Népújság, 1987. május (38. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-28 / 124. szám

NÉPÚJSÁG, 1987. május 28., csütörtök VIETNAM Irányváltás a nyúl évében Minél szélesebb körben akarják alkalmazni a mikroelektronikát — televízió-összeszerelés az egyik phenjani gyárban Kiemelt feladat az élelmiszer-ellátás biztosítása — gazdag az üvegházi termés — Nézzen csak balra — bökött oldalba kísérőm, amint gépkocsink a forgal­mas hídfeljáróról Hanoi központja felé kanyarodott — itt állt a városba vezető országút egyik legfontosabb ellenőrzőpontja. Ám a szor­gosan pedálozó kerékpáro­sok mindenütt jelenlevő se­regében hiába csavargattam visszafelé a fejem, nem lát­tam semmilyen torlódást az őrbódé jellegzetes épületé­nél. Intézkedések sorozata — Nem is láthat — ma­gyarázták később beszélgető partnereim, amikor a viet­nami gazdaságban és köz­életben zajló megannyi gyö­keres változásról esett szó, — mert a legutóbbi rendel­kezések egy része épp az ilyen, hátrányos hatású .,díjbeszedő" állomások meg­szüntetéséről szólt. Kétségtelen, hogy az el­múlt néhány hét során a gazdaságirányítási rendszer már korábban elhatározott, de mindeddig jobbára csak halogatott korszerűsítését célzó intézkedések valósá­gos sorozata látott napvilá­got. A külföldi látogató, aki — mint most jómagam. — kerek fél évtized távlatából igyekszik összehasonlítani a jelenlegi helyzetet a 80-as évek elejének állapotával, meg kell, hogy állapítsa: az új kezdeményezések fő célja érezhetően az életszínvonal növelése, az ellátási nehéz­ségek enyhítése, a társadal­mi-gazdasági és szociális gondok orvoslása. Tény, hogy elhatározásban eddig sem volt hiány. A Vietnami Kommunista Párt felelős fórumai, a Központi Bizottság különböző plénu­mái nemegyszer leszögezték már, hogy az előrelépéshez mindenekelőtt a zűrzavaros ár-, bér- és pénzügyi viszo­nyok tisztázására, felülvizs­gálatára van szükség. A szűkös jegyrendszer, a bér­ből és fizetésből élőket ke­ményen sújtó infláció, az elmaradottság ezernyi más terhe mind világosabbá tet­te. hogy valódi változás csak tudatos irányváltás, a gazdasági reform következe­tes véghezvitele, a segélyek hatékonyabb felhasználása útján lehetséges. Ennél is fontosabb azonban a belső termelési kedv növelése, a magánvállalkozások hajtó­erejének kihasználása, lehe­tőségeinek széles körű köny- nyítése. Tisztább közélet A vietnami főváros irá­nyítói épp ezeket a célokat tartották szem előtt az új intézkedések bevezetésekor. De a kör tágítható is: a VKP KB áprilisi plénumán immár az egész országra ki­terjedően rendelkeztek a gazdaságirányítási mecha­nizmus javításáról, a me­zőgazdasági és ipari tevé­kenység feltételeinek köny- nyebbé tételéről. Lényeges módosulások ját­szódnak le az indokínai ba­ráti ország közéletében is. Folytatódik az államigazga­tás megtisztítása a korrup­ciótól, illetve az átalakulás akadályozóiként fellépő kon­zervatív személyektől. A kritikusabb légkör jól ér­ződött az április közepi nemzetgyűlési választások kampányidőszakában is, amikor nem ment ritkaság- számba a népképviseleti és tanácsi szervek munkájának nyilvános bírálata. A demokratikusabb lebo- nyolitást jelezte a többes jelölés is: 496 képviselői helyre mintegy 820 jelölt pályázott, vagyis a válasz­tópolgárok hatból négy. il­letve ötből három jelöltnek szavaztak bizalmat. Megkü­lönböztetett figyelem kísérte a szavazást, egyben azért is, mert egyfajta lezárását je­lentette egy hosszabb kor­szaknak, az elmúlt hónapok­ban megfigyelhető generá­cióváltási folyamatnak. „Nincs azonnali gyógyszer. . Ennek részeként Truong Chinh államfő és Pham Van Dong kormányfő (mindket­ten előrehaladott korúak, nyolcvan év felett járnak), nem is jelöltették magukat újra, így a nemzetgyűlés várhatólag júniusban össze­ülő első ülésszakán új állam­tanácsot és új miniszterta­nácsot kell majd választani. A gazdaság és a politika kiterjedt területeit fogják át tehát az 55 milliós délkelet­ázsiai államban napjainkban zajló (bár helyesebb lenne talán úgy fogalmazni: fel­gyorsult) változások. A buddhista időszámítás