Népújság, 1987. április (38. évfolyam, 77-101. szám)

1987-04-16 / 90. szám

KULTÚRA KÖZMŰV E HUPl 3 NÉPÚJSÁG, 1987. április 16., csütörtök Balogh Péter Pál grafikusművész emlékkiállítása Egerben Rajzainak zömét éjjel — amíg a család aludt, a kony­haasztalon rajzolta, később pedig a téliesített verandán, egy gyermekiróasztalon. Min­dent „fejből” rajzolt párat­lan biztonsággal, embert, ál­latot, mozgást, karaktert, humort és bánatot. Talán egyetlen munkáját sem adta le határidőre, de az sem for­dult elő, hogy valamit újra kellett volna rajzolnia. 1982. február 17-én halt meg, tit­kát sírba vitte. Két szép gyermeket hagyott hátra.” Afrikából hazatérve csu­pán egy hatalmas teknős­páncélt hozott haza ma­gával, s azt a rengeteg vi­zuális élményt, amit Afrika jelentett számára. Űjra ké­szült Afrikába egy kiállítás­ra való képet megfesteni, de azon az őrült estén a jagu­ár legyőzte a teknőst. Nem védte meg a páncélja önma­gától. Most lenne 40 éves. Rövid volt az élete, de ke­vés művész mutathat fel ek­kora életművet, mint ő. Az emlékkiállítás április 16-án délután 16 órától tekinthető meg áprilisban és májusban a Megyei Könyvtárban. Már öt éve elment közülünk. Most lenne 40 éves. Szűkszavú életrajz: 1947. augusztus 23- án született Budapesten. Az általános iskolától kezd­ve felfigyeltek kivételes tehetségére. Képzőművészeti szakiskolába került, majd a főiskolára. Iskoláinak végzése nem problémamentes, de ez az öt körülvevő féltékenység terméke is. A mestere, Ék Sándor segíti önálló ^művésszé válni, hagyja kibontakozni. Tanári diplomát szerez, de illusztrátorként dolgozik haláláig a legkülönbözőbb kiadóknak, szerkesztőségeknek. Csaknem ötven könyvet illusztrált. Lehet, hogy elfogult va­gyok és a sok éve már fi­gyelemmel kísért alkotásai mondatják velem: páratlan művésszel állunk szemben. Rajztudása lenyűgöző. Szak­mabeli lévén, ki merem je­lenteni, hozzá felérő rajz­tudású művészt ma Magyar- országon — de megkockáz­tatom, nagyobb kört is húz­hatnánk — nem igen le­lünk. Nagyon jól jellemzi Muray Róbert (aki ugyan­csak kivételes tehetségű mű­vész), hogy Zichy Mihály óta nem találkozott ilyen rajz­készséggel. Nemcsak a mes­terségbeli tudás — ami ter­mészetesen döntő tényező —, de az az egyéni látásmód, amely művein átüt, párosul- va az abszolút fölényes, korrekt rajztudásával, emeli őt a legnagyobbak közé. Illusztrátor volt ízig-vérig, de lapjai mégis önálló mű­vekként is élnek. Rajzai olyanok, mintha egy állan­dóan pergő filmszalag egy- egy filmkockáját látnánk. Különleges perspektívákból, nem a megszokott szemma­gaságból tekint mondaniva­lójára, hanem leküzdve min­den földhözragadtságunkat repül szárny nélkül. Azono­sul feladatával. végtelen tiszteletben tartva az írót, mikor illusztrál, de nem „le- ráízolja” azt, amit olvas. Ő önmagát teszi hozzá, társszer­zővé válva. Afrikába vágyott, rajzai­ban már ott járt, de a való­ságban csak később nyílott erre lehetősége, mikor már meg is jelent a „Hogyan győzte le a jaguárt a tek­nős?” című műve, melyre ni- vódíjat kapott. Teljesült te­hát álma. amikor 1980-ban dr. Nagy Endre meghívta Tanzániába. Járta a dzsun­gelt, rajzolt és vadászott. Ro­mantikus volt? Mindnyájan azok vagyunk, csak elrejt­jük vágyainkat, ö őszintén „kirajzolta” magát. A ked­ves zalai táj szelíd lankái közül indult, az archaikus Göcsej, egy ősi parasztcsa­lád nagy tehetségű fiaként, a testvéreivel a Kerka-forrás vidékét bebarangolva, a cik- lámenes bükkösök, a sze­lídgesztenyés, gyümölcsfás szőlődombokon, a löszmély utak