Népújság, 1987. május (38. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-21 / 118. szám

VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! XXXVIII. évfolyam, 118. szám ARA: 1987. május 21., csütörtök 1,80 FORINT Az ipar holnapjáért Egy ország gazdasági éle­tének motorja az ipar, amely hazánkban is a nem­zeti jövedelem döntő há­nyadát adja. Érthető tehát, hogy szerepe, jelentősége ebben az ötéves tervben is, de a következő időszakban is meghatározó marad. Nem mindegy tehát, miként te­vékenykedik az ipar, jöve­delmező-e a termelése vagy pedig gondokkal küzd. Saj­nos ez utóbbi jellemző most, ebben az időszakban a magyar iparra. Az elmúlt években sok­féle elemzés készült az ágazat munkájáról és ezek­ből egyértelműen kicsendül, hegy 1979—1984 között az ipar teljesítette feladatát. Közreműködött a nemzeti jövedelem gyarapításában és a népgazdasági egyensúly javításában lis. Ez a kedve­ző folyamat azonban 1985- ben és 86-ban megtorpant. Az ipar egyes ágai értéke­sítési gondokkal küzdenek és egyre jobban érzékelni a VI. ötéves tervben elma­radt dinamizációs folyamat hatását. Szükség van tehát a gyorsításra, amely magába foglalja a szerkezetátalakí­tás folyamatát. Azért szor­galmazzák ezt — mint azt legutóbb a Budapest Kong­resszusi Központban tar­tott iparpolitikai konferen­cián is megfogalmazták —, hogy az egyes ágak ne a leszálló ágba kerüljenek, hanem kilábaljanak a gondokból. Az útkeresés fontos része az a készülő, hároméves program, ame­lyet a tárca vezetői dol­goznak ki a szerkezetát­alakításra. Ennek bizonyá­ra lesz előremutató és visz- szafejlesztésre váró része. A cél mindenképpen az, hogy versenyképes, rend­szerszemléletű, a nemzetkö­zi munkamegosztáshoz job­ban igazodó iparszerkezetet alakítsanak ki. Ez pedig fejlesztés, intenzív techno­lógia nélkül, elképzelhetet­len. Ebben nagyon lénye­ges a szellemi tőke, az in­tellektuális tevékenység nö­velése. Mint a szakminiszter, dr. Kapolyi László vázolta, az iparfejlesztés hároméves programja jól szolgálja majd az ágazat hosszabb távú fejlesztési elképzelé­seit. A szerkezetátalakítás irá­nyai elsősorban a feldolgo. zóiparban körvonalazódnak. Ennek során figyelembe veszik azok piaci hagyo­mányait, gyártási módját, a tudományos fejlesztés irányait, értékesítési lehe­tőségeit. Elsősorban azok a területek kerülnek kiemelt fejlesztésre, amelyek ver­senyképesek, illetve fej­lesztéssel reálisan fokozha­tó a versenyképességük. Ide tartozik a mezőgazdasági és élelmiszeripari gépgyártás, a szerszámgép-, a híradás- és vákuumtechnikai és a műszeripar, a gyógyszer- és a gumiipar, a közlekedési- eszköz-gyártás. a műanyag­feldolgozó. a háztartási és kozmetikai vegyipari, va­lamint a konfekcióipari te­rület. Mentusz Károly Pozsgay Imre, a Hazafias Népfront főtitkára Egerben Tegnap délelőtt Egerbe látogatott Pozsgay Imre. az MSZMP KB tagja, a HNF Országos Tanácsának főtit­kára. Elsőként felkereste a népfront megyei székházát, ahol részt vett a HNF He­ves Megyei Bizottságának ülésén. Ezen megjelent Vi­rág Károly, a megyei párt- bizottság titkára. Mészáros Albert, a népfront megyei titkára. Leininger Róbert, az Országos Anyag- és Árhi­vatal munkatársa, valamint Szűcs Ferenc, az Észak-ma­gyarországi MÉH igazgatója. lDr. Végh Miklósnak. a HNF megyei elnökének kö­szöntője után a résztvevők — Sebestyén Jánosnak. a Megyei Művelődési Központ igazgatójának előterjeszté­sében — megvitatták a me­gyében működő művelődési házak munkájáról szóló be­számolót. Ezután Kovács András országgyűlési képvi­selő. a képviselőcsoport el­nöke számolt be a „hon­atyák” választások óta vég­zett tevékenységéről. Végül Kovács András, a HNF me­gyei bizottsága mellett mű­ködő nemzetközi és barát­sági munkabizottság elnöke tájékoztatta a megjelenteket a XI. országos békekonfe­rencia állásfoglalásáról. és az ebből adódó megyei fel­adatokról. A vitában felszó­lalt Pozsgay Imre is, aki az első napirendi ponthoz csat­lakozva elmondta: a nehe­zedő körülmények ellenére sem változtak alapvető cél­jaink a művelődéshez való viszonyunkban igaz az eh­hez szükséges feltételek egy­re rosszabbak. A terület legfőbb felelőse ma is az ál­lam ám a tennivalókból a népfront is kiveszi részét. Példaként említette az olva­só nép és a honismereti mozgalmakat. Kifejtette azt is. hogv alapvető feladat a szellemi munka presztízsé­nek megjavítása. hisz ha ez nem történne meg. az óriá­si veszteséget okozna. Végezetül oklevelet adott át Mészáros Albertnek abból az alkalomból, hogy az or­szágos melléktermék- és hul­ladékhasznosítási verseny­ben Heves megye második helyezést ért el. elnyerve ez­zel a 800 ezer forintos ju­talmat is. A települések ver­senyében Gyöngyös a har­madik helyet szerezte meg. Délután a megyei taná­cson Pozsgay Imre népfront­aktivisták előtt tartott elő­adást. A tanácskozáson a délelőtti ülésen megjelente­ken kívül részt vett Schmidt Rezső, a megyei tanács el­nöke is. Az előadó bevezetőjében utalt rá. hogy a szocializ­mus építése csak nemzeti egység mellett képzelhető el. S ennek ad keretet a szövet­ségi politika. A szocialista vívmányok és a vitathatat­lan eredmények ellenére ma olyan jelenségekkel talál­kozhatunk. amelyek — ha tartóssá válnak — veszélyez­tetik a szövetségi politika maradéktalan érvényesülé­sét. Hangsúlyozta. hogy a problémák — stagnálás, ala­csony munkateljesímény — nem magyar eredetűek, ha­sonló gondökkal küzdenek más kelet-európai szocialis­ta országok is. Hivatkozott az SZKP KB ’85 áprilisi ha­tározatára. amely szerint az eddigi módszerek nem biz­tosítják a további fejlődést. A reform Magyarországon már a hatvanas években el­kezdődött. ám annak ered­ményei nem érezhetők elég­gé. Ennek oka. hogy a re­form nem volt eléggé át­fogó és mély, és nem is ér­vényesült teljes egészében. A változások a gazdaság te­rületére szűkültek le. ám a társadalmi és politikai szfé­rát nem érintették a kellő mértékben. Ennek ..köszön­hetően” az eddigi eszközök­kel nehézzé vált a gazdaság irányítása, ezért a célokkal ellentétes mozgások érvénye­sültek. Ma a nemzetközi fel­tételek kedvezőbbek, de ez­zel együtt nő a mi felelőssé­günk is — mutatott rá Pozs­gay Imre. Nem a szovjet modell másolására van szük­ség. az ottani folyamatokat inkább mint magatartásfor­mát és hozzáállást — az át­alakításhoz — kell értékelni. Az előadó felhívta a fi­gyelmet a nyilvánosság. a szavak és tettek egységének fontos szerepére is. A válasz­tási rendszer továbbfejlesz­tésével kapcsolatban elmond­ta. hogy az pozitív változá­sokat hozott, ám a gyakor­latban problémák is mutat­Az aktíva előadója: Pozsgay Imre koztak. Így például az ak­kori. választóknak tett — a viszonylag jó gazdasági hely­zetben született — ígéretek nem teljesültek egészében. A bizalom elnyeréséért azon­ban nyíltan kell vállalni a sikertelenséget is. Az Or­szággyűlést a nyilvánosság előtti politizálás színterévé kell tenni. A tanácsok ön­állóságáról elmondta, hogy az nehéz pénzügyi helyzetben valósult meg. Az anyagi erő­források szűkössége ily mó­don az önkormányzat hite­lét rontja. A költségvetés re­formjára volna szükség ah­hoz. hogy valódi autonómiát adjunk a taná csóknak a pénzeszközök felhasználása terén. Pozsgay Imre szólt a társadalmi vitákról, a dön­téselőkészítések tapasztala­tairól is. Ezzel kapcsolatban el kell érni. hogy ne előre eldöntött ügyek kerüljenek megvitatásra, mert ez a bi­zalmat csökkenti. Tudomá­sul kell ugyanis venni. a társadalmi érdek csakis vi­tákkal. a vélemények ütköz­tetésével fogalmazódhat meg. s ezzel kapcsolatban erősöd­nek a társadalmi mozgal­mak és szervezetek érdek­védelmi funkciói. Csak közös akarattal és cselekvéssel tudjuk elérni célkitűzéseinket, s növelni a stabilitást — fejezte be elő­adását Pozsgay Imre. A népfront főtitkára az esti órákban visszautazott Budapestre. Havas András A hallgatóság (Fotó: Perl Márton) Mikulás Benő Budapesten A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizott­ságának meghívására szerdán küldöttség élén Budapestre érkezett Mikulás Benő, Cseh­szlovákia Kommunista Párt­ja Központi Bizottságának titkára. A delegációt a Fe­rihegyi repülőtéren Petrovszki István, az MSZMP KB párt- és tömegszervezetek osztá­lyának vezetője fogadta. Je­len volt Ondrej Durej Csehszlovákia budapesti nagykövete. Külföldi delegációk hazánkban Szűrös Mátyás, az MSZMP Központi Bizottságának tit­kára szerdán a KB székhá­zában találkozott a Hazafias Népfront meghívására ha­zánkban tartózkodó külföldi delegációk vezetőivel: R. L. Ehatia-val, az Indiai Nemze­ti Kongresszus Párt főtitkárával, Letícia Her- r érával, a Nicaraguái Sandinista Védelmi Bizott­ságok országos koordináto­rával, Boualang Boulapha- val, a Laoszi Országépítési Front alelnökével, Jorge Cruickshank-kal, a Mexikói Szocialista Néppárt főtitká­rával, és Oscar Bello-val, az Uruguayi Széles Front Or­szágos Vezetőségének tag­jával. A baráti, szívélyes légkö­rű megbeszélésen Szűrös Mátyás tájékoztatást adott az MSZMP előtt álló idő­szerű feladatokról, a nem­zetközi élet néhány kérdésé­ben elfoglalt magyar állás­pontról. A találkozón jelen volt Ribánszki Róbert, a Ha­zafias Népfront Országos Tanácsának titkára és So­mosáé Papp Anna, a KB külügyi osztályának alosz­tályvezetőbe. Hegnyílt a tavaszi BNV Huszonnyolc ország — köztük hazánk — több mint 2000 kiállítójának részvéte­lével szerdán délelőtt, a kő­bányai vásárvárosban, ün­nepélyesen megnyitották a 85. Budapesti Nemzetközi Vásárt, a beruházási javak szakvásárát. A vásárváros főterét a nemzetközi vásárok szövet­ségének emblémája és a részt vevő országok nemzeti lobogói díszítették. A meg­nyitó ünnepségre napsütéses­sé vált időben a főtéren gyülekeztek a vendégek: Szűrös Mátyás, az MSZMP Központi Bizottságának tit­kára; Marjai József, a Mi­nisztertanács elnökhelyette­se, a kormány több más tagja. Jelen voltak külföldi vendégek is. Ott volt a megnyitón a diplomáciai képviseletek számos vezetője és tagja, valamint a hazai és külföldi kiállítók sok képviselője. az átfogó gazdasági-társa­dalmi reform megvalósítá­sának közép- és hosszú távú feltételeit. A megújulás politikájában fontos szerepet tölt be a külgazdasági stratégia, amely az egyensúly középtávú meg­teremtésére irányul. Fontos teendő a cserearányok to­vábbi romlásának megállí­tása, a kereskedelem és az együttműködés fejlesztése va­lamennyi régióval, országgal, a fejlett technológiák cseré­jének és a működőtőke áramlásának erősítése. Eh­hez most határozott és konkrét lépéseket tesz a kormányzat. A továbbiakban Veress Péter hangsúlyozta: a nem­zetközi kereskedelempoliti­ka színterén Magyarország továbbra is megbízható és aktív partner marad. A Magyarország és a Kö­zös Piac között folytatott Budapesten megnyílt a tavaszi BNV. A képen: Veress Péter külkereskedelmi miniszter átvágja a nemzetiszínű szalagot (Hauer Lajos felvétele — Népújság-telefotó — KS) A Himnusz elhangzása után Veress Péter külkeres­kedelmi miniszter mondott megnyitó beszédet. A miniszter köszöntötte a megnyitó ünnepség résztve­vőit, majd így folytatta: — A BNV-re olyan idő­pontban került sor, amikor a magyar gazdaság hatalmas erőpróba előtt áll. Meg kell állítani és vissza kell for­dítani az 1985-ben és 1986- ban jelentkezett kedvezőt­len folyamatokat. Jelentős erőfeszítésekre van szükség ahhoz, hogy teljesüljenek az éves népgazdasági terv cél­jai, biztosítva legyen a ter­vezett konvertibils árufor­galmi egyenleg, felgyorsul­jon a termelési szerkezet átalakítása, a műszaki fej­lődés. Készül a gazdasági-társa­dalmi kibontakozás cselek­vési ‘ programja, amelynek célja egyidejűleg megterem­teni a magyar gazdaság minőségi megújulásának és tárgyalások jelentős állo­máshoz érkeztek. Az elmúlt hónap végén az EGK bi­zottsága felhatalmazást ka­pott a hazánkkal való érde­mi tárgyalások megkezdésé­re. Többévi előkészítő mun­ka után, így most először körvonalazódik a kétoldalú megállapodások létrejötté­nek lehetősége. Befejezésül, arról szólt a külkereskedelmi miniszter, hogy a BNV-n bemutatott termékek között láthatók a hazai fejlesztésű és kooperá­cióban előállított . gyártmá­nyok is. — Ezek arról tar núskodnak, hogy a nehézség leküzdésére, a nemzetközi színvonal elérése érdekében a magyar ipar és a magyar kereskedelem jelentős erő­feszítéseket tesz — mondotta a miniszter, majd megnyi­totta a Budapesti Nemzet­közi Vásárt. A vendégek ezután kör­sétára indultak a vásár te­rületén.

Next

/
Thumbnails
Contents