Népújság, 1987. április (38. évfolyam, 77-101. szám)
1987-04-24 / 96. szám
NÉPÚJSÁG, 1987. április 24., péntek 23 3. I A szakszervezet és a leépítések Sokak számára, — akik talán maguk is sürgetve követelték egy racionálisabb foglalkoztatáspolitika alkalmazását —, talán csak most válik érthetővé, hogy miért is olyan nehéz táísadalmi feladvány, nemcsak szavakban de tettekben is összeegyeztetni a teljes körű, ám egyben hatékony foglalkoztatást. Azzal elvben természetesen mindenki egyetért, hogy csak olyan termelést folytassunk, amely eladható, jól értékesíthető termékeket, árukat eredményez. Azzal is, hogy termékeink előállításához minél kevesebb alapanyagot, energiát és munkát, költséget és bért használjunk fel. De amikor ez az elv 'a legvalóságosabb valósággá kezd válni, akkor dcibbenünk rá, hogy milyen nehéz ezt keresztülvinni a mindennapok gyakorlatában. Most ezeknek a mindennapoknak konfliktusoktól korántsem mentes gazdasági és emberi történetét írjuk. Szinte az egész ország közvéleményét osztotta meg például a Rába kontra Rába televíziós riport dokumentumműsor, amikor a győriek megszüntették egy budapesti részleg munkáját, mert az a vállalat. nagy, egész mérlegén veszteségesnek mutatkozott. Érvek és indulatok csaptak össze, valós és vélt sérelmek fogalmazódtak a nyilvánosságnak szánva, az elé tárva a helyzet minden bonyolultságát. Mert a helyzet valóban bonyolult. Nem arról van szó, hogy egy vegytisztán laboratóriumi körülmények közt lefolytatható kísérletben, egyik helyről a másikra kell áramoltatni olyan erőket, amelyek majd új helyükön jobban fejthetik ki várt és kívánatos hatásukat. Munkahelyekről, gyárakról, vállalatokról, dolgozók ezreiről, tíz- és százezreiről van szó. Családok sorsáról, és természetesen az ország sorsáról, gazdasági jelenéről és még inkább jövőjéről van szó. Hogyan vagyunk képesek megoldani az előttünk álló feladatot, amely gazdasági tal- ponmaradásunk egyik kulcskérdése? Hogyan tudjuk kiszabadítani a munkaerőt és a tőkét — de fogalmazzunk szebben, az alkotó munkást, fizikait és szellemit egyaránt — egy, a hagyományok szerkezetébe rögzült termelési struktúrából, és áttelepíteni a jól, gazdaságosan, jövedelmezően működő régiókba? A kérdésnek gazdaság- és társadalompolitikai vetü' letei egyaránt vannak. Gazdaságilag nem csupán a veszteséges ágazatok visz- szaszorítása, leépítése vagy éppen átstrukturálása jelent komoly erőfeszítéseket. Legalább ennyire vagy ettől még sokkal fontosabb feladat az, hogy legyen hová is átmenni erőinknek, azaz meg kell erősíteni, helyenként teremteni azokat a lehetőségeket, vállalatokat, munkahelyeket, amelyek munkájukkal, termelésükkel és termékeikkel előrehaladásunk garanciáit jelentik. Társadalompolitikailag legnagyobb veszélyt a létszám- leépítések hordozzák magukban. A veszteséges vállalatotok összébbhúzódása, nem egy esetben felszámolása, de maga a termelés jobb szervezése a hatékonyság javulása is azzal jár, hogy szükségszerűen kevesebb munkaerőre van szükség ©gy-egy területen. Nem véletlen, hogy ezekkel a kérdésekkel a Szakszervezetek Országos Tanácsának Elnöksége is foglalkozott, hiszen a mai folyamatok közepette, az emberek minden eddiginél jobban igénylik, hogy olyan