Népújság, 1987. június (38. évfolyam, 127-152. szám)

1987-06-17 / 141. szám

4.

, k H ™ J

NÉPÚJSÁG, 1987. június 17., szerda

„A fű lehajlik a szélben és

megmarad"

Ha Sütő Andrásról beszélünk, sohasem csak róla van szó. S elérhet-e ennél többet egy író? Elérhet-e többet annál, hogy már életében jelkép lesz? Sütő András nagy úton — ezzel a címmel köszöntötte őt évtizede irodalmunk egyik legnagyobbja, az előtte járó nemzedék koronázatlan teje: Illyés Gyula. S kimondta, amit annyian gondoltak: „A jelenkori magyar irodalom egyik legnagyobb vigasza Sütő András”.

S mivel azóta nemcsak Illyés, de annyian mások, vigaszok szintén, eltávoztak közülünk, az ittmaradókra még több feladat hárul. Tudván tudja ezt Sütő András is, s a bölcsöhely, a nemzet és az emberiség parancsait egyaránt számításba véve dolgozik.

Sütő András az erdélyi Mezőség Pusztakamarás nevű falujában született 1927. június 17-én. Életében a fordulatot 1945 hozta meg. Rendkívül hamar fölfedezték, s valóbaTT~az iskolapadból került szerkesztőségbe, vált szinte egyik évről a másikra nemcsak ismert, de elismert íróvá is. Gyors karrierje, >két Állami Díja szinte kínálja a párhuzamot a hazai irodalmi élet jelenségeivel, a fényes szelek nemzedékének útjával. Abban is, hogy a siker túl gyors volt, s az író még nem mindig tudott megfelelni a szakma igazi követelményeinek. Ezért volt szükségszerű a felismerés a valódi tehetségeknél az ötvenes évek derekán: változtatni kell az írói eszközökben, s a szemléletben is. Eddig párhuzamos Sütő András útja a magyarországi fejlődéssel, de innen kezdve eltér attól. Az írói váltás szükségességének felismerésétől a váltás kidolgozásáig majd másfél évtized telik el nála. A tanulás és a tájékozódás időszaka ez, s hogy mennyire eredményesen, azt az 1970- től sorjázó művek mutatják.

A magyarországi epika és dráma a hatvanas években nagy megújulásnak és ösz- szegzésnek örvendhetett. Sütő András ennek nem volt részese, hiszen amikor újra színre lépett, a hazai irodalom már egy újabb szakaszába ért. s már egy másfajta megújulás lett az igazi tét. Ekkor már nem a közéleti, a társadalomra figyelő irodalom hiteles értelmezése és művelése volt csak a tét, hanem a nagy erővel színre lépő, a közéletiség helyett elsősorban a személyiségre figyelő irodalom elfogadása, a kétféle tendencia harcának vagy békés egymás mellett élésének kérdése. S ha innen nézzük Sütő András újrajelentkezését, ebből a folyamattörténeti szempontból is szükségszerűnek kell látnunk sikerét, ö ugyanis rögtön az Anyám könnyű álmot ígér (1970) című regényével, majd esszéivel és drámáival (Egy lócsiszár virágvasárnapja, Csillag a máglyán, Káin és Ábel, A szuzai menyegző. Advent a Hargitán) is választ tudott adni a magyar irodalom további útjára vonatkozó kérdésre. Nemcsak megőrizte, hanem el is mélyítette, szervesebbé is tette a társadalomra figyelő közéletiséget, de ennek a mélyítésnek, szervülésnek az volt az egyik — ha nem a legfontosabb — előfeltétele, hogy ugyanolyan intenzíven figyelt a személyiség kérdéseire is.

Ha tehát Sütő András igazi jelentőségére figyelünk, akkor nemcsak azt kell látnunk, hogy a romániai magyarság kultúrájának, következésképpen létének őrzője és megújítója. hanem azt is, hogy mindezt egyetemes szinten teszi, olyan esztétikai elvekre támaszkodva, amelyeknek tágas jövőjük van. Nemzeti-nemzetiségit és általános emberit, társadalmi-közösségit és egyedi személyeset egyaránt látókörébe von. Ügy látja.

hogy egyiknek a másik nélkül nincs sok értelme. Egyértelműen és ismételten megvallotta viszont, hogy a nagyobb hangsúlyt a közösségi érdeknek adja. Ami nem közösségi ügy, az nem képviselheti igazán sem az el- vont-általánost, sem az egyedit. S a közösség ügye számára elsősorban saját nemzetiségének ügye.

