Népújság, 1987. március (38. évfolyam, 51-76. szám)
1987-03-09 / 57. szám
NÉPÚJSÁG, 1987. március 9., hétfő Pillantás a hétre A fagyos európai március nem vette el a diplomaták kedvét a világ- politikai jelentőségű utazásoktól, a nemzetközi tanácskozásoktól. A hírügynökségek kínálatában minden napra szerepel jelentős esemény. Miközben Európában a tavasz beköszöntését is igencsak várja a közvélemény, nem feledhetjük, hogy a meteorológiai tavaszon kívül persze a politikai sem ártana. HÉTFŐ: Európai körúton van Vu Hszüe-csien kínai külügyminiszter. A politikus útT- programjában Csehszlovákia, Lengyelország, Bulgária, Olaszország, San Marino, Svájc és az NSZK szerepel. Néhány évvel ezelőtt egy ilyen út még szenzáció- számba ment volna. Ma már — komoly haladás — korántsem meglepő. KEDD: Első ülését tartja a közelmúltban megválasztott ír parlament. Garret Fitzgerald miniszterelnök kormányának bukásával egy London számára „kényelmetlenebb" ír kabinetre és így az észak-ír probléma kiéleződésére lehet számítani. SZERDA: Ismét sor kerül Mitterrand francia elnök és Felipe Gonzalez spanyol kormányfő szokásos évi találkozójára. Az utóbbi időben sokat fejlődött a két ország kapcsolata, annak is köszönhetően, hogy Párizs több feltételezett baszk terroristát kitoloncolt az országból, illetve átadta őket a spanyol hatóságoknak. CSÜTÖRTÖK: Az olaszországi Veronában tanácskozik az ENSZ Mezőgazdasági és Élelmezés- ügyi Szervezete, a FAO és huszonhárom afrikai ország képviselői. Afrika a legrosz- szabb élelmezési helyzetben lévő kontinens. A külső segítség dacára évente tízmilliók halnak éhen, s nemigen látszik egy esetleges kibontakozás közeli lehetősége. PÉNTEK: Nem babonás Museveni ugandai elnök. A tizenharmadikára eső péntek dacára Egyiptomba indul tárgyalni. A hosszú évek óta polgár- háborús viszonyok között élő Ugandának nagy szüksége volna arra a segítségre, amit Mubarak egyiptomi elnöktől kér kollégája. SZOMBAT: Moszkvában óriási várakozás előzi meg a szovjet újságírószövetség kongresz- szusát. A tanácskozás előtt több fórumon hangsúlyozták a sajtó dolgozóinak szerepét és felelősségét az új szovjet politika elfogadtatásában és terjesztésében. VASÁRNAP: Ugyancsak a szovjet fővárosban lesz Michael Arma- cost amerikai külügyi államtitkár és Julij Voroncov szovjet külügyminiszterhelyettes találkozója. A kétnaposra tervezett eszmecserén elsősorban a regionális problémákról, a válságövezetekről lesz szó, de feltehetően leszerelési kérdéseket is érintenek. ESEMÉNYEK, KÉPEKBEN Ázsiai körúton tartózko dott Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter, aki közben ellátogatott Ausztráliába is. A képen: a szovjet diplomácia irányítója Bangkokban Prem Tinszulanond thaiföldi kormányfővel (Fotó: KPA —. MTI —' KS) Lemondott a Bettino Craxi vezette olasz kor mány. A kepén: Craxi a parlamentben bejelenti a- döntést — mellette And reotti jelenlegi külügyminiszter (Fotó: AP — MTI — KS) LENGYEL BÁNYASZERENCSÉTLENSÉG Az ok: emberi mulasztás Sorozatos emberi mulasztások, az alapvető biztonsági előírások megszegése okozta azt a február 4-i szerencsétlenséget, amelynek következtében IS bányász életét veszítette, 13-an súlyosan, 14-en pedig könnyebben megsérültek a sziléziai myslowicei bányában. Ezt állapította meg a közel egy hónapig tartó alapos vizsgálat, amelynek eredményeit szombaton tette közzé a lengyel bányászati minisztérium. A dokumentum szerint a kötelező biztonsági előírások megszegésével végzett hegesztés okozta a .metánrobbanást, amit szénporrobbanás követett, és ez vezetett a tragédiához. A veszélyes metánkoncentráció Több mint négyezer elítéltet bocsátottak szabadon az amnesztiarendelet alapján, és száz fegyveres csoport vezetőjével írtak alá megállapodást arról, hogy ezek a csoportok a7 afgán fegyveres erők soraiban fognak szolgálni — jelentették be Kabulban a nemzeti megbékélés rendkívüli bizottságának ülésén. A rendezési folyamat eseményeit értékelve utaltak arra is. hogy több fegyveres csoport egyszerűen beszüntette kormányellenes tevékenységét. A hazatérő afgán családok jelentős állami segélyt kapnak, s a azért jöhetett létre, mert a szellőzés rosszul működött, sőt, egy időre ki is kapcsolták, a metánt érzékelő és az elektromos berendezéseket önműködően kikapcsoló érzékelők pedig szakszerűtlenül, rossz helyre voltak felszerelve. A vizsgálat nyomán a bányászati miniszter leváltotta a bánya igazgatóját, a bányászati munkákért, a szellőzésért, az energiaellátásért és a munkavédelemért felelős főmérnököket. Másik nyolc vezetőt felfüggesztettek állásából és fegyelmi vizsgálat indul ellenük, 9 személy — köztük 3 fizikai dolgozó — ellen pedig együttes fegyelmi és büntetőeljárást indítottak. vállalati kollektívák, társadalmi szervezetek is további pénzösszegeket utalnak át a visszatérő menekültek megsegítésére nyi* tott külön bankszámlára. A Bahtar hírügynökség konkrét példákat idézve megállapítja. hogy mind többen térnek vissza hazájukba, egyebek között Iránból is, és a lakosság egyre növekvő mértékben támogatja a nemzeti megbékélés folyamatát. Kandahár tar- tományban például az egyik településen a helyi lakosok segítségével felszámoltak egy nagyobb fegyver- és hadianyagraktárt. Sevardnadze Laoszban Hivatalos baráti látogatásra vasárnap a laoszi fővárosba érkezett Eduard Sevardnadze. A szovjet külügyminisztert, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagját a repülőtéren Phoune Siprasueth laoszi külügyminiszter fogadta. Sevardnadze előzőleg In- donéziábarl folytatott megbeszéléseket. A tárgyalásairól kiadott szovjet—indonéziai közleményben hangsúlyozzák, hogy a két ország síkraszáll minden nukleáris fegyverkísérlet azonnali beszüntetéséért és egy olyan többoldalú egyezmény aláírásáért, amely betiltaná ezeket a fegyver- fajtákat. Eduard Sevardnadze hivatalos szovjetunióbeli látogatásra hívta meg Mothtar Kusumaat- madját. Az indonéz külügyminiszter a meghívást köszönettel elfogadta. Reagan rádióbeszéde Az egész világ szempontjából nagy jelentőségűnek minősítette a szovjet—amerikai kapcsolatok helyzetét Ronald Reagan. Szombat esti rádióbeszédében az amerikai elnök azt mondta, hogy az utóbbi időben sikerült előrelépni a két nagyhatalom kapcsolatának „egyes területein". MIND TÖBBEN TÉRNEK VISSZA HAZÁJUKBA Afgán megbékélés rC Külpolitikai kommentárunk Jr~\ Kölcsönös érdekeltség AZ IDÉN ELSŐ ÍZBEN lesz külön hivatalos pavilonja Nagy-Britanniának a Budapesti Nemzetközi Vásáron. Ez az esemény egyben jelképesnek is felfogható: az utóbbi Öt-hat év felgyorsuló diplomáciai és politikai munkája nyomán új szintre emelkedtek a magyar—brit kapcsolatok. Ennek bizonyítását várhatjuk Sir Geoffrey Howe brit külügyminiszter most kezdődött magyarországi látogatásától is. A közelmúltban a brit parlament felsőházának elnöke járt hazánkban, így nem túlzás élénknek nevezni a két ország kapcsolatait. Várkonyi Péter magyar külügyminiszter évente többször is találkozik brit kollégájával — akinek első fontos külföldi útja 1983-ban éppen Magyarországra vezetett. Margaret Thatcher emlékezetes budapesti és Kádár János hasonlóan sikeres londoni útja azt a nézetet támasztja alá, miszerint kölcsönös érdekeltség tapasztalható a felek közötti kapcsolat- rendszer fejlesztésére. Nem titok, hogy hazánk fontos gazdasági partnernek tekinti Nagy-Britanniát, amely a tőkés országok között az 5—6. helyen áll a kereskedelmi kapcsolataink terén. Az utóbbi négy évben ugyanakkor megduplázódott a két ország közti forgalom, ami egyrészt a brit vállalatok fokozott érdeklődésének, másrészt a korábban kihasználatlanul hagyott lehetőségeknek a jele. A MOSTANI LÁTOGATÁS alkalmával aláírásra kerülő beruházásvédelmi megállapodás éppen ezt a tendenciát szándékozik erősíteni, s így a további gazdasági 'kapcsolatok erősítését szolgálja majd. Ugyancsak fontosnak tartjuk azt a kulturális megállapodást, amelynek értelmében az eddiginél remélhetőleg több magyar kulturális értéket ismerhetnek meg a kulturális nagyhatalomnak is számító szigetországban. A KÉTOLDALÚ KAPCSOLATOKON kívül azonban nemzetközi jelentősége is van Sir Geoffrey Howe látogatásának. Éppen a brit külügyminiszter utalt erre az elindulása előtt az MTI-nek adott nyilatkozatában. A NATO-n és a Varsói Szerződésen belül mindkét országnak van tekintélye, s így nem mindegy, hogyan viszonyulnak korunk legfontosabb globális kérdéseihez. Ezek közül is első helyen áll a leszerelés ügye. Az erről várható véleménycserének különleges jelentőséget ad Mihail Gorbacsov legújabb javaslata az európai közepes hatótávolságú nukleáris fegyverek felszámolásáról, s az ennek nyomán kibontakozó alkotó vita. Horváth Gábor A vágósertések minőségének javulása = több jövedelem a termelőknek! Ez elérhető a kiváló teljesítményű apaállatokkal. Már megrendelhetők Duroc, Nagy fehér, Holland lapály tenyész kansüldők a Bábolnai Mezőgazdasági Kombinátnál. Levélcím: Sertéskereskedelem és Szaktanácsadás 2943 BÁBOLNA Telex: 27-211, Telefon: (34) 69-111, 69-333. Az elmúlt hét legkiemelkedőbb eseménye kétségtelenül a közép-hatótávolságú atomfegyverekről szóló új szovjet indítvány bejelentése volt. A képen: Moszkvában nemzetközi sajtóértekezleten ismertették a javaslat részleteit