szociálpolitikai védőháló biztosítsa őket, amely a nagy gazdasági átalakulás közepette képes megvédeni a családokat a súlyos egyéni megrázkódtatásoktól. Amint az ország nagy erőpróba előtt áll gazdaságának modernizálásában, a szakszervezetek is épp ily nehéz feladatok előtt állnak. Az eddigieknél jóval nagyobb hangsúlyt kap az érdekképviselet, az érdekvédelem. Ahol eddig netán formálisnak tartották a testületi munkát, a demokratikus fórumok működését, ott hamar rá kell döbbenni, a mai helyzetben ez nem engedhető meg. A Rába kontra Rába műsorban szereplő dolgozók egyik rendszeresen visszatérő mondandója az volt, hogy ők addig, amíg meg nem született az elbocsátásról szóló döntés, mindig azt hallották, hogy a rájuk bízott terveket tökéletesen teljesítették. Ha ebből a szemszögből vizsgáljuk például a SZOT Elnökségének a szakszervezeti feladatokkal kapcsolatos határozatát, amely a felszámolásokkal és a létszám- leépítésekkel kapcsolatos mozgalmi tevékenységre vonatkozik, nagyon fontos mozzanat, hogy a szakszervezeti alapszervezetek figyelmét nyomatékosan felhívja, „hogy a gazdasági vezetéstől következetesen és rendszeresen kérjenek tájékoztatást a vállalat gazdasági. pénzügyi helyzetéről, a gondokról és azok okairól". A szakszervezetnek ugyanis pontosan kell tájékozódnia és pontosan tájékoztatni tagjait arról, hogy mi van, és arról is, hogy mi várható. Szintén a SZOT Elnöksége fogalmazta meg azt is, hogy a mozgalom helyi tisztségviselői „követeljék meg, hogy a gazdasági vezetés a munkahelyi demokrácia fórumai segítségével időben és pontosan tájékoztassa a dolgozókat a gazdálkodás helyzetéről, a szükséges intézkedésekről, a döntésekről.” Ezek a megfogalmazási módok is jól érzékeltetik, a megváltozott körülmények között változnia kell a szak- szervezeti magatartásnak, munkamódszernek is. A szakszervezeti mozgalom úgy reagált a változásokra, hogy maga is érzi, a nehéz helyzetben a tagság többet vár tőle. A SZOT vezetői többször és nyomatékosan hangsúlyozták, átfogó komplex programmal lehet csak a gazdaság szerkezetében történő változásokat kezelni. Ennek a programnak tartalmaznia kell azokat a törekvéseket, hogy felszabaduló dolgozók, alkalmazottak lehetőleg az adott régióban találják meg számításukat. Tartalmaznia kell gazdaságosan működtethető munkahelyek létrehozását is, s a jelenlegi helyzetben szorosan kapcsolódnia kell a munkaerő- közvetítés rendszere mellett egy hatásosan tevékenykedő átképzési szisztémához is. A lényeg világos és egyértelmű. A lehető legemberségesebben kell végrehajtani a gazdaságilag elkerülhetetlen létszám-leépítéseket, '-átirányításokat. Megszépíti a valóságot, aki azt állítja, hogy könnyű teendő ez. Nehéz — gyakran igen nehéz — feladat marad a jövőben is, de vállalni kell. Nincs más választásunk. Sz. A. TÁRSADALMI ÖSSZEFOGÁSSAL Barokk kcrt^Eaer íí rr 9LT belvárosáb Eger belvárosa sok — eddig föl nem fedezett — szépséget rejt magában. Ezek közé tartozik az érseki udvar is. A parkot az érseki palota és a borkombinát központjának épülete öleli körbe. A kert azonban ma kissé elhanyagolt, s nem nyújtja azt az élményt, amely úgymond „benne van”. Főként az egri városszépítő egyesület kezdeményezésére most megújul ez