Azt is felismerhetjük tehát Sütő András műveit és azok elsöprő erejű sikerét figyelve, hogy csak átmeneti divatjelenség lehet az, ami az irodalom és a közélet szétválasztásáért száll síkra. Nincs olyan ügy, ami kívülesik az irodalmon, az irodalom mindenben illetékes lehet. Illyés Gyula híres vízügyi hivatalmetafóráját alkalmazva: ha a szükség úgy kívánja, akár árvízvédelem dolgaiban is meg kell szólalnia az írónak. A romániai magyar nemzetiség, s továbblépve: Közép- és Ke- let-Európa. sőt az egész földgolyó napról napra szolgáltatja azokat az ügyeket, amelyek létkérdéssé váltak. S ilyen helyzetben — miként Sütő András megfogalmazta — „ha csupán Beckett Sámuel úrral kérdezzük: tudja-e uram. hogy ön meg fog halni? — valójában semmit sem kérdeztünk. Legalábbis a magunk meghatározott sorsának dolgában.”

Vagyis: Sütő András modern író a szó legnemesebb értelmében. Nem feledte soha a maga Zágonját, s megszenvedi mindig a maga Rodostóit. De elvisel minden Rodostót, kinek a sors Zá- gont adott. S „o fű lehajlik a szélben, és megmarad”.

Vasy Géza

A MŰVÉSZETEK ESZKÖZEIVEL . ..

Herédi

magvetés

Az öntevékeny művészeti együttesek mindig és mindenütt a kultúra első és előretolt csapatai voltak, tartozzanak bár egy tanyai olvasókörhöz. falusi és városi művelődési hajlékhoz. Színjátszóik, dalosaik, muzsikusaik bemutatkozása eseménynek számított, ezeket száz és száz szépre szomjazó, szórakozni vágyó nézte. hallgatta végig. A szereplők. a fellépők soraiban pedig a galambfehér hajú parasztembert épp úgy fölfedezhettük. mint az iskola tanítóját, a sarki boltvezetőt vagy az üzembe, más városba járó munkást. Aki mostanság Herédre látogat, meglepetéssel tapasztalhatja. hogy az alig pár ezres községben nagy őrségváltás zajlott le az „amatőrizálás” dolgában. Nincs felnőttkórus, színjátszó együttes, nincs zenekar, ám mind ezt felmutatja az iskola . . .

Országos gálán

. .. ahol Zsíros László igazgató és a klubkönyvtár támogatását élvezve. hosz- szú évek óta eredményes ízlésformáló munkát végez Viczián Mihály gyermekszínjátszó együttese, illetve Podonyi József, aki nem csak énektanári minőségben szolgálja a községet, hanem hírneves harmonikazenekart. jó énekkart verbuvált kis tanítványaiból.

— Csak az idén kilencszer léptünk fel a gyerekekkel különböző községi rendezvényeken. legutóbb az április 4-i emlékünnepségen. de oly megbecsülést is kivívtunk, aminek eredményeként országos gálára voltunk hivatalosak a pesti Fürst Sándor utcai zeneiskola hangversenytermébe, ahol egyetlen vidéki együttesként ragadtatták tapsra harmonikásaink a közönséget. Persze, törődéssel, máskor fájdalommal jár egy ilyen együttes léte, a heti rendszeres gyakorlás. Mi okozza a fájdalmat? Amikor elröppennek a kisiskolás évek. s húsz-harminc gyerek annyifelé széled, hogy tovább tanuljon. munkába álljon. Ettől függetlenül nem mondhatunk le az ügyről, s

igazán jólesik mind a Balogh László klubkönyvtárvezető. mind a szülők segítőkészsége. anyagi támogatása, amellyel előbbre lendítik munkánkat.

Belépett a Harmonika

A ..gálás” harmonikazenekar két ifjú tagját is sikerült szóra bírnunk herédi látogatásunk során. György Norbert és Oravecz Viola egyaránt hetedikesek, s már másodikos koruk óta kedvelői. művelői a muzsikálásnak. Norbi a harmonika mellett zongorázni is tanul a hatvani zeneiskolában Án- gyán Jenöné keze alatt. Viola szolfézzsal kezdte, aztán furulyázott, majd .belépett” az ő életébe is a harmonika. Megható lelkesedéssel idézi a pesti vendégszereplést.

— Egy egész busszal utaztunk a fővárosba, jöttek velünk szülők, tanárok is, meg a tanácstitkár. Ami pedig a bemutatkozást illeti? Eleinte összeszorult a torkunk, de ahogyan első számunk után felcsattant a nézőtéri taps. egyszeriben felszabadultunk. Hogy mivel hódítottunk . ..? Eliátszottuk Mozart Három német táncát. Haydn három kis darabját. maid James Last Biscaya című művét. . .

Vadrózsa

Az említett zeneművek igazolják Podonyi József igényességét. Nemcsak néhány hangszer ..kezelésének” rejtelmeibe igyekszik bevezetni növendékeit, hanem ízlésszintjüket is emeli a betanított darabok révén. Elismeréssel kell fölemlegetnünk tanártársa, Viczián Mihály munkáját, aki az irodalmi szakkör, a színjátszók élén pallérozza a gyerekek beszédkészségét, dúsítja érzelemvilágukat, s a jó közösségi szellem építgetője. Legtöbbször együtt is szerepel a két együttes, no meg az iskola énekkara. Le a színjátszók most önálló próba előtt állnak.

— Egy teljes műsort kitöltő darabbal készülünk. Szerzője Vermes Ica, a címe Vadrózsa s voltaképpen a virágmesejátékok műfajába sorolnám a szórakoztatva nevelő művet. . . Mindezek után felmerülhet a kérdés: mivel viszonozzuk

gyermekeink ily sokoldalú, a községért hozott áldozatát? Szerények a lehetőségeink. De június elején azért felvisszük Pestre az egész gárdát, hogy megnézze a Robin Hood operettszínházi előadását. Miből? Bízom benne, hogy mint a korábbi években, az idén is „ösz- szejön” az út költsége ..

Öregítés helyett

Az idősebbekből kihaló készséget. szolgálatvállalást tehát átveszik Heréd kisdiákjai hogy az olykor ide érkező haknibrigádok jórossz műsorai mellett gazdagabbá tegyék a település életűét. Nem lehetne mégis „öregíteni”. így bővítve az együtteseket? S minél több falusi dolgozót tenni érdekeltté a kínálatban? Zsíros László igazgató rezignáltan fogalmaz:

— Ez foglalkoztatott már bennünket, de kísérleteink eredmény nélkül maradtak. A továbbtanulásból kima- radtakat. a helyben dolgozó KISZ-eseket próbáltuk a klubkönyvtár köré verbuválni. gondolván, hogy szélesedik a művészeti munkát vállalók tábora. Nem megy. Maradunk hát az elvnél, miszerint itt. az iskolában igyekszünk oly mélyen plántálni kisdiákjainkba a művészetek szeretetét. hogy később. felnövekedvén is gaz- dagodhassék személyiségük .. .

Moldvay Győző

SÜTŐ ANDRÁS

Bíztató*

E

gy napon így szólt anyám:

— Írhatnál rólunk is valami könyvet.

— Nocsak! — néztem szavai után, majd tréfára fogván a dolgot, azt kérdeztem boltos módra: milyen könyv legyen az, vidám-e vagy szo- morúságos?

— Igaz legyen — mondta. Láthattam tehát, hogy kérdésemmel az irányt elhibáztam. Anyám nem egyezkedésre gondolt, hanem — a kézmozdulatáról is ítélve — a fájdalomra a halántéka táján. Egy láthatatlan, szorító abroncsra, amely álmából is gyakorta felriasztja. Ilyenkor arra gondol, hogy mindany- nyiunk háta mögött felgyűlt az idő; szép csendesen ereszkedünk alá, mint a harangóra súlya. Mind közelebb a földhöz, aztán kopp! — megérkeztünk, s nincs kéz, amely az órát még egyszer fölhúzná. De lenne bár egy könyvecske, ó, nem vigasztalónak, hanem tanúskodásképpen egyről és másról, ami megesett velünk.

— Ez nekem is gondom — adtam meg magam.

Risztet se Anyáin könnyű álmot ígér című könyvből

— Hallgass arra a gondra, s az álmod könnyebb lesz!

A könnyű álmot anyám naphaladáskor az udvaron ígérte meg a cöveklábú asztalnál, amely nyári napokon piros paradicsommal, frissen hámozott uborkával, mezőségi sajttal vár haza engem; ősszel is vár, s olyankor, ha sírós az idő, a tornác fájáról nézem, és igyekszem tanulni valamit tőle. Fűzfalábaival makacsul a földbe kapaszkodik, esőben, jégverésben tisztul, s télen is vár, hóval bontottan, akár egy fehér koporsó.

Az ígéretre felkaptam a fejem, mintha tündéri szót hallanék. De a szó, mit a mesékben az égi magasság szokott küldeni, alantról hangzott, majdnem a föld porából, a mályva, porcsfű és törpebürök szintjéről, ahol anyám rongypokrócon ülve Jóska öcsém ingét foltozgatta. Ölbe emelhető kicsinységében most még soványabbnak láttam őt, kis, pihenő szaladgálásnak a felmelegedett földön. A keszkenő alól kibuggyanó hajtincsében megszámlálhatatlanok már a fehér szálak; mint a sokat mosott vászon, a szeme is

világosodik. Barna volt, úgy emlékszem, a gesztenye korai változatából.

— Nézz körül az udvaron, azután a faluban, s szólj rólunk.

Messzire nem kellett néznem: az udvar zsebkendőnyi. Hajdani jobbágyporta. A ház rajta: kis meleg kemence. Nem a népies hangulat kedvéért, hanem annak okából, amit apám lehetőségnek szokott nevezni. A harmincas években eny- nyire futotta, öt ablaka van, négy' cserép virággal. Ha valamelyiken kikönyökölnék, a muskátlit — a népdalbelit — félre kell állítanom.

— A földre le vele! — szokta mondani anyám. — Ö már eleget látott.

A ház mellett van a deszkából tákolt nyári konyha, odébb az istálló, egyetlen

tehén szálláshelye. Míg tehenünk volt, mindig megcsodáltam, hogy villás fejét ügyesen félrefordítva minő találékonysággal igazodik az ajtó méreteihez. Odébb egy koffernyi tyúkketrec s parányi akol a juhok számára.

A ház és az istálló között kifeszített dróton nyargal a kutya. Tízméterfes szabadságának határait ki tudja hányadszor veszi már számba. Ahogy a messzeségnek nekinekilódul, a lánc a levegőbe kapja, torkát fojtogatja. Ettől köhög, és furcsamód prüszköl, mintha szőrt nyelt volna. Anyám neveti, s rászól:

— Bolond, repülő kutya.

A kert végében szunnyad a kút. Egyetlen embernek az arca fér meg a tükrében. A vizet csak lopni lehet tőle. Szinte lábujjhegyen közeledünk hozzá a vederrel, mivelhogy minden erélyesebb mozdulatra felkavarodik, elsötétül, békanyálat bugyborékol. Kegyelmünkből került a kutak sorába.

Itt látható továbbá egész sornyi félberekedt próbálkozás.

A padlás szájában egy hajdani tajkoló-maűhely szerszámmaradványai : apám iparos korszaka. A kert fejében három rozoga kaptár meg egy kucsma formájú, agyaggal tapasztott méhkas: a méhész korszak. Ezt a foglalatosságot 1927-ben kezdte apám három családdal. Azóta — negyven év alatt — négyre szaporodott az állomány. Az istállóban egy emlékbe költözött tehén tejszaga a harmincas évekből: ez a földművelő korszak. A nyári konyha padlásán cséplőgép-alkatrészek: a nagy vállalkozások kora. A tornác végében egy széjjelesett kicsi szőlőprés: a

szőlősgazda korszak. Megannyi kudarcos életforma jelei. Rímpróbálkozások egy vershez, amelynek boldogság kívánkozik a végére.

Miközben így nézelődtem, fokozatosan erősödő, dallamos zúgás keletkezett a fejem fölött. Apám futólépésben közeledett a kert aljából. Diadalmasan jelentette, hogy rajzanak a méhek. Akkor a harangok is megszólaltak egy ifjú traktorista emlékére; ezzel a halál is megjelent, és anyám gondjai között Gergely öcsém esküvője. A dombon, az állami gazdaság udvarán, felbőgött a generátor. Asztmásán pöfögött a malom s a falu kikiáltója új rendeletekkel gyarapított bennünket. Egy román asszony — a traktoristának valamely hozzátartozója — sírva botorkált átal a réten. Anyám fölegyenesedett hosszan és együttérzéssel nézett utána. Az úton három cigány muzsikált, két legény — a hangot háromfelé tekerve — keservesen énekelt. A cigányok, fejüket a hegedűre hajtva, fél szemmel az eget kémlelték, mintha éppen annak a méhrajnak muzsikáltak volna, amelyet apám elszalasztott a kaptárból. Nézelődtem minden irányba. A könnyű álom reményében ott kellett kezdenem az osztozkodást az otthoni gondban, hogy magam is futásnak eredtem a szálló méhraj után.

Próba közben