Népújság, 1987. május (38. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-11 / 109. szám

4. NÉPÚJSÁG, 1987. május 11., hétfő I f ■> Egy hét... KtzÍT < _________, K ék fény Nem most éli fénykorát ez a program, mégis — leg­alábbis sejtésem szerint — o leginkább figyelemmel kí­sért műsorok közé tartozik. Ez éppúgy érdeme Szabó Lászlónak, mint a közremű­ködő riportereknek, illetve szerkesztőknek. Többrétű küldetést vál­laltak, amikor valaha rajtol­tatták ezt a rendszeresen je­lentkező adást. A pontos, a precíz, a lelkiismeretes in­formálás mellett elsősorban arra törekedtek, hogy az egyes bűnesetek okait, ösz- szetevőit feltárva, felvillant­va segítsék a megelőzést. Az se mellékes, hogy a lakos­ság is megkönnyítő ette a nyomozást, azaz a rendőrök hamarabb elfoghatták a tár­sadalomra veszélyes csaló­kat. betörőket, gyilkosokat. Ezekre az erényekre jog­gal lehetnek büszkék az egy­kori ötletgazdák. Néha mégis baj van a témák megköze­lítésével, tálalásával, f eb­ből következően olykor igen zavaró az aránytévesztés. Megszólaltatják — ez elvi­leg helyes — a törvényeket semmibevevőket, a gátlásta­lanokat. Ez kell, erre szük­ség van, arra viszont aligha, hogy a közelkép előnyeit ki­aknázva bájologjanak, dí­szelegjenek előttünk, s szin­te élvezettel részletezzék, elevenítsék fel cselekményei­ket, módszertani útmutatók valóságos tárházát kínálva az esetleg megingóknak: azoknak, akik egyébként is hajlamosak felrúgni a vala­mennyiünk javát szolgáló regulákat. Az ilyesmi, sajnos gyako­ri. Származhat abból is, hogy a kérdező alulmarad, s az ragadja kezébe azt a jel­képes karmesteri pálcát, akit méltán „ékesítettek fel" bilincsekkel. A fura az, hogy ennek ellenére „sztárkodik”, magyaráz, mentegetődzik, igyekszik — teljesen remény­telenül — tisztára mosni magát, s közben faggató ja megadóan hallgat. A következmények elszo­morítóak. A legutóbb pél­dául a fuvaroztatás, illetve a fokhagymákereskedelem frontján ügyeskedők indítot­tak szimpátiamegny érési akciót. Nem is hatástalanul. Nem ez az aggasztó, hiszen adódhatnak ennél sokkal veszélyesebb helyzetek is. Ezért nem szabad meg­torpanni, ugyanis a pillanat­nyi, az ismétlődő bizonyta­lanság hatványozza azokat a problémákat, amelyek ellen valamennyien csatázunk. A tévésekkel együtt. Szi­rénajelzés nélkül is ... Szabóék a szomszédban Amin sok évig törtem a fejem, többé nem rejtély számomra. Már a Nyolc év­szak közben kapisgáltam, amire a Szomszédok köz­ben jöttem rá: miért sikeres a rádióban a Szabó család. Az ok egyszerű: nem látjuk, csupán halljuk ... Ebből az­tán sok előny származik, ki- ki kedvére képzeleghet. mi­közben készüléke mellett ül: a hősöket olyannak álmod­ja meg, amilyenre csak fan­táziájából telik. Az írók fogyatékosságait pótolja a hallgatóság, a né­ző azonban sóikkal .^rövidebb kantárra van fogva”. Szin­te mindent kigondoltak he­lyette, a forgatókönyv hiá­nyosságait nem leplezi, ép­pen hogy súlyosbítja a lát­vány. Szeretek jóhiszeműen a képernyő elé ülni. Most is szorítottam a tévéseknek, hiszen olyasmibe vágtak, ami alapjában kedvemre va­ló. Az „élet sűrűjéből” igye­keztek sorsokat elénk állí­tani. Az, ami megjelenik, sajnos elég vérszegény, s végül is nem is az elképze­lés. hanem a valóságismeret sántít. Olyan igyekezettel próbálják statisztikai átla­gokban megmutatni a hét­köznapokot, hogy szinte már sajnálni való ez a túlzott tö­rekvés. Alig van olyan mon­dat, ami mögött ne sejte­nénk: erre és erre a napi eseményre, aktuális jelszóra utal ez a megfogalmazás. Egyszerű igazság, de köny- nyel elfelejtkezünk róla: nem az adja meg az embe­ri hitelességet és mélységet, ha azt látjuk viszont a té­vében, ami valóban körül­vesz bennünket. Bármilyen furcsa is: egy különleges egyéniség, rendkívüli figura hordozhat köznapi tanulságo­kat sorsában. A döntő nem annyira az, hogy patikamér­legen méricskéljék, hogy a sorozatban minden társadal­mi réteg képviselje magát, sokkal többet számít a lé­nyeglátás, a művészi erő. Ennek pedig eléggé híján van mindkét széria, s a kö­zepes alapanyag tovább fa­kult a rendező és a színé­szek kezében. A Szomszédokban önkriti­kus „poén” is feltűnt: ez egyik ellenszenves szereplő saját tévéfilmjük láttán unottan kikapcsolta készülé­két. Ez már szinte rémláto­más: ül valaki a tévé előtt, aki látja önmagát, amint éppen szemközt néz képmá­sával ... és így tovább a vég­telenségig. íme. ez az ab­szolút közönség—műsorkap­csolat. ne is menjünk to­vább, esetleg csák Szabóék­hoz, a szomszédba, ha már így összeköltöztettek bennün­ket. Pécsi István Gábor László MINŐSÍTŐK BODONYBANÉS SARUDON Népdalkórusaink őrzik a hagyományokat A népdalkórusoknak három- évenként meg kell újítaniuk minősítésüket. Az elmúlt idő­szakban tartották meg nálunk Is e hároméves ciklus első ese­ményeként a megyei minősítő bemutatókat A két helyszinen, Bodonyban és Sarudon huszon­két népdalkórus csaknem négyszáz dalosa lépett pódi­umra. Heves megye folklórja ma is gazdag hagyományok­ban és dalokban is. Fokozott felelősség hárul tehát az együttesekre e dalkincs ápolá­sában és művelésében. A legtöbb gondot a meg­felelő, hiteles dalok kivá­lasztása jelentette. Noha biz­tató eredményeket könyvel­hetünk el ezen a téren, még mindig van tennivaló. Az értékes darabok megta­lálása, bemutatása nem könnyű, rendkívül sok függ a kórusvezetők hozzáérté­sétől. Többségük nem kép­zett szakember, de töretlen lelkesedéssel igyekeznek megoldani feladataikat. Egy bizonyos pont után már vi­szont kevés a szív és az odaadás! , A Megyei Művelődési Köz­pont az elmúlt években egyre több segítséget nyújt az arra igényt tartóknak. Munkájuknak már most is lehetett a kedvező hatását érezni. Legtöbben igen szép, választékos, értékes hagyo­mányt tükröző műsorral léptek fel, mint például Os­toros, Terpes, Mezőszemere, Mezőtárkány, Egerszalók, Ecséd, Sarud és Nagyréde képviselői. Az elmúlt több mint két évtized távlatából tekintve e mozgalom szép eredmé­nyeket ért el Heves megyé­ben. Igaz, voltak gazdagabb időszakok, de akkor na­H/e/wüaq Gárdonyi Géza, az egri re­mete. Megyeszékhelyünkön színház, gimnázium és úttö­rőcsapat is van róla elnevez­ve. Mi mégsem tudunk róla a szükségesnél többet. Per­sze, olvastuk az Egri csilla­gokat, s talán még valami mást is, de ennyi... Ugyan­úgy beérjük kevéssel, mint a többi, Heves megyei vo­natkozású írónál, költőnél: Remenyik Zsigmond, Bródy Sándor és Kálnoky László is példaként említhető. így a további ismerkedés az életművel sohasem árt. Ezért kerestem fel Gárdonyi Gé­za örökségének legjobb is­merőjét, Korompai Jánost, s kértem, avasson be a ha­gyaték történetébe. — Gárdonyi Géza hagya­téka az egyik legteljesebb ilyen jellegű gyűjtemény — mondta. — Az író 1922-ben halt meg, s mivel ezután le­zárt házában senki nem la­kott, minden megmaradt az eredeti állapotában. Sokan felkeresték