a park, így rövidesen az arra sétálók eredeti barokk környezetben érhezhetik majd magukat. Régi fák helyett — újak Tizenkét cég segítségével Az ötlet tulajdonképpen adta magát — mondja Szamos Gábor, a HÁÉV igazgatója, a HNF városi bizottsága mellett működő városszépítő egyesület vezetőségi tagja. — Mióta a Széchenyi utca sétálóutca lett, szinte szemet szúrt az, hogy ez a park kissé elhanyagolt: a kapu, a kerítés is, de általában az egész környék. Mindez elég csúnya foltja lett a belvárosnak. — Az egyház három évvel ezelőtt kezdte el a kőkerítés javítását, ami egyébként igen nehéz és igényes munka. Következésképpen ez elég lassan haladt. Ez a rekonstrukció égj' időben zajlott (zajlik) a Bazilika felújításával: a kőfaragók hol itt. hol ott dolgoznak. Nos, éppen e munkák láttán gondolta úgy a városszépítő egyesület, hogy kár lenne, ha a rekonstrukció csak a kerítésre korlátozódna. Pénz persze nem nagyon volt. Felvetődött aztán a kérdés mi lenne, ha a park felújításához kapcsolódnának a városszépítő és a borkombinát is. hisz végül is az ő épületük előtt terül el az udvar. Ök nem is zárkóztak el ez elől (évente 200 ezer forintot áldoznak erre a célra), ám az anyagi források így sem voltak elegendőek. Evidens volt: csakis társadalmi összefogással képzelhető el a kivitelezés. — Az Érsekudvar tudvalévőén műemlék környezetben van. így az első szak- véleményt, s később a terveket is az Országos Műemlékvédelmi Felügyelőségtől kaptuk. Az OMF díjtalanul tervezte meg — örsi Károly vezetésével — a park új képét. Talán nem árt megjegyezni, hogy örsi Károly annak idején Egerben járt iskolába, úgyhogy jól ismeri a város hangulatát. Ezek a kapcsolatok nagy segítséget jelentenek, s ezekre úgy gondolom támaszkodnunk is kell. Jellemző, hogy a rekonstrukció mintegy 1,5—2 millió forintba kerül, ám ennek több mint ötven százalékát fedezi a társadalmi munka. A munkálatokat egyébként a HÁÉV koordinálja. Boldis Pált. a vállalat fejlesztési osztályvezetőjét arról kérdeztük, milyen lesz a felújított barokk kert? — A tervező már eleve abból indult ki, hogy lehetőség szerint minél kevesebbet kelljen változtatni. A leendő kert közepén egy kör alakzatot alakítunk ki. Ko- rös-ikörül 12 műkő tartóállványon 12 váza lesz, benne virág. Az alakzat centrumában pedig egy restaurált műemlék váza jelenti majd a fődíszt; ez a darab egyébként régebben az Érsekudvarban volt. A kört egy 45 centiméter magasságú sövény, és az oszlopokon végigvezetett kötél zárja körül. — Mi lesz a fákkal: megmaradnak-e azok mostani, eredeti helyükön? , — Az átrendezés során 19 fát kell kivágni, erre mindenképpen szükség van. Ugyanis a magas — főként a fenyők — fák zavarják a látványt, nem látható tőlük a borkombinát épületének tetszetős homlokzata. A rekonstruált udvar két szélén, merőlegesen a Széchenyi utcára egy-egy fasor áll majd valószínűleg törpe gömbhár- sákból azért, hogy ne zavarják a kilátást — később sem. — Aki egyébként aggódik a zöld „elvesztése” miatt annak elárulhatom: a 19 kivágott fa helyett 26 kerül erre a területre. — Ez mind nagyon szép, de mikorra készül el ez a barokk kert? — A kivitelezés több ütemben valósul meg. Először is, a központi (a kör alakú) magot alakítanánk ki négy