatt. Gyöngyösön, a művelődési osztály felmérte, hogy például: a fiatalok körében olyan népszerű hangversenyek hogyan szervezhetők az órarend tiszteletben tartásával. Kiderült, hogy az általános iskolások részére a hangversenyt 11.30-as kezdettel szervezték. Egy fél év alatt a rendezvényen való részvétel miatt csak ötvenegy diák mulasztott, összesen 212 tanítási órát. Miután nem az egész osztály vonult ki a hangversenyre. az alapóra egyszer sem maradt el az iskolákban. A gimnazisták 12.30-tól élvezhették a muzsikát. Csak a hatodik órájukat nem tartották meg. Ezen úgy segítettek. hogy rendhagyó ének-zene órának tudták be, amire a minisztériumi rendelkezés lehetőséget ad. Az ipari szakmunkásképzők fiataljai „jobban jártak” gimnazista társaiknál. Ok a hangversenyen délután 2 órától vehettek részt. Tanítási órát tehát nem mulasztottak a művészi élmény elnyeréséért. Az ipari szakközépiskolások ugyan 12.304tor ültek be a hangversenyre. de ők sem mulasztottak semmit az iskolában. mert a kieső órát más időpontban tartották meg a tanáraik. Van ennek az ifjúsági bérletes rendezvénynek még anyagi része is. A Filharmónia csak azt a pénzt kéri a szervezőktől, amelyik a bérletek árából befolyt. A kiadások többi részét az országos iroda fedezi. Gyöngyösön tehát nem kell anyagi támogatást adni egyetlen intézménynek sem a nagy érdeklődést kiváltó ifjúsági hangversenyek megtartásáért, ami csak még hangsúlyosabbá teszi az eszmei, esztétikai nevelésnek ezt a lehetőségét. (Fotó: Tóth Gizella) Iklémetül, angolul, franciául vagy ro- mánul vezet a legszívesebben? — Azt hiszem, mindegy: kislány koromban akkora szerencsém volt. hogy az iskolában nagyjából egyforma szinten megtanulhattam mindegyiket. — Akkor melyik nációt kalauzolja a legszívesebben? — Számomra az a fontos, hogy érdeklődőek legyenek. Ilyenkor megszűnik minden alaptermészetemből fakadó gátlásosságom, a jó háziasszonyként, személyes vendégemnek tekintve a látogatókat, tudom bemutatni számukra Egert. — Kedvenc helyszíne a városban? — Imádom a Fazola-kapukat. Voltaképpen mindig itt tudom fölmérni, hogy a csoport mennyire fogékony a szépre. Ha IáAz idegenvezető tóm, hogy ráéreznek, magam is szinte boldog leszek, hogy mesélhetek keletkezésükről. — Idegenvezetői specialitása? — Szeretem a történelmet. Igyekszem a város históriáját mindig összekapcsolni azo- kéval az országokéval, ahonnét a turisták érkeznek. Nagyon hálás ez a feladat, akár a vár. akár a Líceum esetében. — A legnehezebb része a szakmának? — Azt hiszem, úgy általában emberekkel foglalkozni senki számára nem egyszerű dolog, viszont rendkívül szép munka. Én élvezem. — A legjobb vendégek? — Nos, én nem értek egyet azokkal, akik nagy különbségeket tesznek. Az sem igaz általában, hogy a magyarok külföldön lehetetlenül viselkednek. De mégis... A németek, ha utazni indulnak, otthon hagyják minden gondjukat. Törekszenek arra. hogy igazán jól érezzék magukat. Így aztán nem keresnek a kákán is csomót. — Legszórdkozttatóbb emléke? — Olaszországba vezettem volna egyszer egy csoportot, az Engels téren volt a találkozó. Mikrobuszunk azonban, amellyel Pestre igyekeztem, Hortnál lerobbant az éjszaka kellős 'közepén. Nálam az összes irat, minden pénz. Végül stoppolásra kényszerültem, s így reggel egy hússzállító hűtőkocsiból libbentem a meglepett társaság elé ... — S a legkellemesebb? — Szinte fölsorolni sem lehet. Mégis talán, amikor az űrhajósok itt voltak. . . Vagy a vissza-visszatérők ..., a nyári egyetemesek. — Legnagyobb szakmai öröme? — Hogy egyre inkább sikerül visszaadni Eger hajdani hangulatát. Szinte tapsoltam, amikor megláttam újra a régi kandelábereket ... — Megkérdezhetem önt kedves „Margaret asszony”, dr. Löffler Aurélné, mióta fogadja az idegeneket? — Éppen harminc esztendeje ... (németi) A szolgálat jegyében Az újságírókról sokat hallani, de e sajátos küldetés, hivatás összetett követelményrendszeréről, a nem éppen idegnyugtató szakma műhelytitkairól meglehetősen keveset beszélünk. Ez a magyarázata annak, hogy jó néhányan félreismerik a nagyfokú felelősségérzetet és átlagon felüli tájékozottságot, valamint nem mindennapi íráskészséget kívánó, bizonyos szint felett meg aligha tanulható szakmát, elfoglaltságot. Többek között ezért rohamozzák a különböző sarzsijü grafomániások a szerkesztőségeket. Emiatt tűnt hiánypótló jellegűnek Perjés Klára Kopogtatójának legutóbbi jelentkezése. A talpraesett riporter ezúttal is érdekes személyiséget keresett meg: a kisállattenyésztők lapjának nyugalmazott főszerkesztő asszonyát vallatta sorsának alakulásáról, eseményekben, sztorikban bővelkedő pályájának állomásairól. Kirajzolódott előttünk annak az idős kollégának a portréja, aki folyvást fantáziát látott teendői maradéktalan ellátásában, aki azért is járta az országot, hogy felmérje: milyen hatást keltenek a papírra vetett gondolatok. jószándékú, segítőkész tanácsok, aki felkarolta azokat, akik támogatásra érdemesek, aki rendületlenül hitt abban, hogy őrhelyén százezreket kell szolgálnia. Méghozzá lankadatlanul, töretlen energiával. ' Búcsúzott, de nem pihenni ment, hiszen közhasznú tapasztalatait szeretné majd közreadni, valószínűleg újabb könyvvel ajándékozva meg közönségét. Ennyi is elég annak érzékeltetésére, hogy nem véletlenül esett rá a választás : cselekedetei követésre méltó példatárként is sorolhatók, s azt igazolják, hogy a ma lelkiismeretes krónikása a holnapok kovácsa is. aki nemcsak alaposan tájékoztat, informál, véleményt alakít, hanem a jövő magjait is veti. Akkor is ha ezzel esetenként meglepetést kelt, s alkalmanként értetlenségbe, idővel szerte- foszló, semmibe hulló bürokratikus, hivatalnoki regulákba ütközik. A mégis érdemes továbbvitelre szánt üzenete melengette szívünket. Rangos szinten Az előbb említett megnyugvás csak annak lehet osztályrésze, akit a tiszta, a kézzelfogható humánum vezérel. Határozottan állítom, hogy Kerényi Mária és dr. Szegő Tamás a Mit üzen a rádió? című program „gazdái” ebbe a körbe tartoznak. Tudják: tengernyien nyúlnak a szellemi mentőöv után sóvárogva — kimondatlanul is — a jogi. az etikai iránytűt, ami nélkül menthetetlenül tévelyegnének létük pillanatnyi labirintusában. Ök ezt ígérik, s tartják szavukat, nem okozva csalódást senkinek. Vasárnap délután az örök- befogadás egy speciális változatát taglalták. A papa Svédországban telepedett le, a mama itthon ismét férjhez ment s párja kéri a gyereket, de a vér szerinti szülő nem enged. Bonyolódhat az eljárás. Illetve hatásosabb a következő tipp: szeressék ezt a tizenévest közösen. A gmk árnyoldalairól is ízelítőt kaptunk. A kátyúba jutott fiatalember kálváriájával arra figyelmeztettek mindenkit: legyen körültekintő, megfontolt, óvatos, mert a korlátlan bizalomért olykor borsos árat kell fizetni. A tényanyaghoz szervesen illeszkedett a már megszokott. hasohló töltésű színes blokk, s a megnyerő atmoszférát nyomatékolták a kifejező zenei betétek. Az ilyen rangos szintű adásokat célszerű ismételni. Épülésünkre, okulásunkra ... Pécsi István A Sógnn sógunja meg a szamurájjá lett tengerész ii/i. Mit is jelent tulajdonképpen a sorozat címe? — talán ez a kérdés vetődött fel legelőször a világhódító útja során hozzánk is elérkezett Sógun, az egyik legsikeresebb amerikai tv-film nézőjében. Nos, a sógun — teljes nevén szeii taisógun, mely szó szerint annyit tesz, mint Barbárokat Legyőző Fővezér, Legfőbb Hadúr — a japán császárok mellett a legmagasabb udvari méltóságot jelentette. A sógunok sokáig a császárok parancsait hajtották végre. A hercegi családok — melyek egymással is örökös háborúságban álltak, s emellett a császár és a vezető főúri családok küzdelmeiben is részt vettek — magánhadseregeket állítottak fel. A hadseregek tagjai, a harcosok vagy szamurájok külön osztályt alkottak. Az udvar rövidesen elvesztette hatalmát a már katonai szervezetben élő nemzetségek felett. Két rivális katonai klán, két szamurájcsalád került lassan az előtérbe: északon a Minamoto-, nyugaton pedig a Tájra-nemzetség, melyek közül a viharos japán „középkornak” (XI— XII. század!) is egyik legvadabb, legvéresebb küzdelemsorozatában a Minamoto család ragadta magához a hatalmat. A klán feje, Mina- moto-nó-Joritomo a győzelem mámorában 1192-ben félreállította a császárt, akinek csak névleges — elsősorban egyházi — hatalma maradt. Ezzel kezdetét vette a hét évszázadig tartó feudális katonai hatalom .korszaka, az egymást követő katonai kormányzók