Népújság, 1987. március (38. évfolyam, 51-76. szám)

1987-03-04 / 53. szám

TEC NAPRÓL - MÁRA 1987. március 4., szerda Százharmincöt éve halt meg Nyi- kolaj Gogol (1809—1852) orosz próza- és drámaíró, a kritikai realizmus kiemelkedő képviselő­je. Kozák kisnemesi családból származott, gyermekkorát Va- sziljevkában, szülei birtokán töl­tötte. Édesapja maga is íroga­tott (ukrán nyelven), vígjátéko­kat. verseket, s nagyapjától is sok kozák történetet és népme­sét hallott a fogékony ifjú gim­nazista, aki már akkor vonzó­dott a művészetekhez. Fiatalon megismerkedett több neves író­val, köztük Puskinnal, s 1835-től már teljesen az irodalomnak élt. Sokat tartózkodott külföldön, fő­ként Párizsban és Rómában. Élete utolsó éveiben elszakadt az orosz társadalom demokra­tikus mozgalmaitól. visszaret­tent szatirikus-leleplező írá­sainak hatásától, s a felfokozott bűntudat, ideggyengesége misz­ticizmusba sodorta. Fiatalon, el­boruló elmével halt meg. Első műveit a népi hang, nagyszerű megfigyelőkészség és sajátos hu­mor jellemzi. Későbbi írásaiban érdeklődése egyre inkább az egész ország élete, s ezen belül is elsősorban a kisemberek sor­sa felé fordul. Világhírű fő mű­vében, a Holt lelkekben átfogó képet, s mindmáig hiteles kri­tikai jellemzést adott a nemesi Oroszországról. Műveit már éle­tében megismerte a világ. A Nap kél: 6.21 órakor, nyugszik: 11.32 órakor. A Hold kél: 8.02 órakor, nyugszik: 23.09 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon KÁZMÉR nevű kedves olvasóinkat! A név a lengyel Kazimierz név­ből származik. A szó első fele, a ,,kaza” „szerezni”, a második felének a mai orosz .,mir”, azaz „béke” a jelentése, így „békét hozó” a név értelme. Várható időjárás ma estig: or­szágszerte tovább csökken a felhőzet, csapadék már nem vár­ható. A gyakorta erős, néhol viharos lökésekkel kísért északi szél csak éjszakára mérséklődik, ezért eleinte számítani kell hó­fúvásokra. Ma többórás napsü­tés várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet —2 és —7 fok között alakul. Igyam vagy írjam... Olvasom valahol, hogy az alkohol az emberiség el­lensége. Igen, igen, tudom, 'de az is írva vagyon, hogy aki az ellenség elől megfutamodik, az gyáva. Most mitévő legyek? Inkább írom . . . (simon) — ÚJJÁALAKULT az eg­ri TIT. Megalakult a Tudo­mányos Ismeretterjesztő Tár­sulat Eger Városi Szerveze­tének új elnöksége. A testü­let vezetője dr. Sípos Jenő lett, a titkári tisztséget pe­dig ezentúl Csákvári Antal tölti be. — UITZ-FESTMÉNY — BÉ­LYEGEN. A posta Uitz Bé­la születésének 100. évfor­dulója alkalmából március 6-án négyforintos bélyeget hoz forgalomba. Ez Kass János grafikusművész ter­ve alapján 1 millió 102 ezer 300 fogazott és 4700 foga- zatlan példányban, többszí­nű ofszetnyomással, az Ál­lami Nyomdában készült. A' bélyegképen Uitz Béla 1918- ban készült Ülő nő című festménye látható. — AMATŐR SZÍNJÁT­SZÓK. Az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola VA— 34 színjátszó csoportja je­lentkezőkre vár. Az érdek­lődő fiatalok ma, szerdán délután 3 órától a főiskola dísztermében kaphatnak tá­jékoztatást a továbbiakról: megismerkedhetnek a stú­diómunka kereteiben a mű­vészeti ág alapjaival. — VETÖMAGADATLAP. Tulajdonságokat, vetéshez szükséges adatokat tartal­mazó szállítási értesítőt mel­lékel a hibridkukoricához az MTA Martonvásári Me­zőgazdasági Kutatóintézeté­nek erdőháti üzeme. Ebben megtalálható a mag csíra­száma és a minősítés