Népújság, 1987. április (38. évfolyam, 77-101. szám)
1987-04-27 / 98. szám
NÉPÚJSÁG, 1987. április 27., hétfő 3. HA ELODÁZZUK - VISSZAKÖSZÖN Ne kerüljük a konfliktusokat Valamikor a politika kereste a konfliktust, élezte az osztályharcot, még a párton belül is az ellenséget kutatta. A különböző megtorló intézkedések, zaklatások hatására, üldözött vadként éltek nemcsak az egykori kizsákmányoló osztályok képviselői és családtagjai, a régi rendszer minden rendű és rangú kiszolgálói, hanem némelykor a dolgozó osztályok tagjai, parasztok, munkásemberek is. E politika természetes reakciója az együttműködő készség, majd az 1970- es évektől a kompromisz- szumok túlhangsúlyozása, a konfliktusoktól való félelem. az indokolatlan ön- korlátozás. A Társadalmi Szemle márciusi száma érdekes írást közöl Fejlődés és konfliktusvállalás címmel. A szerző. Csermely Péter ifjú biokémikus élesen kritikus következtetésekre jut. Robbanásveszélyes szélsőségek „Az elmúlt harminc év eredményeként létrejött Magyarországon a nemzeti egység, a közmegegyezés. Az egység kialakításának első évtizede után azonban megjelent az elkényelmesedés is. A politikában adódó választási lehetőségek a jövőt az egyén boldogulása szempontjából a „Kinek lesz jobb” és a „Kinek lesz még jobb” határai között differenciálták. A „ki fogja viselni a változások terheit” típusú kérdés föl sem merült. A „gyarapodás programja" rövid távon, napi, anyagi érdekeink révén tett minket magyarokat egységesen érdekeltté az ország előrehaladásában. A „ma is jó — de holnap még jobb lesz” alapérzése nagyon keveseket sarkallt arra. hogy nyugalmukat (néha egzisztenciájukat) kockáztatva komoly konfliktusokat vállaljanak a „lehetne holnap még annál is jobb” homályos Ígérete miatt. Kialakult az egy- részt-másrészt politikája. Az országban lassacskán mindenkinek igaza lett: kinek egyrészt, kinek pedig „másrészt". A konfliktusmentesség, az egység szinonimájává vált". Nyilvánvaló. hogy a politikának nem lehet érdeke sem a konfliktuskeresés, a feszültség szítása, szakadatlan fenntiartása. sem konfliktusok kerülése, el- leplezése. Mindkét szélsőség: a rejtegetés is, az élezés is növeli, magában hordja a robbanás veszélyét. Az idézett szerző a felsőoktatásból meríti b konfliktusbujtatás példáit, ám azok a gazdasági, a társadalmi életben még inkább tetten érhetők. Éveken, évtizedeken át támogattuk például a ráfizetéses tevékenységet, a vállalatok tucatjait. az élenjárók, a jól jövedelmező cégek rovására. Az eszközök, a források átcsoportosításával fékeztük a jobb munkára ösztönző, kényszerítő hatásokat, a jövedelmező tevékenységek gyors fejlesztését. A gondokat, a konfliktusokat azonban csak elodáztuk, s most élesebb formában újra viszontlátjuk. Maguknak ártanak Az emberi bölcsesség eleve a fölösleges ütközések elkerülését, az alkalmazkodás, a kompromisftumok keresését sugallja. Nehéz viszont eldönteni. hogy meddig tart a bölcsesség, a tolerancia, a tapintat és hol kezdődik a kényelem-, a nyugalomszeretet. Az emberek, köztük felelős vezetők ugyanis, ha tehetik, akkor is elkerülik az összeütközéseket, amikor azzal már ártanak az általuk képviselt ügynek. Az élő szervezetet ugyanis megterhelik a feszültségek, ezért élettani szempontból természetes a védekezés a stresszhatásokkal szemben. De az ember mindenekelőtt társadalmi lény, s a védekezőmechanizmust erkölcsi-politikai kontroll alatt tartva elkerüli a megalkuvást, elutasítja a kényelemszeretetet. A fejlődés természetes velejárója a küzdelem. a harc, a meglévő értékek átörökítésekor lényegesebb eleme a változás, az új születése és térhódítása. A beidegződés, a megszokás pedig nagy úr, a túlhaladott régi meghaladása