uralma, a sógunátus. Így ment ez egészen 1868-ig, amikor is Mucuhito császár (1852— 1912) — aki halála után Mejdzsi (Felvilágosult) néven került be a történelembe — megszüntette a sógunátus intézményét, és magát — vagyis a császárt — tette minden hatalom letéteményesévé. (Mej dzsi-restauráció.) Ettől azonban még messze vagyunk, hiszen történetünk 1600-ban kezdődik, a XVI. század alkonyán, helyesebben a XVII. század előestéjén. Viharos évszázadtól búcsúzott ekkor Európa népe, különösen a spanyolok és portugálok, hiszen ebben a században bontakoztak ki az akkori világ két legnagyobb hajósnépének kiterjedt gyarmatosító akciói. A XVI. század első éveiben spanyol hajósok hatalmas raja indult Kolumbusz nyomán Közép- és Dél-Amerikába; noha egy részük odaveszett, akik ép bőrrel megúszták, mesés kincsekkel tértek haza. Ugyanakkor megkezdődött a portugál terjeszkedés is, s a két tengeri nagyhatalom vetélkedése a meghódítandó területekért olyannyira kiéleződött, hogy a pápának kellett igazságot tennie. Ez az „igazságtevés” gyakorlatilag az akkor ismert világ kettéosztását jelentette. Ennek értelmében Brazília mellett az egész ázsiai szárazföld, valamint az indonéziai szigetvilág és Japán Portugália érdekszférája lett — magyarán: ezeken a területeken úgy gyarmatosíthatott, úgy kereskedhetett, vagyis i > úgy rabolhatott, ahogyan akart, amennyire az erejéből tellett. Ereje pedig akkor Portugáliának volt bőven, jó darabig nagyobb, mint Spanyolországnak. Ez az erő természetesen elsősorban a hajók számától és nagyságától, valamint ezek legénységének képzettségétől és elszántságától függött. A távoli óceánokat portugál' lobogó alatt szántó hajók egyikben sem szenvedtek hiányt. S ráadásul óriási segítséget kaptak az egyháztól is. Igen, a katolikus egyháztól, amely szent feladatának tekintette, hogy az újonnan fölfedezett földek barbár „bennszülöttjeit” keresztény hitre térítse. Sokan indultak el papok, hittérítők, igazi szentes lelkesedéssel ennek a célnak a megvalósítására, s közülük számosán áldozták életüket hitükért, hitük terjesztéséért. Japánban 1549- ben jelentek meg az első misszionáriusok Xavéri Szent Ferencnek, a Societas Iesu (Jézus Társaság) egyik alapító tagjánák vezetésével. Sokan voltaik azonban olyanok is, akiknél a két cél —• a hittérítés és a kereskedelmi bázisok létesítése — egybeolvadt, s olykor a világi törekvések el is nyomták a magasztosabb küldetést. Így volt ez azoknak a portugál jezsuitáknak az esetében is, akik mindent elkövettek, hogy előnyös kereskedelmi megállapodást kössenek a japánokkal. Ezt a törekvésüket siker koronázta akkorra, amikor a filmbeli John Blackthorne kapitány az Erasmus fedélzetén holland társaival a japán partokra vetődik. Baljósabb időpontban nem is érkezhettek volna Japánba. 1598.ban meghalt Nippon katonai diktátora, Tojotomi Hidejosi (a filmsorozat alapjául szolgáló, James Clavell írta regényben ő a legendás Nakamura, a taikó), s azóta az országot az egész XVI. század folyamán dúló polgárháborúk utolsó felvonása zajlik: a kisebb-nagyobb szamurájseregekkel rendelkező főurak, a daimjók a végső, nagy összecsapásra készülnek, hogy egyszer s mindenkorra eldöntsék, ki, melyik család birtokolja majd évszázadokon át a nagysóguni címet, ki lesz a szamurájok, az egész ország teljhatalmú ura. Halála előtt nem sokkal Hidejosi régens- tanácsot nevezett ki ötéves fia, Hidejori (a regénybeli Jaemon, az Örökös) mellé. Az öt leghatalmasabb főúrból álló tanácsnak az lett volna a dolga, hogy őrködjék a karddal békére kény- szerített ország egységén addig, amíg Hidejori el ..nem éri a nagykorúságot és át nem veszi az irányítást. A pályája első felén oly ravasz és éleslátású taikó azonban, úgy tűnik, nem mérte fel, milyen lavinát indít el ezzel. Nem sejtette, hogy a diktátori szék meg- üresedésével újra föltámad a főurak hatalomvágya, és a gyermek Hidejorit tehetetlen bábként fogják rán- gatni intrikáik színpadán. A régensek féltékenyen figyelték egymás lépéseit, de mái a kezdet kezdetén világos volt, hogy nekik is és a tanácson kívül szorult többi hadúrnak is a legfőbb riválisa az immár leggazdagabb és legerősebb daimjó: Toku- gava lejaszu (1542—1616). (Folytatjuk) Zahemszky László