darab kandeláberrel azért, hogy esténként világítás is legyen —■ mindez nyárra megtörténik —, s aztán jöhet a füvesítés. Ezt követően ültetnénk el a fákat, késő ősszel, vagy tél elején, hisz az évelőket csak ebben az időszakban ültethetjük el. Ha mindez elkészül végre eredeti szépségében fogadhatja látogatóit az újjávarázsolt egri érseki udvar. Havas András FOKOZOTT ELLENŐRZÉSSEL Az élelmiszerek és a minőség Heves megyében nagy hagyományai vannak az élelmiszer-előállításnak. A külöpböző termékeket az ország más részein is árusítják és fogyasztják. Nem vé- .letlen tehát, hogy ezek minősége foglalkoztatja a szakembereket. illetve a vásárlókat. Ezért is hívták össze csütörtökön délelőtt Egerben, a megyei tanáeson az érintett élelmiszeripari vállalatok, a fogyasztási és termelőszövetkezetek élelmiszer-termeléssel foglalkozó üzemágainak vezetőit. Bágyi Imre. Heves Megye Tanácsának elnökhelyettese megnyitó szavaiban arról beszélt, hogy hazánkban igen fontos gazdaságpolitikai feladat az élelmiszerek minőségének folyamatos javítása. Ennek alapja a korszerű technikán túl a jó vezetés, a gyártási fegyelem, a termelési rend megteremtése és* az ellenőrzés folyamatossága. Ezután dr. Kőházi István, a Heves Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer Ellenőrző Állomás igazgatója beszélt azokról a laboratóriumi vizsgálaton alapuló tapasztalatokról, amelyeket az egyes iparágak, illetve üzemek termékeiről szereztek. 1986- ban a megyénkben gyártott élelmiszerek minősége valamelyest romlott. Összességében kiváló minőségűek a cukoripari termékek, javult a sör, az üdítőitalok minősége, ugyanakkor gyengébb a tej-, a hús- és a gabonaipar cikkeinek minősége. Felhívta a figyelmet a belső ellenőrzések, a vizsgálatok fokozására. A tájékoztatót követően a résztvevők hozzászólására került sor. Dr. Andó János. az MSZMP Heves. Megyei Bizottságának munkatársa azt emelte ki. hogy a fogyasztók fokozottan igénylik a jó minőségű élelmiszereket, ez alapvető politikai kérdés. Emlékeztetett arra. hogy a megyei pártértekezlet határozataiban is kiemelt feladatként jelölték meg ez utóbbit. Ennek érdekében az alapanyag-beszerzéstől a termelésen át az értékesítésig fontos, hogy nagy figyelmet összpontosítsanak mindenütt a minőség valameny- nyi jegyére. A tanácskozás Bágyi Imre zárszavával ért véget, . Munkák és mundérok Ha az utóbbi hónapban nem olvastam és hallottam százszor, hát egyszer sem: „bizony, elvesztette e-, és ez a szakma, hivatás a becsületét, sürgősen vissza kellene szerezni” ... Nyilatkozzák ezt joggal a pedagógusok, az egészségügyiek, a vasutasok, a szakmunkások, a suszterek, a postások, a színészek, írók, s talán a kondások nevében is. Mindannyiunk nevében. És mi megadóan bólogatunk, mert tényleg: vissza kellene adni a munkák és mundérok becsületét, mert ha nem tesszük, akkor rájuk ragad a becsület ellentétének jelzője. De hát lehetséges? Lehetséges, hogy egy egész ország szinte valamennyi szakmája, foglalkozása, hivatása hasonló gondokkal küzd? Ha cikkem hangját „harcosra és optimistára” venném, most elverhetném a port a sok elhamarkodott általánosító, pesszimista nyilatkozón, mert ugye azért vagyunk még néhány seázan, ezren, akik "úgy érezzük, hogy