Népújság, 1987. április (38. évfolyam, 77-101. szám)

1987-04-22 / 94. szám

NÉPÚJSÁG, 1987. április 22., szerda S. DIVAT-E GONDOLKODNI? Subidubidú Kinyitod a rádiót: szól a subidubidú. Belépsz az áruházba, s a plafon felől diszkréten száll a subidubidú. Étterembe mész, s a beszélgető emberek mora­ján át hallod: subidubidú. iMész az utcán, s a nyitott ablakon kiszűrődik: su­bidubidú. Már meg sem lepődnél, ha kinyitva a vízcsapot .az jönne belőle, hogy subidubidú. Dzsesszbalettet tanulnak A salgótarjáni megyei művelődési központban Kulcsár Jó. zsefné irányítja a dzsesszbalettegyüttes próbáit. A 16 ta_ gú csoportot a közelmúltban a televízióban is láthatták a nézők (Fotó: Szabó Sándor) POPSAROK Szuperkoncert - bűvösben Nagyot fordult a könnyű­zene kereke a nyolcvanas évek elején. A hatvanas, de részben a hetvenes évek­ben is a közönség a beat, illetve a rock újítókedvű alkotóinak koncertjeit láto­gatta, és az ő lemezeiket vásárolta elsősorban. Azok voltak a legnépszerűbbek — az Illés, Koncz Zsuzsa, az Omega első felállása, később a Fonográf, az LGT, a P. Mobil —, akiknek zenei igé­nyessége önálló, ám sokak számára fontos mondaniva­lóval társult. Szövegeik mö­gött ott éreztük a gondol­kodó embert, aki igyekszik helyzetét felmérni a világ­ban, kérdéseket tesz fel, válaszokat keres. Ma azonban az akadozó generációváltással együtt nagyarányú elüzletiesedésnek lehetünk tanúi: a boldogság­zenék szivárványszin sem- mitmondása lett a divat. A pop jelenleg azt a funkciót tölti be, ami ellen egykor a beat lázadt: a táncdalok közhelyes, sokszor giccses világát alkotja újra. A Dolly Roll léggömb­rock and rollját, a Neoton família dallamdiszkóját, „Modern Miki’’ stílusutánza­tait. az Első Emelet házi­buli-rockját veszi és hall­gatja öreg s fiatal. Nem is beszélve a zene negatív csúcsáról, melyben a Csip­kés kombinéról és bizonyos Margit híd alatti események­ről értesülhet a nagyérde­mű, a 3+2 és a Sógorock lagzizenéje jóvoltából. Ezek a lemezek több százezer példányban kelnek el, míg a „gondolkodtató" korongok kevesebb vevőre találnak manapság. Ide sorolhatjuk a tavalyi év terméséből Kato­na Klári nagylemezét, ezt a lélek mélyéi e tett nagy kirándulást, a HBB Esztrád- ját. mely a kisember gyür- kőzését láttatja a történe­lemmel, vagy a KFT Pénz, siker, nők, csillogás című albumát, amely a magyar „félfogyasztói" társadalom jelenségeit lajstromozza iro­nikus-lírikus hangvétel­ben. Ha ez a tendencia foly­tatódik, azt is eredmény­ként könyvelhetjük el, ha ilyen lemezek egyáltalán megjelennek, mint a Szöré­nyi Levente Végtelen úton című szólóalbuma körüli huzavonából tapasztalhat­tuk. Közönségigény és esztéti­kai színvonal sajnos csak ritkán találkozik egymással, tehetjük az ellenvetést, s bizonyíthatjuk is mindjárt az előbbi példákon túl a Popmeccs—’86 verseny ered­ményeivel, ahol a rajongók és a szakma szavazatai gyö­keresen eltértek egymástól. A közönség ezúttal többnyire a csinos zenészeket díjazta, nem pedig a felsőfokú szak~ mai tudást. .. A közönségigény változásá­nak okait már kapásból fel­sorolják a szociológusok. Hajszolt, agresszív korunk­ban élő, másod- és harmad­állásoktól hullafáradt em­bertársainknak nincs idejük és erejük elmélyülten zenét hallgatni, mondják. Könnyen megjegyezhető és elfelejt­hető dallamokra vágynak. Olyan álomvilágba, ahol a hétköznapok valóságával el­lentétben minden kellemes, mindenki szép és gazdag, és az emberi kapcsolatok is mesésen harmonikusak. A slágeripar a XX. század válságkorszakaiban mindig kivirágzott, szolgálva a gond- és búfelejtés igényét. Külön­ben is — teszik hozzá még a divatos érvet —, ez a li- monádédömping most világ- jelenség. Ez igaz, ám a nagy nyu­gati lemezcégek nemcsak a slágerzenét termelik, de a tisztes hasznot hozó. igé­nyesebb irányzatokat is fel­karolják. Nem beszélve a mozgékony, független ki­adókról, melyek a kísérlete­ző, „értelmiségi” műfajok­nak is piaci és ami ennél fontosabb: kulturális jelen­létet biztosítanak. Ezzel szemben nálunk ed­dig egyetlen monopolhelyze­tű hanglemezgyár és -kiadó volt, és a minél nagyobb nyereségre való törekvés je­gyében a kommersz nagy­ágyúit és reményteljes te­hetségeit foglalkoztatta el­sősorban. Ráadásul, gyakran hivatkozott az ideológiai kockázatmentességre, ami sokáig jó alap volt a prog­resszív törekvések elutasí­tására. Így tűnt el a sül­lyesztőben a Syrius. a Kei és így nem jutott időben hanglemezhez a P. Mobil. A Hobo Blues Band-et nem a hanglemezgyár hívta: a közönségnyomás juttatta be a stúdiókba, s 1984-ben ők készítették el az évtized le­mezét, a Vadászatot. Most a kiadói jogok „új- raeloszásával”, friss cégek megjelenésével új szellők lengedeznek ezen a terüle­ten is, de az még nyitott kérdés, hogy milyen műsor­politikát folytatnak majd a „kicsik”, és hogyan befolyá­solják ezzel a „nagyot”. Megosztoznak-e a mostani sikerzenekarokon, vagy a kockázattól sem visszariad­va új arcokat keresnek, meg­cáfolva ezzel azt az eddig gyakran hangoztatott hamis érvet, hogy az „álló víz” oka az ambiciózus fiatalok hiá­nya. Aki rendszeresen figyeli a „hátországot”, az tudja, hogy nagyon sok tehetséges amatőr együttes muzsikái. Csakhogy feljutni az eddigi merev struktúra, a kiszorí­tósdi és nem utolsósorban a tőkehiány — egy mai alap- felszerelés több százezer fo­rintba kerül! — miatt igen nehéz. Az 1970-es évek óta már a második generáció jaróbál- kozik, szinte hiába. Mos­tanra a zenekarok egy ré­sze odáig jutott — mint a Millenniumi Földalatti Vas­út egyik tagja nyilatkozta —, hogy lehetetlennek érzik a betörést, ezért meg sem próbálják. Kisebb-nagyobb klubokban játszanak néha, és saját készítésű műsoros kazettákon terjesztik a mu­zsikájukat. Pedig fontos lenne, hogy ezek a fiatal együttesek is szóhoz jussanak, és az sém tragédia, ha nem 300 ezer példányban. Lényeges hír­adások sikkadnak el külön­ben az ifjúság egy-egy ré­tegének, csoportjának hely­zetéről, hangulatáról. A könnyűzene által termelt extraprofit egy részéből a komoly zenei lemezeket tá­mogatja az MHV. Nem le­hetne például ebből egy bizonyos összeget visszafor­gatni, és a „nem annyira jö­vedelmező” könnyűzenére, a kisebb példányszámban el­adható korongok, az önkife­jezés — uram bocsa’ — s a művészet igényével fellé­pő együttesek és előadók támogatására fordítani? Természetesen a jó slá­gerzenére szükség van. De önmagában — hozzon bár­mennyi profitot — kevés, hiszen, ahogy a társadalom­nak, úgy a benne élők igé­nyeinek is megvan a maga struktúrája. Fejlődésről e téren csak akkor beszélhe­tünk, ha sokszínűbb lesz a választék. Ha továbbra is csak a dömpingigényeket szol­gálják ki a kultúra e „mos­toha” területén, és megfe­ledkeznek az orientálásról — nos, ez sem a könnyűze­ne, sem az ifjúsági kultúra fejlődését nem szolgálja. fgy lassan már fel sem kapja az ember a fejét, amikor a Petőfi adó Regge­li csúcs című műsorában Krúdy-regényhősök nevei­nek kitalálásáért két darab jegy a jutalom az Első Eme­let koncertjére. Erre tény­leg csak annyit mondhatunk: subidubidú ... Koncz János Az utóbbi időben egyre ritkábban adatik meg a magyar közönségnek, hogy a rockzene igazi élvonalbe­li külföldi csapatával ta­lálkozhasson. No. nem mintha a Budapest Sport­csarnok-beli koncertek egyi- két-másikát hiába hívták volna életre, hiszen elmond­ható, hogy a korlátozott anyagi lehetőségek ellenére többnyire nagy nevű, ní­vós együttesekkel és szó­listákkal volt randevúnk az elmúlt öt évben, mióta csak egyáltalán a világ popmu­zsikája belopózott a hazai színpadokra. Ismétlem, azonban, env- nyire aktuális és a csú­cson lévő zenei anyagot mint a Spandau Ballet-é ritkán hallhatunk. Talán épp ezért megdöbbentő, hogy a nemrégiben tartott egyetlen fellépésükön mint­ha kissé hűvös lett volna a máskor meleg épületben. Sokáig nem értettem a hi­deg okát, aztán mégis rá­jöttem. A tizenháromezresre méretezett csarnoknak csak 'kétharmada telt meg. így aztán azok, akik a7 igazán látványos és megszerkesz­tett színpadképen nem fe­lejtették rajta a szemüket, még a ritmusos számokon táncra is perdülhettek, volt hozzá hely A nyolcvanas években alakult angol formáció, mint ahogy első lemezük az Uta­zások a dicsőséghez megjó­solta, napjainkra valóban eljutottak — némi kitérő után — a művészeti ág legmagasabb fokára. Mert ismét legenda, hogy első lemezcégükön — a Chrysa- lison úgy álltak bosszút, amiért nem szerezték meg számukra a versenytársak a Duran Duran és a Wharr.-é- hoz hasonló sikert, hogy a sajtón keresztül arra buz­dították rajongóikat, ne ve­gyék Imeg egyik lemezüket. Persze mindez már a múlté, hisz 1984-ben tör­tént. öt LP-vel és a CBC lemezkiadó támogatásával a hátuk mögött ismét az eu­rópai nagyközönség népsze­rűségének középpontjában vannak. A zenekar öt tagja, a vendég­ként fellépő billentyűs, és a két énekesnő programja látványban is és tiszta hangzásban is, talán csak a Dire Straites vagy a Man­fred Mann produkciókhoz volt hasonlítható. T ony Headley-ről például kide­rült, hogy élőben is tisztán intonál, igényesen tud éne­kelni, s az egész társaság „nagyon együtt van.” A januárban kezdődött koncertsorozatuk, itt Ma­gyarországon igazán hálás közönségre talált, amely azt is maximálisan méltányolta, hogy itt minden „élőben ment”. Játszóknak és hall­gatóságnak sikerült egymás­ra találnia. (jámbor) „SZERETNÉK FESTŐ LENNI” II ló lábától Spartacusig Zsámbok Petivel úgy is­merkedtem meg. hogy a Gárdonyi gimnázium farsan­gi bálján tánc közben le­kért tőlem egy lányt, én meg rövidesen „visszavág­tam”. összevigyorogtunk, és azóta köszönünk egymásnak. Később iskolánk falára fel­került egy Gárdonyit ábrá­zoló festmény, s kiderült, hogy az ő műve. Aztán egy­re sűrűbben találkozhattunk a képeivel a suli galériájá­ban, az Ifjúsági Házban, a Hevesi Szemle Galériájában, s nemrégiben Budapest-szer- te is hirdették a plakátok Kishonthy Jenő és Péter kö­zös kiállítását. Ez utóbbi időszakban találkoztunk is­mét egy házibuliban, és be­széltünk meg egy újabb ran­devút, kifejezetten egy új­ságcikk céljából. A harma­dikos gárdonyis gimnazista Zsámbok Péter monológja következik: — A Borsod megyei Cser- nelyben születtem, hat éve költöztünk Egerbe, mert itt vettek szüleim egy társas- házat. Jobban szerettem ott lakni, közel a természethez, itt nekem túl sok az ember. Anya, aki tanár, meséli, hogy mint minden gyermek én is rajzoltam, mikor még beszélni sem tudtam. Ö azon­ban észrevette, hogy gon­dosan formálgatom a ló lá­bát. meg a többit. Általános iskolában, voltam hatodikos, amikor elvitt Kishonthy Je­nő tanár úrhoz, hogy talán érdemes foglalkozni velem. Nála először drapériákat, fejeket rajzoltam. 1984-ben festettem első csendéletemet. Közelebb áll a szívemhez mindig egy-egy jól sikerült olajfestmény. A XIX. szá­zadi stílust kedvelem a leg­jobban, s azt hiszem az én koromban ilyen képeket kell készítenem, hogy később esetleg mással is próbálkoz­hassak. Főleg az impresszio­nizmus és azon belül Renoir szimpatikus nekem, Kedvenc festőm Munkácsy Mihály és Rembrandt. A modernista művek egyáltalán nem tet­(Fotó: Gál Gábor) szenek, Picasso is idegen tő­lem. Idegesítenek a vad szí­nek a pasztellek tudnak iga­zán megragadni. Természe­tesen én is szeretnék mon­dani valamit a festményeim­mel. a mozgalmas témákat kedvelem. Megfestettem Spartacust, s valami olyas­mire gondoltam, hogy az életért meg kell küzdeni. De tudom, hogy a csendélet — például nem egy korszakal­kotó dolog — az egy csend­élet és kész. — Niincsenek „művészes” hóbortjaim, nem festek éj­jel-nappal, mert nincs rá idő, tanulni is kell. Szom­bat, vasárnap — ha nincs jó műsor a tévében, vagy amikor beteg vagyok — ve­szem elő az ecsetet. Jó len­ne, ha több időm lenne. Vannak barátaim, járok bu­likba. de ilyenkor sem iszom alkoholt és nem dohányzom. Body-buildingezek is. ez számomra a legmegfelelőbb sport. Az úszást nem sze­retem, mert mikor tanítot­tak mindig a víz alá nyom­tak. A birkózás a fülemet, a karate a kezemet tenné tönkre. Szeretnék bejutni a Képzőművészeti Főiskolára és festő lenni. Valószínűleg tanárképzőre is jelentkezem, földrajz—rajz szakra. Az el­múlt nyáron voltam és most is hívnak Zebegénybe, mű­vésztáborba. Ott nagyon so­kat tanultam, de a legtöb­bet mégis Kishonthy Jenő­nek köszönhetem, aki saját kiállításain is helyet ad a képeimnek. Így sikerült, hogy már sok helyen látták a műveimet Pestre az osz­tálytársaim is eljöttek meg­nézni a tárlatot. Szinte min­denki gratulált, és ez na­gyon jólesett. Megígértem Petinek, hogy ha Pesten járok megnézem a kiállítást. Azóta voltam ott, de Óbudára nem jutot­tam el. Bocs. A tárlat ugyan már bezárt, de én biztos va­gyok benne, hogy még ta­lálkozunk a képeivel. Kovács Attila f HEVES MEGYEI SZOLGÁLTATÓ IRODA | 3300 EGER DOBÓ TÉR 2 B36/KM44 ÁLLÁSAJÁNLATAI: Csőszerelőipari Vállalat 7/2. sz. Üzemegysége: Selyp, Vörösmajori u. 48. Felvesz felsőfokú végzettségű pályakezdő gépgyártás­technológus, fémszerkezetgyártó, épületgépész szak­embereket, műszaki ügyintézői; termelésirányítói; technoló­gust munkakörökbe, továbbá alkalmaz azonnali belépéssel központi fűtésszerelőt; csőhálózat-szerelő; vas- és fémszerkezeti lakatos szakmunkásokat. Jelentkezni lehet személyesen, önéletrajzzal az üzemegység személyzeti vezetőjénél. ^ Fővárosi Ásványvíz- és Jégipari Vállalat: Gyöngyös, Damjanich u. Felvételre keres tmk-lakatosokat vagy mechanikai műszerészeket. H.M.-i Gabonaforgalmi és Malomipari V.: Gyöngyös, Április 4. u. 4. Mérlegképes könyvelői vizsgával rendelkező utókalkulátort alkalmaz. Bérezés kollektív szerződés szerint. H.M.-i Állatforgalmi és Húsipari V.: Gyöngyös, Szurdokpart Felvételt hirdet gyakorlattal és szakirányú felsőfokú végzettséggel rendelkező könyvelési csoportvezető; vállalati jogász; közgazdász; üzemszervező munkakör betöltésére. Továbbá felvesz gyors- és gépírót. SZOT-üdülő: Galyatető Felvesz cukrász és szakács szakmunkást; kertészeti segédmunkást, szállodai takarítót; konyhai segédmunkást; vizsgázott uszodamestert. FIGYELEM! Űj szolgáltatás! Minden héten szerdán 16—18 óráig díjtalan munkajogi tanácsadást biztosítunk a lakosság és munkáltatók részére, a Munkaügyi Szolgáltató Iroda Gyöngyösi Kirendeltségén. Gyöngyös, Fő tér 13.

Next

/
Thumbnails
Contents