fölött összekapaszkodó kivadult novaindák lugasait cserkészve. Nem szerette, ha csak ál­latrajzolóként emlegették. Beskatulyázottnak érezte magát akkor. Minden mű­fajban otthon volt, de hiá­ba küzdött ez ellen, a Bú­vár zsebkönyvek, a Lassie, Lassie kölyke. Vük, Kele, öregapó madarai, az Állat­óvoda, Csupa macska, Nem egy kutya című sok-sok ezer gyermek és felnőtt élményei közé fog tartozni az ő révén is. Kiállításunk ízelítő csu­pán abból a 800 lapból, amit hátrahagyott, s melyet a szü­lők, az édesapa rendszerező szorgalmával mindnyájunk javára egybegyüjtött. Sok lapja kallódik nyomdák, ki­adók. szerkesztőségek berkei­ben is. Az édesapja írja ró­la: „önálló kiállítása soha nem volt, pályázaton nem vett részt, közgyűjtemények­ben egyetlen rajza sincs, nem volt műfaja, témája, lakása, műterme, csak saját stílusa. Egy gyermekkori könyvél­mény, benne a szép rajzok, sokszor egy életre nyomot hagynak olvasójukban. Ba­logh Péter rajzai az ő halá­lában nem haltak meg, nem­zedékek fognak még felnőni az ö színes világán, nagy­mamák és nagyapák fognak mesélni kisunokáknak a raj­zok keltette érzelmekkel át­itatva. Így válik a művész teremtővé, halhatatlanná, őrizzük meg műveit, párat­lan kincsek azok egy lassan természeti környezetét elvesz­tő világ emlékeként, őriz­zük, hogy legyen mit majd fellapozni, mikor elénk áll egy csillogó szemű ötéves és kérlel: mesélj! Csont István — Igazgató elvtárs, a gép­kocsivezető Hans újra ce­mentet lopott az építkezés­ről — jelentette a revizorok vezetője. — Micsoda? Ismét Hans? — az igazgató izgatottan ugrott fel. — Meg kell |bun­tatni! Nagyon keményen, hogy tanuljon belőle. A re­vizorok főnöke csak hallga­tott. Sötét pillantásokat ve­tett az igazgatójára, aki megkérdezte: — Mi a probléma? — Tudja, igazgató elvtárs — válaszolta a másik za­vartan, ez nem olyan egy­szerű. Hans közölte ugyanis, ha megbüntetjük, haladék­talanul feljelenti az építés­vezetőt és a többi felelős személyt a különböző mani­pulációkért. — Micsoda disznóság ez — s az igazgató tajtékzott a dühtől. — Miért, tud vala­Hans Seifert: A tolvaj mi komoly dolgot ez a Hans? — tette hozzá. — Sajnos igen — mormog­ta a revizor. Az igazgató újból felug­rott, és szigorúan mondta: — Ebben az esetben min­denkit meg kell büntetni, beosztásától függetlenül. Ké­szítsen kérem egy megfele­lő jelentést. Mindenkinek felelnie kell ia piszkos dol­gaiért. Az igazgató úgy érezte, hogy ezzel az ügyet elintéz­te, de nem így a revizor, ö állva maradt, s tovább folytatta félénken: — Az a helyzet igazgató elvtárs, hogy Hans még azt is hozzátette, ha így men­nek itt tovább a dolgok, s neki nem hagynak békén, akkor egy s mást elmesélhet az igazgató elvtárs szolgá­lati útjairól, illetve szolgála­ti gépkocsijáról. Az igazgató közbe akart vetni valamit, de láthatóan a torkára akadtak a szavak. Jó ideig hallgatott, majd megkérdezte: — Tulajdonképpen, mennyi cementet vitt el az a Hans? — Ó, csak két zsákot — válaszolta buzgón a revizor. — S ezzel |a bagatell do­loggal fáraszt itt engem? — kiáltotta újra az igazgató, s újra formában érezte magát. — Tudja mit? Könyveljék el a veszteségek között, nem érdemes több szót veszte­getni rá. (Fordította: Szabó Béla) Az anyanyelv műveléséért Rendezvények a főiskolán és a népfrontnál A Hazafias Népfront be­széd- és magatartáskultúra albizottságának, a TIT He­ves Megyei Szervezete anya­nyelvi szakosztályának és a Megyei Művelődési Központ­nak meghívására az elmúlt hónapban több neves nyel­vésztudós látogatott Egerbe. A debreceni KLTE-ről dr. Sebestyén Árpád professzor és Nyirkos István docens, a budapesti ELTE-ről dr. Rácz Endre professzor és Hajdú Mihály docens több előadást tartott a tanárképző főisko­lán és a Megyei Művelődési Központban. A közelmúltban dr. Grétsy László, az MTA Nyelvtudo­mányi Intézetének osztály- vezetője is találkozott a fő­iskola magyár szakosaival, s az érdeklődőkkel. Az ország valamennyi pe­dagógusképző intézményéből érkeztek a főiskola nyelvé­szeti tanszéke, és a KISZ- bizottság által szervezett el­ső országos helyesíró ver­senyre. A rendezvény, ame­lyet a Művelődési Miniszté­rium is felkarolt, a maga ne­mében úttörő kezdeménye­zésnek számít. A zsűrielnök tisztét dr. Benczédi József, az ELTE Tanárképző Főis­kolai Karának igazgatója látta el. Mint értékelésében kiemelte, a leendő magyar­tanárok számára különösen fontos, hogy ismerjék az új helyesírási szabályzat vala­mennyi változtatását, s a leg­fontosabb alapelveket. A szo­ros küzdelemben végül is egri győzelem született: Sar­lós Valéria IV. éves magyar —angol szakos hallgató első helyezésében szerepet ját­szott az is, hogy hagyomá­nyosan, évenként rendeznek helyi versenyeket a Ho Si Minh Tanárképző Főiskolán. Második lett Sághyné Nagy Éva, az ELTE Tanárképző Főiskolának harmadévese, Csetkovics Csilla pedig a szegedi JATE képviseletében a harmadik helyen végzett. Tegnap az anyanyelvi hó­nap keretében dr. Bene Lász­ló professzor tartott előadá­sokat kommunikációs kultú­ránk kérdéseiről. Atlantisz halála és újjászületése Az emberiség történetének egyik legnagyobb rejtélye Atlantisz. Platon, a görög bölcselő ír részletesen az eszményi államról, amely egy szörnyű természeti kataszt­rófa következtében elpusz­tult. A régészeti, történeti és geológiai kutatások követ­keztében a gyanú egyre in­kább Krétára terelődött. Az időszámításunk előtti III. évezredben egy nép vetette meg itt a lábát, magas szin­tű kultúrát teremtve. A szá­zadfordulón Sir Arthur Evans tárta föl az emlékeit, a le­gendás királyról „minoszi- nak” nevezte el ezt a kort. A virágzó birodalom idő­számításunk előtt 1500 kö­rül hatalmas vulkánkitörés és szökőár áldozata lett. A magyar és a görög te­levízió az eddigi tényeket és ismereteket gyűjtötte egy­be Atlantisz halála és újjá­születése című filmjében. Könyvtárnyi tanulmány után a mozgókép segítségével igye­keznek igazolni az elméle­tet, mely szerint a minoszi volt Atlantisz népe. A vállalkozás sikerét mi' sem bizonyítja jobban, mint az az érzés, amivel a néző feláll készüléke elől. A lát­vány varázsa minden elmé­leti okoskodásnál többet ér: saját szemünkkel győződhe­tünk meg a krétai civilizáció békés jellegéről és csodála­tos teljesítményéről, a Szan- torin-vulkán felrobbanásá­nak apokaliptikus hatásáról. Talán még a hipotézisnél erőteljesebben is fogalmaz ez az alkotás, s ez nem az író. Lázár István „hibája”. Sokkal inkább a görög táj. a leírhatatlan kékségű ten­ger, s a vakító fehér szik­lák érvelnek elemi erővel: csak itt születhetett meg az eszményi állam, amely az em­beriség „aranykorát” jelen­tette, szépségével, harmóniá­jával és szelídségével. A film ritmusa e hangu­lathoz illő: a kamera gyak­ran elidőz a gyönyörű tá­jon. Ha valamilyen hibát ró­hatnánk föl a rendezőnek. Pásztor Ferencnek, az csu­pán annyi: színes televízi­ón érdemes igazából élvez­ni ezt a művet. Pergőbb kép­sorokkal fekete-fehérben is izgalmasabb volna mindez Mégis, szinte minden kor­osztálynak ajánlható az áp. rilis 20-án, 16 óra 15 perc­kor műsorra tűzött film. amely lenyűgöző természeti környezetben igyekszik fel. tárni múltunk egyik legna­gyobb talányát. Gábor László AZ EGRI MAGYAR-FINN BARÁTI TÁRSASÁG TERVEI Egy népet a kultúráján keresztül lehet megismerni Néhány hónappal ezelőtt a Népújság és a Poriban meg­jelenő Satakunnan Työ cí­mű lap közötti testvérkap­csolat jóvoltából többek kö­zött jómagam is eljutottam Finnországba. Ritkán tapasz, falható, meleg szeretettel vettek körül vendéglátóink. Nem egy alkalommal szer­veztek nekünk programot a Finn—Magyar Társaság Sa- takunta területi szervezeté­nek tagjai is. Ezeken a ba­ráti beszélgetéseken, család- látogatásokon kiderült, hogy ez a több, mint 400 főt szám­láló társaság nagy érdeklő­dést mutat hazánk iránt. Sűrűn tartanak olyan prog­ramokat, amelyek ízelítőt nyújtanak a magyar kultú­rából, felkeltve iránta az ér­deklődést. Persze nemcsak nyelvrokonaink keresik a két népet összekötő szálakat, hanem mi is.. Ezt igazolja, hogy Magyarországon 24 Magyar—Finn Baráti Társa­ság tevékenykedik, s a 25. január végén alakult meg Egerben, Topelius Magyar— Finn Baráti Társaság né­ven. Annak idején már beszá­moltunk az eseményről, mely­nek a Hazafias Népfront vá­rosi Bizottsága adott ott­hont. Milyen célokat tűz maga elé ez a mintegy 40 tagot számláló csoport, amely a finn irodalmár ne­vét viseli. Egyebek mellett erről a kérdésről faggattuk Jónás Zoltánt, a társaság el­nökét. — A finn és a magyar te­lepülések között talán első­ként jött létre a Pori és az Eger közötti testvérvárosi kapcsolat. Ennek is köszön­hetően jó néhány kulturális és sportdelegáció, valamint politikai küldöttség is járt odakint. Közülük nagyon so­kan barátokat is szereztek. A társaság alapállása: egy népet kultúráján keresztül ismerhetünk meg. Ezért évente egy-egy alkalommal zenei estet, filmestet, képző- művészeti tárlatot szerve­zünk. Legelőször egy nép- művészeti kiállítást nyi­tunk. Szeretnénk az irodal­mi kapcsolatokat is bővíte­ni. sőt más területeken is várható előrelépés. — Addig is voltak hason­ló programok, amíg nem jött létre ez a társaság. Milyen többletet képesek önök bizr _ tosítani? — Mi, akik a baráti kör vezetését vállaltuk, afféle animátorok kívánunk lenni. Segédkezni kívánunk abban hogy a két város intézmé­nyei még inkább megtalálják egymással a kontaktust.^ Szorgalmazzuk, hogy példá­ul a színház a színházzal, a könyvtár a könyvtárral mű­ködjön együtt. Törekvésün­ket támogatja a Megyei Könyvtár úgy is, hogy szak­emberei elkezdték készíteni a magyar nyelven megjelent finn kiadványok, bibliográ. fiáját. A Tudományos Isme­retterjesztő Társulat helyi szervezete is jó partnernek ígérkezik, finn nyelvtanfo­lyam indítását tervezik Eger­ben. Azt is szorgalmazzuk, hogy az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda olcsó uta­kat ajánljon a fiataloknak e skandináv országba. Az otta­ni utazási szervezet ebben partner. Szeretnénk azt is, ha a lakosság körében is még szélesebben bontakozna ki levelezés. Egyébként megala­kulásunkkor mintegy negy­venen vettek részt az össze­jövetelen. Azóta már töb­ben is felhívtak telefonon, hogy szeretnének belépni. Ennek semmi akadálya. Bár­ki tag lehet, aki magáévá te- szíi célkitűzéseinket, és fize­ti a tagdíjat. Terveink között szerepel az is, hogy felvesszük a kap­csolatot a Magyar—Finn Ba­ráti Társaságokkal, termé­szetesen igyekszünk megke­resni a Poriban tevékeny­kedő Finn—Magyar Társasá­got is, hogy velük is egyez­tessük: miben tudunk együtt lépni a két nép közötti ba­rátság érdekében. H J.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents