Népújság, 1987. május (38. évfolyam, 102-126. szám)
1987-05-08 / 107. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1987. május 8., péntek EGY KITÜNTETETT PEDAGÓGUS fi gyermekek szolgálatában Nemrégiben adtuk hírül, hogy a Magyar Üttörök Szövetségének Országos Tanácsa Gyermekekért érdeméremmel tűntette ki Somfai Tibornét, a parádi Fáy András Általános Iskola tanárát, csapatvezetőt. Somfai Tiborné: A legmesz- szebbmenő- kig megszervezem a napjaimat (Fotó: Szántó György) lyl egszállott ember — ■ hallottam több pedagógustól is, amikor Somfainé került szóba. Aztán kiderült, hogy mire céloztak: Somfainé szinte naponta újabb és újabb programokat szervez a diákoknak, és annyi társadalmi megbízatást vállal, hogy az talán két embernek is sok lenne. Csak ízelítőképpen: tanácstag, továbbá az áfész felügyelő bizottságának tagja, aztán csapatvezető, a Megyei Közművelődési Szak- bizottság vezetőségi tagja, csakúgy mint az Országos Közművelődési Szakbizottságé. Mindemellett a bodo- nyi művelődési ház tisztelet- díjas vezetője, s természetesen tanít is. — Hogyan lehet ennyi feladatnak megfelelni? — Csak úgy, hogy a legmesszebbmenőkig megszervezem a napjaimat — mondja. — Nemrégiben rendezte meg Bodonyban a KÖTA 11 Heves megyei pávakör minősítését. A lebonyolításban igénybe vettem a helyi elöljáróság tagjainak és az önkéntes rendőröknek a közreműködését is. De még így is mindenki attól félt, hogy reggeltől estig elhúzódik majd a program. Aztán olyan pergő módon követték egymást a fellépők, hogy alig múlt el dél, amire befejeződött az összejövetel. — Az elismerést a gyermekekért végzett áldozatos munkáért kapta . .. — Ne tartson álszerénynek, de úgy érzem, hogy a kitüntetés a tantestületnek és az úttörőcsapat irányítóinak is szól. Jómagam 1953- tól dolgozom itt. Mindig jó volt a tanári közösség. Ugyanez jellemző most is. Egyébként az egri Pedagógiai Főiskola elvégzését követően jöttem Párádra fér. jemmel együtt. Mindketten földrajz—történelem szakon végeztünk. Mostani tanítványaimnak már a szüleit is oktattam, ennek előnye, hogy nagyon jó a kapcsolatom mindkét generációval. Ha úgy hozza a sors, számíthatok a szülők segítségére. — Azt hiszem, hogy az úttörőcsapat példamutatóan dolgozik. Itt többek között az úgynevezett Dózsa-szom- batokra gondolok — vetem közbe. — Az iskola tanulóinak minden szombaton módot adunk idejük hasznos eltöltésére — mondja Somfai Tiborné. — Általában a hónap első hetének véggn rendezzük a Dózsa-szombatot, amely csapatunk névadójá. ról, Dózsa Györgyről kapta nevét. Ennek keretében a Bodonyi Háziipari Szövetkezet vezetői és dolgozói, szőni, hímezni tanítják a kicsinyeket. A sakkszakkört Héber István vezeti ingyen, míg a fafaragás rejtelmeivel Pifkó István ismerteti meg a gyerekeket, a vesszőfonókat pedig Baji Imréné irányítja. Ezeknek a rendezvényeknek a hasznosságát jelzi, hogy akadt diákunk, aki itt kapott indíttatást, hogy a képzőművészeti középiskolában folytassa a tanulmányait. — Ügy tudom, hogy a hónap minden szombatjára kínálnak valamilyen elfoglaltságot a diákoknak. — Igen. A hó második szombatján könyvtári búvárkodásra, a harmadikon természetjárásra invitáljuk a fiúkat, lányokat, a negyediken pedig az üvegfúvó szakkörösök találkoznak, akiknek foglalkozásait a Parádi Üveggyár szakemberei irányítják. S hogy el ne felejtsem minden szombaton mód nyílik iskolánkban a sportolásra. Természetesen minden összejövetel szervezéséből, rendezéséből a szaktanárok jócskán kiveszik részüket. — Tudomásunk szerint az eltelt 34 év alatt jó néhány fiatalt készített fel tanulmányi versenyre, akik közül többen az országos döntőben is szerepeltek. Hogyan jut ennyi dologra ideje? — Nekünk nem született gyermekünk, pedig nagyon szerettük volna a férjemmel, aki most az általános iskola igazgatóhelyettese. így hát mindketten úgy éreztük, s úgy érezzük ma is, hogy az átlagosnál még több energiát kell fordítanunk a reánk bízottak oktatására, nevelésére. Azt hiszem, - már eddig is kamatozott mindez. Nem egy diplomás akad tanítványaink között, sőt olyan is, akivel egy tantestületben dolgozunk. De talán a legnagyobb elismerés mégis az, hogy az évtizedekkel ezelőtt végzett gyermekeink még most is megkeresnek és tanácsot kérnek, ha valamilyen gondjuk-ba- juk adódik. Homa János Vidróczkiék Dániában Gyöngyösi testvérvárosában a dániai Ringstedben szerepelt nemrég a Mátra- alja népszerű néptáncegyűt- tese a Vidróczki. A helyi új, kulturális szórakoztató és vendéglátó központ avatási ünnepségének gálaműsorán is felléptek, amelyet megtekintett II. Margit dán királynő is. Felvételeink izgalomban és látnivalóban gazdag út és fellépések jellegzetes pillanatait örökítették meg. A kultúrközpont színpadán (Szabó Sándor képriportja) Hulló poharak A minap egyik parkunkon mentem keresztül, s azon gondolkoztam, hallot- taim-e a télen az időjárás-jelentésben azt a megállapítást, miszerint a város felett tejfelespohár.szállingó- zás van. Ezen meditálnom teljesen jogos volt, mert amíg átmentem a parkon, pontosan tizennégy tejfelespoharat számoltam meg a sarjadni készülő fűben, s ugyan mi másra gyanakodhattam volna, mint arra, hogy a poharak a téli csapadékkal érkeztek, csak ugye akkor nem vettük észre a hullásukat, hiszen a hó is fehér, meg a tejfelespohár is. Aztán ahogyan figyelmemet más, a gyepen heverő tárgyakra is kiterjesztettem, megelégedéssel állapíthattam meg, hogy a télen a hó mellett papírzsebkendő is jócskán „áztatta” földjeinket, de csikkzivataros idők is jártak. Sőt, az egyik bokor tövében egy intimnek mondott halványlila női ruhadarabot is felfedeztem, de gondolom, ez még egy őszi csapadékfronttal érkezhetett, mert ilyen holmik általában csak gyöngyvirágtól lombhullásig szoktak eseget- ni parkjainkban. Lám. mondtam magamban, az idő múlásával hogyan változik az is, hogy mi esik az égből. Mert ugyebár az ismert bibliai legenda szerint az Egyiptomból kivonult zsidóknak manna hullott odafentről a pusztában való vándorlásuk idején. Ma viszont mannának se híre, se hamva, de jobb is, hiszen a magyar soha nem volt mannaevő nép, mi ennél többre becsülnénk, ha füstölt sódart hozna valamely csendes májusi eső. De félre a vágyakkal, maradjunk a realitásoknál, ami jelen esetben a tejfelespohár. Persze most néhányan azt mondhatják, honnan veszem, hogy ezek a dolgok a téli csapadékkal hullottak le parkjainkra, köztereinkre? Csakis onnan, hogy másképpen hogyan kerültek volna oda? Valamennyien hallottunk már olyan esetekről, amikor például pirosló hó hullott. Erre kérem, tudományos magyarázat van. A felhők déli kerülővel érkeztek, s összetalálkoztak egy forgószéllel, amely afrikai homokot szippantott fel. Aztán a homok beépült a felhőbe, onnan a hópelyhekbe, s amikor Alsóreketyéspusztán 'c N‘ <4^ leszállingózott, egyesek azt hitték, hogy itt a világ vége, mert piroslik a hó. Persze a tejfelespohár jóval kiterjedtebb, mint a homokszemek, de olyan is volt ám már, amikor a hurrikán halakat szippantott fel a tengerből, s pottyantotta le sok száz kilométerrel arrébb. Szilárd meggyőződésem tehát, hogy ezek a bizonyos poharak is így kerülhettek légterünkbe. Rakódtak le a tejiparnál, aztán egyszer csak jött a szél, s már repültek is a poharak, mint káposztalepkék a meddőhányó felett. Az igaz viszont, hogy a minap láttam valamit. Egyik lakótelepünkön jött a teremtés koronája, kezében púposra pakolt szemetesvödröt lóbálva. Csak jött, jött, lezseren fütyörészve, hogy ha a szomszédok meglátják, higgyék azt, jókedvében hozta le a szemetet a negyedikről, nem pedig azért, mert az asszony kijelentette, hogy ha nem viszi le a szemetet, hát nem készíti el az ebédet a meccsig. Aztán ahogyan ment a műanyag kukák felé, az egyik erőteljesebb lóbálástól a vödör tetejéről az útra hullott pont két tejfelespohár. No, mondom magamban, hapsi kám most elvégzed a reggeli tornát. Törzshajlitás előre, tejfelespoharakat megfogni, s vissza a vödörre. Emberem azonban — nyilván csak azért, mert a meccsen járt az esze — nem hajolt, hanem két jól célzott rúgással belőtte a poharakat a gyepsávra. Persze szerintem ebből az esetből, hogy íme, így kerül a szemét közterületeinkre, vétek lenne általánosítani. Ezt annál inkább sem szabad, mert nálunk mindenki tudja, hogy milyen csúnya dolog rondítani a környezetünket. Maradjunk tehát abban, hogy honunkban a szemét az égből hull. Aki nem hiszi, járjon utána. Baloghy Zoltán S _____ A ringstedi fellépés színhelye A komphajón, hazafelé Ajándék a királynőnek Csendélet magyar módra
