Népújság, 1987. május (38. évfolyam, 102-126. szám)
1987-05-13 / 111. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXXVIII. évfolyam, Hl. szám ÁRA: 1987. május 13., szerda 1,80 FORINT AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Karöltve Szinte nem múlik el nap, hogy ne hallanánk róla. Téma a rádióban, a televízióban, ítéma a munkahelyen és baráti társaságban. E fogalom: helyes életmód, magatartáskul- túra — belépett mindennapjainkba. Sókan már unottan legyintenek. minek annyit beszélni erről. Pedig éppen ott a baj, hogy nem csak beszélni kellene! Nem csak megdöbbenni, elborzadni a félelmetes adatokon: hányán esnek áldozatul korunk betegségének, az infarktusnak, milyen sok embert támadnak könyörtelenül a? érrendszeri problémák. Éppen ezért konstatálhatjuk örömmel, hogy ma már kormányszinten foglalkoznak a helyes életmóddal. S az is megnyugvással tölt el, hogy nemcsak az egészségügy vállalja magára a programot, más szervezetek is bekapcsolódnak, segítenek. Nem is olyan régen például a művelődési intézmények még csak egy- egy ismeretterjesztő előadás erejéig foglalkoztak a témával. Akit érdekelt, meghallgatta, aztán hazament, s legfeljebb elgondolkodott rajta. Ám, ez a fajta propaganda — mint kiderült — kevés. Az embernek nemcsak befogadónak. de aktív gyakorlónak is kell válnia. Tavaly a megyeszékhely művelődési központjában, a megyei Köjál egészség- nevelési osztálya támogatásával megszületett egy jó kezdeményezés: speciálisan képzett pszichológus vezetésével megindult egy- egy huszonhárom hetes magatartáskorrdkciós kurzus azok számára, akik le akarnak szokni a dohányzásról, s akik csökkenteni szeretnék testsúlyukat. Az első csoport — kuriózumnak számított. Ám a kezdeményezés ma már gyakorlattá vált. Alig egy év múltán már négy-öt csoportban is találkoznak rendszeresen a tagok, s a kezdeti próbálkozás napjainkban gazdagon gyümölcsözik. Mind népesebb azok tábora, akik tíz-tizenöt kiló súlyfeleslegtől megszabadulták, s azo- ké, akik végleg eldobták az utolsó „koporsószeget" is. S örömmel tehetjük hozzá: a munkahelyek, s azok vezetői is szívvel-lé- lekkel támogatják az ügyet. Példaként említhetjük az Egri Csillagok Termelőszövetkezetet. A dohányzásról leszokást segítik a szakszervezetek is: lehetővé teszik a dolgozóknak, hogy beiratkozzanak a kurzusokra. A siker hát a közös szándékban, a közös megvalósításban rejlik. S ha igaz az, hogy „egyedül nem megy”, íme a jó példa rá: együtt könnyebb. Mikes Márta Igazságügy-miniszterek nemzetközi értekezlete Budapesten Budapesten kedden megkezdődött a szocialista országok igazságügy-minisztereinek IX. konzultatív tanácskozása, amelyen 17 — köztük több szocialista orientációjú — ország igazságügyi vezetői vesznek részt. Dr. Markója Imre igazságügy-miniszter, a magyar delegáció vezetője nyitotta meg a tanácskozást. Ezen a részt vevő országok — Afganisztán, Angola, Bulgária, Csehszlovákia, Etiópia, a Jemeni NDK, Kambodzsa, Kuba. Laosz, Lengyelország. Magyarország, Mongólia, Mo- zambik, az NDK, Nicaragua, a Szovjetunió és Vietnam — delegátusai körében megjelent Varga Péter, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetője, dr. Szilbereky Jenő. a Legfelsőbb Bíróság elnöke, dr. Szíjártó Károly legfőbb ügyész, valamint a magyar jogélet több más vezető személyisége. (Folytatás a 2. oldalon) Az MNOT elnökségének ülése A Magyar Nők Országos Tanácsának elnöksége kedden tartott ülésén Duschek Lajosné elnökletével megvitatta a nyugdíjrendszer változtatásának és az adórendszer átalakításának irányelveit. Az ülésen részt vett és felszólalt Németh Miklós, az MSZMP KB Gazdaságpolitikai Osztályának vezetője. A testület az élénk vitában kialakított véleményét eljuttatja az MSZMP Központi Bizottságának, valamint a Minisztertanácsnak. MEGFELELNI A NÖVEKVŐ ÉRDEKLŐDÉSNEK Múzeumigazgatók országos tanácskozása Egerben Statisztikai adatok bizonyítják, hogy a múzeumok iránti érdeklődés folyamatosan nő: többen kíváncsiak múltunk emlékeire. A kultúra e területe mind fontosabbá válik, fejlesztése átgondolt lépéseket igényel. Ezért is érkezett most Egerbe hazánk minden részéből közel 130 múzeumigazgató arra a háromnapos találkozóra, melyen a múzeumi hálózat jelenével és jövőjével vetnek számot. A tegnap délelőtti megnyitón dr. Bodó Sándor, a Dobó István Vármúzeum igazgatója köszöntötte a városi tanács dísztermében helyet foglaló résztvevőket, illetve az elnökség tagjait, köztük Pusztai Ferenc művelődési miniszterhelyettest. Mint elmondta, munkatársaival együtt arra törekszenek, hogy méltóbbá tegyék a várat a közönség érdeklődésére. Ennék érdekében folyamatosan haladnak a rekonstrukciós munkák, és megújítottak minden állandó kiállítást. Ezután dr. Kovács János, a megyei tanács művelődési osztályának vezetője ismertette a megye művelődéspolitikájának eredményeit és a terveket. Megyénk 23 múzeumában 1 millió 600 ezer látogató fordult meg tavaly, s ez a megye értékei iránt megnyilvánuló érdeklődés bizonyítéka. A múlt iránt növekvő (kíváncsiságot az is jelzi, hogy egyre több községben kezdenek helytörténeti kutatásokba. Ezeket a tanács lehetőségei szerint támogatja, hiszen a kultúra fejlesztéséről a nehéz gazdasági helyzetben sem szabad lemondani — hangsúlyozta végül. Selmeczi László, a Művelődési Minisztérium múzeumi osztályának vezetője lépett ezután a mikrofonhoz. Ismertette a személyi változásokat, a kitüntetéseket, majd egyperces néma felállással adóztak a muzeológusok elhunyt kollégáik emlékének. A szünet után megkezdődött az érdemi munka: a résztvevők megvitatták a távlati fejlesztési koncepciót, illetve a múzeumokra vonatkozó normativaterveze- tet. Mint az előterjesztésből kiderült, ez a terület nagyot fejlődött a felszabadulás, és különösen a hatvanas évek óta, de számos feszültség is felhalmozódott, melyeket a továbblépés érdekében meg kell oldani. Ma szakmai kiránduláson vesznek részt a vendégek: megismerkednek Feldebrö, Tarnaszentmária, Gyöngyös, Párád műemlékeivel. Holnap a vármúzeum és az egri belváros megtekintésével zárul a találkozó programja. A görög külügyminiszter keddi programja Lázár György, a Minisztertanács elnöke fogadta Karolosz- Papuliaszt. a Görög Köztársaság külügyminiszterét (MTI-fotó, Kovács Attila felv. — Népújság-telefotó — KS) Lázár György, a Minisztertanács elnöke kedden a Parlamentben fogadta Karo- losz Papuliaszt, a Görög Köztársaság hivatalos látogatáson hazánkban tartózkodó külügyminiszterét. A nemzetközi élet kérdéseit áttekintve kölcsönösen hangsúlyozták: mind Görögország, mind Magyarország sokat tehet saját szövetségi rendszerén belül az európai, illetve a világhelyzet javítása érdekében. Karolosz Papuliaszt — aki korábban évekig a Görögországot kormányzó Pán— Hellén Szocialista Mozgalom, a PASZOK Központi Bizottságának nemzetközi kérdésekért felelős titkára volt — ugyancsak kedden fogadta Szűrös Mátyás, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke Karolosz Papuliasz a találkozón átadta Szűrös Mátyásnak Andreasz Papandreu qörög miniszterelnök Kádár Jánoshoz, az MSZMP főtitkárához intézett személyes üzenetét. A görög diplomácia vezetője keddi programja során délelőtt megkoszorúzta a Magyar Hősök Emlékművét a Hősök terén. A délutáni órákban a Világgazdasági Kutatóintézetbe látogatott, ahol nemzetközi politikai és gazdasági kérdésekről folytatott konzultációt Bognár Józseffel, az intézet igazgatójával. Várkonyi Péter este díszvacsorát adott Karolosz Papuliasz tiszteletére a Gun- del étteremben. Grósz Károly a MTESZ-ben Grósz Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Budapesti Pártbizottság első titkára kedden a Műszaki és Természettudós mányi Egyesületek Szövetségébe látogatott. A vendéget a MTESZ székházában Fock Jenő, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a MTESZ elnöke, és Tóth János, a szövetség főtitkára fogadta. Az eszmecserét követően Grósz Károly aktívaértekezleten tájékoztatta a szakembereket időszerű belpolitikai kérdésekről, a tudományos-műszaki tevékenység budapesti tapasztalatairól és soron lévő feladatairól. A bécsi tanácskozásról Erdős André nagykövet, a bécsi európai biztonsági és együttműködési utótalálkozón részt vevő magyar küldöttség vezetője kedden Budapesten megbeszélést folytatott Barabás Miklóssal, az Országos Béketanács főtitkárával és a magyar békemozgalomi más vezetőivel. A nagykövet tájékoztatást adott a bécsi tanácskozás jelenlegi szakaszáról. Ahol vállalják a világszínvonalat Lakószobabútorokat, rusztikus és modern ülőgarnitúrákat, elemes szekrénysorokat sok helyen készítenek még Magyarországon. Amitől mégis világszínvonalú lehet a produkció, az elsősorban a körültekintő tervezés és a míves kivitelezés, valamint a gondos minőségellenőrzés. Hogy ez az Agria Bútorgyárra jellemző, azt bizonyítja az a 120 millió forintos megrendelés is, amelynek ellenértékeként Prágában, a Fórum Hotel belsőépítészeti munkái készülnek a barokk városban. Győri László, Vas Frigyes az új szálló ágybetétjét készíti (1. kép). Sorozatban kerülnek a nyugatnémet piacra a komódok (2. kép). Faragott ládát szerel össze Simon Ferenc (3. kép). Zobo- lyák Lajos a hazai piacon népszerű Toledó dohányzóasztalt szereli (4. kép) (Szántó György képriportja)