konfliktusokkal jár. Napjaink fejlődése pedig a szokásosnál is koníliktusigényesebb. A nehezebb gazdasági helyzet ugyanis eleve szűkíti a mozgásteret, a tartalékok körét, a kompromisszumok lehetőségét. Miközben ia viták, a feszültségek egyre kevésbé rendezhetők hatalmi szóval. Növekszik a demokratikus fórumok szerepe. s nélkülözhetetlen a különböző (egyéni csoport, válla- .lati, ágazati, területi) érdekek felszínre hozása, ütköztetése és érvényesítése. A sokkoló hatásokból már eddig is kijutott a fogyasztónak, de a jövőben egyre inkább a dolgozónak is része lesz benne. A minap még helytállásáért elismert kohász, bányász esetleg új szakmát kénytelen tanulni. a munkahelyéhez hű öntő, forgácsoló pedig másik vállalatot keresni. A fejlődés ára A várható szelektív fejlesztés természetes kísérői lesznek a konfliktusok, olykor a fájdalmas döntések. Az igazgató, akit tegnap még megerősített állásában a vállalati tanács, az ötéves ciklus lejártával egyértelműbb megméretésre, pályázatra kényszerül. iA biztos, nyugodt tegnapot kockáztatjuk a bizonytalan holnapért. Napjainkban nem elég csupán a megszokással, a rossz beidegződésekkel szakítani. a fejlődésnek szó szerint ára van. Túlfutottunk a költekezésben, avagy lemaradtunk a források bővítésében? Nézőpont dolga. Tény, hogy most a gazdaság egyensúlyának helyre- állítása, szerkezetének átalakítása horderejét. de munka- és áldozatigényét tekintve a szocialista iparosításhoz mérhető. Az elkerülhetetlen lakossági hozzájárulások egy része teremthető elő csupán a teljesítmények növelésével, a megtakarítások ösztönzésével. A fogyasztást korlátozó kényszerű lépések viszont — igényes felvilágosítás és őszinte tájékoztatás mellett is — legfeljebb megértésre számíthatnak, lelkes támogatásra nem. Mindez a konfliktusok tűrését és feloldását egyaránt nehezíti. De nincs más választás. Az ország, a gazdaság jövője a tét. A fejlődés határozott menetirányát követve nem kerülhetők el a népszerűtlen döntések, legfeljebb körültekintéssel. emberséggel a fájdalom enyhíthető. K. J. Pont a lignitügy végén Hónapok óta folyik a vita, ütköznek a vélemények a Mátraalján lignitügyben. Nyilatkozott már a Gagarin erőmű, valamint a szénbányák vezetői közül egy-egy személy, de elmondta a véleményét a bányászati fejlesztési intézet főosztályvezetője is. Legutóbb Bódi Béla, az erőmű vezérigazgatója küldött levelet, a szerkesztőségünknek. Idézünk a bevezető mondatokból : — A Népújság több alkalommal törekedett a vi- sontai lignit- és villaimos- energia-termelés jövőbeni gj^jtulásáról a megye lakosságát tájékoztatni. A szerkesztőség ezen törekvését rendkívül elismerést érdemlőnek tartom. Ezt követően viszont arról szól a levél, hogy a nyilatkozók egyoldalúsága miatt torzított kép alakult ki a vitatott kérdésben. Többek között azért is, mert a Középpontban a lignit című újságcikkben szerepelt, hogy a szénbányák a bükkábrányi külfejtésből is szállít majd lignitet az erőműnek. Ebben a cikkben az állt, hogy a legfontosabb nézet- eltérés a szállítási költségek miatt alakult ki. Idézet a levélből: — Honnan a megállapítás az újságíró részéről, hogy a bükkábrányi lignit Vtson- tóra történő szállításában a szállítási költség fizetése a probléma? Talán egyoldalúan így informálták? A vita lényege ugyanis az ármegállapításban van. Az erőmű vezérigazgatója hivatkozik egy levélre, amit ők a szénbányáknak küldtek: „Olyan megállapodás esetén lehetséges az eredményes együttműködés a bükkáíbrányi lignit vison- tai hasznosítása terén, amely realizálja a kölcsönös vállalati érdekeket úgy, hogy érvényre juttatja a népgazdasági követelményeket is.” Hogy kétség ne férjen semmihez, közli, hogy a bükkábrányi lignit árának a visontai lignit hatósági árával kell egyenlőnek lennie. Ennek az árnak magában kell foglalnia az erőmű szénterére történő beszállítás költségeit is. A szerkesztőségünkhöz küldött levél foglalkozik még a beruházási programmal is, amelynek során bizonyos adatok módosítását végzi el. Statisztikai kimutatást is feltüntet annak igazolására, hogy a visontai külfejtés . termelése általában alacsonyabb volt, mint amit a beruházási program megjelölt az erőműi szükséglet alapján. Az „általában’' kifejezés azt is magába foglalja, hogy a szint ingadozhat, pluszmínusz kitérést mutathat. A levél közli, hogy a bükkábrányi lignit hatósági árával kapcsolatban az erőmű felülvizsgálatot kért az illetékes hatóságtól. Ennek a lényege az, hogy a Bükkábrányiból származó tüzelő kerüljön annyiba, mintha azt a Thoreztól venné át a Gagarin a saját szénterén. Ide vonatkozó megjegyzés: a hatósági ár tehát nem a szénbányák kénye-kedvét fejezi ki. Ezért a bánya semmiféle rosszindulattal nem vádolható meg! A döntés az árhatóság állásfoglalása. Sem az erőmű, sem a szénbányák nem „illetékes" ebben az ügyben. Véleményük persze, lehet. Ahogy az erőműnek van is. Ezzel kapcsolatban ugyancsak idézni kell a vezér- igazgató leveléből: — Az 1987. évre tervezett 400 kilotonnás bükkábrányi beszállítás erőművünkbe 55 —60 millió forint többlet- költséget és 30—35 százalékos árnövekedést eredményezne indokolatlanul. Ennek hatása a jelenlegi tüzelőanyag-árak mellett a lignitbázisú villamosenergiatermelés gazdaságtalansá- gára utalna, amely nyilvánvalóan ellentétes mind az általános, mind a gazdaság- politikai törekvéseinkkel. A levél végső megállapításai közül idézünk még: — Ügy gondolom, nem a Gagarin Hőerőmű Vállalat feladata annak tisztázása, hogy a Visonta kontra Bükk- áibrány árvitában milyen mértékig játszanak szerepet a Mátraalji Szénbányák vállalati érdekei, illetve a valós népgazdasági érdekek. Azzal fejeződik be Bódi Béla vezérigazgató válaszlevele, hogy kéri: „A levelemben foglaltakat, a megfelelőnek ítélt időpontban és szerkesztésben, a Népújság olvasói teljes terjedelemben megismerhessék." Sajnos, a teljes terjedelemre nem vállalkozhattunk, mert az ugyancsak sok helyet vett volna el és a ránk bízott szerkesztési munka ezt ki is zárjia. Magam kaptam kézhez azt a levelet is &z erőmű vezérigazgatójától, amelyet a szénbányák vezetőjének címzett. Nagyon lényegesnek tartom, hogy ebből is idézzek. Mégpedig: — Az 1987. évre a Mátra- alji Szénbányák által előirányzott es fniniszterhelyet- tesi döntéssel megerősített 400 kilotonna fogadásának és felhasználásának biztosítottak a feltételei. Valamivel lejjebb: — Amennyiben a Mátra- alji Szénbányák a bükkábrányi lignit ármegállapításánál a visontai hatósági árat kívánná érvényesíteni és a vasúti szállítási. .. költségek az erőmű szénteréig a vállalatunkat terhelnék, a Gagarin hőerőmű gazdasági hatékonysága . . . jelentősen tovább romlana. Miért van jelentősége a lignitügy tisztázása szempontjából ennek az utóbbi idézetnek? Azért, mert vitathatatlanná teszi, hogy a bükkábrányi lignit beszállítását miniszterhelyettesi döntés rendelte el, az árat pedig a hatóság állapította meg. Nem a bánya döntött egyik kérdésben sem. Nagyon fontos körülmények ezek. Azt is mutatják, hogy a szénbányák nem valamiféle rosszindulatból találta ki az egész lignitügyet. Most a végső kérdés úgy hangozhat a véleményem szerint: lehet-e valamiféle közös nevezőre jutni a mostani lignitügyben, vagy marad a vita? A kérdésre nagyon frappáns válasz kínálkozik. Méghozzá az a megállapodás, amit írásban rögzítettek az „érdekelt felek”. — A Gagarin Hőerőmű Vállalat a bükkábrányi lignit vasúton történő átvételét ,és felhasználását az évenkénti szénszállítási szerződések szerinti mennyiségben, de maximálisan 800 eto év mértékig biztosítja. A Mátraalji Szénbányák a beszállításra kerülő lignit mennyiségétől függően, az átvevőnél felmerült manipulációs költségek részbeni fedezésére, költségtérítést ad, amely 500 kilotonnáig 110, 500 kilotonna fölött 115 forint tonnánként. A megállapodást április 2-án írta alá a két vezér- igazgató. Érvényes 1987—88. évekre. Érdemes itt még valamiféle bölcselkedő tanulságot megfogalmazni? Rábízom azokra, akik ehhez kedvet éreznek. G. Molnár Ferenc A SZAKMA IFJÚ MESTERE Felelősséggel száznégy emberért. Nagy József kooperátort keresem telefonon az egri Finomszerelvénygyár 31-es üzemében. Kérdezem, mikor és hol találkozhatnánk, mert■ írni szeretnék róla, mivel a közelmúltban másodszor nyerte el a Szakma Ifjú Mestere címet. Hamar megegyezünk egy késő délutáni randevúban a Berva pinceklub egyik asztalánál. Na, de honnan ismerjük meg egymást? — Keresse Gyufát — mondja, és ebben maradunk. Így is történik. Két üveg üdítővel a kezünkben huppanunk le az egyik boxba. — A volt főnököm nevezett el Gyufának, s előfordult már, hogy a küldött- gyűlésen is így szólítottak — kezdi. — Én ezt azzal magyarázom, hogy elég lobbanékony alkat vagyok. Régebben olykor túl nyersen fogalmaztam meg a véleményemet. mostanra diploma- tikusabb lettem. Arra törekszem, hogy ne sértsek meg senkit, és úgy érzem, hogy így már az én nézőpontomat is elfogadják. Nagy József 1976 novemberétől dolgozik a Berva völgyében. Előtte Kazincbarcikán. a Vegyépszernél tevékenykedett, miután az érettségit követően irányítástechnikai műszerésznek tanult. Egyébként bogácsi születésű, ma is ott él édesanyjával és nagy lokálpatriótának vallja magát. Állandó tagja a helyi futballcsapatnak is. Első munkahelyétől rövidesen megvált, a Borsodi Bányász hívta középpályás sorába. Azonban innen is távozott nemsokára, hazatért falujába. — Sokan dolgoztak ismerőseink közül a Finomszerel- vénygyárban, sok jót hallottam róla. így én is ezt a céget választottam. Azóta egyvégtében, a 31-es üzemben dolgozom, ahol a hűtőgépek kompresszorait gyártjuk. Többféle munkakörben megfordultam idáig, jelenleg kooperátor vagyok. Ez azt jelenti, hogy száznégy ember munkájához kell biztosítanom a feltételeket a szereidében. Nem szabad fennakadásnak lenni, hiszen ha itt valaki bakizik, annak a késztermék látja kárát. A „Szakma Ifjú Mestere” címet pontozásos rendszer alapján kapják meg az arra érdemesek. Mérvadó itt a szakmai felkészültség, az önképzés és a mozgalmi munka is. Nagy József valamennyi téren az elsők között van. Az üzem KISZ-tit- kára. a gyári KISZ-bizottság tagja, s rengeteg tanfolyamon, továbbképzésen vett már részt. — Szívesen dolgozom itt, szoros munkakapcsolatban vagyok az emberekkel. Most számítógépes tanfolyamra készülök és szeretném német nyelvtudásomat is bővíteni, legalább a középfokú vizsgáig. A továbbtanulásra a felsőoktatásban már nem gondolok, elsősorban azért, mert anyagilag ez nem lenne számomra kifizetődő. Tizenhét éve vagyok bejáró, megszoktam a korai kelést és egyébként is, úgy gondolom, hogy minél többet pihen valaki, annál jobban ellustul. Én nem szeretek egy helyben ülni, szabadságom alatt járom az országot és többször eljutottam külföldre is. A munkában addig szeretnék így hajtani, amíg (Fotó: Tóth Gizella) nem alapítok családot, utána csak nekik akarok élni... Beszélgetésünk során egyszer elkanyarodtunk a témától. ám Gyufa figyelmeztetett: „ne politizáljunk!”. Aztán elgondolkodott és hozzátette: „vagyis miért ne? Én tulajdonképpen minden tevékenységemmel politizálok." Kovács Attila Kinek az érdeke? (Fotó: Köhidi Imre)
