Népújság, 1987. március (38. évfolyam, 51-76. szám)
1987-03-26 / 72. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXXVIII. évfolyam, 72. szám ÁRA: 1987. március 26., csütörtök 1.80 FORINT AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Selypi kerekasztal Barta Alajos munkahelyi és pártvezetökkel találkozott Hazánkba látogat a bolgár miniszterelnök Lázár Györgynek, a Minisztertanács elnökének meghívására ma hivatalos baráti látogatásra hazánkba érkezik Georgi Atanaszov, a Bolgár Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. Kádár János fogadta a New York Times párizsi tudósítóját Kádár János, az MSZMP főtitkára szerdán fogadta C. L Sulzbergert, a New York Times párizsi tudósítóját. Befejeződött a Varsói Szerződés tagállamai külügyminiszteri bizottságának ülése Ötletek Nemrég osztották ki az idei „Alkossunk tárgyakat!" című pályázat díjait. A televízió jóvoltából szerencsére nemcsak a budapestiek ismerkedhettek meg ezekkel a tárgyakkal, — a pályaművekből készült kiállítást a Magyar Kereskedelmi Kamara épületében mutatták be —, hanem a tévénézők milliói is. s így az egész ország. Az akció lényege az volt, hogy a gyerekek újszerű eszközöket találjanak ki. Persze — gondolom — nem is ez volt az igazi cél. Inkább az, hogy az ifjabba- kat önálló gondolkodásra és problémamegoldásra serkentsék vagy — parlagibban szólva — megmozgassák az agyukat. Nos. ebben a bizonyos tévés tudósításban több zseniális tárgyat is láthattunk. Az egyik legszellemesebb eszköz szerintem egy kilyukasztott kanál volt. amely a feltaláló magyarázata szerint arra szolgál. hogy abból kifolyjon a lé (s benne maradjon a sűrűje), hisz sokan csak a sűrűjét szeretik. Persze ez csak egy jó vicc, de hűen jelzi azt a könnyedséget, amellyel ezek a gyerekek bírnak. De nemcsak a humoros, a szokatlan megoldások kápráztattak el bennünket. Bőven születtek olyan ötletek is, amelyek használhatóságuk, praktikus mivoltuk miatt vívhatták ki elismerésünket, s így akár már holnaptól is segíthetik mindennapi életünket. Gondolom nemcsak én fogalmaztam meg magamban a következő kérdést. Ha nálunk már ilyen életkorban ennyi ötlet születik. akkor hol a baj? Miért ilyen nehézkes a műszaki fejlődés, miért kevés az újítás, a találmány, s ha akad is, miért kell éveket várni arra. hogy azt az ipar fel is használja. Jellemző, hogy az egyik felnőtt bíráló azt mondta: ennek a találmánynak az a legfőbb baja, hogy nem nekem jutott eszembe. És a felnőtt mosolygott is, pedig ez a szituáció nem is tűnik olyan vidámnak. E pályázat tapasztalataiból világosan (és újból) kiderül : nem az értelmi kapacitás hiányzik belőlünk. Inkább később az ötlet, a tehetség kibontakoztatása ütközik akadályba. Szerencsére ezek a gyerekek még nem sejtik: hogy maga a képesség, a tehetség, a szorgalom még nem elegendőek a sikerhez, hisz gyakran a körülmények is gátolhatják a munkát. Ebből a „tudatlanságból" és gyermeteg- ségből adódik ez a lelkesedés, ez a könnyedség. Csak remélhetjük: talán később is megmaradnak ilyeneknek. bízva abban. hogy feltételeik színvonala meghaladja a mait. Havas András Megyénk jelentős ipari, gazdasági központja a selypi medence, azaz Lőrinci nagyközség és a környező települések gyárainak, mezőgazdasági üzemeinek együttese. Tegnap délelőtt e területre látogatott Barta Alajos, a megyei pártbizottság első titkára, valamint dr. Andó János, a megyei pb. politikai munkatársa és Szokodi Ferenc, a hatvani városi pártbizottság első titkára, akik — miután megtekintették a Csőszer vállalatot, illetve a selypi cukorgyárat, délután kerekasztal- beszélgetésen vettek részt az Eternit Vállalat selypi munkásklubjában. Ezen a vendégeken kívül a már említett munkahelyek gazdasági vezetői, illetve pártszervezeti Hitkárai is jelen voltak, hogy közösen beszéljék meg a gazdálkodás, a pártélei időszerű kérdéseit. A. tanácskozást Ander Lajos, Lőrinci ' nagyközség pártbizottságának titkára nyitotta meg. s az együtt lét során — a már korábban megküldött kérdéseket kiegészítve — felszólalt többeK között Vauer György. az Eternit selypi üzemének igazgatója. Kovács András országgyűlési képviselő. Varga Antal nagyközségi tanácselnök. Juhász Mihály. az. Erőkar főmérnöke és A KISZ KB Vörös Vándorzászlaját vehették át tegnap az apci Qualitál fiataljai. Az eseményen — amelyen megjelent Tóthpál Jánosáé, a hatvani pártbizottság titkára és Sós Tamás, a megyei KISZ-bizottság első titkára is —, Nagy Imre, a vállalat pártbizottságának titkára, a hajdani első KISZ- titkár mondott ünnepi beszédet. megemlékezve a KISZ zászlóbontásának 30, évfordulójáról is. Varga János, a Zagyva-völgye Termelőszövetkezet elnöke is. Hogy milyen kérdéseket érintettek? Kitűnik mindazon válaszokból, amelyeket Barta Alajos elmondott. — A párt Központi Bizottságának novemberi állásfoglalásai elsősorban arra irányulnak, s oly értelemben kell hatniuk, hogy miképpen lehetünk úrrá a jelen gazdasági nehézségein, amelyek a közfelfogásban aggodalmat keltettek — mondotta többek között Barta Alajos. — Természetes a társadalom azon megnyilvánulása is, amely kívánja a párt döntéseit kővető gyors államhatalmi intézkedéseket, amelyek egyensúlyhelyzetet teremthetnek mind a népgazdaságban, mind a polgárok egyéni életében. Milyenek e munka kritériumai ? Áttértünk a közgazdasági szabályozókkal való irányításra, megvalósult a vállalati önállóság. Ebből a statusból az egyértelműen jó irányba akkor lendülhetünk, ha mindenütt körültekintéssel döntenek a nyereséges termékgyártás javára, a veszteségessel szemben . .. A megyei pártbizottság első titkára kapott olyan kérdéseket is. amelyek ma különösképpen foglalkoztathatják a közvéleményt. Ilyen például a nyugdíjkorhatár Ezután Szórádi Sándor, a KISZ KB titkára értékelte a Qualitál fiataljainak tevékenységét. Mint mondotta: az itteni KISZ-esek évek óta kiemelkedő munkát végeznek. Tudják, hogy mit vár tőlük a társadalom, partnerek a gazdasági építő tevékenységben csakúgy, mint a felmerülő gondok megoldásában. Mindezeket igazolja, hogy kivették részüket az exporttervek teljesítéséből. rendezése, illetve a személyi jövedelemadózás válható bevezetése. Vagy ott a nem termelő intézménye« sorsai továbbá a pártirányi- tás. pártellenőrzés szerepének szüksége. — Nem titok, illetékes szinten foglalkoznak a nyugdíjhelyzet reformálásával, a jövedelemadózással. Vannak is elképzelések mindkettőt illetően, de még túl korai lenne erről nyilatkozni. Egy azonban bizonyosra vehető: társadalmi vita fogja megelőzni a döntést, s ebben érvényre jutnak a legkülönbözőbb szintű megnyilatkozások, észrevételek — jelentette ki Barta Alajos. — Ami a költségvetési, tehát nem termelő szférát illeti'.' Egyértelműen arra kell törekedni, hogy mindenütt ki- sehb létszámmail, kevesebb költséggel oldják meg feladatukat az ide sorolható területek. Arra viszont ügyelni kell. hogy mindezek az intézmények a legjobb munkáéi óikét megtartsák. Pártmunka? Pártirányítás? Szükséges az adminisztráció csökkentése. erősítenünk kell viszont munkánk azon jellegét, amely a tömegkap- csolatok erősödéséhez vezet, illetve felfokozza az alapszervezet cselekvőképességét. Moldvay Győző Társadalmi munkában többek között kerítésfestést vállaltak. szépítve ezzel környezetüket. A környékbeli településeken iskolákat, óvodákat patronálnak. Rendszeresen alakítanak ki jégpályát, biztosítva ezzel az itt élők téli sportolását. Kulturális és mozgalmi életüket jelzi, hogy tavaly hetven rendezvényt szerveztek. Ugyancsak az itt élő ifjak kezdeményező kedvét dicséri, hogy egy remek akciót indítottak el. A Sportolók Nicaraguáért gyűjtésről van szó. Ennek keretében sportegyesületek egy-egy mérkőzés bevételét ajánlják fel a közép-amerikai országban épülő szakmunkásképző javára. Legújabban a Jövőnk a tét akcióhoz csatlakoztak, eredeti ötlettel álltak elő. melynek neve: Miénk a vállalat. Ennek keretében az év során egy-egy munkanapon a fiatalok irányítják a gyárat. A. beszédet követően Szórádi Sándor Pajkos István Lászlónak, a KISZ-bizottság titkárának átadta a KISZ KB Vörös Vándorzászlaját. A KB titkára a KISZ KB dicsérő oklevelében részesítette a Qualitál Bozsik József KISZ-alapszervezetét. Ezt követően Pajkos István László köszönte meg a kitüntetéseket, majd helyi alapítású elismerő címeket nyújtott át a legeredményesebben dolgozó KlSZ-tagok- nak és KISZ-en kívülieknek. Majd — vállalati ünnepségről is szó lévén — Horváth Lajos igazgató adott át Kiváló Dolgozó kitüntetéseket és igazgatói dicséreteket. A Varsói Szerződés külügyminiszteri bizottságának ülése szerdán Moszkvában folytatta és befejezte munkáját. Az ülésről közlemény jelent meg. amelyet lapunk második oldalán olvashatnak Az üzletek nyitva tartási rendjének továbbfejlesztéséről, a kereskedelmi hálózat bővítésének, korszerűsítésének terveiről, valamint a szeszesital-forgalmazás megszigorításának eddigi tapasztalatairól sajtótájékoztatót tartottak szerdán a Belkereskedelmi Minisztérium vezetői. Elmondották, hogy bár a boltok nyitva tartása jelenleg sokkal jobban alkalmazkodik a vásárlók igényeihez, mint az elmúlt években, további kisebb módosításokra van szükség, hogy lehetőleg mindenki munkaidőn kívül kereshesse fel az üzleteket. Alapvető szempont azonban, hogy a nyitva tartás az adott helyen élők vásárlási szokásaihoz igazodjék. Ezek ugyanis különbözőek a nagyvárosokban, a kistelepüléseken és a városok külső övezeteiben. A tapasztalatok alapján az élelmiszer-kiskereskedelemben szükséges bővíteni a hétfő délutáni vásárlási lehetőségeket. részben a nyitva tartás korrigálásával, részben az áruellátás javításával. Az iparcikküzletek hétköznapi, munkaidőn kívüli nyitva tartását, illetve a szombati vásárlási lehetőségeket indokolt bővíteni. A minisztérium szorgalmazza, hogy a nagyobb iparcikküzletek, áruházak hétköznap — a heti nyitva tartási idő megváltoztatása nélkül — fél-, egy órával később zárjanak be. mint eddig. A központi tervek között szerepel egy olyan elgondolás is. amely szerint havi egy