ekkor az épüle­tet: kortársak, tanítványok 3 Gárdonyi legidősebb fia, Sándor, szívesen megmutat­ta mindenkinek. Egyre töb­ben jöttek, s így adódott, gyobb volt a „szakmai szó­ródás” és csak egy-két ki­emelkedőt tarthattunk szá­mon. Most több a kitűnő, és mögöttük is tehetséges, jó felkészültségű együttesek sorakoznak. Ezt jelzik a mostani eredmények: a há­rom fokozat közül „a minő­sült” címet — ami a leg­alacsonyabb — a zsűri ki sem adta, tizenegy-tizenegy „jó”, illetve „kiváló” foko­zatot osztott ki. Ez azt is jelenti, hogy mind a 22 résztvevő lehetőséget kapott az országos megmérettetésre. Hogy teljes legyen a kör­kép, meg kell említenünk még két-három működő csoportot, amelyek más al­kalommal kívántak minő­sülni. Egy régóta tartó folyamat eredménye az a sajnálatos tény, hogy az elmúlt évek­ben nyolc-tíz kórusunk szűnt meg, hogy csak néhány ne­vesebbet említsek közülük: a bükkszéki, a novaji, az egerbocsi stb. Az okok: a természetes kiöregedés, a megfelelő vezető és a támo­gatók hiánya. Ezeket úgy lehet kivédeni, ha idejeko­rán kezdünk fiatalítani. Ezt a problémát néhányan pél­damutatóan oldották meg, mint a terpesiek, a gyön- gyösorosziak, a mátraderecs- keiek, a nagyfügediek és az egerfarmosiak. Néhány közösség igen gondos felkészülésről és fej­lődésről tett tanúbizonysá­got. A középmezőnyhöz tar­tozott régebben Mezőszeme­re, Sirok és Gyöngyösoroszi népdalköre. Rendkívüli egy­hogy az egykori lakóház ma­gától vált irodalmi emlék­múzeummá, 1924 elejéről már vendégkönyv is fenn­maradt. A II. világháború idején, 1944 végén, légvédelmi üte­geket helyeztek el a kertben. Gárdonyi Sándor akkor is ott lakott, s féltő gonddal ügyelt mindenre. Nyilván ebben az is közrejátszott, hogy az író végrendeletében meghagyta, senkinek sem­mit ne adjanak oda. A fel- szabadulás után Gárdonyi Sándor több helyen meg­fordult az országban, s min­denhová vitte magával az irattömböket is. Miután meg­halt. az anyag az egri vár­múzeumba került. — Több mint kétezer lap kézirat ez — folytatta Ko­rompai János —, szinte nincs olyan mű, amiből ne ma­radt volna hagyaték. Sok írásának első kiadása is ide számít, hiszen Gárdonyi minden művén lényeges ja­vításokat hajtott végre, mi­előtt azok újabb kiadása az olvasókhoz került. Például az Egri csillagok is több mint tíz kiadást ért meg az író életében, s egyik sem séges hangzásukkal, biztos, kidolgozott előadásukkal a legjobbak közé léptek elő. Alig maradtak el a kiváló­tól a nagyfügediek, ne nagy­jából ugyanez mondható a gyöngyössolymosiakról. Ez utóbbiak teljesítményét a „szólók” rontották le. Itt jegyzem meg okulásképpen, hogy csak azok színesítsék dalcsokraikat szólóénekkel, akiknek megfelelő hangú énekes áll rendelkezésükre. Fellépésről fellépésre erősö­dik és most is remek pro­dukciót mutatott be a né­hány éve alakult szihalmi „Rima". Már a megjelenésével le­nyűgözött a Mátrai Egyesült Szövetkezetek Népdalkórusa a maga 54-es(!) taglétszá­mával. Magával ragadó, han­gulatos, színes előadást nyújtott. A három falu — Gyöngyöspata, Gyöngyös­oroszi és Szúcs — példa­mutató, ötletes fuzionálásá­val egy ütőképes, rendkívüli eredményekre képes együt­test hoztak létre. Hírnevükhöz méltón ki­emelkedően szerepeltek a nagyrédeiek és a marka- ziak. Anyagválasztásuk, han­gulatos, kidolgozott előadás­módjuk méltán aratott si­kert. Régebben alakult, de csak most vett részt minősí­tésen, a gazdag hagyomá­nyokkal rendelkező Bodony község asszonykórusa, amely első nekifutásra kiváló ered­ményt ért el. Tartja szín­vonalát a sarudi együttes, amely szép pásztor- és be­tyárdalokkal lépett fel. volt ugyanolyan, mint a má­sik. Nemcsak a stíluson csi­szolt ilyenkor, hanem az újonnan szerzett ismereteit is beépítette a műbe. Volt egy adatgyűjtő doboza, amelybe a lényeges dolgokat rögzítő papírjait dobta, s ezeket íráskor felhasználta. Ha ő leírt egy mondatot, azt soha nem semmisítette meg, s így abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy re­gényeinek, novelláinak a vi­lágra jöttét követni lehet a gondolat születésétől a meg­jelenésig. Korompai János 1963 óta foglalkozik a hagyatékkal, s egyes részekről részletesebb publikációi is megjelentek. Azonban ennyi idő alatt sem lehetett az egész életművet feldolgozni. Például az óriá­si könyvtárral sem foglalkoz­tak még behatóan, hiszen 16 nyelven íródtak a könyvek. Gárdonyi nemcsak, hogy ol­vasta mindet, de ezekről nagyszámú jegyzet is fenn­maradt. Több különlegesség is megtalálható itt: például XVI. és XVII. századbeli, idegen nyelvű művek. Gár­donyi Géza öröksége a fél ­Ostoros, illetve Terpes nagy múltú énekesei nem csillogtak a tőlük megszo­kottan. Az előbbi hangminő­ségbeli gondok miatt, ami fiatalítással oldható meg, míg az utóbbinak éppen a fiatalítás okozott problémát, önmagukhoz mért fejlődés­ről tanúskodott a karácson- diak és mátraderecskeiek előadása, és sikeresnek mondható a domoszlóiak be­mutatkozása. Az elkövetkezendő idő­szakban elsősorban a veze­tők szakmai munkáját keli segíteni. A Megyei Műve­lődési Központ számukra nyáron bentlakásos tovább­képzést tart. Itt a minősíté­sen is felmerült problémák leküzdéséért jeles szakem­berek nyújtanak nekik út­mutatást. Nem tűr halasztást a to­vábbi lemorzsolódások meg­akadályozása. Itt komoly szerep jut a községek elöl­járóinak és a helyi termelő- szövetkezeteknek. A téeszek hatékony támogatása, pat- ronálása, biztosítéka lehet a kórusok zavartalan műkö­désének. Néhány szövetke­zeti vezető példamutató gon­doskodása közvetlenül tük­röződik az együttesek mun­kájában. Üdvös lenne, ha azokban a községekben, ahol vala­miért megszűnt közös éneklés, felülvizsgálnák a leállás okait, és közös erő­feszítéssel igyekeznének el­hárítani az akadályokat, megtalálni a módját az új­raindulásnak. Nagy Miklós bemaradt, utolsó regénye is, a Bibi, amelyet fia. József fejezett be, figyelmen kívül hagyva a több ezer cédulát, amelyeket apja írt tele, váz­latként. — Kilenc éve vagyok nyugdíjas, azóta nincs iro­dalmi muzeológus a várban — mondja végezetül Korom- pai János. — Pedig nagy szükség lenne rá, hiszen Gár­donyinak sem az újságírói, sem a pedagógusi tevékeny­sége nincs még megfelelő­képpen bemutatva. A társa­dalmi érdeklődést is ki kel­lene provokálni, de sajnos, az egri Gárdonyi Géza Tár­saság is megszűnt, pedig már 1923-ban volt országos, majd egri ilyen közösség. Fel kellene újítani ezeket, felis­merni. továbbadni a Gár­donyi-hagyaték értékeit. O Gárdonyi Géza hagyatéká­ból ad ízelítőt az a kiállítás, amely ma nyílik a 212-es Számú Bornemissza Gergely Ipari Szakmunkásképző In­tézetben. Az íróról pénteken tart előadást a Népújság-hét keretében Korompai János. ' Kovács Attila hét Gárdonyi Géza hagyatéka HrALiHATATLAN EMBER un. — Semmi bajom se tör­ténhet — szókta mondani. — Nekem nem! Azzal a magától értetődő biztos