szerint jelenleg a Nyúl évében járó Vietnam vezetői tisztán lát­ják: a kiútkeresés, az irány­váltás elkerülhetetlen, ha le akarják rázni a gyengén- fejlettség béklyóját, ha meg akarnak birkózni a munka- nélküliség, a természeti csa­pások, a demográfiai robba­nás és a viszonylagos külpo­litikai elszigeteltség gondjai­val. Hanoiban ugyanakkor reá­lisan értékelik a nehézsége­ket. „A kialakult súlyos helyzetre nincs azonnali ha­tású gyógyszer...” — je­lentette ki például Nguyen Van Linh szavazata leadása után az újságíróknak. A VKP KB főtitkára azonban azt a reményét is kifejezte, hogy a gazdasági megújulás programja hamarosan érzé­kelhető eredményeket hoz majd a sokat szenvedett tá­vol-keleti nép életében. Szegő Gábor KNDK A Koreai Népi Demokra­tikus Köztársaságban az idei esztendő fontos gazda­sági vonatkozású eseménye, hogy megkezdődött a har­madik hétéves terv. Az or­szág vezetői által gondosan kidolgozott elméleti elképze­lések öltenek testet a most kezdődő tervidőszakban. Fő célkitűzése a tervnek, a gaz­daság minél magasabb fokú modernizálása, és a szocia­lista építőmunka további si­kereit garantáló anyagi-mű­szaki bázis létrehozása. A tervek szerint folytató­dik az ipar, a mezőgazdaság és a gazdaság valamennyi ágának önálló alapokon való intenzív fejlesztése, amely­nek keretében a haladás valamennyi legújabb vív­mányát alkalmazni kíván­ják a magasabb termelé­kenység érdekében. A Koreai Munkapárt 6. kongresszusán kidolgozott céloknak megfe­lelően a hetedik év végezté­vel az iparnak 1,9-szeresére. a mezőgazdaságnak pedig 1,4-szeresére kell növelnie termelését. A KNDK vezetői szakembe­rei is tökéletesen tisztában vannak azzal: a gazdaság megújítása, a hatékonyság és termelékenység növelése elképzelhetetlen a legmo­dernebb technológiák beve­zetése, a tudomány leg­újabb eredményeinek széles körű alkalmazása nélkül. Éppen ezért a hétéves terv kiemelt figyelmet fordít e területekre. Ezen belül is létfontosságúnak tartják a termelés mechanizálását és Néhány fiú olvas, mások énekelnek és gitároznak. A szobák tágasak, tiszták, me­legek és világosak. Az ágya­kon katonásan összehajtoga­tott paplanok. Első pillantás­ra diákotthonra emlékeztet a kép, de a benyomás meg­tévesztő. ;Ezek a fiúk elítél­tek, a helyszín — javítóin­tézet. A folyosókat vasrácsok választják el. a két öteme­letes épületet magas fal ke­ríti. a tetején szögesdróttal. A Pekingi Fiatalkorú Bű­nözök Javítóintézetében 808- an töltik büntetésüket. Kö­zülük 12 — lány. Kínában a 14—(17 éves bűnözők ré­szére fenntartott javítóinté­zetekben átnevelés folyik. Ezt a módszert tartják a legjobb eljárásnak arra, hogy a megtévedt vagy hosszabb ideje bűnöző életmódot foly­tató fiatalokat visszavezessék a -társadalomba. Az átneve­lés szerves része a fizikai munka. Aki intézetbe ke­rül : tanul, dolgozik. részt vesz az ideológiai nevelés­ben. Pekingben gyümölcsfá­kat gondoznak, s halászattal foglalkoznak. A tanítás az alapismeretek elsajátításá­tól a főiskolai képzésig ter­jed. Akár felsőfokon is ta­nulmányozhatják a kínai nyelvet, a matematikát. a zenét, az etikát és a jogot. Oktatásukat 23 tagú tanári Ikar végzi, önkéntes alapon ácsmunkát. szabás-varrást, szakácsmesterséget tanul­hatnak. s megismerkedhet­nek a számítógépek kezelé­sével is. Tavaly ötszázan kaptak bizonyítványt külön­féle tanfolyamok kikeres el­végzéséről. Estértként szabad időt kap­nak. tévézhetnek, sakkozhat­nak. kártyázhatnak, szemé­lyes dolgaikat intézhetik. Az -intézet kórházában 17 orvos dolgozik. Az elítélteket éven­te kétszer rendszeres orvosi ellenőrzésben részesítik. Akit nem tudnak ellátni az inté­zet kórházában, valamelyik városi klinikára utalják be. A családtagok havonta egyszer látogathatják a gye­automatizálását, az ipari ro­botok és számítógépes rend­szerek elterjesztését. Jelen­tős összegeket irányoztak elő a gépgyártás (robot­gyártás), a mikroelektronika rekeket. Ha a szülök bete­gek. az elítéltek kereshetik fel őket. Volt már olyan eset is. amikor a szüleit vá­ró elítélt értesült arról, hogy anyját is bebörtönözték. En­gedélyezték. hogy kísérővel meglátogassa őt. Ünnepeken a büntetésüket töltő fiata­lok közül azok. akiknek a viselkedésére nincs panasz, háromnapos eltávozást kap­hatnak. Tavaly a Tavaszün­nepen — így hívják a kí­nai holdújév napját — 50 jól viselkedő fiatal kapott kimenőt. ,s 200 szülőt hívtak meg az intézeti ünnepély­re. Az intézet vezetői gon­dosan ügyelnek a szülők és gyermekek kapcsolatának fenntartására. A közelmúlt­ban az egyik fiú öngyilkos­ságot kísérelt meg — szeren­csére megmentették —. mert apja megtagadta. Nevelőta­nára közvetítésével az apa­fiú viszony rendeződött. Az elítéltek között vannak diákok, munkanélküli fia­talok, szakmunkástanulók, -segédmunkások. A legtöb­ben- lopásért, üzérkedésért ülnek, de van köztük, aki rablást, emberölést követett el. A 808 elítéltből 312-en 3-tól 15 évig terjedő bünte­tést kaptak. A többiek ítéle­te 1—3 évre szól. A hosz- szabb időre elítélteket 18 éves korukban börtönbe szállítják át. Az elbocsátottak többsége jól beilleszkedik n közösség­be. Ennék ellenére vannak gyárak, ahol nem szívesen alkalmazzák őket. Talán el­sősorban ennék köszönhető, hogy 8 százalékuk ismét tör­vénysértő lesz. Bár az inté­zetnek nem feladata, hogy munkát találjon számukra, a visszaesések megakadályo­zása érdekében a jövőben erre is keresnek megoldást. A pekingi javítóintézetet meglátogató amerikai pszi­chológus véleménye szerint az intézmény iskolára vagy gyárra hasonlít. Az alkalma­zott módszerek pedig egyér­telműen sikeresnek mond­hatók. gyors ütemű fejlesztésére, hogy ezáltal is mihamarabb az egész népgazdaságban al­kalmazhassák a legkorsze­rűbb technikát-technológi- át. Az idén egy kubai orvos­nak ítélték oda az Egészség­ügy! Világszervezet gyermek- egészségügyi alapítványá­nak díját. Prof. dr. Jósé R. Jordan gyermekgyógyász májusban veheti át a díjat a szervezet genfi székházá­ban rendezett ünnepség ke­retében. A magas elismerésre azok pályázhatnak, akik kiemel­kedő elméleti és gyakorlati munkát végeznek a gyer­mekegészségügyiben, külö­nös tekintettel a gyermekek szociális körülményeinek ja­vítására. Jordan professzor 45 éves pályafutása során olyan — az Egészségügyi Vi­lágszervezet által is kiemelt Az észak-koreai sajtó anyagaiból és a hivatalos dokumentumokból egyértel­műen kiderül, hogy a harma­dik hétéves terv elsődleges célja *a nép életszínvonalá­nak további emelése, s az. hogy maradéktalanul bizto­sított legyen az állampol­gárok élelmiszerrel, ruházat­tal és lakással történő el­látása. Például e célokat is szem előtt tartották, amikor előirányozták 300 ezer hektár föld termővé tételét, és a mezőgazdaság terméshoza­mainak növelését elősegítő hatalmas mütrágyakészítő üzemek létrehozását. Megfigyelők a KNDK gaz­dasági terveivel kapcsolat­ban aláhúzzák, hogy a do­kumentumok különös hang­súlyt fektetnek a vezetői munka minőségének javítá­sára, mind vállalati, mind pedig országos szinten. Ez a harmadik hétéves terv sike­res teljesítésének egyik biz­tosítéka. — dl — — témákkal foglalkozott, mint a növekedés, a szopta­tás problémái, a védőoltások kiterjesztése, valamint a lég­úti és emésztőszervi megbe­tegedések eredményes gyó­gyítása. Több fontos tanul­mányt jelentetett) meg a gyermekkori táplálkozás sze­repéről a felnőtté érés fo­lyamatában. az akceleráció kérdéseiről, továbbá a gyer­mekkori balesetek kezelésé­ről, okairól. Mindemellett ko­moly érdemeket szerzett több nemzetközi egészségügyi szervezet szakértőjeként. A professzor a nemzetkö­zi kitüntetést egész életmű­vének elismeréseként kap­ja meg. Az Egri Ingatlankezelő-Közvetítő és Lakásberuházó Vállalat munkavállalókat keres: HÁZKEZELŐ, HÁZKEZELÉSI MŰSZAKI ELLENŐR MUNKAKÖRÖKBE. FELTÉTEL: középfokú, illetve felsőfokú építő­ipari szakmai képesítés, előny a szakmai gyakorlat­JELENTKEZNILEHET: IKLV HÁZKEZELÉSI OSZTÁLY EGER, Somogyi B. u. 3. Telefon: 12-82218 vagy 35 mellék. KÍNA Fiatalkorú bűnözők átnevelése KUBA Á gyermekgyógyász kitüntetése Az áprilisi választásokon Nguyen Van Linh leadja szavazatát (Fotó: VNA — MTI — KS) %

Next

/
Thumbnails
Contents