alkalommal — minden hónap első szombatján — a fővárosban és a városokban 17 óráig tartanának nyitva az áruházak. A Skála-Coop egyébként Budapesten, ez év februárjáA Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának elnöksége Szabó István vezetésével szerdán megvitatta és értékelte a mezőgazdasági szövetkezetek 1986. évi gazdálkodási versenyét. A testület az előterjesztés alapján Kiváló Szövetkezeti. Kiváló Gazdasági Társulási és Miniszteri Elismerő Oklevél kitüntető cím adományozására tett javaslatot az elért eredmények alapján. Az elnökség tájékoztatást hallgatott meg a mezőgazda- sági szövetkezetek V. kongresszusán elfogadott határozatok végrehajtásával kapcsolatban eddig tett és a várható további intézkedésekről. A testület értékelte az érdekképviselet múlt esztendei nemzetközi tevékenyMihail Gorbacsov, a/ SZKP KB főtitkára szerdán Moszkvában találkozott a Varsói Szerződés tagállamainak külügyminisztereivel. tói már bevezette a szombati bevásárlónapot. A kezdeti tapasztalatok kedvezőek, a tervezettnél nagyobb a szombati többletforgalom. A tájékoztatón a továbbiakban információt adtak arról a pályázati felhívásról, amelyet a belkereskedelmi hálózat feljesztésének központi támogatására hirdettek meg. Eszerint a kereskedelmi vállalatok támogatást igényelhetnek üzletek, áruházak és bevásárlóközpontok létesítéséhez, korszerűsítéséhez. valamint a technikai fejlesztéshez. Erre a célra a VII. ötéves tervidőszakban összesen 1,7—2 milliárd forint áll rendelkezésre, s ebből 325 millió forint használható fel az idén. Tovább folytatódik a kistelepülések, a fővárosi és megyeszékhelyi peremkerületek napicikk-kereskedel- mi hálózatának korszerűsítése is. 1987-ben a Belkereskedelmi Minisztérium támogatásával hatvan üzletet újítanak fel, illetve bővítenék. Ezek alapterülete ösz- szesen tízezer négyzetméter, s a minisztérium 32 millió forinttal támogatja a munkálatokat. Az alkoholtartalmú italok forgalmazásának január 1- jén bevezetett megszigorítása az eddigi tapasztalatok szerint kellő eredményt hozott — mondották a tájékoztatón. Fontos az is. hogy ahol lehet, tovább korlátozzák az alkoholtartalmú italok árusítását, fogyasztását. Így ne árusítsanak alkoholt a nap meghatározott időszakában — például a nagyobb üzemek, gyárak környékén a munkakezdést megelőzően —, vagy a vendéglőkben étel- fogyasztáshoz kössék az alkohol kiszolgálását. ségét is. A TOT két nagy nemzetközi szervezet munkájában vesz részt, így a Szövetkezetek Nemzetközi Szövetségében és a Mező- gazdasági Termelők Nemzetközi Szövetségében. Az Országos Tanács kapcsolódott az SZNSZ fejlesztési programjához, amely a harmadik világ szövetkezeteinek fejlesztésére szolgáló pénzügyi forrásokat és szellemi tőkét koncentrálja és koordinálja. A szocialista országok szövetkezeti szerveivel tovább bővültek a kap- csolatck, egyebek között a Szovjetunió Kolhoztanácsával. Az eddigi tapasztalatok szerint a tőkés országok szintén nagy érdeklődéssel tanulmányozzák a magyar szövetkezetek tevékenységét, falvaink életét és helyzetét. Kimagasló gazdaságépítő tevékenységükért fl KISZ KB Vörös Vándorzászlaját kapták az apci Qualität fiataljai Sajtótájékoztató a Belkereskedelmi Minisztériumban Tanácskozott a TOT elnöksége Szórádi Sándor nyújtotta át a vándorzászlót Pajkos István Lászlónak (Fotó: Szántó György)