egyszerűséggel ejtet­te ezeket a szavakat, ami­lyen megszokással az em­ber nap nap után ugyan­azon az úton jár, vagy aho­gyan lélegzik. Nem mond­ta nagyképűen, hanem olyan természetesen, belülről fa­kadó kényszerűségből, mint ahogyan a karját ösztönösen maga elé kapta, valahány­szor más a kezét emelte rá: — Semmi bajom se tör­ténhet. Nekem nem. Kamaszkorában még ma­ga se vette észre. Kiszólásá­nak legföljebb annyi jelen­tősége volt? mint mások szájából ennek a frázisnak például: — „Rossz pénz nem vész el; vagy: Csalánba nem üt a ménkő". — Hetyke le­gény volt, aki a falusi mu­latozások civádásainalk ve­szélyeivel soha nem törő­dött. A gyilkos éjszakai men­demondákat meg se hallot­ta. Emelt fejjel, tárt karral ment minden jelenség elé, és várakozóan fogadott bár­mit. Miért ne? Ugyan mi a fene történhet?! — Semmi bajom. Nekem nem. így kimondott tulajdon szavait akkor vette észre először, amikor egy farsan- gos mulatozás után, éjfél múltával, a holdvilágtalan sötétben egyedül indult ha­za háztűznézőből a falu legszebb lányától, s ahogy a sarki útjelzőhöz ért, a föl- ázött földből kipúposodó gyökérben megbotlott, s egy jókorát toppant előre, hogy egyensúlyát visszanyerje. De alighogy így előrehuppant: iszonyú dorong zuhant ép­pen csak annyival mögéje, amekkorával a botlás pilla­natában nagyobbat lépett. Majd a dorong után, inely- nek nem állt útjába ,a kisze­melt cél, a hatalmas, föl nem tartóztatott lendülettől a ki­álló gyökér mellé zuhant a legszebb lányért bosszút es­küdő vetélytárs. Az alig egy­órás vőlegény azonban egyet­len percig se törődött az üggyel. Igen. ha meg nem botliik az alattomos gyökér­ben, a husáng menthetetle­nül őt éri. Véletlen? Az életét mentette meg ez a vé­letlen? Ilyesmi eszébe se jutott. Félvállról lerázta, és vissza se fordult a földre bukott vetélytárs után, A gallérját se gyűrte föl, s így. alig hallhatóan maga elé dünnyögte: — Semmi bajom ... Ne­kem nem ... Csak amikor túljutott a következő kereszteződésen, csengett vissza a fülébe tu­lajdon szava. Most először. S meg kellett állnia. Mintha óriási súly nehezedne a vál­lára. Még számtalanszor kicsú­szott a száján a megszokott szólásmondás, de utólag most már mindannyiszor észre is vette, s ilyenkor bizony meg­döbbent tőle. Lassan-lassan hinni kezdte, amit mond. s ahogyan idősödött, egyre tu­datosabban használta régi sablonját, sőt, annak értel­mében rendezte már az éle­tét. Hogy bármibe fog is: vele ugyan nagy baj nem történhet. Vele nem... ! Röviddel az esküvője előtt, menyasszonya miatt, össze­különbözött a szüleivel. El is kellett jönnie a faluból. Fiatal asszonyával a város­ba költözött, asztalosműhelyt nyitott, s a kezdő próbálko­zásban. a kíméletlen verseny útvesztőiben a fiatalember alig tudta magát fenntarta­ni. Azért mégse esett két­ségbe. Pedig elő-előfordult. hogy vacsorát se tudott ha­zavinni apró családjának. De akkor se törtetett, becs­telen dolgokat nem vállalt, s hihetetlen nyugalmából percre se zökkent ki. Ezzel a hittel indult el hazulról a világháborúba is. Két nagyobbacska fiút ha­gyott otthon és fiatal, vá­randós asszonyát. A fronton, az állandó élet­veszély közepette, a halál valahogy mindig elkerülte, egy-egy hajszálnyira csupán, de azért megbízható pon­tossággal. Mesébe illő vélet­lenek történtek vele, míg a bajtársák egyre sűrűbb so­rokban hullottak mellőle. (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents