Népújság, 1987. április (38. évfolyam, 77-101. szám)

1987-04-28 / 99. szám

DlBiuwaq 1987. április 28., kedd TEGNAPRÓL —MÁRA KIÁLLÍTÁS szimferopolban Sikeres bemutatkozás után Százötvenöt éve született Mis­kolcon Vadnai Károly (1832— 1902) újságíró, író és szerkesz­tő. Szülővárosában tanult. Iro­dalmi pályáját versírással kezd­te. de később prózaíróvá lett. A szabadságharc idején önként katonának állt; a világosi fegy­verletétel után besorozták — kényszerszolgálatra — az oszt­rák hadseregbe. Hazatérése után (1851-ben) lapok szerkesztőségé­ben tevékenykedett, s évtizede­kig hatott a kiegyezés korabe­li olvasóközönség igényeinek alakulására. Szépírói és szer­kesztői munkáját egyaránt jó ízlés és mértéktartás jellemezte. Érdeme, hogy lapjaiban (Hölgy­futár, Fővárosi Lapok) írók egész sorának biztosított helyet. Fontos szerepet játszott a Nem­zeti Színház, valamint az MTA drámabíráló bizottságának tag­jaként is. 1884-től egy évtizeden át szabadelvű párti képviselőként szerepelt. Regényei elsősorban szórakoztató olvasmányok, a kor kedvelt lektűrjei; olykor meglepően ügyes meseszövéssel, gördülékeny előadásban. Mun­kái közül említést érdemel Az első magyar társadalmi regény című, 1873-as akadémiai szék­foglalója, amely Fáy Andrásnak A Bélteky-ház című munkájá­val foglalkozott. — KÉPVISELŐI FOGADÓ­NAP. Ma délután 15.30-tól Ifi.30-ig Zagyvaszántón, a községi tanács épületében Kovács András országgyűlé­si képviselő tart fogadóórát, #hová várja választópolgá­rait. — SZÁZ PROGRAM A SZÜNIDŐRE. Az ötlet cí­mű lap május 5-én megje­lenő számában található mel­léklet az iskolás gyerekek születnek jelenthet segítsé­get, a vakáció programjának megszervezéséhez. A lap „öt­letes szünidőtöltés” című ak­ciójára beküldött jelentkezé­sek alapján mintegy száz üdülési lehetőség és nap-, közbeni szabadidőprogram közül válogathatnak azok, akiknek még nem sikerült felügyeletet találni gyerme­kük számára a nyári szü­netre. — MEGYEI VÁLASZT­MÁNYÜLÉS. Tegnap tartot­ta a KIOSZ Heves megyei vezetősége megyei választ­mányának ülését, amelyen tájékoztató hangzott el a ta. valyi adóellenőrzések tapasz­talatairól, valamint a KIOSZ Heves Megyei Ellenőrző Bi­zottság működési szabályza­táról. Sor került ezenkívül a megyei testületek ötéves munkaprogramjának, vala­mint a megyei választmány ügyrendjének megtárgyalá­sára, elfogadására is. EGERBEN: felnőtt betegek ré­szére 18 órától holnap reggel 8 óráig. Napközi rendelés hétfőtől péntekig 11-től 16.30 óráig. HE­LYE: az 1-es kórház területén, a felvételes belosztály mellett. Bejárat a patakparti portán. Te­lefon': 11-000. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: este 19 órától holnap reggel 7.45 óráig. Nappali ügyelet hétfőtől péntekig 13.30 órától 15.30 óráig. HELYE: a kórház gyermekosz­tályának földszintjén. Telefon: 10-841. GYÖNGYÖSÖN: 19 órától hol­nap reggel 7 óráig, a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rendelések között napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. HATVANBAN: a város lakos­sága részére sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügye­A Nap kél: 5.34 órakor, nyugszik: 19.50 órakor. A Hold kél: 5.27 órakor, nyugszik: 20.42 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon VALÉRIA nevű kedves olvasóinkat! [időjárás Várható időjárás az ország te­rületén ma estig: kevés felhő, napos, száraz idő várható. Az élénk, helyenként erős északi szél a délutáni óráktól mérsék­lődik. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma 15 fok körül alakul. ELŐREJELZÉS A hét közepén napos idő vár­ható. Az erős éjszakai lehűlés mérséklődik. Az időszak legvé­gén időnkénti felhösödésre és kisebb záporesőkre kell számí­tani. Fokozatosan melegszik az idő. Legalacsonyabb hajnali hő­mérséklet eleinte 0, plusz 5, majd plusz 6, 11 fok között várható Legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte 16, 21, majd 20, 24, fok között lesz. — NEMZETKÖZI KAPCSO­LATAINK KÉRDŐJELEI. Ezzel a címmel tart elő­adást a Világgazdasági Ku­tatóintézet munkatársa a hatvani ifjúsági házban. A ma 18 órakor kezdődő tár­sadalompolitikai előadássoro­zat hetedik részére minden érdeklődő fiatalt elvárnak. — MÁSODIK HELYEZÉS. A hét végén Bonyhádon megrendezett második orszá­gos népzenei találkozón az Egri Ifjúsági Ház Gajdos nép­zenei együttese a második helyezést érte el. — NÉPTÁNC EGRI LÁBA­KON. Ma este 7 órától a Megyei Művelődési Központ dísztermében ezzel a cím­mel ad műsort Németh Er­zsébet, a Népművészet Ifjú Mestere, örökös aranygyön­gyös táncos és a Ho Si Minh Tanárképző Főiskola nép­táncegyüttese. — ÚTTÖRŐK BEMUTAT­KOZÁSA. A Hámán Kató Megyei Úttörőházban a hét végén rendezték meg a mű­vészeti szakkörök bemutató­ját. Az érdeklődök megte­kinthették a kerámia-, gra­fika-, fotó-, dekorációs szak­körök éves munkájának leg­jobb alkotásait, valamint a társastánc-, f fúvószenekar, báb- és képzőművész cso­portok produkcióját. let Hatvan város és az ellátási területhez tartozó községek la­kossága részére 17 órától holnap reggel 8 óráig. HELYE: kórház, .faház”, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. HEVESEN: éjszakai sürgősségi ügyelet 19 órától holnap reggel 7 óráig az egészségházban. He­ves, Vörös Hadsereg u. 32. Te­lefon: 11-831. FÜZESABONY: központi or­vosi ügyelet működik Füzes­abony, Dormánd, Besenyőtelek, Mezőtárkány. Szihalom, Mező- szemere és Egerfarmos lakóinak Füzesabonyban, a Rákóczi út 68. szám alatti rendelőben. Este 18 órától másnap reggel 6 óráig. KÖJÁL-KÉSZENLÉT EGER­BEN: délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-133. Sajtótájékoztató a hazai köz­gyűjteményekről A hazai közgyűjtemények — múzeumok, könyvtá[ak és levéltárak — elmúlt évi tevékenységéről, valamint idei terveiről tájékoztatták az újságírókat hétfőn az Or­szágos Széchényi Könyvtár­ban. Villangó István, a Műve­lődési Minisztérium köz- gyűjteményi főosztályának vezetője elmondta: a közmű­velődés e rendkívül fontos területein az egyre szűkö­sebb gazdasági lehetőségek közepette napjainkban első­sorban csak a gyűjtemények szerényebb ütemű fejleszté­sére, az értékek megóváséra, az alapszolgáltatások szinten tartására lehet és kell töre­kedni. E szempontok figye­lembe vételével készült el, s kerül rövidesen az Ország- gyűlés kulturális bizottsága elé a múzeumok távlati fej­lesztési koncepciója. Az írásos és tárgyi emlé­kek gyűjtése, megőrzése és feldolgozása nem kis felada­tot jelent közgyűjteményeink számára: jelzi ezt az is, hogy csak a múzeumokban immár több mint 10 millió műtárgyat gondoznak. Információs kártya hallássérülteknek A kerekes tolószék és a fehér bot látványa már messziről jelzi, hogy hasz­nálója megkülönböztetett figyelemre, olykor segítség­re szorul. Sok hallássérült vagy siket emberről azonban nem biztos, hogy azonnal kiderül fogyatékossága, apró fül mögött elhelyezett ké­szülékük nem tűnik szembe rögtön. Az ilyen kínos hely­zetektől kívánja megóvni a Hallássérültek Országos Szö­vetsége tagjait. Kártyákat bocsátottak ki, melyen nagybetűk tájékoztatnak: hallássérült vagyok. Emellett a szövegből mindenki meg­tudhatja, hogy partnerével szembe fordulva, lassan be­széljen. Ha az így sem ér­ti amit mond, írja le köz­lendőjét. A nemrég kiadott informá­ciós kártyával a jövőben gyakran találkozunk majd. Reggel negyed kilenc, az áruházi hírlapos stand üres. Másik reggel fél kilenc, a postán már nincs napilap. Harmadik nap 8.20, az ABC- ben elfogytak a friss la­pok . .. Megkérdeztük tehát Pó­rt Jánosnét, a hevesi posta hírlapfelelősét, miért kevés az újság a városban? — Szerintem, pontosan elég! — hangzik a meglepő válasz, azután előkerül a sok-sok bizonyíték. — Tizenkétezer ember szá­mára, összesen nyolc helyen kínáljuk a sajtókiadványok szinte teljes ' körét. Azért csak szinte, mert akad né­hány fajta — s ezekhez tar­tozik például az Élet és Iro­dalom, vagy a Képes 7 —, amely úgynevezett „plafo- nos” lap. Hiába kérünk, nem küldenek elegendőt. Csak az Mint lapunkban beszá­moltunk róla, az elmúlt he­ten nagyszabású kiállítás keretében mutatta be pneu­matikái termékeit az egri Finamszerelvénygyár a Szovjetunióban. A Fekete­tenger partján levő >- város­ban, Szimferopolban, a Ba­rátság Palotájában rendez­tek önálló kiállítást, amely­hez kapcsolódott a KGST- országok nemzetközi szimpó­ziuma. Ezen szovjet, magyar, bolgár, NDK, lengyel, viet­nami szakemberek vettek részt és tartottak előadáso­(Tudósítónktól) A Mátrai Állami Gyógy­intézet parádfürdői egysége rehabilitációs feladatot lát el: nőgyógyászati. gyomor- és bélmegbetegedések keze­lését végzik évtizedek óta. Az intézmény eredményes munkája alapján lett is­imért, csakúgy, mint fiatal dolgozóinak KlSZ-szerveze- te, amely 1982 után idén má­sodik alkalommal kapta meg a KISZ KB Dicsérő Okleve­lét. Akkor és most is Kiss Ágnes titkár, fizikoterápiás asszisztens irányította az in­tézet ifjúságmozgalmi mun­káját. íEzúttal országos fel­hívásra határozták el ma­gukat, amelynek részleteiről beszélgettünk: — Mi a mindennapi mun­kánkban is észleljük a ma­gyar nép egészségének ked­vezőtlen állapótát — mond­ta Kiss Ágnes —. és meg­győződésünk. hogy ennek javítására minél előbb cse­lekedni kell. A gyógyító­munka jelentőségének hang- súlyozása mellett ma már világosan látjuk a megelőzés fontosságát. — Kikhez szól a felhívás, amelyet a napokban tette­tek közzé? — Szeretnénk, ha a kór­házakban. gyógy- és ren­előfizetőket tudjuk kielégí­teni. Az újságok nagyobb ré­szével azonban ilyen prob­léma nincs. — Hanem milyen van? — A különböző kiadók té­telesen megadják, hogy egy- egy napi-, hetilapból, vagy folyóiratból hány példány maradhat meg. Mármint úgy 'értve, hogy „szó nélkül" mennyit vesznek vissza, ha nem sikerül eladni. A Nép- szabadság esetében ez eléri a 12 százalékot. A Nők Lap. jánál azonban csak egy szá­zalékot engedélyeznek. Ez utóbbiból februárra 574 da­rabot kértünk, vagyis mind­össze hat maradhatott el­adatlan. — S ha hét, vagy tíz, vagy tizenegy nem talál gazdát? — Hacsak nem tudom a dolgot egy másik lapnál je­kat a pneumatika szerepé­ről, felhasználásáról az ipa­ri mechanizációban, az au­tomatizálásban. Mint Kócza Imre vezér- igazgatótól megtudtuk, si­keres volt a Szovjetunióban tett bemutatkozásuk, és hoz­zájárult a két ország közötti gazdasági együttműködések elmélyítéséhez. A Finomsze- relvénygyár vezetői tárgya­lásokat folytattak a szimfe- ropoli Pneumatikái Egye­sülés vezetőivel a további kapcsolatokról. delőintézetekben. gyógyszer­tárakban és egyéb egészség- ügyi intézetekben dolgozó fiatalok csatlakoznának fel­hívásunkhoz. Azt várjuk tő­lük, hogy konkrét munkáju­kon túl aktívabban vegye­nek részt az egészséges élet­mód propagálásában, a felvi­lágosításban. — Milyen teriületeket je­löltetek meg legfontosabbak­ként? — A legnagyobb figyel­met a daganatos, az emész­tőszervi. az infarktus- és az AIDS-megbetegedések rizi­kófaktorainak bemutatásá­ra helyezzük az egészséges utódok, a születés előtti és utáni veszélyek megvilágítá­sában. A felhíváshoz kap­csolódók tartsanak ápoltjaik­nak, a dolgozóknak, a lakos­ságnak előadásokat, szervez­zenek kiállításokat. A KISZ KB „Jövőnk a tét” akciója a jobb gazdasá­gi munkára, a termelés ha­tékonyságának javítására mozgósít. Meglévő erőforrá­sainkat pazarolja társadal­munk. amikor nem fordít nagyobb gondot lakosságunk egészségére, ezért figyelemre méltó a parádi fiatalok kez­deményezése. lentős alárendeléssel kigaz­dálkodni, oda a prémium ... Ám. ha mégis tartósan té­vednék, maguk a kiadók korrigálnának, kevesebbet küldve. De erre nincs szük­ség, hisz nap mint nap át­nézem tételesen mi iránt nö­vekszik. mi iránt csökken a kereslet, s azonnal változta­tok a kért mennyiségen. — Tehát, ha hétfőn egy izgalmas cikk miatt jobban fogy a Népújság, keddre többet rendel? — Valahogy így. — Nincs megoldás? — Csak az előfizetés .. . Nos, ez bizony manapság* amikor háromszor is meg­gondolja az, ember, mire kö­ti le tartósan a pénzét, bi­zony nem éppen reményteli lehetőség. Fázósan, melegségre vágyva ... (Fotó: Szántó György) Megváltozott az e heti lottószámsorsolás időpontja A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatja fo­gadóit, hogy április 30-án a lottósorsolás időpontja 19 óra 15 perc helyett 19 órakor lesz a televízióban. A rádió nem közvetíti a sorsolást, a legközelebbi hírekben ismer­tetik a nyertes számokat. — SZERENCSÉS ÉPÍTKE­ZŐ. Hétfőn reggel pénzvál­tási szándékkal ment a piac­ra az egri Sőregi Tibor, s közben a szerencsesorsjegy­hez is kedvet kapott. Húsz szelvényéből 7 nyert, az egyik 50 ezer forintot. A nyere­ményt gyorsan fel is vette az OTP Egri Fiókjában. Mint elmondta: igen jól jött a pénz — mert építkezik. — TALÁLKOZÁS AZ ÍRÓ­VAL. Ma délután öt órától a zagyvaszántói könyvtár­ban a helyi TIT-csoport vendége lesz Mezei András iró. A találkozóra az iroda­lombarátokat várják. A 07 JELENTI: Karambolok szombatja megyénkben A hét végén az országban száznyolc sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt ismét. Közülük hat halálos kimenetelű, ötven­egy súlyos és ötvenegy könnyű sérüléses volt. Galyatető és Mátraháza között ütközött össze Dühö­ngi Gábor, erdőkertesi lakos, Jersey Csaba mezőkeresztesi lakos gépkocsijával. A két autó nem kívánt találkozá­sából Duhony Gábor és uta­sa húzta a rövidebbet. nyolc napon belül gyógyu­ló könnyű sérüléssel. Szin­tén aznap Egerben, a Rá­kóczi úton Bajzáth Aladár autóbusszal gázolta el Hal­mi Istvánná kerékpárost, aki ezt könnyebb sérülésekkel úszta meg. Gyöngyösön Gu- bóla Attila gyöngyösi lakos, miközben elindult az úttest széléről, összeütközött a ve­le azonos irányban igyek­vő Kovács Zsolt zagyvaró­nai lakos, segéd-motorke­rékpárossal. A motorkerék­páros súlyos, de nem élet- veszélyes sérüléseket szen­vedett. N. Zs. NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-349. Telefonszámok: 13-352, 13-381, 13-503, 13-644, 13-985. Gyöngyös, Rózsa út 1. 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11-051. Heves, Fő út 10. 3360. Telefon: 124. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapeiőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér 1.— 1900—, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20062. — Révai Nyomda Egri Gyáregység, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr. — HU ISSN 0133—0705. Három hónap Nemrégiben beszélgettem egy házasság előtt álló hölgyismerősömmel. Azt mondja: — Van ez az új szabály, miszerint a bejelentés után nem egy, hanem három hónapot kell várni a házas­ságkötésre. így aztán egyértelműen eldöntheti majd a kiváncsi násznép, mi sürgette jobban az esküvőt, a szerelem vagy netalántán arntak a .,gyümölcse” .. . (doros) Honfi Gábor Miért nincs elég újság Hevesen? MOZGALOM AZ EGÉSZSÉGÉRT Mindannyiunk jövője érdekében

Next

/
Thumbnails
Contents