a mi munkánk és mundérunk (becses is, becsületes is! De én nem akarom elfedni a bajt. Amiről a sűrűn hallható-olvasható nyilatkozatok szólnak, komoly bajt jelez. Nem is annyira a körülményekben, hanem inkább a bennünk rejlő bajt. Egy pszichózist jelez, mely — ha kollektív méretekben hatalmasodik el — szinte megállíthatatlan. Baj van a társadalmi munkamegosztással, a közös értékrend normáival, ha szinte minden felsorolható foglalkozás képviselői úgy érezhetik — s ismétlem joggal! —, hogy gyengült egy- egy szakma rangja, társadalmi megbecsülése, a bányásztól a marósig, a tanácsi adminisztrátortól az üzemmérnökig és tovább. Tudom, furcsa világban, melléküzemágak, gmk^k, vgmk-k, pjt-k, kisszövetkezetek, szerződéses üzletek, butikok, külföldi munkavállalások világában élünk. E pillanatban is háttérrádiómból a reformról ömlik a seó, mely — mint mondják — áldozatokkal jár, de lassan úgy tetszik, minden réteg, minden szakma úgy érzi, ‘máris áldozatává vált e politikai-társadalmi-gazdasági átrendeződésnek: már nemcsak a kisiparosok, a feltalálók panaszkodnak, hanem a gyárigazgatók, téeszelnökök, sőt a miniszterek is. Pedig hát, valljuk meg, abszurd helyzet: az mégiscsak lehetetlen, hogy egyetlen szakma, egyetlen réteg se legyen elégedett pillanatnyi anyagi és erkölcsi megbecsülésével! Vagy ha mégis lehetséges, akkor bizony újra kell gondolni egész társadalmunkat, annak felépítését és működését, mert gondoljuk meg: milyen képet fest magának rólunk az ifjúság, milyen pályára szegődik önként gyermekünk, ha ebben a bizonytalan, panaszosan gomolygó szakmai leértékelődésben kell tájékozódnia? A publicistának viszonylag könnyű a dolga, ha diagnózist ad: ami megtörtént, az megtörtént. De mi legyen a kúra? Itt, sajnos, megint csak közhelyekre számíthatunk. Hiszen olyan megújulásra volna szükség minden hivatás, foglalkozás, munka területén, mely az egyénre épül, s ugyanakkor amelyet a vezetés (minden seinfen!) támogat és érvényesít. Hogy a jó cipésznek, látszerésznék, utcaseprőnek, szemétszállítónak, szerelőnek, kovácsnak, szabónak, költőnek, muzsikusnak, vasutasnak, mérnöknek, orvosnak, tanárnak érdemes legyen valóban jól dolgozni. Ehhez azonban versenyhelyzet kell. Ehhe7 ki kell rekeszteni — akár a munkából is — a rosszakat: a lustákat, a lelkiismeretleneket, a tehetségteleneket. S tegyük hozzá, ki kell rekeszteni a rossz munkaerőket az igazgatók, osztályvezetők, titkárok, miniszterek, közfunkciót viselők közül is. Vagyis hát a szakmák és mundérok becsületét csak a folyamatosan ellenőrzött versenyhelyzet állíthatja vissza. Ne áltassuk magunkat: ez nem más, mint maga a működőképes demokrácia. Hogy ne csak képviselőt, de orvost, susztert, szerelőt is választhassunk szabadon, s a gyöngébb, lustább, tehetségtelenebb ne élhessen vissza monopolhelyzetével. A szakmák közötti hierarchiát mindig az élet alakítja. A sehészorvos munkája mindig többet fog érni az anyagmozgatóénál. Csáki a (rossz sebészorvos és a jó anyagmozgató viszonya nem tisztázott egyelőre. Hogy a rossz miniszter és a jó utcaseprő viszonyáról ne is beszéljünk. De ennék tisztázásához nyilvános megméretés kell, vagyis: demokrácia. Sz. Sz. P. Így nézett ki az érseki udvar az 1920-as években