is. Is­meretében a legalkalmasabb vetési és termesztési tech­nológia dolgozható ki. — HYCOMAT-AKCIÖ. A Heves Megyei Autójavító Vállalat akciónapot hirdet március 26-án délután 2 és este 7 óra között. Ez alatt az idő alatt ingyenesen ja­vítják a mozgássérültek sze­mélygépkocsijait. kivéve az anyagköltséget. Mindennek kezdeményezője a cég KISZ- szervezete. — ÜZLETKORSZERÜSlTÉS, KÖLTÖZÉSSEL. A Heves Megyei Iparcikk Kiskereske­delmi Vállalat egri, a Szé­chenyi és a Marx Károly ut­ca sarkán lévő méteráru- boltját korszerűsítik. Ennek időtartama előreláthatólag két hónap, s erre két-két és fél millió forintot fordíta­nak. A felújított árusító­hely neve Kelme lesz. Mind­addig a bolt ideiglenesen a Széchenyi-udvarban várja a vásárlókat. — A BIBLIA VILÁGA. Az egri tanárképző főiskola közművelődési bizottsága folytatja művelődéstörténe­ti előadássorozatát. Ezúttal dr. Gecse Gusztáv, az MTA Filozófiai Intézetének osz­tályvezetője tart előadáso­kat. Első alkalommal, már­cius 5-én, 17.30-kor a Te­remtéselképzelések a bibliá­ban, majd március 12-én a Biblia történelemszemlélete lesz a téma. EGERBEN: felnőtt betegek ré­szére 18 órától holnap reggel 8 óráig. Napközi rendelés hétfőtől péntekig 11-tói 16.30 óráig. HE­LYE: az 1-es kórház területén, a felvételes belosztály mellett. Bejárat a patakparti portán. Te­lefon: 11-000. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: este 19 órától holnap reggel 7.4b óráig. Nappali ügyelet hétfőtől péntekig 13.30 órától 15.30 óráig. HELYE: a kórház gyermekosz­tályának földszintjén. Telefon: 10-841. GYÖNGYÖSÖN: 19 órától hol­nap reggel 7 óráig, a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rendelések között napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. HATVANBAN: a város lakos­sága részére sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügye­let Hatvan város és az ellátási területhez tartozó községek la­kossága részére 17 órától holnap reggel 8 óráig. HELYE: kórház „faház”, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. HEVESEN: éjszakai sürgősségi ügyelet 19 órától holnap reggel 7 óráig az egészségházban. He­ves, Vörös Hadsereg u. 32. Te­lefon: 11-831. KÖJÁL-KÉSZENLÉT EGER­BEN : délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-133. NÖVÉNYVÉDELEMRŐL EGERBEN A nyugat-berlini Schering-cég bemutatója Közeledik a tavasz, s eb­ben az évszakban nagy len­dületet vesznek a mezőgaz­dasági munkák is. A hagyo­mányos tevékenységek mel­lett egyre inkább előtérbe kerül a növények hatékony védelme. Ez volt a központi témája annak a tanácsko­zásnak is, amelyet kedden délelőtt rendeztek a megye- székhelyen, a Várkapu ét­teremben. A résztvevőket Somodi Lajos, az Egri Ag- roker Vállalat igazgatója kö­szöntötte. Ezután Diether Törner, a nyugat-berlini Schering AG kelet-európai igazgatója tá­jékoztatójában elmondotta, hogy cégük 1871-ben alakult, s más tevékenységeik mel­lett 1920-tól foglalkoznak nö­vényvédelemmel. Két kuta­tóközpont mellett tizenegy állomásuk működik, amelyek a világ valamennyi éghajla­ti zónájában tenyésző növé­nyeket vizsgálják. A Scheringnek 1985 óta van Magyarországon is kép­viselete. Az elmúlt időszak­ról és a közeljövő terveiről Czirbesz József, a cég ma­gyarországi üzletkötője be­szélt. Elmondta, hogy a ter­mésnövelés egyik legfonto­sabb feladata napjainkban a mezőgazdaságban a gomba­betegségek elleni védekezés. Ezt követően az általuk gyártott szerekből mutatott be néhányat a cukorrépa­termeléshez, valmint a gyü­mölcsfaápoláshoz. * Végül a műtrágya- és nö­vényvédőszer-ellátás aktuá­lis kérdéseiről tartottak be­számolót az Agroker szak­emberei. A tanácskozás az elhangzottak feletti vitával ért véget. A MerkurtóP . jelentjük . Pártvezetőség alakult Ostoroson Trabant Lim. Hyc. Bp. 1 227 Trabant Lim. Combi Bp. 389 Trabant Limousin Bp. 6 797 Trabant Limousin Db. 6 235 Trabant Combi Bp. 1 558 Trabant Combi Db. 1 297 Wartburg Standard Bp. 1 322 Wartburg Standard Db. 610 Wartburg Special Bp. 1 651 Wartburg Special Db. 1 937 Wartb. Spec, tolót. Bp. 9 981 Wartburg Tourist Bp. 1 489 Wartburg Tourist Db. 975 Skoda 105 S Bp. 10 708 Skoda 105 S Db. 8 563 Skoda 120 L Bp. 23 938 Skoda 120 L Db. 12 973 Skoda 120 GLS Bp. 2 029 Lada 1200 Bp. 45 452 Lada 1200 Db. 31 340 Lada 1300 S Bp. 18 909 Lada 1300 S Db. 14 725 Lada 1500 Bp. 15 247 Lada 1500 Db. 11 647 Lada Combi Bp. 9 011 Lada Combi Db. 4 889 Moszkvics Bp. 14 363 Polski Fiat 126 P Bp. 571 Polski Fiat 126 P Db. 669 FSO (P. F.) 1500 Bp. 6 261 Dacia Limousin Bp. 44 153 Dacia Limousin Db. 1 532 Dacia Combi Bp. 1 640 Dacia Combi Db. 1 523 Dacia TLX Bp. 698 Dacia TLX Db. 653 Zastava Bp. 15 419 — KÖSZÖNTSÜK A NŐ­KET. E címmel rendeznek ünnepi műsort március 6-án, pénteken délután 5 órától a Hevesi Állami Gazdaság művelődési házában, 7 órá­tól pedig az Akác étterem­ben. Egy nappal később, dél­után 2 órától a helyi Rákó­czi Termelőszövetkezet ét­termében emlékeznek meg a nők márciusi ünnepéről. Hétfőn este 9 fős pártve­zetőséget alakítottak Ostoro­son, a helybeli, továbbá az Egyetértés Termelőszövet­kezet és a Novaj községi alapszervezetek összevont taggyűlésén. Az eseményen részt vett Németh László, az MSZMP Eger Városi Bizottságának első titkára és Vass József, a megyei pártbizottság po­litikai munkatársa. A párt­vezetőség titkárává Berecz Jánost, a novaj i községi (Tudósítónktól): Ezen a héten csütörtöktől szombatig humor, vidámság, nonstop szórakozás veszi kezdetét Gyöngyösön, a he­lyi főiskolán, ahol diákna­pokat rendeznek. Évfolyamonként legalább három fiatalt jelöltek, s már folyik az a nagyszabású kor­teshadjárat, amelynek ered­ményeként a csütörtök dél­után 3 órakor kezdődő ese­ménysorozaton megválaszt­ják a diákigazgatót. Majd a hallgatók szerint legnépsze­rűbb tanárt. Még aznap 19 órától dr. Nógrádi György tart külpolitikai előadást. Pénteken délelőtt fordított napot tartanak. Ezen az év­alapszervezet tagját válasz­tották meg, aki a Finom- szerelvénygyár dolgozója, s eddig munkahelyén végzett pártmunkát, A pártvezetőség megala­kítását a községpolitikai munkában korábban tapasz­talható feszültségek tették szükségessé. A megválasz­tott vezetőség szervezeti és személyi megújulás révén biztosítja a területi párt- munka koordinál tabb. szín­vonalasabb végzését. folyamok mutatják be tré­fás óráikat. Természetesen az előadók maguk a diákok lesznek. Délután játékos ve­télkedőkre, este a Dvorák- pantomim műsorára, s vi- deofim-vetítésre kerül sor. Szombat délelőttjén az in­tézmény tornatermében Fo­cifarsang elnevezéssel lab- darúgó-villámtornát is ren­deznek. A lazító sportprog­ramon többek között tanár— diák, végzett és jelenlegi hallgatók közötti focimecs- cseket rendeznek. A gyöngyösi főiskolások bizonyára jó hangulatú, há­romnapos rendezvénysoro­zatát szombaton este 7 órá­tól farsangi bál zárja. Korcsog Béla Hatalomátvétel — Fordított nap — Farsangi bál Diáknapok a gyöngyösi főiskolán Ötmillió tonna Yisontáról Fontos feladat hárul az idén is arra a kétezer-öt­száz bányászt tömörítő 141 szocialista brigádra, amely az 1987-es szénki­termelési terv teljesítésé­ért felelős Visontán. a Thor ez KUlfejtéses Bá­nyaüzemben. A bányá­szoknak ötmillió 100 ezer tonna lignitet kell kiter­melniük az idén. (MTI-fotó Szabó Sándor — KS) Kracker János Lukácsra emlékeztek Az Egri Városszépítő Egye­sület tegnap megkoszorúzta Kracker János Lukács fes­tőművész síremlékét, az eg­ri Hatvani temetőben, halá­lának 270. évfordulója al­kalmából. Az osztrák származású al­kotó 1768-tól dolgozott Eger­ben. Legismertebb műve az Egri Főegyházmegyei Könyv­tár mennyezetfreskója, mely a Tridenti zsinatot ábrázol­ja. Festményei találhatók még többek között a Kispré- posti Palotában, a volt fe­rences rendház ebédlőjében, valamint a cisztercita temp­lom mellékoltárában is. Kracker emlékét a megye számos temploma őrzi még. Irány: Olaszország, Belgium, NSZK Nyúlhús — exportra Heves és a szomszédos Borsod-Abaúj-Zemplén me­gyében 38 községben, több mint ezer szerződött terme­lő foglalkozik nyúltenyész- téssel. A munkát az Egri Áfész irányítja, szervezi és az állatokat a Környei Me­zőgazdasági Kombinát vá­sárolja fel. 1986-ban jelentős eredmé­nyeket értek el a tenyész­tők, miután 554 ezer forint nyereséggel zárták az esz­tendőt. összesen negyvenkét és fél vagon tapsifülest ex­portáltak feldolgozva Olasz­országba, Belgiumba, Fran­ciaországba és a Német Szö­vetségi Köztársaságba. Mind ezt az egri küldöttgyűlésen jelentették be, ahol megvá­lasztották a szakcsoport in­tézőbizottságát is. Nyugdíjasok klubja Idős embereknek biztosit találkozási lehetőséget az SZMT által működtetett klub, mely több, mint egy éve alakult meg. Mint azl Nagy Ferenctől megtudtuk, az elmúlt évben a legna­gyobb érdeklődés a külön- 'böző jellegű előadásokat kí­sérte. Szó volt többek kö­zött az öregkor pszicho­lógiai, egészségügyi problé­máiról. Igen népszerűnek bizonyult az a találkozás, ahol a város alatt húzódó pincerendszer titkairól esett szó. A tapasztalatokra épít­ve továbbra is magltartják ezeket a formákat. Havi egy alkalommal folytatód - nak az eszmecserék, ahol a generációk közötti kapcsola­tokról, a nagyszülők és az unokák viszonyáról beszél majd dr. Lachata István főiskolai tanár. — TANFOLYAMOK. A Tu­dományos Ismeretterjesztő Társulat Hatvani Szervezete tanfolyamot hirdet gyors- és gépíróknak, kazánfűtőknek és hegesztőknek. Az ér­deklődők jelentkezését a TIT városi szervezeténél március 15-ig fogadják el. — NÉPMESÉINK ÉS A CSILLAGOS ÉG. Ezzel a címmel folytatja előadásso­rozatát Jankovics Marcell. Kossuth-dijas filmrendező Egerben, a 2. számú kórház igazgatói tanácstermében. A találkozás időpontja: már­cius 5., csütörtök, este 6 óra NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-349. Telefonszámok: 13-352, 13-381, 13-503, 13-644, 13-985. Gyöngyös, Rózsa út 1. 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács epulete). Telefon- 11-051 Heves, Fő út 10. 3360. Telefon: 124. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkózbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben es a Hírlapeiőfizetósi és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádortér 1.— 1900— .közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20062. — Révai Nyomda Egri Gyáregység, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr. — HU ISSN 0133—0705.

Next

/
Thumbnails
Contents